2008. január 17.    Az űrben játszódik az új reality
A nemzetközi űrállomás legénységével forgatott fitnesszvideót a NASA - remélik, hogy a lakosság követi az űrhajósok által végzett gyakorlatokat.

A NASA saját csatornáján, a NASA TV-n indít egy realityt, melyet a nemzetközi űrállomáson vettek fel. A műsor nem annyira a legénység ottani életéről szól, inkább amolyan fitnesszvideónak készült, amely sajátságos eszközökkel hívja fel a nézők figyelmét a túlsúlyosság veszélyeire, a mozgás fontosságára.

"Az embereknek tudniuk kell, milyen keményen dolgoznak az űrhajósok" - mondta Clay Anderson, aki tavaly öt hónapot töltött az űrállomáson, és mire visszatért a Földre, több mint öt kilót leadott a testsúlyából. Mellette Sunita Williams is szerepel a realityben, aki az űrben futotta le a maratont, vagyis azzal megegyező távot tett meg egyvégtében egy futópadon.

Az űrállomáson dolgozóknak három, jól lerögzített gép, egy futópad, egy szobabicikli és egy többfunkciós tornagép áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy elvégezzék a kötelező napi gyakorlatokat. Az űrhajósok előírás szerint naponta két órát töltenek testedzéssel, és remélik, hogy ha nem is ilyen mértékben, de a tévénézők is követni fogják példájukat.

A NASA bevallottan motiváló erejűnek szánja műsorát, hisz az emberek még ma is afféle hősként tekintenek az űrhajósokra, akikre így talán jobban is hallgatnak. A nevelésre pedig azért van szükség, mert a felmérések szerint az Egyesült Államokban élő felnőttek 57%-a túlsúlyos, és ebből körülbelül 33% kimondottan elhízott. (origo.hu)

                                                 A lap tetejére
2008. január 17.    Az 5 legértelmetlenebb szépségápolási termék

A női hülyeség - valljuk be - határtalan tud lenni, ha a szemünk előtt lebegő cél nem kevesebb, mint a szépség. A most következő listánkon szereplő termékek kiagyalói éppen ezt használták ki…

Mi, nők nem csupán a mazochizmusra, hanem olykor a vegytiszta hülyeségre is hajlamosak vagyunk, a remélt szépség érdekében. Gyakran, olyan termékeknek dőlünk be, amelyekről szikrányi józanésszel, egy percig sem gondolhatnánk, hogy lehet bármi értelmük. Most, ezek közül is a legértelmetlenebbekből állottunk össze egy ötös listát.

Fehérítő fogkrém

Míg korábban az egészséges fogak ígéretét harsogták a reklámok, mára ez némileg háttérbe szorult, és most a fehérítő hatás az elsőszámú sláger. Azonban az igazság sajna az, hogy a fehérítőnek ígért fogkrémek valójában nem fehérítenek. Nem véletlen, hogy a fogfehérítés, mint olyan, egy fogorvosok által végzett, komoly és költséges eljárás, amit bizony nem lehet semmiféle csodafogkrémmel helyettesíteni. Pedig tényleg jó lenne, ha lehetne.

Otthoni melírozó festékszett

A melírozás olyasmi, amivel kapcsolatban még az azt végző fodrász kilétét is alaposan meg kell válogatni, feltéve, ha nem akarunk utána úgy kinézni, mint valami leharcolt borz. Úgyhogy az több, mint csalóka illúzió, hogy egy illatszerboltban vásárolt, dobozos szett segítségével magunknak, esetleg hozzátartozónknak, barátnőnknek mindenféle előképzettség nélkül, csak úgy, otthon is el tudjuk készteni a megálmodott csíkokat. Felejtős.

Körömceruza

A körömceruzával egyrészt az a gond, hogy amint besatíroztuk vele a körmeink alatti részt, olyan érzésünk támad, mintha az mocskos lenne. Másrészt pedig az, hogy az érzésből lassacskán valóság lesz, ugyanis a kezdetben kétségkívül látványos, hófehér csík, amolyan istenigazán vonzza a koszt, elszíneződik, míg végül olyanok nem lesznek a körmeink, mint egy három napos hulláé.

Pórustisztító tapasz

Évekkel ezelőtt jelentek meg orra, majd homlokra, illetve állra való változatban is a pórustisztító tapaszok. Csak fel kellett ragasztani, várni a megadott ideig, majd egy határozott mozdulattal letépni, és jöttek is vele kifelé a pórusokból az apró, gusztustalan kis faggyúkukacok, porszemcsék. Legalábbis, egy kis részük, ami csak a semminél több, egy alapos kozmetikai kezelésnél viszont nagyságrendekkel kevesebb. Ez a termék mára szinte teljesen eltűnt a drogériákból, ami bíztató fejlemény a fogyasztói intelligenciára nézve.

Szempilla göndörítő

A szempilla göndörítő eredeti verziója elavult orvosi műszerre emlékeztet, napjainkban azonban készül már belőle elektromos, apró sütővasként működő változat is. Formátumtól függetlenül, a cél az igazi baromság, ugyanis a szempilla vagy eleve göndör, vagy pedig egy ilyen alkalmatosság is legfeljebb tőben hajlítja meg, melynek egyenes következménye, hogy rövidesen úgy ahogy van, letörik. Akkor talán már jobban megéri, ha ugyan egyenes, de megmarad.
 

                                                 A lap tetejére
2008. január 17.    Katie Holmes ismét megmutathatta magát
Nemcsak a nézők, hanem maga a színésznő is nagyon várta a pillanatot, hogy ismét érezhesse a forgatás örömét. Katie Holmes többévnyi kihagyás után most ismét visszatér a mozikba.

A Mad Money című vígjáték ezen a héten debütál Amerikában. Katie a filmről, családról, kapcsolatokról mesélt a Jó reggelt, Amerika! műsorvezetőinek, olvasható a Hírszerzőn.

„Tudtam, hogy Diane Keaton és Queen Latifah játszik a filmben, és ezért szívesen csatlakoztam a csapathoz. Imádom mind a két nőt. Ráadásul szeretek női rendezővel dolgozni. A lányokkal nagyon jó volt a kapcsolatunk. Sokat beszélgettünk az anyaságról, karrierről, divatról… Mindenről, amiről a nők csak beszélgetni szoktak – nyilatkozta a színésznő a film forgatásáról.

Katie elárult néhány titkot is a 2006-os esküvőről is a tévés beszélgetés alatt: „Amikor mindennel elkészültem, annyira izgatott voltam. Apura néztem, és megkérdeztem, hogy szerinte tényleg jól nézek-e ki. Tudják, nagyon kedves volt. Abban a pillanatban, mikor kinyíltak az ajtók, és megláttam Tomot, szinte meg sem tudtam mozdulni.”

                                                 A lap tetejére
2008. január 14.    Britney menyasszonynak képzeli magát?
Britney Spearst a minap abban a ruhában kapták lencsevégre, melyet 2004-ben viselt az esküvőjén Kevin Federline-nal.

Az énekesnő és új kedvese, Adnan Ghalib pénteken a San Ferdnando Valley-beli Keyes Mercedes-Benz szalonban tartottak terepszemlét, nyomukban az elmaradhatatlan paparazzo haddal, melynek nemrégiben még a 35 éves férfi is tagja volt. Míg Ghalib a sportkocsikat nézegette, addig egykori kollégái szorgosan kattogtattak, főleg hogy Britneyn a már fent említett csipkeruha volt. Britney menyasszonynak képzeli magát? Nem tudni, a bolt eladói nem tudtak felvilágosítással szolgálni, csak annyit jegyeztek meg, hogy szerintük Ghalib új kocsija nem a pophercegnő pénztárcáját fogja apasztani.

Mellesleg

                                                 A lap tetejére
2008. január 14.    Az új Bond lány hányattatott élete

Olga Kurylenko, aki a szám szerint 22. Bond filmben Camille szerepét fogja játszani, nem volt mindig szerencsés.

Sok más fiatalhoz hasonlóan, akik a volt Szovjetunió egy tagállamában nőttek fel, ő is sokat nélkülözött családjával és rokonaival. Ez csak 13 éves korában változott meg, mikor egy modell ügynök felfigyelt a kislányra és munkát ajánlott neki.

Olga 17 évesen már a párizsi divatlapok címoldalairól mosolygott az olvasókra, ahol alig fél év alatt megtanult franciául. Persze ez még nem jelentett élete végéig tartó sikert és hírnevet. Olga még csak rövid ideje foglalkozik a színészkedéssel, melynek eddigi legkiemelkedőbb szerepe lesz a mostani

Mellesleg

                                                 A lap tetejére
 
2008. január 10.   Ilyen nincs! - Saját feleségébe botlott a kupiban!
A férfi a munkára váró hölgyek között fedezte fel élete párját. Legnagyobb meglepetésére saját feleségébe botlott egy lengyel férfi, amikor gyanútlanul ellátogatott egy bordélyházba - mégpedig az alkalmazottak között.

A Super Express című lengyel bulvárlap szerint a feleség egy kis keresetkiegészítés címén vállalt munkát a vöröslámpás házban, miközben a férjnek azt mondta, hogy az egyik szomszédos település boltjában dolgozik.

"Megdöbbentem, azt hittem, hogy csak álmodom" - mondta a férj az újságban megjelent írásban. A pár tizennégy évnyi házassága a nyilvánosházi kalandot már nem élte túl: beadták a válókeresetet. (Híradó)

                                                 A lap tetejére
2008. január 10.   Molnár Anikó levetkőzött a Playboyban!
Molnár Anikó ismét levetkőzött! A magyar valóságshow-k hősnője a magyar Playboy következő címlapján mutatja meg megújult külsőjét, s így a lap történetének egyik legnagyobb kebleit csodálhatják majd meg az olvasók.

 Az egykori Nagy Ő tavaly novemberben feküdt ismét kés alá, melleibe több mint ötszáz köbcentiméteres implantátumok kerültek.

A fotózásról a magazinnál nem kívántak nyilatkozni, azonban egy kiszivárgott videofelvétel elárulja: bizony ebből címlap lesz - írja a Blikk.  (STOP)

                                                 A lap tetejére
 
2008. január 10.   Eminem kórházban
Eminem, akiről 2007-ben szinte semmit sem lehetett hallani, most ismét feltűnt a média radarján.

 Ám ezúttal nem egy újabb botrány, hanem betegség az ok.Marshall Mathers, vagyis Eminem tüdőgyulladása kisebb szövődményeként került egy detroiti kórházba az ünnepek alatt, ahol szívproblémákkal és súlyvesztéssel kezelték. Ám a sztár rajongóinak nem kell aggódniuk, hisz azóta már otthon lábadozik.

Talán a rappernek az tett be, hogy anyját kritizáló klippjeire válaszul, most anyja is megjelentetett egy könyvet, abban feltárva fia állítólagos igazságait-hazugságait. (Mellesleg)

                                                 A lap tetejére
2008. január 10.   Paris megmérgezett!
Kelly Osbourne azt állítja, hogy Paris Hiltonnak köszönheti élete első alkoholmérgezését. Kelly és a botrányhős örökösnő a múlt héten a Las Vegas-i Noir klubban buliztak néhány barátjukkal és a New York Daily News rendkívül éles hallású kémei szerint az Osbourne lány a következővel kérkedett: „Parisnak köszönhetem az első alkoholmérgezésem.” Mire Paris: „Tényleg? Király!”

Nem lehet tudni, hogy valóban így volt-e – és az is megkérdőjelezhető, hogy az idézett mondatok valóban elhangzottak-e – de az biztos, hogy Kelly régebben súlyos függőségi problémákkal küzdött. 2004-ben azonban elvonóra ment és sikeresen maga mögött hagyta a drogokat és az alkoholt.Az Osbourne családban azonban nem ő az egyetlen, aki „drogmámoros” múlttal „büszkélkedhet”.

Édesapja, Ozzy Osbourne és öccse, Jack is megjárta már a hadak útját, de szerencsére mára már ők is leszámoltak függőségeikkel.

                                                 A lap tetejére
2008. január 10.   100 éves koromig fogok szexelni!
Habár Kendra Wilkinson nemrégiben arról panaszkodott, hogy Hugh Hefner már nem olyan aktív az ágyban, mint régebben, a Playboy mogul azt állítja, igenis, még bírja a strapát. Sőt mi több! A 81 éves szoknyavadásznak esze ágában sincs lemondania a lepedőgyűrésről. „100 éves koromig fogok szexelni.” – fogadkozik, ami távolról se jelenti azt, hogy Kendra a jövőben meg fogja kapni az általa optimálisnak tartott hancúrmennyiséget. A jó öreg Hef ugyanis nem tartja kizártnak, hogy hamarosan leépíti jelenleg három hölgyből álló háremét, és Holly Madison, Kendra Wilkinson és Bridget Marquardt közül csak a sor elején említett nyuszilány marad az oldalán.
Mellesleg
                                                 A lap tetejére
 
2008. január 4.   Jolie teste milliókat hoz lázba
3,8 millió szavazat alapján választotta meg az amerikai AOL internetes honlap az év legjobb, legrosszabb és legszexibb színészeit. Negatív kategóriákban Lindsay Lohan és Eddie Murphy vitték el a prímet, míg a legjobbak Matt Damon, Angelina Jolie és Megan Fox lettek.

Eddie Murphy lett 2007 legrosszabb színésze a Norbit című filmben nyújtott játékáért. A friss házas színész egyszerre három karaktert játszott a produkcióban: egy vesztes, mikrofon hajú férfit, egy kínai árvaház tulajdonost, és egy rendkívül túlsúlyos nőt.

Női párja, a legrosszabb színésznő Lindsay Lohan lett a Tudom, ki ölt meg című thrillerért. Mindkét film hatalmas bukás volt, alig nézték meg pár tízezren. Az amerikai AOL internetes oldal látogatói azért a legjobbakat is díjazták: a Moviefone névre hallgató kutatásban részt vevő mintegy 3,8 millió szavazó minden kategóriában öt alternatíva közül választhatott.

A legtehetségesebb színésznek Matt Damont választották a Bourne ultimátum, és az Ocean's Thirteen című filmért. Megan Fox Transformers című produkciónak köszönheti, hogy a legszexisebb színésznőnek járó díjjal jutalmazták. Férfiaknál nem okozott nagy meglepetést, hogy a legszexisebb színésznek a Karib-tenger kalózaiból ismét Johnny Depp bizonyult.
A legjobb színésznő Angelina Jolie lett, méghozzá a Beowulfért. Nem titok, hogy a színésznő meztelen, aranyba burkolt teste sokat nyomott a latba a döntéshozatalkor. A 300 című produkció a kutatás eredménye szerint a leglátványosabb film, míg a legjobban az új Indiana Jones filmet várják a rajongók.
                                                 A lap tetejére
2008. január 4.   Steffi Graf népszerűbb a német kancellárnál
A Frau im Spiegel című lap szavazásán Steffi Graf végzett az élen a legkedveltebb német nők versenyében. Az egykori legendás tensizező szupermodelleket és színésznőket előzött meg, sőt, lepipálta Angela Markel kancellárt is.

Szerény, kedves, intelligens, és távol áll tőle mindenféle sztárallűr. Ez jellemzi Steffi Grafot, a kétgyermekes édesanyát, nem véletlen hát, hogy az egykori teniszsztárt annyian szeretik hazájában. Ez derül ki legalábbis az egyik magazin közvélemény-kutatásából. A Frau im Spiegel című lap körkérdése arra kereste a választ, ki a legnépszerűbb német nő az olvasók szerint. a ma már Amerikában élő Steffi elsöprő fölénnyel végzett az élen, megelőzve két színésznőt, Veronica Ferrest és a Guldenburg-sorozatból nálunk is jól ismert Iris Berbent. Az ötödik és hatodik helyen két szupermodell, Heidi Klum és Claudia Schiffer végzett, míg az első tízbe további két sportoló, Katarina Witt (8.) és Franziska van Almsick (10.) is bekerült. Érdekesség, hogy a világban oly népszerű német kancellár, Angela Merkel csak a 32. helyen végzett honfitársai szavazatai alapján.
                                                 A lap tetejére
2008. január 3.   2007 trónkövetelői Hollywoodban
Nincs megállás a film városában. 2007-ben már kilencedik alkalommal adták át a 25 éven aluliaknak szánt Young Hollywood-díjakat.

Elismerést kapott többek között Lizzie McGuire megformálója, az énekes-színésznő Hilary Duff, aki 155 centiméteres magassága és 19 éves kora ellenére már 25 millió dollárt zsebelt be. „Azt hiszem, az a lényeg, hogy az ember boldog legyen, hiszen tökéletes úgysem lesz soha. Ha az ember sosem elégedett, és folyton azon munkálkodik, hogy az legyen, nem lesz boldog. Én szerencsére nem ilyen vagyok. Ez a legfontosabb dolog, és én szeretem magam, jól érzem magam a bőrömben, és büszke vagyok” – nyilatkozta Hilary Duff.

A veterándíjat a 13 éves Dakota Fanning kapta. A Malac a pácban és az Alice Csodaországban sztárja már 11 elismerésen és 13 jelölésen van túl, játszott Sean Penn-nel a Nevem Samben és Tom Cruise-zal a Világok harcában is. „Hát egy kicsit őrült dolog, hogy engem veteránnak hívnak, hiszen nem érzem magam annak. Nagyon megtisztelő volt játszani ilyen filmekben, szóval ez a díj valóban gyönyörű, és nagyon izgatott vagyok” – meséle Dakota.

Egy igazi veterán is díjat kapott: a Keresztapa egykori sztárja, James Caan. „Kettős érzésem van. Kedves dolog az elismerés, de egyben nyomasztó is. Ellenőrizni kell a születési dátumomat. Én mint legenda? Ez jó.”

Reese Witherspoon 15 éves volt, amikor 1991-ben a Holdemberben nyújtott alakításáért jelölték a Young Artist Awardra a fiatal színésznő kategóriában, annak ellenére, hogy a főszerepet nem kapta meg. Christina Applegate pedig kétszer is hazavihette a trófeát: 1987-ben és 1989-ben az Egy rém rendes családban nyújtott szerepéért. (Netbulvar.hu)
                                                 A lap tetejére
 
Copyright 2008, R.I. Read Privacy Polity Terms and conditions