|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
2008. január 10. |
|
McCain
a főnixmadár, Rice az utált főnök |
|
A
főnixmadárként feltámadó John McCainnek ad tanácsokat a The Wall
Street Journal, a Newsmax pedig arról ír, hogy a
külügyminisztérium diplomatái szerint Condoleezza Rice igencsak
gyengén teljesít. John McCain főnixmadárhoz hasonló
feltámadásáról ír a The Wall Street Journal. A New Hampshire-i
előválasztásokban győztes szenátornak most megint van esélye
arra, hogy megszerezze pártja jelölését – írja a lap. Bár
2000-ben – mikor McCain Bush ellen küzdött a jelölésért –
meglehetősen valószínűtlen lett volna ez, mostanra pont ő vált
azzá a jobboldali politikussá, aki mögött felsorakozhat a
Republikánus Párt – véli a Journal.
„A háborús hős
múltján és nemzetbiztonság-politikai szakértelmén túl a
konzervatív jelöltnek még szüksége lesz belpolitikai
reformtervre is, amivel novemberben a választók elé állhat” –
olvasható. A napilap szerint fel kéne vállalni a Bush
adócsökkentéseket, melyeket anno ellenzett: „Jó taktika lenne
például, ha azok sikerére hivatkozva mondaná most azt McCain,
hogy ki szeretné terjeszteni őket, méghozzá egy nagyszabású
adóreform keretében”.
MNO |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
|
|
|
2008. január 10. |
|
Rengett
a föld Kanadában |
|
Nagy
erejű - az amerikai nemzeti földtani intézet (USGS) által
használt nyílt végű Mw-skála szerinti 6,2-os fokozatú -
földrengés rázta meg szerdán a nyugat-kanadai Brit Columbiához
tartozó Queen Charlotte-szigeteket - közölte az USGS.
A földmozgás
helyi idő szerint 6.40-kor (közép-európai idő szerint 16.40-kor)
történt Vancouvertől 624 kilométerre északra.
FN |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
|
|
2008. január 10. |
|
Már
áll a határnál Slota egyik "turulriogató" keresztje |
|
A
magyarellenességéről ismert szlovák politikus, Ján Slota
monumentális kettős kereszteket akar telepíteni a szlovák-magyar
határ nyomvonalán, hogy elriassza "a magyarok Szlovákia fölött
köröző hülye turulmadarait." A Robert Fico kormányához tartozó
Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke Szlovákia keleti csücskében, a
magyarországi Széphalomtól kőhajításnyira fekvő Csörgőn (Cerhov)
kedden már fel is avatta és fel is szenteltette a szlovák állami
jelképként használt, az állam címerében és zászlajában is
szereplő kettős kereszt monumentális mását. A korábbi, fából
készült, de időközben elkorhadt keresztet ősszel egy tízméteres
vasbeton kereszttel váltották ki, s most ünnepélyes keretek
között, az ország 15 évvel ezelőtti önállósulását jelölő
emléktáblát is elhelyeztek rajta.
A nemzeti párt
vezetői az ünnepségen jelezték: a Szlovákia integritását
kifejezni hivatott jelképeket országszerte, így az államhatár
mentén is telepíteni fogják, a következő valószínűleg
Révkomáromban fog állni.
Elkerülendő, hogy Révkomárom önkormányzatának építési hatósága
megakadályozza a kettős kereszt felállítását, az SNS
kezdeményezni fogja, hogy az ilyen építmények engedélyeztetése a
jövőben az önkormányzatoktól az építési szaktárca hatáskörébe
kerüljön át. Korábban a révkomáromi önkormányzat hosszú évekig
megakadályozta a szláv írásbeliséget megteremtő hittérítők,
Cirill és Metód szobrának felállítását.
(FN) |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
|
|
|
2008. január 10. |
|
Adóötlet
az internetre, mobilra |
|
A
francia elnök a tévés reklámbevételek mellett az internet- és
mobilszolgáltatókat is megadóztatná. Nicolas Sarkozy francia
államfő "civilizációs politikája" jegyében meg akarja
tisztítani a két francia közszolgálati televíziós csatornát a
reklámoktól, és a kieső bevételt új adók bevezetésével
pótolná. Az elnök tegnapi sajtóértekezletén maga is
példátlannak nevezte a kezdeményezést. Sarkozy elsősorban a
kereskedelmi televíziók reklámbevételeit tervezi megadóztatni,
miután ezek a bevételek legalább évi 800 millió euróval
nőhetnek annak köszönhetően, hogy a közszolgálati tévék
kiszállnak a versenyből.
Emellett
"jelentéktelen nagyságú" adót vetne ki az internet- és a
mobilszolgáltatókra. Szerinte így valóságos kulturális
forradalom mehetne végbe a közszolgálati televíziókban. A két
nagy kereskedelmi csatorna, a TF1 és az M6 árfolyama 9,9,
illetve 4,5 százalékkal nőtt a bejelentésre, miután a tervek
szerint még az idén végrehajtják a most bejelentett reformot.
A televíziós hirdetési piac tavaly Franciaországban 7
százalékkal, 6,7 milliárd euróra nőtt, ebből a TF1 3,3
milliárd, az ugyancsak közszolgálati France-Television 1,18
milliárdot kasszírozott.
(Napi Online)
|
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
|
|
|
2008. január 10. |
|
Összecsapások
és monszun Srí Lankán |
|
Srí
Lankán 25-en haltak meg a tamil fegyveresek és a kormányerők
összecsapásaiban, miközben árvíz is pusztít. A szigetország
keleti részén 30 ezernél is többen kényszerültek elhagyni
otthonukat a monszun okozta áradások miatt.
A hatóságok
barakkokban, iskolákban és mecsetekben helyezik el az embereket.
Az egykori Ceylon szigetének északi részén, a tamilok által
ellenőrzött terület határán a kormányerőkkel csatáznak a
felkelők.
A harcok azután
lángoltak fel, hogy meggyilkolták a Srí Lanka-i nemzetépítési
minisztert.
(radio.hu) |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
|
|
2008. január 9. |
|
Légkondi és Wi-Fi a
mekkai Nagymecsetben |
|
Ez
év januárjában a mekkai zarándoklat (háddzs), amely az iszlám
vallás ötödik pillérét alkotja, komoly balesetek nélkül ért
véget. Az elmúlt esztendők tragédiának megelőzése érdekében a
szaúdi kormányzat azonban újabb biztonsági intézkedésekkel,
felújítási projektekkel készül a muzulmán naptár utolsó,
úgynevezett Dzul Hiddzsa nevű hónapjának a 8. napján kezdődő
háddzsra.
Mérsékeltebb
tömeg a Dzsamarat hídon Minában, több szálláshely, Wi-Fi a
mecsetekben, műholdas chippel történő személynyilvántartás,
környezetvédelemre figyelmeztető szórólapok – csak néhány
újdonság, amellyel a december 18-21. közötti zarándoklatra
érkezők szembesülhetnek. Szaúd-Arábia a 2007 januárjában véget
ért háddzs óta közel 4 milliárd riyált (mintegy 166 milliárd
forintot) költött a felújításokra.
Impozáns tervekben ráadásul nincs hiány: a következő években
többek között már óránként 500 kilométeres sebességgel száguldó
szupervonat és 32 ezer négyzetméteres szálloda- és plázanegyed
várja az évente odalátogató közel 10 millió zarándokot. A
fejlesztésre szükség is van, a háddzs alatt körülbelül 2,4-2,5
millióan érkeznek a helyszínre, míg az umrah idején (úgynevezett
„kis zarándoklatra”), azaz az év többi részében összesen mintegy
7,5 millióan.
Jóllehet a
zarándokutak költsége meglehetősen borsos: a több eltérő
szolgáltatást tartalmazó háddzs-csomag ára egy személynek
mintegy 1400-2000 riyálba (mintegy 60-87 ezer forintba) kerül a
szárazföldi, s 4800-9000 riyálba (210-390 ezer forintba) a légi
közlekedéssel együtt. A luxuskategóriájú csomagért – amelybe
többek között egy mekkai luxusszállás is beletartozik – 100 ezer
riyált (közel 4,3 millió forintot) is elkérhetnek.
Többszintes híd, tűzjelzős
hotelek
Decemberre befejeződött a zarándoklat legkritikusabb
helyszínének számító Dzsamarat híd felújításának újabb szakasza
Minában: az eddigi két szinthez egy harmadikat is kialakítottak.
A felújítások révén óránként már mintegy 360 ezer zarándok
juthat át a többszintes hídon. A bővítésre szükség volt, a
rituális kövezéshez (Minában rituálisan megdobálják Isten
dicsőítése közben a Sátán szimbólumának számító három
kőoszlopot) való eljutás ugyanis évről évre tragédiákba
torkollott: a tömeg százakat taposott agyon. Emellett új utakat
is építettek a hídhoz, amelyen keresztül „szellősebben” lehet
megközelíteni és elhagyni a kődobálás szertartásának helyszínét.
A híd teljes felújítására irányuló projekt várhatóan csak
2009-re fejeződik be, amikor is a felépítmény az eddigiekhez
képest további 125 ezer zarándok óránkénti torlódásmentes
átjutását lesz képes biztosítani.
A kevés szálláshely is állandó problémát jelentett a zarándokok
számára az elmúlt években Minában. Ennek enyhítésére a szaúdi
kormány 6 darab 13 emeletes lakótornyot nyitott meg, amelyben
több mint 19 ezren kaphatnak szállást. Ez némileg kompenzálhatja
egyes mekkai hotelek várható bezárását, a szaúdi hatóság ugyanis
biztonsági és közegészségügyi szempontból a szállodák közel
felénél tapasztalt hiányosságokat. A szaúdi kormány – a korábbi
évek hotelkatasztrófái elkerülése végett – olyan biztonságosabb
szállodákat szeretne, amelyekben vészkijárat, elektromos
generátor, füst és tűzjelzőkészülék, lift és lépcsőházrendszer
van. A mekkai szállodatulajdonosok ugyanakkor azzal érvelnek,
hogy ezeket a fejlesztéseket csak úgy tudnák véghezvinni, ha a
régi hoteleket lerombolják, és újakat építenek helyettük. Kérdés
azonban, megadják-e nekik a probléma megoldására kért ötéves
haladékot.
Csomagmegőrző és Wi-Fi a
szent helyeken
A legtöbb baleset a mekkai zarándoklat szervezésével foglalkozó
Háddzs Minisztérium állítása szerint abból adódik, hogy a
zarándokok még az egyes szertartások során is – mint például a
Sátán oszlopainak a megkövezése – magukkal cipelik csomagjaikat.
A szaúdi hatóság éppen ezért csomagmegőrző-rendszer kialakítása
mellett döntött, többek között Minában, Mekkában és Medinában.
Ennek köszönhetően a zarándokoknak csak az okmányaikat,
értékeiket, illetve utazási irataikat kell magukkal vinniük egy
könnyű, vékony hátizsákban.
A szaúdi kormány idén 10 milliárd riyált (mintegy 430 milliárd
forintot) költött a mekkai Nagymecset, valamint a többi szent
hely (Mina, Arafat, Muzdalifa) felújítására, míg az elmúlt két
esztendőben közel a hétszeresét. A decemberi háddzsra a mekkai
mecsetnél korszerűsítették a szőnyegek takarítását, új díszes
lepelt (kiswa) kapott a Kába kő (amely 47 méter széles és 650
kilogramm súlyú), új bútorokkal – több mint 110 polcot felölelő
Szent Korán gyűjteménnyel –, légkondicionálóval és információs
táblákkal látták el a szent helyet, valamint „akadálymentesítették”
is. Sőt számítógépes hálózatot és internetrendszert is
kiépítettek a fontosabb mecsetekben, mint például a mekkai
Nagymecsetben és a Haram-mecsetben. A szent helyek végleges
felújítása azonban csak 2020-ra esedékes, akkorra készül el a
mintegy 32 ezer négyzetméterre megálmodott projekt is. A tervek
szerint ötcsillagos szállodák, bevásárlóközpontok létesülnének
Mekka központjában a zarándokok számára.
(FN.hu) |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 9. |
|
Megvan a koszovói
kormány |
|
A
két legerősebb koszovói parlamenti párt alakít kormányt a
függetlenséget követelő szerbiai tartományban - az erről szóló
megállapodást hétfőn írta alá Hasim Thaqi kijelölt
miniszterelnök és Fatmir Sejdiu államfő. Thaqi Koszovói
Demokratikus Pártja (PDK) 37 mandátumot szerzett a november 17-i
választáson a törvényhozásban, míg a Sejdiu vezette Koszovói
Demokratikus Szövetségnek (LDK) 25 hely jutott.
A két párt
tehát kényelmes többséget élvez a 120 tagú parlamentben - ahol
24 helyet a nemzeti kisebbségeknek osztottak ki -, s ez
megkönnyíti számukra a kormányzást. Az albán ellenzéki pártoknak
összesen 34 mandátumuk van.
Az elnök személyén volt a
vita
A koalíció mégis nehezen jött létre, mert a kormányalakítási
megbízást december 11-én elnyert Hasim Thaqi hosszú ideig
vonakodott teljesíteni az LDK követelését, azt, hogy Fatmir
Sejdiu maradjon az elnök, s mandátumát növeljék meg öt évre. Az
elmúlt négy hétben volt olyan időszak, amikor úgy tűnt, hogy
Thaqi a választáson harmadik helyet szerzett, Bexhet Pacolli
milliárdos üzletember vezette Szövetség az Új Koszovóért nevű
párttal köt egyezséget, de végül maradt a szilárdabb kormányt
eredményező megoldásnál.
A koalíciós egyezmény szerint a PDK adja a parlament elnökét, a
miniszterelnököt és helyettesét, valamint hét minisztert. Fatmir
Sejdiu meghosszabbított mandátummal - amiről Joachim Rückernek,
az ENSZ-közigazgatás, az UNMIK vezetőjének még rendeletet kell
hoznia - államfő marad, s pártja öt miniszteri poszthoz jut.
Kisebbségi elnökök a
kormányban
A nemzeti kisebbségek három helyet kapnak a tizenöt tagú
kormányban. A szerbeké lesz a munka- és szociális ügyi, valamint
a menekültek visszatérésével és a nemzeti kisebbségek ügyeivel
foglalkozó minisztérium, a környezetvédelmi és vidékfejlesztési
minisztérium élére pedig a többi kisebbség valamelyikéből
választott személy kerül.
A koszovói elnökre, a parlament elnökére és vezető
tisztségviselőire, valamint a miniszterelnökre és kormányára
vonatkozó javaslat egy csomagban kerül a pristinai parlament
elé, amely szerdán szavaz róla. |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 9. |
|
Bush: fenyegetést
jelent Irán |
|
George
Bush szerint Irán provokációt hajtott végre a hét végén, amikor
járőrhajói kis híján fegyveres összetűzésbe kerültek amerikai
hadihajókkal a Hormuzi-szorosban. Azt amerikai elnök
Washingtonban, közvetlenül azelőtt tartott sajtótájékoztatót,
hogy kedden kilencnapos közel-keleti körútra indult.
Tárgyalásain nagy teret kap majd Irán ügye, az iszlám
köztársaság növekvő regionális befolyása.
"Veszélyes helyzet volt (...) nem kellett volna így
cselekedniük, ez teljesen világos" - mondta. Hozzátette: nem
tudja, mi járhatott az irániak fejében, ő viszont azt gondolja,
provokáció történt. A Pentagon hétfői közlése szerint az iráni
Forradalmi Gárda elitalakulat öt járőrhajója vasárnap "zavarta
és provokálta" az amerikai haditengerészet három hajóját a
Hormuzi-szorosban. Az iráni hajók a jelentős olajszállítási
útvonal mentén, nemzetközi vizeken mintegy 200 méterre
megközelítették az amerikai hajórajt - egy cirkálót, egy
rombolót, valamint egy fregattot -, kitérő manőverekre késztetve
azokat. Az iráni hajók állítólag az utolsó pillanatban távoztak,
az amerikaiak már arra készültek, hogy önvédelemből tüzet
nyissanak.
Az iráni hajók állítólag olyan rádióüzenetet küldtek az amerikai
hadihajóknak, hogy "elkapunk benneteket, pár perc és a levegőbe
röpültök". A Pentagon szerint ilyen súlyos provokáció még nem
történt. (videó)
Teherán nyilatkozata szerint viszont semmi rendkívüli nem
történt. Az iráni külügyminisztérium szóvivője azt mondta,
szokványos, mindennapos ügyről van szó, a probléma megoldódott,
miután a hajórajok azonosították egymást.
"Irán fenyegetés volt, jelenleg is az, és a jövőben is az marad,
ha engedik, hogy folytassa az urándúsítást" - jelentette ki az
amerikai elnök. Bush korábban már közölte, hogy Iránt ugyanolyan
veszélyesnek tartja, mint korábban, jóllehet egy amerikai
hírszerzési jelentés szerint 2003 őszén felhagyott titkos
atomfegyver-fejlesztési programjával.
(FN.hu) |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 9. |
|
Clinton kisírta a
győzelmet |
|
Hillary
Rodham Clinton szenátornak, a nemrég még megkerülhetetlennek
tekintett demokrata jelöltnek az
Iowa-i eredmények után
politikai életéért kell küzdenie. New Hampshire-ben megtette az
első lépéseket, mely megmérettetésnek nem kevesebb volt a tétje,
minthogy februárig egyáltalán versenyben maradjon. Hillary
Clinton demokrata és John McCain republikánus szenátor nyerte
meg a 2008-as amerikai elnökválasztás jelöltjeiről döntő első
előválasztást kedden, New Hampshire szövetségi államban.
Clinton jól
finanszírozott és alaposan megszervezett kampányának most az
volt a célja, hogy ne essen áldozatul a karizmatikusabbnak
tartott Barack Obamának, és nem utolsó sorban annak az
előválasztási rendszernek, amelynek köszönhetően az Egyesült
Államokban idén a kis államok szavaznak először.
Nemcsak a demokraták, hanem a republikánusok közt is alapos
szórást végeznek az előválasztások. John McCain szenátor - az
eddig esélyesnek tartott jelölt - közel sem hozta a várt
eredményt kedden New Hampshire-ben. Bár nyert, mindössze néhány
százalékkal előzte meg az őt követő Mitt Romney-t.
Barack Obamát a maga 46 évével eddig talán lebecsülték
ellenfelei. Négy éve még Illinois állam kongresszusában ült,
most pedig Hillary Clintont a
könnyek küszöbéig kergette. A
váratlan fordulatra Clinton úgy reagált, hogy nemsokára a
politikai haszonélvezők ideje lejár. Ettől függetlenül a legtöbb
szakértő egyetértett abban, hogy a Clinton-házaspár komolyan
csalódott az iowai eredményekben.
Hillary Clinton a "változás" témáját rögtön beépítette az első
vereség után kampányába, amelyet eddig ellenfelei vittek. Obama
elleni támadásait tovább élezte, azonban nem biztos, hogy a
karizmatikus és jó szónoki képességekkel rendelkező első esélyes
afro-amerikai jelölttel szemben ez hatásos lesz.
Mivel az előválasztásokat nem egy időben tartják, ezért hatalmas
a pszichológiai jelentősége az első körökben szerzett
helyezéseknek. Obama mellé úgy tűnik, Hollywood is átáll, ahogy
az a Brian Quintana-val a Los Angeles Times-ban közölt
interjúból kiderül. "Barack túl közel van ahhoz, hogy
történelmet csináljon, ennek pedig Hollywood nem lehet nem a
részese" - fejtegette.
New Hampshire után New
York előtt
Az amerikai
lapokban a tegnapi forduló előtt megjelent vélemények egy része
úgy látja, hogy Clintonnak valamely előválasztási fordulót még
február 5-e előtt meg kell nyernie. E februári napon tartják
majd a választást New York és Kalifornia államokban, ahol nem
indulhatna egyenlő esélyekkel, ha addig nem egyenlítene
(egyenlített volna) valahol. A sorsdöntőnek kikiáltott fordulóig
még hátra van egy forduló Nevadában és egy Dél-Karolinában.
Izgalmas lesz.
(Kitekintő) |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 9. |
|
Gázrobbanás miatt
omlott össze egy orosz lakóház |
|
Összeomlott
egy 12 lakásos ház szerdára virradó éjjel az oroszországi
Kazanyban. Több embert a romok alatt rekedt. A
szerencsétlenséget gázrobbanás okozta. A lakásokból negyven
embert sikerült kimenekíteni, a romok alól reggelre egy
holttestet és három túlélőt emeltek ki, egyikük állapota súlyos.
A mentésben
több mint kétszázan vesznek részt, feltételezések szerint még
sokan a kétemeletes téglaépület romjai alatt lehetnek.
hirado.hu/MTI |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 4. |
|
India újabb orosz
fegyvereket szerez be |
|
November-december
folyamán két újabb nagy fegyverszállítási szerződést kötött
India és Oroszország. Az új beszerzések arra utalnak, hogy India
elszántan ellensúlyozni akarja Kína regionális hatalmi
törekvéseit.
Az indiai haditengerészet tízéves
lízingszerződést kötött a komszomolszki hajógyárban hamarosan
elkészülő két Bars-osztályú (NATO-kódja:
Akula II), atommeghajtású
vadász tengeralattjáró szolgálatba állítására. Ezekkel a nagy
harcértékű tengeralattjárókkal, valamint az India számára
szintén Oroszországban készülő Vikramaditya (a hajdani szovjet
Admiral Gorskov) repülőgép-anyahajóval az szubkontinens
tengerészete teljes uralmat gyakorolhat majd a pakisztáni partok
felett, mivel a muzulmán ország még csak tervek szintjén sem
rendelkezik ehhez hasonló tengeri erővel. Delhi lépése egyébként
nem volt váratlan, első atom-tengeralattjárós tapasztalataikat
is egy kölcsön kapott orosz egységen szerezték. India azonban
nem csak a tengeren, hanem a szárazföldön is egyre nagyobb
fölényben lesz muzulmán szomszédjával szemben: egy 14 évre szóló
licenc-szerződés értelmében ugyanis 1000 darab T-90-es közepes
harckocsit gyárthatnak majd le, 347 darabot pedig készen vesznek
át az oroszoktól. A tervek szerint ezzel a mennyiséggel India
2020-ra 3500
T-90-essel és régebbi
T-72-essel fog rendelkezni. Ezzel összemérhető haderővel a
térségben csak Kína rendelkezik.
A válságban lévő Pakisztán biztos, hogy nem fog tudni hasonló
nagyságrendű fegyverkezést véghezvinni, így nagyon valószínűnek
tűnik, hogy - az indiai
rakétapajzshoz hasonlóan -
Delhi lépése nem is nekik jelzés, hanem Kínának. Bár jelenleg
mindkét óriás igyekszik normális mederben tartani
kapcsolataikat, azért az ilyen ütemű fegyverkezés több mint
látható jele a kölcsönös bizalmatlanságnak.
Az új beszerzések Delhi és Washington gyors
egymásra találására tippelő szakértőknek is jelzés. Hosszú távon
Oroszország sem érdekelt Kína túlzott megerősödésében, így az
orosz-indiai kapcsolat valószínűleg még hosszú ideig kiemelt
fontosságú lesz. Az indiaiak új keletű nyitottsága az USA (és az
amerikai technológiák) iránt valószínűleg főként hírszerzési
célú, nem valószínű, hogy a térség biztonságának őrzőjét keresik
a Csendes-óceán túloldalán |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 4. |
|
Kína golyó helyett
injekcióval végzi ki a bűnösöket |
|
A
kínai Legfelsőbb Bíróság alelnöke bejelentette, hogy főbelövés
helyett ezentúl méreggel végzik ki a bűnösöket. Kínában több
embert végeznek ki, mint a világ többi részén összesen.
Kínában a golyó általi halál helyett halálos
injekciót használnak ezentúl a kivégzéseknél. Mindezt Csiang
Hszingcsang, a Legfelsőbb Népbíróság alelnöke jelentette be,
azzal indokolva a döntést, hogy méreg használata humánusabb.
Kínában több embert végeznek ki évente, mint a világ többi
részén összesen, habár pontos számok nem állnak rendelkezésre,
mert a kínai kormány nem szolgáltat adatokat. A New York-i
központú Human Right Watch nevű emberi jogi szervezet 10.000 fő
körülire teszik az évente kivégzettek számát, más becslések
5.000 és 12.000 közötti számról számolnak be.
Hszingcsang nem jelölte ki a méreg
bevezetésének határidejét a középfokú bíróságok számára. 2005
novemberében módosították a büntető törvényt, amely értelmében
kivették a helyi népbíróságok kezéből a halálos ítéletekről való
döntés jogát, ezt már csak a Legfelsőbb Népbíróság
szabályozhatja.
A közeljövőben biztosan nem korlátozzák a
halálos ítéletek számát, erre enged következtetni az alelnök
azon kijelentése, miszerint ilyen döntésnél tekintetbe kell
venni a tényeket és a társadalom biztonságát.
A kínai igazságszolgáltatásban a „szemet
szemért” elv uralkodik, lefordítva „életet életért”-re, de olyan
nem erőszakos bűnökért is halálra ítélnek embereket, mint az
adócsalás vagy a korrupció. Tavaly kivégezték Zsang Hsziaojü, az
élelem- és gyógyszerbiztonságért felelős szervezet vezetőjét,
mert megvesztegették a gyógyszerengedélyek megújításáért. |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 4. |
|
Európai szintű törvény
az adatkalózok ellen |
|
Az
Európai Bizottság javaslatokat dolgoz ki annak érdekében, hogy
egységes európai piac jöjjön létre az online tartalmak, így a
zene, a filmek és az internetes játékok szolgáltatásában.
A bizottság megítélése szerint az európai tartalomszolgáltató
piacot még ma is a szabályozás széttöredezettsége jellemzi, és
hiányoznak azok a szabályok, amelyek áttekinthetően,
fogyasztóbarát módon tennék hozzáférhetővé a szerzői jogok által
védett tartalmakat. A bizottság, az Európai Unió központi
végrehajtó testülete az év közepére kívánja részletesen
kidolgozni konkrét javaslatait - tájékoztatott az MTI.
Az EB még csak az elképzelések körvonalazásánál tart, és
egyelőre nem biztos, hogy az indítványok jogszabályi
javaslatokban is testet öltenek majd. Az viszont nyilvánvalónak
látszik, hogy valamilyen "magatartási kódexre" szükség lenne az
internetszolgáltatók, a szerzői jogok tulajdonosai és a
fogyasztók "háromszögében". A Bizottság szerint négy összefüggő
probléma igényel valamilyen kezelést. Az egyik maga a
tartalomlopás, az internetes "kalózkodás". A másik, hogy az
illegális letöltések veszélyére hivatkozva az iparág számos
szereplője elzárkózik a kreatív tartalom online terjesztésétől.
Brüsszel szerint előmozdíthatná az online tartalomszolgáltatás
fejlődését, ha olyan, "multiterritoriális" hatályú felhasználói
engedélyeket lehetne kiadni, amelyek egyszerre több, vagy akár
az összes uniós országban hozzáférhetővé tennének szerzői jog
által védett tartalmakat.
A negyedik metszete ennek a problémakörnek az, hogy egyelőre nem
működtethetőek harmonikus egységben az egyes országok digitális
jogkezelő (Digital Rights Management, DRM) rendszerei. A DRM-ek
olyan technológiák, amelyek a szerzői jogok által védett
tartalom felhasználását megbízhatóan mérik, és ennek megfelelően
tisztességes ellentételezésben részesülhetnek az alkotók, vagyis
a szerzői jogok tulajdonosai. |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 4. |
|
Jöhet a 120
dolláros olaj |
|
Úgy
tűnik, hogy az energiaárak eszkalációját semmi sem tudja
megállítani: a világnak szembe kell néznie a száz dollár feletti
olajárral. Egyes elemzők szerint a 120 dolláros olajár sem
elképzelhetetlen. Magyarország számára mindenképp kedvezőtlen a
magas olajár, ám ennek hatását mérsékelheti az, hogy a nyersolaj
euróban számolva már sokkal kisebb mértékben drágul. Mfor.hu
háttér.
Az olaj hordónkénti ára tavaly ősszel már tartósan meghaladta a
nyolcvan dollárt, s az árszint december elejére száz dollár felé
kúszott fel. Ám decemberben váratlanul megfordult a trend és az
amerikai recessziótól való félelmek lenyomták a nyersolaj árát.
Így hatalmas meglepetés volt, hogy az év első kereskedési
napján, ha csak rövid időre is, de az olaj átlépte a száz
dolláros határt. A piac gyorsan korrigált és még aznap 95
dollárra esett vissza a jegyzés. Ám elemzők ennek ellenére
biztosra veszik, hogy az olaj ára tartósan száz dollár felett
fog majd alakulni, sőt jó néhány szakértő úgy véli, hogy
tavaszra a 120 dolláros átlagár sem elképzelhetetlen.
Miután kedden az olaj betekintett a száz dollár fölé (pontosan
100,09 dollárt ért el), megrémült és visszazuhant. George W.
Bush egy interjújában elmondta, hogy nem látott semmi indokot a
közbeavatkozásra. Az amerikai elnök szerint nem alakult ki piaci
vészhelyzet, ami indokolhatta volna a stratégiai tartalékok
felszabadítását. |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
2008. január 4. |
|
USA
előválasztások - Obamáé az első kör |
|
A
Fehér Ház 44. lakójának megválasztása csütörtök este
megkezdődött. Az amerikai választási rendszernek megfelelően
először a politikai táborokon belül választanak elnökjelölteket,
akiket majd később külön mérettetnek meg.A demokrata Barack
Obama és a republikánus Mike Huckabee győzelmével zárult az
amerikai elnökválasztás Iowa állambeli előfordulója, így náluk a
pszichológiai előny. Igazán komoly következtetés mégsem vonható
le az elnökválasztásra vonatkozólag, hiszen Iowa valamivel
kevesebb, mint 3 millió lakosa nem tükrözi az USA átlagot: az
afro-amerikai népesség alul, míg a nyugdíjasok és földművesek
felül vannak reprezentálva. Mégis, az előválasztásokon való
győzelem fontosságát jól mutatja az a több tízmillió dollár,
amelyet kizárólag ebben az államban marketingre fordítottak.
Iowa-n túl
A két legesélyesebb jelölt, Hillary Rodham
Clinton és Barack Obama küzdelme évtizedek óta az egyik
legegyenlőbb versenynek látszik. 1952-ig kell visszanéznünk, ha
olyan választást keresünk, amelyen sem hivatalban lévő elnök
vagy elnökhelyettes nem indult. A republikánus és demokrata
táborokon belül több mint tíz-tíz jelölt verseng az elnökjelölti
címért. A kiegyensúlyozott esélyekhez a másik oldalról nagy tét
kapcsolódik: George W. Bush két ciklusa az Egyesült Államok
világban betöltött szerepét jelentősen átírta, így az új elnök
lehetőségei változtatásra nagyok lesznek. A választási témák
számosak: iraki háború, terror elleni harc, Pakisztán, Irán,
gazdasági recesszió, globális felmelegedés, egészségügyi
rendszer, globalizáció és munkanélküliség, bevándorlás stb.
A közvéleménykutatások szerint az amerikai polgárok 68 százaléka
elégedetlen az országa által választott politikai irányokkal.
Így az új elnök számára ezek a témák nemcsak a választás, hanem
hivatali ideje alatt is megkerülhetetlenek maradnak.
A demokrata jelölteknél Barack Obama, Hillary Clinton és John
Edwars számít esélyesnek. Az elégedetlenség az általános
várakozások szerint a demokratáknak ad több esélyt, azonban a
republikánus jelöltek egyike sem vindikálja magának George W.
Bush örökségét. John McCain republikánus jelölten kívül, aki a
győzelemig Irakban maradna, a többiek belátható időn belüli
kivonulásban gondolkodnak. Rudy Giuliani, Mitt Romney és Mike
Huckabee további republikánus jelöltek Bush céljait követnék, de
jobb megvalósításban gondolkodnának.
A csütörtöki első előválasztási fordulót követően feburár
ötödikén 22 államban egyszerre tartanak szavazást, így közel a
válaszói joggal rendelkező polgárok fele adhatja majd le voksát.
Ha ezután csak egy jelölt marad a két nagy táborban, akkor
kezdődhet a valódi elnökjelölti kampány. Ha nem sikerül
eldönteni, kik küzdjenek, a nyár végi pártkongresszusokig
húzódhat a jelölés kérdése.
A téli idő is beleszólhat(ott volna)
A rendkívüli hidegre való tekintettel a jelöltek fél szemüket a
hőmérőn tartották, hogy vajon hányan veszik majd a kabátjukat és
teszik le voksukat. Több mint 40 millió dollárt költöttek el a
jelöltek az első előszavazáson való jó szereplés érdekében, de
úgy tűnik, egyetlen specialista sem tudja még csak azt sem
megjósolni, hogy mekkora lesz a részvétel. |
| |
|
|
A lap
tetejére |
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |