2008. január 17.                                                  Elhunyt György herceg

Elhunyt Grúzia volt királyi családjának egy rangidős tagja. Az ősi Bagrationi- vagy Bagratida-dinasztiából származó György herceget Tbilisziben érte a halál. 63 éves volt, és fertőző májgyulladásban szenvedett. György herceg (Georgi Bagrationi-Muhraneli) 1944-ben született Rómában Irakli Bagrationi-Muhraneli herceg és María Antonieta Pasquini grófnő házasságából. Spanyolországban élt, és első felesége révén kapcsolatba került a spanyol királyi családdal. María de las Mercedes de Zornoce Ponce de León a néhai XIII. Alfonz király unokája, I. János Károly király unokatestvére.

A motor-, majd autóversenyzőből sikeres üzletemberré vált György herceg két évvel ezelőtt hagyta hátra marbellai otthonát és költözött vissza őseinek szülőföldjére. Régóta kacérkodott azonban a nagypolitikával. Tizenöt évvel ezelőtt azt mondta, hogy nem a pompa és a királyi palota csábítja Tbiliszibe, szerepét inkább úgy képzeli, mint amilyet I. János Károlyra osztott a történelem: átsegíteni országát a totális uralomból a demokráciába.

Grúziában időről időre megfogalmazódik az a gondolat, hogy az államformát alkotmányos monarchiává kellene alakítani. Abban nincs is vita, hogy a trón várományosa a IX. században hatalomra jutott és egészen 1801-ig uralkodó Bagrationi-dinasztia sarja legyen. A nehézség annak eldöntésében áll, hogy ki legyen a kiválasztott személy.

II. Ilia, Grúzia katholikosza tavaly szeptemberben indította el újra a királyság visszaállításáról szóló társadalmi és politikai vitát. Álláspontja szerint a jövendő uralkodónak gyerekkorától kezdve Grúziában kell nevelkednie, amivel maga György herceg is egyetértett. A herceg e nehéz feladatot négy gyermeke egyikének szánta.

György herceget szombaton búcsúztatják el Grúzia legfontosabb templomában, a Szentháromság-székesegyházban, és másnap helyezik örök nyugalomra ősei hagyományos temetkezési helyén, a Tbiliszitől 20 kilométerre nyugatra fekvő Mckhetában lévő katedrálisban.
 

2008. január 17.                                                Már 2009-ben kiadják a Windows 7-et?

A TG Daily internetes hírújság több iparági forrásból is úgy tudja, hogy a Microsoft az eredetileg tervezett 2010-es dátum helyett már 2009 második felében ki szeretné adni a Windows 7-et, az MS következő generációs operációs rendszerét.

Mindez annak kapcsán szivárgott ki, hogy az először Blackbomb, majd Vienna kódnéven emlegetett, legújabban Windows 7 néven futó következő generációs Microsoft operációs rendszer első, M1 („Milestone 1”) kódjait a tesztelők rendelkezésére bocsátotta a Microsoft. A tesztelésben részt vevő szakemberek ezzel együtt egy új menetrendet is kézhez kaptak, amely az M2 kódcsomagot 2008. április/májusra, az M3-at pedig valamikor a harmadik negyedévre ígéri. A nyilvános béta tesztverziókhoz egyelőre nem tűztek ki időpontot, a végleges szoftvert viszont most 2010 helyett már 2009 második felére ígéri a Microsoft.

Mindez azt jelenti, hogy miközben a Vista-ra több mint 5 évet kellett várni, és még így is több jelentős tervezett újítás kimaradt belőle, addig a Windows 7 a tervek szerint akár két és fél évvel a Vista után megérkezhet. A sajtóban máris napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy a gyorsabb váltásra a Vista újságírók és szakemberek által folyamatosan felrótt hiányosságai miatt kerül sor. Ezt azonban nem támasztja alá az a tény, hogy a Microsoft masszív üzleti stratégiájának köszönhetően az új Windows viszonylag sikeres a lakossági piacon, ráadásul a differenciált verziók jóvoltából igencsak jó pénzt hoz a vállalat konyhájára.

A Windows 7 újdonságairól egyelőre vajmi keveset lehet tudni, bár a külső tesztelések megindulásával ez nyilván hamar változni fog. Az egyik fontos újítás a WinMin néven bemutatott új Windows kernel, amellyel a rendszer magját sikerült 33 MB méretűvé csökkenteni, és állítólag ez még nem a végső határ. A Windows 7-be integrálva lesz a Media Center alkalmazás, és képes lesz egyezerre több gyártótól származó kártyákat tartalmazó grafikus rendszereket is támogatni. Ezen kívül a szoftver tartalmaz egy érintőképernyőket támogató megoldást is.

Akár elégedett a Vista-val, akár nem, a jelenlegi helyzetben tény, hogy a Microsoft nem várhat újabb 5-6 évet a következő Windows-al. Nem elég ugyanis, hogy a Linux is előbb-utóbb ténylegesen valós fenyegetést jelenthet a számára, de az Intel-alapú Apple PC-ken futó új Mac OS X is egyre valódibb konkurenciának számít.
 

2008. január 17.                                                 A marijuana elvén működő fogyasztószer

Az egyik kísérleti gyógyszerről készített első klinikai feljegyzések feltárták, hogy már igen kis adagokban is fogyasztó hatásuk van, 12 heti alkalmazást követően. A rövid távú megfigyelések szerint az agyban található cannabinoid receptorokat blokkoló taranabant nevű hatóanyag használói kevesebb kalóriát visznek be, és többet égetnek el. A cannabinoid receptorok felelősek a marijuana pszichológiai hatásaiért is.

A szerző, Steven Heymsfield szerint a marijuana étvágybefolyásoló hatása már századok óta ismert. A szóban forgó összetevő stimulálja a cannabinoid receptorokat. Ha ezt egy antagonistával blokkoljuk, mint amilyen a taranabant, attól csökken az étvágy. A Merck által kifejlesztett gyógyszer magasabb dózisban való alkalmazása azonban emésztési és pszichikai mellékhatásokat okozhat - írja a MediPress.

A cannabinoid 1 receptor elhízás elleni alkalmazásának koncepcióját a Sanofi-Aventis által kifejlesztett másik gyószer, a rimonabant nevű hatóanyaggal operáló szer adta. Ezt a szert már számos európai országban alkalmazzák étrendkiegészítőként, de az Egyesült Államokban még nem engedélyezték.

A Taranabant szerkezetében újszerű, kifejezetten szelektív, lehetséges CB1R inverz agonista, állítja Heymsfield csoportja. Állatkísérletek kimutatták, hogy súlycsökkenést okoz a cannabinoid receptorok 30 %-át blokkoló adagban. Az embereknél a szer 4-6 milligrammja már elég a cél eléréséhez.

A klinikai kísérletek során meglepve tapasztalták, hogy jelentős fogyás állt be 0,5-6 milligrammos adagoktól. Arra nem számítottak, hogy kisebb adagok esetében is eredmény mutatkozik. A kísérleti személyek még nyugalmi állapotban is több energiát használtak fel, és több zsírt égettek el.

A tanulmány említést tett a túladagolás okozta mellékhatásokról is, melyek között szerepel a szédülés és a hányás, vagy az ingerlékenység. A nagyobb léptékű, harmadik fázisú klinikai tesztek épp folyamatban vannak, hogy tovább vizsgálják a taranabant hatásait. Mos még csak 12 hét anyaga áll rendelkezésre, de nem tudhatjuk, mi lesz fél év vagy egy év múlva. (STOP)
 

2008. január 17.                                                 Picasso szeretője lesz az árverés sztárja

Dora Maar egy portréja lesz valószínűleg annak a festményaukciónak a sztárja, amit február elején tartanak. A Sotheby’s aukciósház árverésén hét Picasso-képre is lehet majd licitálni.

Egy impresszionista és modern festményeket kínáló aukcióra kerül sor a Sotheby's Bond utcai üzletében. A február ötödikei esten többek között hét Picasso-festményt is elárvereznek. A Sotheby's aukció egyik jövő havi sztárja minden bizonnyal a Dora Maarról készült portré lesz.Dora Maar festő és fotográfus volt, és a művész egyik híres (ha nem a leghíresebb) szeretője és múzsája. A Picasso mellett festeni kezdő művész sok Picasso-remeket ihletett, és a mester egyik kedvelt modellje is volt.

Ezek egyike, a Dora Maar és egy macska érte el a második legmagasabb árat, amit valaha fizettek Picasso-képért. Ugyanez a mű a negyedik a művészeti alkotásért fizetett összegek "örökranglistáján", amit egy Jackson Pollock-kép vezet.

Azért a Picassóért 2006 májusában 95,2 millió dollárt (16,4 milliárd forintot) fizetettek egy aukción, a Női portré című bronzszobor (mely szintén Dora Maart ábrázolja) pedig 29,1 millió dollárt (ötmilliárd forintot) ért egy vásárlónak múlt novemberben.A most "eladósorba" került képek között található a híres múzsáról készült portré, a Dora Maar- Női portré, amiért a szakemberek szerint várhatóan 13- 17 millió dollár (2,2- 2,9 milliárd forint) közötti árat fognak fizetni. Ez a fentiek fényében tulajdonképpen nem számítana kiemelkedően magas összegnek, de a szárnyaló festményárakat nézve akár meglepetés is születhet. Ki tudja, talán egy tavaly magas nyereséget elért milliomosnak megéri ennél jóval nagyobb összeget is kifizetni a képért adózási és befektetési okokból. (Deluxe Magazin)
 

2008. január 17.                                                "Új vasfüggöny" sógoréknál

Német nyelvű üdvözlőtáblát helyezett ki az egykori zöldhatárra Fertőrákos önkormányzata, hogy ezzel is ellensúlyozza a szomszédos osztrák településeknek a határátlépés megnehezítésére tett kísérletét - írta a csütörtöki Magyar Hírlap.

Palkovics János, Fertőrákos polgármestere a múlt héten egyeztetésre hívta a szomszédos települések vezetőit. Ezenközben az osztrákok bekeményítettek, és autósok elmondása szerint hetven euróra büntetik a két országot a zöldhatáron összekötő utakat használó autóvezetőket - olvasható a cikkben.

Az "új vasfüggönnyel" elzárt határsávba kihelyezett üdvözlő táblákról szólva a lapnak nyilatkozva Palkovics János megerősítette: az "elfogadhatatlan határállapotok" rendezésére tavaszig adtak maguknak időt. Ha addig nem sikerül rábírni az osztrákokat az előírt határnyitásra és a szabad mozgás biztosítására, az elmérgesedő vita megoldása érdekében hivatalosan kérik majd Brüsszel segítségét.

A lap emlékeztet arra, hogy Magyarország decemberi schengeni csatlakozása óta Ausztriában szándékosan közlekedési táblákkal és útakadályokkal igyekeznek korlátozni a gépjárműforgalmat a megszűnt zöldhatáron keresztül, holott ez ellentétes az Európai Unió és a schengeni szerződés szellemiségével.
 

2008. január 14.                                                Alkoholellenes törvény léphet életbe Hollandiában

Hollandiában az Európai Unió egyik legszigorúbb alkoholellenes törvényét tervezik elfogadni. Így szeretnék csökkenteni a holland fiatalok egyre mértéktelenebb italozását.

Egy tudományos intézet vizsgálata szerint a 12 évesek 47 százaléka már ivott alkoholt, a 15 évesek több mint fele pedig minden héten legalább egyszer fogyaszt valamilyen szeszes italt. 

Az új törvénytervezet azt javasolja, hogy 16 éves kor alatt a holland gyerekeket büntessék meg, ha nyilvános helyen alkoholtartalmú ital van náluk, vagy azt fogyasztják. (Lánchíd Rádió)
 

2008. január 14.                                                Békekativista lehet bin Laden fia

Békeaktivista szeretne lenni és Angliában telepedne le Oszama bin Laden terroristavezér egyik fia, Omar, aki az al-Kaida kiképzőtáborát is megjárta. A 27 éves Omar bin Laden és majdnem kétszer idősebb felesége, Jane Felix-Browne már be is adta a vízumkérelmet a kairói brit nagykövetségre - jelentette a Mail on Sunday című lap.

A házaspár az észak-angliai Cheshire grófságba költözne Felix-Browne házába. Omar bin Laden egykoron al-Kaida-táborban tanulta a terrorizmust, de szakított a szélsőséges eszmékkel, és feleségével együtt békeaktivistaként szeretne tevékenykedni. A vízumot meg is kaphatja, ha hivatalos dokumentumokkal igazolja, hogy elvált korábbi feleségétől.

A pár Egyiptomban él és nemrégiben gyerekük született egy béranyától. A bin Laden család hevesen ellenezte a frigyet, és a brit sajtó tavaly év végén már a válásról cikkezett. "Nem voltam felkészülve rá, hogy a férjemet akár meg is ölhetik, csak azért, mert velem van" - nyilatkozott Felix-Browne.

Az 57 éves angol asszonynak ez a hatodik házassága. 2006 őszén ismerkedett meg Omar bin Ladennel, amikor az egyiptomi piramisoknál járt. Férje a terroristavezér tíznél is több fia közül a negyedik, már hat éve nem tartja a kapcsolatot az apjával. (Híradó)
 

2008. január 14.                                                Már 95 áldozata van az indonéziai madárinfluenzána

Madárinfluenzában meghalt egy nő, ezzel 95-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma Indonéziában.

A délkelet-ázsiai ország egészségügyi minisztériuma hétfőn adott hírt a halálesetről. A 32 éves asszony még január 10-én hunyt el, azóta két laboratóriumi teszt is igazolta, hogy halálát a H5N1 vírus okozta. Jakarta térségéből származott, udvarán csirkéket tartott.

Az embereket eddig madarak fertőzték meg, ám szakértők attól tartanak, kifejlődik majd az a vírusfajta is, amely emberről emberre terjed. Egy esetleges tömeges járványban milliók veszthetik életüket, és a Világbank számításai szerint egy ilyen helyzet kezelése három trillió dollárba is belekerülhet. (FH)
 

2008. január 14.                                                Heten haltak meg a hétvégén a lezúduló hó miatt

Túlélte a hétvégi lavinabalesetet, amelyben három társa meghalt, később azonban a kórházban életét vesztette egy olasz férfi.

A hétvégén összesen heten haltak meg a lezúduló hó miatt az észak-itáliai hegyekben.A lezúduló lavina vasárnap veszélybe sodort egy 11 fős hórobogózó csoportot körülbelül kétezer méteres magasságban az észak-olasz Bresciában. Hárman azonnal, negyedik társuk röviddel kórházba szállítása után halt meg. A csoport hét másik tagja sem úszta meg sértetlenül a balesetet.

Nemcsak a hórobogózók, hanem egy síelő is életét vesztette vasárnap az észak-itáliai Trentinnél. Szombaton pedig két tinédzser hódeszkás halt meg a lezúduló hótömeg miatt Lombardiában.
 

2008. január 14.                                                Víz nélkül maradhat az orosz főváros

Veszélyben az orosz főváros ivóvízellátása egy óriási olajfolt miatt. Moszkva közelében ugyanis szivárogni kezdett egy olajtároló, beszennyezve ezzel egy folyót és egy közeli erdőt.

Egyes források szerint 500 tonna olaj folyt ki. A hatóságok azt állítják, hogy már elkezdték tisztítani a terepet. A helyiek viszont azt mondják, hogy eddig nem sok minden történt, a mentőalakulatok csak rövid ideig maradtak, és mindössze néhány kacsát mentettek ki az olajból. A Kljazma folyó látja el ivóvízzel a vlagyimiri és moszkvai körzetet. A vízből vett minta azt mutatja, hogy az olaj már elérte a folyót. Szakértők szerint, ha megindul az olvadás, tovább romlik majd a helyzet.
 

<1>

Copyright 2008, R.I. Read Privacy Polity Terms and conditions