 |
|

 |
 |
|
Égtájak
találkoztak
Kárpátalján dobogott a magyarság szíve
Hétágú síp, mely
egy hangon, a magyar kultúra hangján szól — így nevezte az Égtájak Művészeti
Találkozót Schneider Márta, a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális
Minisztériumának kulturális szakállamtitkára a fesztivál megnyitóján mondott
köszöntőjében a Beregszászi Művelődési Házban április 19-én. A négynapos
rendezvénysorozat egyik fővédnöke elismeréssel szólt a szervezők
lelkiismeretes munkájáról, különös tekintettel Goldschmied Józsefre, az
Égtájak Iroda programigazgatójára, aki hagyományt teremtett
kezdeményezésével. Azt gondolta, nem elég, ha a határon túli művészeti
csoportok csak Budapesten találkoznak, mutatják be produkcióikat — el kell
látogatniuk egymás régióiba is. Így született meg az Égtájak Fesztivál, ami
jó alkalom arra, hogy az anyaország határain kívül élő magyar néptáncosok,
hagyományőrző csoportok összejöjjenek, ismerkedjenek, barátságot kössenek,
átadják egymásnak tapasztalataikat, kultúrájuk, szokásaik egy-egy szeletét.
A tavaly Vendégségben Budapesten címmel szervezett határon túli magyar
fiatalok találkozóját idén január 23-án a Thália Színházban megrendezett
folklórműsor követte, a most útjára induló sorozat első állomása pedig épp
Kárpátalja lett. Májusban az erdélyi Hargita megye ad otthont a
néptáncosoknak, majd ismét Budapest — 700 fővel 20 országból —, ősszel
Muravidéken találkoznak, s a felvidéki Füleken fejezik be a
rendezvénysorozatot.
A
megnyitón Goldschmied József elmondta: nemcsak az a cél, hogy a résztvevők
bemutassák hagyományápoló műsorukat, hanem az is, hogy végiglátogassák a
régiók nevezetes helyeit — Kárpátalján megismerkedjenek Huszttal,
Munkáccsal, Ungvárral, Vereckével — és vigyék a táj hírét haza, saját
régiójukba.
Az
Égtájak Iroda vezetője köszönetét fejezte ki a rendezvény szervezőinek és
támogatóinak, többek között Gajdos Istvánnak, Beregszász polgármesterének,
az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, Kocsis Máriának, a KAMOT
Jótékonysági Alapítvány elnökének, Imre Józsefnek, a városi művelődési ház
igazgatójának, Tóth Bálintnak, az UMDSZ nagyszőlősi járási szervezete
elnökének. Külön köszönetet mondott Szabó Tibornak, az Égtájak Művészeti
Találkozó kárpátaljai házigazdájának, valamint Nagy Györgynek, az UMDSZ
koordinátorának, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
A
fesztivál résztvevőit köszöntötte Gajdos István, Beregszász polgármestere, a
találkozó másik fővédnöke. Mint mondta, az égtájakról egy olyan oszlop jut
eszünkbe, amelynek tetején négy nyíl mutat kelet és nyugat, észak és dél
felé. A nagy hagyományokra visszatekintő fesztiválsorozat idején ezek a
nyilak megfordultak. Most ide, Kárpátaljára mutattak.
—
Hiszem, hogy a hét régióból idesereglett fiatalok — ha virtuálisan és csak
kis időre is — képesek feledtetni velünk, hogy egyelőre határok választanak
el bennünket, hosszú távon pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy eltűnjenek az
utolsó szögesdrót-kerítések is Európa szívéből! — adott hangot véleményének
Gajdos István.
A
művészeti fesztivált a Lendvai DiáXínpad (Muravidék, Szlovénia) előadásában
a Van, aki forrón szereti című romantikus vígjátékkal nyitották meg. A
fiatalok közel háromórás játéka jól szórakoztatta a közönséget és valóban
elfeledtette a gondokat-bajokat.
A
következő három napon Határok nélkül a tánc nyelvén címmel 7 régió 280
fiatalja mutatta be hagyományait, táncait Eszenyben, Tiszapéterfalván és
Beregszászban. Mivel a Vendégségben Kárpátalján találkozó kiemelt célja a
legelszigeteltebb határon túli régiók bemutatása a résztvevőknek, a három
helyszín közönsége a Kárpát-medence — Muravidék, Drávaszög, Vajdaság,
Erdély, Felvidék, Magyarország, Kárpátalja — táncainak színes palettájáról
válogathatott.
A
Muravidéki Néptáncegyüttes, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet
DiáXínpada, a Pélmonostori Magyar Kultúregyesület ifjúsági néptánccsoportja,
a Tisza táncegyüttes, az Ördögborda ifjúsági néptáncegyüttes, a Nádas
tánccsoport, a Tébláb néptáncegyüttes, a Ritmus néptáncegyüttes, a Ludovika
táncegyüttes, a Harmónia énekegyüttes valamennyi tagja magas szinten
teljesített a találkozón.
Pénteken Eszenyben léptek színpadra a hagyományőrző csoportok. A zsúfolásig
megtelt kultúrházban Jurij Gleba, a megyei állami közigazgatási hivatal
művelődési osztályának vezetője köszönte meg a csodálatos élményt és adta át
a vendégeknek a közigazgatás oklevelét. Itt került bejelentésre, hogy Szabó
Tibort, az eszenyi Mic Bán Hagyományőrző Egyesület vezetőjét
felterjesztették az Ukrajna érdemes közművelődési dolgozója címre.
Szombaton a nagyszabású rendezvény Péterfalván folytatódott.
Először Dupka György, az UMDSZ alelnöke, a MÉKK elnöke vezetésével
Kárpát-Medencei Magyar Értelmiségi Fórumra került sor. A fórumon részt
vettek Szlovénia, Szlovákia, Vajdaság, Magya rország,
Erdély, Horvátország és természetesen Kárpátalja képviselői. Dupka György
köszöntője után Zubánics László történész, az UMDSZ OT elnöke vette át a
szót, aki rövid ismertetést tartott vidékünk magyar oktatási rendszeréről.
Az oktatással kapcsolatos témákat érintette Kocsis Mária, a KAMOT JA elnöke,
a Beregszászi Magyar Gimnázium igazgatóhelyettese is. Mint mondta, a
legnagyobb gondot a magyar iskolákban az államnyelv elsajátítása okozza,
hiszen még mindig nincsenek megfelelő tankönyvek, tantervek, sem kidolgozott
módszer.
Az
oktatás után a közművelődésre terelődött a szó. Dupka György kihangsúlyozta:
Kárpátalján a tánckultúrát és népdalkultúrát az immár hagyományossá vált
Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál tette népszerűvé. Idén, hála Istennek,
már a tizennyolcadikat fogjuk megrendezni.
Felmerültek azonban azok a problémák is, amelyek a kultúrintézményeket
foglalkoztatják. Kosztya Margit, a nevetleni kultúrház vezetője,
népművelő, a 20 évvel ezelőtt alakult Aranykalász népdal- és néptáncegyüttes
művészeti vezetője elmondta: nagyon nehéz a kultúrmunkások helyzete, hiszen
sokkal nagyobb támogatást igényelnének, mint amit kapnak.
Minya
József, a tiszaháti Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke a civil
szférát mutatta be.
A
határon innen és túlról érkezett értelmiségiek beszéltek irodalomról,
kultúráról, művészetről egyaránt.
Dupka György ezután a Kárpátalján folyó programok eredményeiről számolt be.
A legnagyobb áttörésnek a kárpátaljai eCentertelenet programot nevezte,
amely kulturális téren is érzékelteti hatását, hiszen több könyvtár és
művelődési ház is bekapcsolódott már. A zászló—címer programról szólva a
kivitelező, Molnár Zsolt zsámboki művész az ugocsai tervekről beszélt. A
közeljövőben a Beregszászi járásban minden település megkapja jelképeit.
Munkái közül Kovászó község címerét mutatta be a jelenlévőknek.
A
tanácskozás végén Zubánics László dedikálta Víz tükrére történelmet írni
című helytörténeti tanulmánykötetét.
Vasárnap délután a beregszászi Linet Stadion színpadán ropták a táncot a
fiatalok. A záróünnepségen Gajdos István elismerő szavakkal mondott
köszönetet valamennyi résztvevőnek, emléklapot nyújtott át az együttesek
vezetőinek.
—
Hiszem, hogy mindazok, akik bármi módon hozzájárultak az Égtájak sikeréhez,
hozzájárultak ahhoz is, hogy megmaradjon a magyar szó, a magyar szellem itt,
a Kárpátok lábánál, s mindenütt, ahol magyarok élnek. Nagy és
felelősségteljes küldetést vállaltak magukra a résztvevők, de az elmúlt
napokban meggyőződtem arról, hogy van elég tehetség, tudás, energia és
legfőképpen akarat bennük ahhoz, hogy becsülettel eleget tegyenek ennek a
feladatnak — mondta a polgármester.
***
A
fergeteges táncparádét követően Szabó Tibort, a fesztivál házigazdáját
tapasztalatairól faggattuk:
—
Meggyőződéssel állítom, hogy a Kárpát-medence gyöngyszemeit láthatta a
közönség a fesztivál ideje alatt. Aki eljött, betekintést nyert a környező
országok népzenei és néptáncvilágába. A bodrogközi táncoktól kezdve a
felcsíkin át a moldvai táncokig sok-sok produkció bizonyította: érdemes
volt, megérte. A fesztivál szervezése ugyanis rengeteg munkával és
fáradozással járt, sok-sok ember tevékenységét, idejét kellett
összehangolni. Igyekeztünk minden helyszínen más-más táncokat bemutatni,
hogy minél többféle koreográfiával ismerkedjen a közönség.
Szabó Tibor elárulta: őszre kárpátaljai lakodalmast és vőfélytalálkozót
terveznek, amihez már keresik a támogatókat.
A
házigazda ezúton mond köszönetet mindenkinek, aki bármilyen módon
hozzájárult a rendezvény sikeréhez.
Bíró
Gyöngyi-Hegedűs Csilla |
|
Európa
elitjébe készül az OTP
Az OTP bankcsoport
2010-re 2 milliárd eurós adózás előtti eredmény elérését tűzte ki célul,
amely az esetleges további akvizíciók révén ennél magasabb is lehet —
jelentette ki a bank befektetői napján Csányi Sándor elnök-vezérigazgató.
A tervezett nyereség elérésével, tőzsdei kapitalizációja alapján az OTP
Európa 20-25 legnagyobb hitelintézete közé kerülhet három éven belül.
A következő esztendőkben
dinamikusan nő majd a csoporton belül a külföldi leánycégek hozzájárulása
a mérlegfőösszeghez és a nyereséghez. A középtávú stratégia szerint
2010-re a konszolidált adózás előtti eredmény mintegy 50 százaléka a
külföldi érdekeltségektől származik majd, ennek felét az oroszországi és
ukrajnai bankok hozhatják.
Sarkozy
lehet a francia elnökválasztás befutója
Szabaddá válhat az út
Nicolas Sarkozy előtt a francia elnöki cím felé, miután az előzetes
eredmények szerint a szavazatok 31,11 százalékával első helyen jutott be
az elnökválasztás második fordulójába. Sarkozy a szocialista Ségolene
Royallal mérkőzhet, aki 25,84 százalékot kapott. A vártnál nagyobb arányú
vezetés ellenére Sarkozy elnöksége még nem biztos; a győzelem Francois
Bayrou (18,55%) támogatóinak szavazataitól függhet.
Magát
fényezi a felfüggesztett Basescu
A törvényhozás által
múlt hétfőn felfüggesztett államelnök vasárnap este saját érdemeiről
győzködte a bukaresti tömegeket, mivel egy népszavazás még visszaadhatja
elnöki címét.
Basescu az érte tüntetők
előtt kifejtette: a román parlamentnek az a 322 tagja, aki megszavazta
államelnöki tisztségéből való felfüggesztését, figyelmen kívül hagyta a
választók millióinak akaratát. Ők nem kaptak semmiféle felhatalmazást erre
— hangoztatta, némi „mentséget” is találva az említett honatyák egy része
számára. Sokan csupán pártfegyelemből, „főnökeik” utasítására cselekedtek
— hangoztatta Basescu.
Amerikai
ajánlat Moszkvának
Az amerikai kormányzat
jelentős javaslatokkal készül rávenni Oroszországot a közép-európai
rakétavédelmi tervek elfogadására. Az ajánlat része az amerikai és az
orosz rakétavédelmi rendszerek összekapcsolása és közös fejlesztése,
valamint a tíz ellenrakéta lengyelországi támaszpontja és a Csehországban
megépülő radar megnyitása az orosz ellenőrök előtt.
A csomagról a New York
Times amerikai polgári és katonai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy
„mélyebb és konkrétabb, mint eddig bármi”, amivel a Bush-kormány előállt.
Az amerikaiakat szemlátomást meglepetésként érte, hogy a közép-európai
rakétavédelmi tervet nemcsak Moszkva, hanem Berlin és Párizs is
bizalmatlanul fogadta.
Imával
küzd az aszály ellen az ausztrál kormányfő
Imára hívta fel az
ausztrálokat John Howard miniszterelnök az országot sújtó szárazság miatt.
„A helyzet súlyos, nincs értelme becsapni az embereket” — mondta az
ausztrál kormányfő Canberrában. „Reménykednünk és imádkoznunk kell” —
tette hozzá.
Az aszály már egy
százalékponttal visszavetette Ausztrália gazdasági növekedését. Amennyiben
a következő hat héten belül nem esik kiadós csapadék az ország délkeleti,
gabonatermő területén, félő, hogy a farmerek nem kaphatnak többé vizet a
tározókból, amelyeknek szűkös készleteit a városok ivóvízigényének
kielégítésére kell fenntartani.
Egymillió
fát ültetnek New Yorkban
A következő tíz évben
egymillió facsemetét ültetnek el New Yorkban a nagyváros környezetvédelmi
programjának részeként — jelentette be vasárnap, a Föld napján Michael
Bloomberg főpolgármester.
A júliusban kezdődő
program célja a 8 millió lakosú metropolis levegőjének javítása és az
üvegházhatást okozó gázok mennyiségének mérséklése. A fákat részben a
városi utcák, sugárutak mentén, részben a meglévő parkokban ültetik el.
Csatatérré
vált Szomália fővárosa
Szombaton és vasárnap
szinte megállás nélkül folytatódott az aknavetőkkel, légvédelmi rakétákkal
és gépfegyverekkel vívott harc egyfelől az iszlamista milíciák
fegyveresei, másfelől az ideiglenes kormány és a támogatására Szomáliába
érkezett etióp csapatok között az ország fővárosában, Mogadishuban. Az
iszlamista fegyveresek minden külföldi katonára lőnek, nemcsak az
etiópiaiakra, de az Afrikai Unió által küldött 1500 fős ugandai
béketeremtő alakulat tagjaira is. Egy befolyásos helyi törzs fegyveresei
is csatlakoztak az iszlamista milíciákhoz.
23
embert elraboltak, majd kivégeztek ismeretlenek Irakban
Huszonhárom embert
elraboltak, majd falhoz állítottak és kivégeztek ismeretlen fegyveresek
Irak harmadik legnagyobb városában, az ország északi részén fekvő
Moszulban.
A rendőrség szerint
minden bizonnyal muzulmán vallási fanatikusok követték el a mészárlást a
jazidi szekta tagjain bosszúból azért, hogy a Moszul melletti Básika
település jazidi szektához tartozó lakosai halálra köveztek néhány héttel
ezelőtt egy közülük való nőt, mert az áttért az iszlám hitre. A
megkövezésről készült vérfagyasztó videofelvétel felkerült az utóbbi
hetekben több iraki internetes honlapra.
Agyonlőtték
a kínai kisfiút felfaló krokodilok egyikét
Kínai rendőrök
agyonlőtték az egyik krokodilt azok közül, amelyek pénteken felfaltak egy
kilencéves kisfiút a dél-kínai Peihaj (Beihai) város tengerparti
fürdőhelyén. A hatóságok a hüllő gyomrában a szerencsétlenül járt gyerek
maradványaira találtak.
A rendőrség közben
kiderítette, hogy a kisdiák nem volt egyedül: három társával együtt
közelítette meg a veszedelmes hüllőket, parittyával lődözték és botokkal
ingerelték az állatokat. Az egyik krokodil azonban elkapta Liu ruháját és
a víz alá rántotta, ahol aztán a hüllők szétmarcangolták a fiút.
(Az MTI és az origo.hu
anyagai és fotói nyomán) |
Fókuszban a világ magyarsága |
Budapesti
Könyvfesztivál:
A Gutenberg-galaxis Fénylő Csillaga
A Kongresszusi Központ impozáns épülete adott otthont a XIV. Budapesti
Könyvfesztiválnak, melynek Umberto Eco olasz író, esztéta,
irodalomtörténész és Kanada voltak a díszvendégei. Umberto Eco a megnyitás
napján, április 12- én vette át a főváros főpolgármesterétől, Demszky
Gábortól a Budapest Nagydíjat, mellyel eddigi irodalmi tevékenységét, a
magyar—olasz kapcsolatok terén kifejtett eredményes munkásságát ismerték
el.
A könyvfesztiválon csaknem félezer külföldi, hazai és határon túli magyar
könyves cég kínálta majd ötvenezer kötetét. (Sajnos, a kárpátaljai magyar
könyvkiadás nem képviselte magát.)
A kitűnően szervezett szellemi lukulluszi lakoma négy napig tartó
eseményeiben nem volt „üresjárat”: A Kongresszusi Központ termeiben
egymást követték (vagy éppen egy időben) zajlottak az ismert tollforgatók,
kritikusok, kiadók bemutatkozásai, ismert színészek felolvasásai a
kiállított művekből, nonstop dedikálták köteteiket írók, költők,
illusztrátorok.
A könyvfesztiválon hetedik alkalommal rendezték meg a kulturális területen
az eddigi legnagyobb nemzetközi összefogással, tizenkilenc EU-tagország
együttműködésével a legtehetségesebb prózaírókat felvonultató Európai
Elsőkönyvesek Fesztiválját. Az unióhoz legutóbb csatlakozott két
közép-kelet-európai ország, Románia és Bulgária ifjú tehetségei is
bemutatkoztak a nagyszámú közönségnek; először képviseltette magát
Litvánia és Lettország. A fesztivál elindítása óta csaknem száz európai
írótehetség látogatott el Budapestre, s mutatta be szellemi termékét.
A könyvfesztivál vasárnap délután a Születésnapi Irodalmi Szalonnal, az
ebben az esztendőben kerek születésnapjukat ünneplő — köztük Balla D.
Károly — jeles írók részvételével zajló beszélgetéssel zárult.
Szöllősy Tibor
a
fesztivál meghívott résztvevője
Együttműködési
munkaterv Szabolcs és Kárpátalja között
A határon átnyúló együttműködés erősítésére
munkatervet fogadott el Szabolcs-Szatmár-Bereg és az ukrajnai Kárpátalja
megye önkormányzata; a dokumentumot Fülöp István közgyűlési elnök és Oleg
Havasi kormányzó szerdán írta alá Nyíregyházán.
Az együttműködési munkatervben a felek vállalták, hogy április 30-ig közös
munkacsoportokat hoznak létre a gazdaság, az ökológia, a vízgazdálkodás,
az idegenforgalom, az oktatás és a kultúra területén, a nemzeti és az
európai uniós pályázati lehetőségek hatékonyabb kihasználására — közölte
Doka Diána, a szabolcsi önkormányzat sajtóreferense.
Június 30-ig összeállítják az önkormányzati intézmények lehetséges
kapcsolatrendszerének jegyzékét is.
A munkatervben szerepel továbbá, hogy a két terület önkormányzati vezetői
egy hónapon belül a magyar és az ukrán külügyminisztériumhoz fordulnak
közös levélben és szorgalmazzák a két ország közötti kishatárforgalmi
megállapodás megkötését, mielőtt Magyarország teljes jogú schengeni taggá
válik.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint a felek megállapodtak abban is, hogy
az idén április 28-án egy kárpátaljai településen, július 28-án pedig
Tarpán rendezik meg a jószomszédság napját, a nyíregyházi Euro/Clip
Alapítvány támogatásával.
A felek kezdeményező szerepet vállalnak emellett a határtérségi
infrastruktúra fejlesztésében, így például új Tisza-híd építésében, az
InterCity vonatok ukrajnai közlekedésének elérésében, a záhony—csapi
logisztikai központ és a beregdaróc—beregdédai ipari park létrehozásában.
Támogatják a bio- és a szélenergia közös hasznosításának kialakítását, a
vízgazdálkodás és az árvízvédelem összehangolt fejlesztését, közös
projektek megvalósítását a környezet- és tájvédelem, a hulladékgazdálkodás
és az ivóvízellátás javítása területén.
Segítik továbbá a két terület egységes turisztikai térségként való
megjelenítését, idegenforgalmi információs központok létrehozását.
A munkaterv kitér a nemzeti kisebbségek érvényesülésének kölcsönös
realizálására, valamint a Kárpátok Eurórégió Együttműködési Szervezet
tevékenységének erősítésére is.
Forrás: MTI
Fiatalok
a fiatalokért az Európai Unióban
Szakmai konferencia a GMDSZ szervezésében
Április 20-án a Gordiusz Magyar Diákszövetség (GMDSZ) szervezésében a
Fiatalok a fiatalokért az Európai Unióban címmel kontaktnapra és szakmai
konferenciára került sor. A rendezvényt az Euroclip—Eurokapocs
Közalapítvány támogatta. A meghívott vendégelőadók között ott volt az
Európai Információs Központ, az Európai Információs Pont, az
Euroclip—Eurokapocs Közalapítvány, az Úton Egyesület és a Mobilitas. A
helyi szövetségeket a Gordiusz Magyar Diákszövetség, a Kárpátaljai Magyar
Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, a KRISZ Pont, a Kalamáris Egyesület,
valamint az UMDSZ ISZ képviselte.
A rendezvény résztvevőit Komlósi István, a Gordiusz Magyar Diákszövetség
elnöke köszöntötte, aki röviden bemutatta szövetségüket. A konferencián
Kincs Gergely pályázati tanácsadó tartott előadást az ifjúsági szervezetek
közötti határon átnyúló projektek lehetőségeiről. A magyarországi
résztvevők közül Takács Lajos, az Európai Információs Pont, Dózsa Gergely,
az Úton Egyesület, dr. Teschmayer Gábor pedig a Nyíregyházi Főiskola
Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének képviselőjeként tartott előadást.
— A program célja a határ menti kapcsolatok építése, az Európai Unió
ifjúságpolitikájának népszerűsítése, a különböző csereprogramok
kialakítása, illetve részképzési lehetőségek és egyéb kapcsolatok
teremtése a fiatalok számára. Mindezek megvalósítását a civil
szervezeteken keresztül képzeljük el, melyek képviselőit meghívtuk
rendezvényünkre. A mai napon nemcsak konferenciára kerül sor, hanem
kontaktnapra is, így a két országból — Magyarországról és Ukrajnából —
jött szervezetek képviselői megismerkedhetnek egymással, s a későbbiekben
együtt is működhetnek — tudtuk meg Komlósi Istvántól.
A Gordiusz Magyar Diákszövetség elnöke hangsúlyosan szólt a konferencia
hasznosságáról, a tapasztalatcseréről, hiszen Magyarország európai uniós
tagként több tapasztalattal rendelkezik, mint vidékünk. Éppen ezért a
szervezők azt remélik, hogy az eddig szerzett tapasztalataikat megosztják
az itteni szervezetekkel.
— Lesz-e a rendezvénynek folytatása? — érdeklődtünk tovább a diákszövetség
vezetőjétől.
— Kifejezetten nem ebben a formában, de lesz folytatása. Szinte minden a
támogatottságtól függ. Ha az Euroclip—Eurokapocs továbbra is támogatni
fogja rendezvényeinket, akkor természetesen folytatjuk a kapcsolatépítést.
Hiszen az a tapasztalatunk, hogy van igény az effajta eszmecserékre, a
fiatalok érdeklődnek az Európai Unió nyújtotta lehetőségek iránt, ami azt
jelenti, hogy fejlődni akarnak, haladni akarnak a korral.
-csillag- |
|
Újabb
Juscsenko—Janukovics találkozók
Intenzíven keresik a kiutat
a válságból
A múlt héten az Európai
Tanács Parlamenti Közgyűlése is megvitatta az ukrajnai politikai
történéseket. A válságban érintett ukrajnai politikusok igyekeztek
befolyást gyakorolni erre: az államfő üzengetett, a kormányfő és a
házelnök pedig a helyszínen próbálta a maga javára billenteni a mérleg
nyelvét. A közgyűlés azonban salamoni döntést hozott: elítélte mindkét
felet, s ugyanakkor igazat is adott nekik. Határozatban mondta ki, hogy
csak legitim, alkotmányos és békés megoldásra kell törekedni, az
Alkotmánybíróság döntése kötelező érvényű mindenki számára, illetve,
hogy lehet szó előrehozott parlamenti választásokról, de csak törvényes
alapon.
Közben az államfő és a
kormányfő pénteken és hétfőn újabb találkozót tartott. Sajtóértesülések
szerint először sikerült közelíteniük az álláspontokat.
A pravda.com.ua jelentése
szerint Viktor Janukovics a hét végén azt javasolta Viktor Juscsenkónak,
hogy még az Alkotmánybíróság döntéséig találjanak megoldást a felmerült
problémákra. „Lehetősége van (az államfőnek) a helyzet megváltoztatására
— még az Alkománybíróság döntéséig függessze fel rendeletét (a parlament
feloszlatásáról), kezdjünk tárgyalásokat azokról a kérdésekről, amelyek
nyugtalanítják őt, s találjunk kompromisszumos megoldást. A koalíció
kész erre” — idézte a miniszterelnök szavait az Interfax Ukrajina.
Közben Olekszandr Moroz is
aktivizálta magát. A házelnök szombaton bejelentette, hogy egy
megbékélési memorandumot készített elő. A Legfelsőbb Tanács elnöke
szerint e dokumentumban azt javasolja mindkét fél számára, hogy tegyen
egy-egy lépést hátra: az államfő semmisítse meg a parlament
feloszlatásáról kiadott rendeletét, a Legfelsőbb Tanács pedig vonja
vissza az erre válaszul kiadott rendeletet. „Üljünk le és tárgyaljunk
arról, ami foglalkoztat bennünket” — idézte a házelnök szavait az
Interfax Ukrajina.
Politikai elemzők szerint az
államfő és a kormányfő kiegyezésének nagy vesztese Julija Timosenko
lenne. Pedig a BJuT mindent megtesz annak érdekében, hogy alátámassza:
Juscsenko helyesen döntött, amikor feloszlatta a parlamentet. Képviselői
kérvényt írtak arról, hogy lemondanak mandátumukról, ezzel párhuzamosan
pedig felszámolták választási listájukat (a Nasa Ukrajina is
hasonlóképpen járt el). Ezzel próbálják elérni, hogy határozatképtelenné
váljon a parlament (kevesebb mint háromszáz képviselő legyen a
törvényhozásban). A dolog bökkenője csak az, hogy a honatyák kérvényeit
az általuk már illegitimnek tartott Legfelsőbb Tanácsnak kell
megvitatnia...
Az előrehozott választások
érdekében a BJuT mindenre kész. Olekszandr Turcsinov az 5. Csatorna
Tévétársaság vasárnap esti műsorában bejelentette, hogy készek
visszatérni a Radába, de csak azért, hogy elfogadják az előrehozott
voksoláshoz szükséges törvényeket. „De nem valamikor fél év vagy egy-két
év múlva, hanem legfeljebb két héten belül” — idézte a
frakcióvezető-helyettes szavait a podrobnosti.ua.
Újabb
emlékműgyalázás Beregszászban
Sötét lélek sötét festéke
Úgy
tűnik, valaki vagy valakik “sportot űznek” abból, hogy meggyalázzák a
beregszászi magyar emlékjeleket. 2006 szeptemberében olajjal öntöttek le
több szobrot, mellszobrot, illetve emléktáblát a Rákóczi téren. Sajnos,
az akkori eset tettesei mindmáig nem kerültek elő. Sokak szerint ez is
közrejátszhatott abban, hogy a múlt hét elején megismétlődött a tavalyi
eset. Ezúttal azonban még több emlékjelre terjedt ki, még nagyobb kárt
okozott. Számos szobrot, mellszobrot, márványtáblát, illetve ezek
környezetét fekete festékkel fújták le .
Gajdos István, Beregszász
polgármestere, az UMDSZ elnöke így nyilatkozott a Krónikának:
— Az április 16-ról 17-re
virradó éjszakán újabb brutális támadást követtek el nagyjaink emléke
ellen városunkban. Ismeretlenek tucatnyi emlékjelet fújtak le fekete
festékkel, illetve festettek keresztet ezek alá. Nem kímélték például
Petőfi szobrát, Illyés Gyula és Szent István mellszobrát, Rákóczi és
Kölcsey emléktábláját stb. sem.
Meg szeretném jegyezni, hogy
nem az első ilyen eset a mostani. Jó néhány évvel ezelőtt letörték a
Petőfi-szobor karját. A rendőrség kézre kerítette a tettest. Akkor
hosszú időn át nem történt ilyen felháborító eset. Tavaly azonban
ismeretlenek olajos folyadékkal öntöttek le n éhány
magyar szobrot, emléktáblát. Akkor, nagy munkával ugyan, de rendbe
hoztuk ezeket. A rendőrség, sajnos, nem találta meg a tetteseket...
Talán a büntetlenség reménye
vezette a mostani emlékműgyalázókat, akik ezúttal sokkal brutálisabban
léptek fel: a szobrokra, táblákra, falra fújt fekete festéket sokkal
nehezebb lesz eltávolítani.
Azonnal hívattam Jurij
Pecát, városunk rendőrkapitányát, akit határozottan felszólítottam, hogy
találják meg az elkövetőket. A büntetlenség reménye ugyanis arra
csábíthat, hogy még durvább, még nagyobb károkat okozó gaztettet
kövessenek el sötét lelkű alakok nagyjaink emléke ellen.
S még valami. Tavaly a
Makkosjánosiban megtartott ukrán—magyar jószomszédsági napot próbálták
valakik beárnyékolni, most az Égtájak fesztivál küszöbén történt a
fekete „keresztelő”. Csak remélni lehet, hogy nem szándékos az
időzítés...
Egyébként elítélte az
emlékműgyalázást a városi tanács is, az erről szóló dokumentumot aláírta
minden frakció vezetője — mondta az UMDSZ elnöke.
* * * * *
Pirigyi Béla a Krónikának
elmondta, hogy azonnal feljelentést tettek a rendőrségen az újabb
felháborító történések miatt. Rámutatott, hogy a város közvéleménye
elítéli a barbár cselekedetek tetteseit. „Elvárjuk, hogy a civil
szervezetek elhatárolódjanak mindettől, a hatóságok pedig megtalálják és
megbüntessék az elkövetőket” — hansúlyozta az UMDSZ városi szervezetének
elnöke.
Nyilatkozat
Az Ukrajnai Magyar Demokrata
Szövetség elnöksége megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról,
hogy Beregszászban ismeretlenek újra magyar szobrokat és emléktáblákat
gyaláztak meg. A vandál cselekedet elkövetői ezúttal még brutálisabb
támadást intéztek legnagyobb magyarjaink — közöttük Szent István,
Petőfi, Kölcsey, Rákóczi és mások — emléke ellen, mint tavaly
szeptemberben.
Az UMDSZ elnöksége
nemzetiségtől függetlenül felkér minden jóérzésű embert, hogy ítélje el
e barbár cselekedetek kitervelőit és elkövetőit, felkér minden politikai
és civil szervezetet, hogy határolódjon el tőlük. Országos Szövetségünk
tagsága, az egész ukrajnai magyarság nevében felszólítjuk a rendvédelmi
szerveket, hogy tegyenek meg mindent a tettesek mihamarabbi kézre
kerítése és példás büntetésben való részesítése érdekében.
Megengedhetetlen ugyanis, hogy a tavalyi szoborgyalázókhoz hasonlóan
továbbra is büntetlenül garázdálkodhassanak vidékünkön azok, akiknek
semmi sem szent, akik gátlástalanul tönkreteszik azt is, ami nemzetünk
legnagyobb alakjaihoz kapcsolódik.
Az UMDSZ elnöksége
Beregszász, 2007. április 17.
|
Közérdekű felhívás
Az Ukrajnai Magyar
Demokrata Szövetség 5 ezer hrivnya pénzjutalmat ajánl fel annak a
nyomravezetőnek, aki segít megtalálni a beregszászi szobrok és
emléktáblák megrongálóit. Tel.: (8-31-41) 2-27-12 |
Megvitatták az időszerű
teendőket
A
napokban megtartották az UMDSZ munkácsi városi szervezetének kibővített
elnökségi ülését. A tanácskozáson áttekintették a szervezet előtt álló
feladatokat, megvitattak számos, a város lakosságát kiemelten
foglalkoztató kérdést, áttekintették a pályázati lehetőségeket.
Heti jegyzet
Fociglóbusz
Na. Nana! Sőt, hogy klasszikusokat
idézzek: naná még!
Nahát, akkor most már írjak valami
értelmeset is.
Mit tetszenek szólni ahhoz, hogy Ukrajna
foci Európa Bajnokságot rendezhet. Együtt a lengyelekkel (lásd. Minyin
és Pozsarszkij, Mazeppa, Hmelnickij, Báthory — mármint az István —, no
meg Lemberg, s nem utolsósorban: lengyel—ukrán két jó barát…, ja, hogy
itt a második helyen egy másik nemzetet szoktak emlegetni…). Vigyázat,
mindez 2012-ben aktuális.
Azt mondja egyik futballbolond (egyébként
kicsit irredenta) ismerősöm, hogy ő már csak azért szurkol, hogy nehogy
négy ország rendezze az EB-t…
Természetesen a kommunikációt ezen a
ponton berekesztettem, sőt mivel ez most divat, az ismerőst
felfüggesztettem. No nem a szó szoros, csak olyan ukrán értelmében.
Miért?
Mert én az egység, sőt a dupla egység
híve vagyok.
Tetszik érteni?
Egység plusz egység egyenlő kétség.
Na mindegy.
Volt nagy ukrán öröm és csóközön.
A magyarok pedig… (jaj, de nehéz ezt
nekem horváth-magyarként leírni). Hát (s annak melle is van) a magyarok
nem hazudtolták meg önmagukat.
Eredményhirdetés előtt: mienk a világ…
Utána: Mohács, minden elveszett.
Pedig, csak csendesen mondom, nem az EB
döntőjét vesztettük el (ó, bárcsak egyszer megtörténne), hanem csak egy
politikai színezetű, sportsztaniolba csomagolt erőfitogtató vetélkedést.
Ez nem Muhi, nem Mohács, nem Világos, nem
Trianon (persze, hogy nem, hisz Cardiff), hanem csupán a nagy európai
realitás.
Hogy egy költőnk gondolatára utaljak. Már
megint lábtól fekszünk Európa ágyán.
Most ez a nyoszolya éppen
futballpályányi.
Horváth Sándor |
|
Új
tanácselnök, új kihívások
Sok probléma vár megoldásra Somban
A
2006-os helyhatósági választásokon Ködöböcz Leventének szavaztak
bizalmat a választópolgárok. Egy év telt el azóta, hogy az ambiciózus
fiatalember áll Som élén. Arra kértük a polgármestert, számoljon be, mit
ért el az egy év alatt, mik a tervei, milyen problémákkal küzd a falu,
melyek az előttük álló megoldásra váró feladatok.
—
A 2006. márciusi választásokra készülve jó kis csapatot szerveztünk. E
csapat munkájának eredményeképpen a 16 képviselőjelöltből 14 az UMDSZ-é
volt, ebből 11-en be is kerültek a tanácsba. Sikerként említhetem azt
is, hogy alapszervezetünknek van járási képviselője is Fejes Tibor
személyében. Jómagam pedig az UMDSZ somi alapszervezetének elnökeként
kerültem a falu élére.
Annak idején egy öt évre szóló tervvel
készültünk a választásokhoz, mely konkrét kérdéseket foglal magába.
Azt mindenképpen tudni kell: 2005
júniusában a Beregszászi Járási KÖJÁL arra hivatkozva, hogy az óvodánk
épülete katasztrofális helyzetbe került, rekonstrukciós munkák hiányában
megszüntette annak működését. Ez óriási veszteség a községnek, hiszen
nagy szükség van a gyermekintézményre. No meg a bezárással a munkahelyek
is megszűntek. Sajnos, mind a mai napig nem tudtuk ezt a fájó problémát
orvosolni. A több mint húsz gyermek vagy nagyszülői, vagy szülői
felügyelet alatt van. De egyes szülők — akik másképp nem tudják
megoldani — a szomszédos Csonkapapiba kénytelenek vinni a gyerekeket
óvodába.
A másik fájó kérdésünk a kultúrház, amely
2005. december 17-én ismeretlen okok miatt leégett, teljesen
használhatatlanná vált. Sajnos, olyan helyzetbe került településünk,
hogy se óvodánk, se kultúrházunk. Nincs az embereknek hol összejönni,
nincs hol egy kulturális tömegrendezvényt lebonyolítani. Így egyelőre az
általános iskola dísztermét használjuk ezekre a célokra.
Társközségünkben, Kastanovón sincs
kultúrház, az ottani emberek sem tudnak öszszegyűlni még egy
falugyűlésre sem.
Gondunk az is, hogy az általános iskolánk
helyhiány miatt nem rendelkezik étkezdével. A régi étkezde épületében
most telefonközpont üzemel. Sajnos, nincs az iskolának tornaterme sem.
A fent említett gondok megoldása
érdekében járási szinten tettem lépéseket. Egyelőre ígéretet kaptam, de
felszólítást is, hogy június elsejéig az óvodába végezzünk el kapitális
felújítást. Ez elsődleges feladatunk. A Kárpátaljai Református Egyház
Diakóniai Osztályához fordultam Nagy Béla úr segítségét kérve, illetve
levélben megkerestem a Kelet-Európai Missziót az óvoda, a kultúrház és
az iskola ügyében. A járási tanácstól és a közigazgatástól ígéretet
kaptam némi anyagi támogatásra, s saját költségvetésünkből 50 ezer
hrivnyával fogunk hozzájárulni az óvoda felújításához. Nagyon bízom
benne, hogy a nyár folyamán befejezzük a munkálatokat, újra fogjuk
indítani a gyerekintézményt.
Ami az idei költségvetésünket illeti:
hiányos, nem tartalmazza még azt a fedezetet sem, ami a bérek
kifizetéséhez lenne szükséges. Értem ezalatt az önkormányzati dolgozók
bérezését, mert előzetes számításaink szerint az előirányzott összeg
csupán öt hónapra elegendő. Ami a többi intézményt illeti: biztosítva
van mindenkinek az évi fizetése. Annak ellenére, hogy nincs
kultúrházunk, a kultúrmunkásunk dolgozik, és dicséretes, amit végez,
hiszen falunapokra, különböző rendezvényekre színvonalas műsort készít.
A sport fejlesztésére, sajnos, idén nem
tudtunk anyagiakat fordítani. De ahol lehetséges, természetesen
segítünk. Tavaly a sportpályán egy szabadtéri színpad alapját raktuk le
közmunkával. Az idén a kultúrház tetőszerkezetéből megmaradt anyagból
szeretnénk befejezni a nyitott színpadot, hogy ameddig kultúrházunk
nincs, legalább ez legyen a nyári hónapokra. Így itt tudnánk szabadtéri
rendezvényeket lebonyolítani, ha terveink szerint sikerülne bevezetni a
villanyt a stadionba, még esti programokat is.
Nagy reményeket fűzünk a pályázatokhoz.
Egyelőre ez látszik a legoptimálisabb kiútnak, ismervén az itteni
helyzetet.
Fontos teendőink között szerepel a
kanalizációs rendszer kialakítása, az utak javítása. Különösen Kastanovó
utcái vannak katasztrofális állapotban. Az ott lakók már sokszor
felkerestek ezzel a problémával, hiszen sok helyen még gyalog sem lehet
eljárni, nemhogy autóval. Volodimir Trikurtól ígéretet kaptam, hogy a
közigazgatás besegít az utcák rendbehozatalába. Tavaly a befolyt
útadóból, 5800 hrivnyából Somban két utcát tudtunk saját erőből
alapkövezni, kijavítani, de még nagyon sok a munka.
Terveink között szerepel még a somi hegy
hasznosítása, hiszen nagyon régóta semmilyen munkálatok nem folynak ott.
Amikor újraindult a földtörvény Ukrajnában, akkor a somi hegyet is
felparcellázták. Sok tehát a tulajdonos. Megkeresés már történt a
beregszászi Aisberg Vállalattól, felvettük a kapcsolatot egy
magyarországi vállalkozóval is. Újra szeretnék telepíteni európai
fajtájú nemes szőlőkkel a hegyet. Célunk, hogy ismét felvirágozzon a
szőlőtermesztés, hiszen régen nagyapáink, dédapáink számos, finomabbnál
finomabb, világhírű nedűt termeltek ott.
Azzal a szándékkal jelöltettem magam erre
a posztra, hogy valamit tegyek Somért, hogy egy kicsit felemeljük a
községet, mert a problémák mind-mind megoldást igényelnek. Lehet, hogy
nem fogunk mindent megvalósítani öt év alatt, de amit igen, már az is
siker.
A községházán van két számítógépünk,
Internetünk, faluzászlónk az UMDSZ-nek és a KHÖT-nek köszönhetően.
Emléktáblát avattunk falunk szülöttje, Sütő Kálmán költő tiszteletére.
Könyvtárosunknak köszönhetően létrehoztuk a Somi Irodalmárok Múzeumát.
Feladataink között szerepel a gáz
bevezetése falunkba. A vezetékek mindkét községben már több mint egy éve
le vannak fektetve lakossági forrásokból. Intenzíven építjük a
fővezetéket a község területén. Ez a függvénye annak, hogy a lakásokban
fellobbanjon a kék láng.
Hegedűs Csilla
Falugyűlés
Bátfán
Lapunk előző számában megkezdtük
írásunkat a Bátfán tartott lakossági fórumról. Alább ennek folytatását
olvashatják.
Az emberek más véleménnyel vannak azonban
a járási tanácsba választott képviselőkről.
Történt ugyanis, hogy a polgármester
meghívta a falugyűlésre a járási tanácsot alkotó mind a hét párt
képviselőjét. Sajnos, csak az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt és a
Timosenko Blokk képviselői jelentek meg. A többiek, bizonyára, majd a
következő választások előtt jönnek ismét. Ebből a bátfaiak — akik közös
levéllel fordultak a járási közigazgatás vezetőihez az utcák javítása
érdekében, jelezve, hogy a választások előtt az agitátorok az
útkarbantartó vállalat képviselőivel járták a falut gyors munkát ígérve
— kaptak is egy kis ízelítőt.
A falugyűlésen beszámolt képviselői
tevékenységéről Szanyi Béla, az UMDP járási szervezetének elnöke,
valamint Vajda Erika, a járási művelődési osztály vezetője.
Felmerült a térség fellendítésének
lehetősége, szó volt a pallói vasúti határátjárón megindítandó
személyforgalomról, az ung-háti falvak ivóvízellátásáról, a
gazdaszövetség működéséről.
A falugyűlés résztvevőit a kultúrház
műkedvelő együttese szórakoztatta. A műsor technikai hátterét egy
otthonról hozott magnó biztosította, amely már régen megérett a
kiselejtezésre. Koflanovics Anna kultúrházvezetőnek meg is ígérte a
művelődési osztály vezetője: közbenjár, hogy a bátfai műkedvelők új
zenegépet kapjanak.
A műsor után még sokáig beszélgettek az
emberek a képviselőkkel, orvoslást keresve ügyes-bajos dolgaikra.
P. T.
Bortermelő,
borkedvelő borverselők találkoztak
Április 11-én 18 órától a költészet napja
tiszteletére Bortermelő, borkedvelő borverselők címmel ünnepi műsorra
került sor a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Immár másodszor
adtak egymásnak randevút a Kárpát-medence bortermelő magyar irodalmárai.
Dr. Koncz Gábor, az MKA vezetőjének ünnepi beszéde nyitotta meg Dékány
Tibor fotóművész A szent ital című kiállítását. Ezt követően a főszerep
a költészeté lett. A tavalyi gyakorlatot folytatva ezúttal is a
Drávaszögből érkezett Csörgits József volt az est moderátora. A nézők
Hodossy Gyula (Felvidék), Lengyel János (Kárpátalja), Bakos Kiss Károly
(Kárpátalja), Barabás Zoltán (Partium), Bence Lajos (Muravidék) és a már
említett Csörgits József verseit hallhatták a szerzők előadásában.
Különösen nagy sikert arattak Barabás Zoltán pajzán négysorosai és
Lengyel János humoros aforizmái.
A versek felolvasása után ki-ki bemutatta
szűkebb hazája bortermelő vidékét és magát a borokat. Kárpátalját
ezúttal id. Füzesi Elemér nagymuzsalyi bortermelő 2006-os évjáratú vörös
bora képviselte. A kötetlen est megengedte, hogy akinek kedve volt rá, a
közönség soraiból is elmondhatta a borral és a költészettel kapcsolatos
gondolatait. A hivatalos rész zárásaként Tőkés László református püspök
szólt az egybegyűltekhez, a költőknek pedig megköszönte a verseket.
Elmondása szerint a magyar—magyar összefogás megteremtésében az
irodalmárok és nem kevésbé a bortermelők előrébb járnak, mint a
politikusok.
Ezt követően Szilaveczky Csilla, a
rendezvény egyik szervezője vidám borkóstolóra invitálta a
hallgatóságot. Minden tájegység borát külön asztalnál lehetett
megízlelni. Idén a vörösborok voltak túlsúlyban. Egy külön asztalnál az
érdeklődők a költők — akik közül néhányan egyben valamelyik irodalmi lap
szerkesztői is — által hozott kiadványokhoz juthattak hozzá.
Akik ezen az estén eljöttek a
Szentháromság térre, garantáltan jól szórakoztak: nagyszerű verseket
hallhattak és ízletes borokat ihattak. Méltó ünnepe volt ez a magyar
költészetnek és a magyar bornak.
Tudósítónk
|
A
tudásszomj nem ismer határokat
Dr. Poór Zoltánnak, a neveléstudomány
kandidátusának, egyetemi docensnek, az OTDT (Országos Tudományos
Diákköri Tanács) Tantárgypedagógiai és Oktatástechnikai Szakmai
Bizottsága elnökének kezdeményezésére a Munkácsi Humán-Pedagógiai
Főiskola hallgatójaként tanárnőmmel, Pavlik Mártával együtt
meghívást kaptunk a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri
Konferenciára, amely Debrecen városában került megrendezésre. Mivel
határon túli magyarként ritkán van lehetőségem Magyarországra utazni
és a tanintézményekben végzett oktatási munka sajátosságaival
megismerkedni, nagy örömmel fogadtam el a meghívást.
A konferencia helyszíne a világhírű
Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem volt. A szívélyes fogadtatás
után a megújult Kossuth Lajos Kollégiumban kaptunk szállást.
A Debrecenben eltöltött néhány nap
alatt számos élményben, sok programban volt részünk: megismerkedtünk
a Debreceni Egyetem történetével, ellátogattunk a 17 hektáron
elterülő, több mint 8000 növényfajt bemutató botanikus kertbe, amely
elsősorban kaktuszgyűjteményéről híres. Az este folyamán koncerten
vehettünk részt, majd a napi programot a Debrecen város
felfedezésére indított esti séta zárta. Az idegenvezetőknek
köszönhetően sok érdekes információt tudhattunk meg a városról.
A következő nap programjának alapvető
részét a 12 szekcióban tartott előadások képezték. Az előadásokon,
amelyeken számos módszertani ismerettel gazdagodtunk, megfigyelőként
vehettünk részt. Végzős főiskolai hallgatóként nagyon sok gyakorlati
tudásanyaggal gyarapodtam.
Ezúton szeretném megköszönni dr. Poór
Zoltánnak, valamint a konferencia szervezőinek és támogatóinak, hogy
lehetővé tették részvételünket a konferencián, amelyről számos
élménnyel gazdagodva térhettem haza szülőföldemre — Kárpátaljára.
Bolyog Valéria,
a Munkácsi Humán-Pedagógiai Főiskola
hallgatója |
|
|
Tojásfestők
versenyeztek
A MÉKK IT és az UMDSZ ungvári városi alapszervezete közreműködésével idén
is sor került a tojásfestő versenyre, amely az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor
Középiskola nagytermében zajlott le. A megmérettetés 24 részvevőjének
tizenöt perc állt rendelkezésére a tojások megfestésére. A piros és fekete
festékekkel dolgozó versenyzők keze alatt igazi remekművek születtek.
A zsűri döntése alapján a 3. helyezett Stefanyák Artúr 5. B osztályos
tanuló lett, a 2. helyezettnek járó díjat Miklós Krisztinának ítélték, az
I. helyet pedig Hasznyuk Karolina (6. B) tudhatta magáénak. A győztesek
értékes ajándékokat és okleveleket kaptak.
Szabó Éva
Konferencia a főiskolán
Múlt pénteken a
II. Rákóczi Ferenc Főiskolán konferenciát tartottak, melynek témája a
nyelvpolitika helyzete volt a kárpátaljai felsőoktatási intézményekben. A
rendezvényen szót kaptak az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar történelem és
európai integrációs tanszékének diákjai is, akiket Seremet Sándor
képviselt. Megvitatták a magyar nyelv jelenlegi helyzetét, különös
tekintettel a magyar diákokra.
|
Időpontváltozás!
Ismét hirdetjük az április 28-án
megrendezendő tehetségkutató versenyünket, amely a Beregszászi
Művészeti Iskolában lesz megtartva MUTI MEG! címmel d. u. 1 órától.
Jelentkezni csak a helyszínen lehet. Bővebb információt Doktor
Edinánál és Juhász Sándornál kaphattok (tel.: +380-93-510-81-62,
+380-96-474-16-12). Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Április 26-án tartjuk a Beregszászi
Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban a Középiskolások Fórumát d. u. 2
órától (k.-e. i. sz.). Gyertek el minél többen! |
A piercingről...
Mellette vagy ellene?
Ma már
szinte nem tudunk úgy végigmenni az utcán, hogy ne jöjjön velünk szembe
olyan ember, akinek nincs valamilyen tetoválása vagy piercingje, azaz
testékszere. Igaz, hogy a nagy “tetoválási hullám” és piercingőrület
csillapodni látszik, de még így is sok munkája akad a „művészeknek”. De
miért is?
Van,
aki azzal érvel, hogy az egyetlen dolog az életében, ami fölött szabadon
rendelkezik, az a teste. Éppen ezért nem enged beleszólást senkinek abba,
ha ő fémmel lyuggatja tele a nyelvét, fülét vagy akár intim testrészeit.
Van, akinek tetszik és erotikusnak találja, de olyan is akad, akit
megbotránkoztat. Sokan divatból hordják, s van, aki fogadásból téteti fel
vagy csak azért, hogy megnézzék őket — így akarnak kitűnni a többiek
közül. Olyan is előfordul, hogy valaki kíváncsi, mennyire fájdalmas a
beavatkozás, így egyfajta kihívásként éli meg a piercinget. Lehet
szeretni, lehet undorodni tőle, mindenki maga dönti el, melyik tábort
gyarapítja.
A közhiedelemmel ellentétben a piercing egyáltalán nem új találmány. Már
az őskorban is használtak testékszereket, amelyek meghatározták viselőjük
társadalmi szerepét és rangját is. Ezek az ékek még növényi és állati
nyersanyagból készültek, míg ma már elsősorban szövetbarát fémeket (pl.
orvosi acél, titán, 18 K arany) alkalmaznak. Ma is vannak olyan afrikai
törzsek, amelyeknél ezek a procedúrák elkerülhetetlen kellékei a
szertartásoknak.
Piercinget már a római testőrök is viseltek, így hirdetve bátorságukat. Az
arisztokrácia képviselői a köldökükben hordták státusékszerüket. Az
aztékoknál a fültágító volt a felsőbbrendűség jelképe. Mára csak annyi
változott, hogy kiszélesedett a használati köre. Míg korábban többnyire a
fül-, orr- és szájékszereket használták, addig ma nem nagyon van olyan
testtájék, ahova ne lehetne “beszereltetni” egy bogyót, karikát.
Egyre divatosabb a bőr alá beültetett és a seb gyógyulása után kidomborodó
mintát adó piercing is. Sajnos, még manapság is sokan hiszik, hogy akinek
valamilyen testékszere van, az extrém életvitelű és szemléletű ember.
Szerintem ez tévhit, hisz nagyon sok olyan ismerősöm van, akinek van
testékszere, de attól még tisztességes családapa, családanya vagy éppen
osztályelső. Sok szülő megengedi gyermekének, hogy piercinget tétessen a
testére, mert tudja, ha megunja, egyszerűen kiveszi, és a seb egy kis idő
múltán beforr. Igaz, heg maradhat a helyén, de nem minden esetben. Azt is
tudni kell, hogy a piercingek többnyire biztonságosak és nem okoznak
egészségkárosodást.
A legtöbb probléma a köldökpiercinggel fordul elő, mivel az a felrakás
után be szokott gyulladni. Ez azért van, mert a köldök érzékeny terület,
ahol a bőr húzódik vagy visszahajlik, így a beszerelt ékszer irritálja a
bőrt. Gyulladásos problémákkal mindenképpen orvoshoz kell fordulni!
Gabi
Félévesek vagyunk!
Már
egy fél éve annak, hogy megalakult az UMDSZ ISZ! Lassan, de biztosan egyre
növekszik kis csapatunk. Sorra alakulnak alapszervezeteink, rendezvényeket
szerveztünk és szervezünk továbbra is… Tudósítunk minden programunkról,
hogy mindnyájan figyelemmel kísérjétek szervezetünk munkáját.
A további tervekről Dupka Nándort, az UMDSZ ISZ elnökét kérdeztük.
— Az első és legfontosabb helyen a munkaközvetítő program beindítása áll,
melynek keretein belül állandó munkalehetőséget szeretnénk biztosítani a
negyedikes és ötödikes hallgatók számára. Emellett a tisztújító
közgyűlésig tervezzük a katonai sírok rendbe tételét, a facsemete-ültetési
akciót; irodalmi borestet; az UMDSZ ISZ választmányi gyűlését, majálist,
állandósult programként pedig a tanévzáróig havonta legalább egyszer
filmvetítést.
— Rengeteg dolgot soroltál fel! Mennyi
idődet veszi igénybe az ISZ vezetése és a programszervezés?
— Szinte állandóan az irodában vagyok, tehát reggeltől estig igénybe
vehetik az érdeklődők a segítségemet. De számomra ez egyáltalán nem
fáradság, mivel az a célunk, hogy az UMDSZ ISZ országos szinten a
legerősebb magyar ifjúsági szervezetté váljon Ukrajnában. Ehhez azonban
még nagyon sok munkára van szükség. Eddigi legnagyobb eredményünknek
könyvelhetjük el az ungvári március 15-i ünnepséget és a KMDFKSZ-szel
közösen megrendezett bulinkat, amelyek a fiatalok körében hatalmas sikert
arattak, közelebb hozták egymáshoz a tagokat. Remélem, a jövőben is
problémamentesen tudunk együttműködni más ifjúsági szervezetekkel, pl. a
KMKSZ ISZ-szel is.
— Megalakulásotok óta hány taggal bővült az
ISZ?
— Az alapszervezetek megalakulása óta taglétszámunk folyamatosan
növekszik, s csapatunk mára 328 tagot számlál. Ez csak az Ungvári és a
Munkácsi járást foglalja magában, ugyanis a Beregszászi és a Nagyszőlősi
járásokban még csak most kezdjük a szervezést. Szándékunkban áll Csapon,
Ungváron és Beregszászban is létrehozni alapszervezetünket. Célunk pedig
egy 5000 fős tagság kialakítása. Annak ellenére, hogy nagyon fiatalok
vagyunk, úgy érzem, van rá esélyünk, mivel nagyon tanulékony, érlelődő,
fejlődő szervezet a mienk. Igaz, sokat kell még tanulnunk az
anyaszervezettől, de remélem, eljön az idő, amikor a saját lábunkra
állhatunk! Addig is hetente olvashattok rólunk és ötleteinkről az Ukrajnai
Magyar Krónikában, és remélem, sokak tetszését elnyerjük munkánkkal!
Zeke
Zsuzsa |
|
Szemet
gyönyörködtető alkotások a turisztikai központban
2007
májusának végéig tekinthető meg a Beregszászi Turisztikai Információs
Központ kiállítótermében Molnár Sándor kárpátaljai festőművész
kiállítása. A kiállítás hétfőtől vasárnapig látogatható 8.00—17.00 óra
között (k.-e. i. sz.). A képek megvásárolhatók.
A kiállítóterem más kárpátaljai művészek
bemutatkozására is alkalmat ad. Megtekinthetők és megvásárolhatók itt
Hidi Endre, Dancs Tünde kerámiái, Helj László, Szakálas Olga, Szakálas
Anatolij, Gogola Zoltán, Bökényi Anna, Csernyiga Gyula képei, Mester
Irén, Bakó Olga, Derczeni Viola népművészek munkái, viski kézművesek
által kukoricacsuhéból készített különböző használati tárgyak, viski
pokróc, fonott használati tárgyak, rahói népművészek gyökérfaragványai,
valamint zászlók, címerek, útikönyvek, képeslapok.
A Beregszászi Turisztikai Információs
Központ címe és elérhetőségei:
90202 Beregszász, Zrínyi u. 25/2.
tel./fax:
+38(03141)4-32-70, mobil: 80505510360
e-mail:
office@zakarpattyatourism.info
honlap:
www.zakarpattyatourism.info
PÁLYÁZATI
TÁJÉKOZTATÓ
Figyelem! Jelen dokumentum a pályázati
felhívás rövidített, megvágott változata. A pályázati felhívás teljes
szövege elérhető a www.agorairoda.net honlapon, valamint a
Beregszászi Agora Irodában
A Balassi Intézet (korábban NEI)
pályázatot hirdet magyar állami ösztöndíjra a 2007/2008-as tanévben
magyarországi felsőoktatási tanulmányokra előkészítő képzésre ukrán
állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.
A meghirdetett ösztöndíjas keretszám —15
fő
Azok a személyek pályázhatnak a
meghatározott szakirányokra, akik szülőföldjükön végezték középiskolai
tanulmányaikat és szereztek érettségi bizonyítványt. A pályázók a
szülőföldjükön tesznek felvételi vizsgát az intézetbe. Az ösztöndíjat
elnyert személyek az egyéves előkészítő képzés után az eredetileg
megjelölt szakhoz (szakirányhoz) tartozó érettségi tárgyakból a Balassi
Intézetben záróvizsgát tesznek, és ennek sikeressége esetén
felsőoktatási nappali tagozatos alapképzéses tanulmányaik alatt
miniszteri ösztöndíjban részesülnek.
A felvételi vizsgatárgyakról részletes
információt a Beregszászi Agora Irodában kaphatnak az érdeklődők.
Ezen pályázati kategóriákban a
pályázatokat 2007. április 24-től lehet benyújtani.
A pályázatok beadásának és postai
beérkezésének határideje: 2007.
május 18., 16 óra
A pályázati felhívás teljes szövege, a
pályázatok benyújtásának módjai és feltételei hozzáférhetőek az
Interneten (www.agorairoda.net). Az érdeklődők az alábbi címen és
telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a pályázatról,
a pályázati adatlapról, valamint a felvételi vizsgákról:
Beregszászi Agora Iroda
90202 Beregszász, Illyés Gyula sétány 1.
16. terem
Tel./Fax: 8241-240-78
E-mail:
info@agora.uz.ua
|
Vízum:
kérdezz — felelek
Mai
számunkban G. K. ungvári olvasónk kérésére dr. Váncsa Julianna, a
beregszászi ügyfélszolgálati iroda konzulja a nemzeti vízummal
kapcsolatos tudnivalókról ad tájékoztatót.
A magyar nyelv megőrzése, ápolása, a
kulturális, nemzeti identitás megőrzése, bizonyos tanulmányok
folytatása és családi kapcsolatok erősítése céljából magyar nemzeti
tartózkodási vízum kérelmezhető. Ukrán állampolgárok kijevi
nagykövetségünkön, ungvári főkonzulátusunkon és annak beregszászi
ügyfélszolgálati irodáján nyújthatják be a kérelmet. Ez a
vízumeljárás ingyenes. A kérelmezőnek közölnie kell magyarországi
szálláshelyének pontos címét, és igazolnia kell a megjelölt lakásban
való tartózkodás jogcímét, illetve a tartózkodás célját, továbbá
magyarországi tartózkodásának teljes időtartamára megélhetésének,
valamint egészségügyi ellátásának biztosítottságát.
A szállás és a magyarországi
megélhetés igazolása a D vízumoknál szokásos módon történhet,
leggyakoribb a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál
beszerezhető meghívólevél, de ezt a megfelelő módon elkészített
közjegyzői közokirat pótolhatja.
A tartózkodás céljának igazolása
sokféle lehet. Kérelmezőink sokszor a családi kapcsolatok erősítését
jelölik meg célként, ekkor a kérelmet alá kell támasztani a
kérelmező és a meghívó között fennálló rokoni kapcsolatot igazoló
anyakönyvi kivonatokkal, illetve azok hiteles magyar nyelvű
fordításával. Amennyiben a beutazás célja alap- vagy középfokú
tanulmányok folytatása, a tartózkodási cél az oktatási intézmény
felvételi igazolásával igazolható.
A kérelem beadásakor a kérelmezővel
konzuli interjút folytatnak. A külképviselet a nemzeti tartózkodási
vízumkérelmet 15 napon belül bírálja el.
A nemzeti tartózkodási vízumot kapott
személynek 3 hónapon belül fel kell keresnie a BM BÁH regionális
igazgatóságát, ahol a kérelmező részére átadott hatósági
bizonyítványban meghatározott ideig (legfeljebb öt évre)
tartózkodási engedélyt kapnak. A magyarországi szálláshely
bejelentése ezzel egyidejűleg történik. Az idegenrendészeti hatóság
a tartózkodási engedélyt azonnal kiállítja és a szálláshely
bejelentését igazoló szelvényt záradékolja. Ezt meg kell őrizni, és
a hatóságok kérésére az útlevéllel együtt át kell adni.
A nemzeti tartózkodási vízum és a
vízum alapján kiadott tartózkodási engedély munkavállalási,
jövedelemszerzési célú tartózkodásra nem jogosít. |
|
|
16 évesen ölt
A múlt hét közepén a
técsői járási Neresznica község lakosai egy hullát fedeztek fel az ottani
folyó medrében. Kiderült, hogy a halott egy 19 éves környékbeli
fiatalember, akit három késszúrással öltek meg. Nem messze tőle
megtalálták a gyilkossághoz használt kést is.
A nyomozás során egy 16
éves helyi fiúra terelődött a gyanú, aki beismerte tettét.
Erőszakoskodtak —
ráfáztak
A perecsini rendőrségen
tett bejelentést a járás egyik községében élő nő arról, hogy egy
fiatalember megpróbálta megerőszakolni 16 éves lányát, aki születésétől
rokkant. Kiderült, hogy az illető egy 15 éves helyi fiú.
Técsőn még felháborítóbb
eset történt. Itt egy 6 éves szlatinai kislányt vittek be a kórházba. A
rémült gyermek elmondta, hogy egy férfi megpróbálta megerőszakolni.
Kiderült, hogy egy 44 éves helyi lakos vádolható a pedofiliával.
Fantomvagon milliós
értékkel
Szlovákiából futott be a
csapi vasútállomásra az a szerelvény, amely — legalábbis az okmányok
szerint — 29 vagonból állt. A valóságban azonban volt egy harmincadik is…
Nos, a fantomvagonban
összesen 914 mosógép, villany- és gáztűzhely volt több mint 910 ezer
hrivnya értékben.
Bódító tablettákat
foglaltak le
Ismét tiltott szereket
foglaltak le a határon. Egy Szlovákiából Ukrajnába tartó autóbusz egyik
utasánál, egy 61 éves szlovák állampolgárságú nőnél 14 bódító tablettát
találtak. A Nagyszőlősi járásban a vámvizsgálat során egy 38 éves
nagyecsedi férfinál 40, egy 59 éves nyíregyházi férfinál pedig 75 ilyen
pirulára bukkantak.
Tűzeset Munkácson
A Latorca-parti
település egyik lakásában lángok csaptak fel a minap. Mire a tűzoltók
megfékezték a tüzet, már komoly kár keletkezett: elégtek a háztartási
eszközök, a bútorok, a személyi okmányok. Megsérült az 56 éves házigazda
is, aki próbálta menteni értékeit.
Megfulladt az ételtől
A napokban egy 46 éves
hajléktalan férfi holttestét szállították be a Beregszászi Járási
Kórházba. Kiderült, hogy az illető megfulladt — az ételtől.
Testvér a testvér ellen
Szolyván az orvosoknak
egy 53 éves férfit kellett ellátniuk. Az illetőt — italozást követően —
saját testvére bántalmazta agyalapi törést, mellkasi sérülést okozva.
Perecsinben is hasonló
eset történt. Itt egy 39 éves helyi férfit kellett szúrt sebbel kórházba
vinni. A nyomozás során megállapították, hogy két ismerősével egy
kávézóban iszogattak, majd veszekedtek. A végén előkerült egy kés…
Szórakozás — hamis pénzen
Egy 26 éves huszti
fiatalember késő éjszakáig játszott az egyik helyi játékteremben.
Bizonyára elfogyott a pénze, ezért próbált meg egy hamis százdollárost
„elsütni”. Az ottani alkalmazott azonban felismerte, hogy a bankó nem
igazi, s riasztotta a rendőröket. Kiderült, hogy a bankjegyet színes
fénymásolón „gyártották”.
„Megfújták” a kétkerekűt
Egy 23 éves nagyszőlősi
fiatalember késő este betért egy helyi kávézóba. 2500 hrivnya értékű
mopedjét az épület előtt hagyta. Amikor hazafelé indult, már csak hűlt
helyét találta a kétkerekűnek.
Kameruniak a főúton
A rendőrség és a
határőrség közös akciója eredményeként nyolc illegális migránst „fogtak” a
Csap—Kijev főútvonalon. A kameruniak az országhatár felé igyekeztek.
„Vörös kakast” eresztett
haragosa portájára
Nemrég lángra lobbant
egy 46 éves uhljai (Técsői járás) férfi portájának egyik melléképülete. A
tűz 500 hrivnya kárt okozott. Az előzetes adatok szerint gyújtogatás
történt: valaki így próbált bosszút állni rajta.
14 éves, de már lopott
Rahón, miközben néhány
héten át távol voltak az egyik ház gazdái, valaki lyukat vágott a falon s
elvitt egy mosdó- és egy vécékagylót. Kiderült, hogy egy 14 éves helyi
iskolásfiú gyanúsítható a lopással, akinél lefoglalták az eltulajdonított
tárgyakat.
Autó az árokban
Különböző sérülésekkel
szállítottak be az Ilosvai Járási Kórházba egy 38 éves migyanicai nőt és
19 éves lányát. Egy falubelijük Ladájában utaztak, ám az autó az árokba
borult.
Rájár a rúd a
Volkswagenekre
Rövid időn belül két
ilyen autó is balesetbe került. Az ungvári járási Nagylázon egy Passat
ütközött egy 07-es Ladával. A baleset következtében az előbbi autó
vezetőjét sérülésekkel kellett kórházba szállítani.
Munkács mellett,
Pósaházán egy Volkswagen Golf karambolozott. A jármű volánjánál ülő 38
éves férfi elvesztette uralmát az autó felett és egy fának ütközött. A
baleset következtében utasa, egy 34 éves nő kórházba került.
Égett az erdő
A szolyvai rendőrökhöz
bejelentés érkezett arról, hogy Kerecki település közelében ég az erdő. A
vizsgálat során megállapították, hogy egy agrárvállalat részlegén csaptak
fel a lángok. A tüzet, amely szerencsére nem követelt emberáldozatot s nem
okozott személyi sérülést sem, eloltották.
6580 tonna illegális
szemét
A perecsini rendőrök
kiderítették, hogy egy helyi magánvállalat illegálisan rakott le több mint
6500 tonna szemetet. Ezzel tönkretettek egy hektárnyi területet.
Idegen a lakásban
Nagyot nézett az a
munkácsi férfi, aki hazatérve észrevette, hogy feltörték lakásának
ajtaját, odabenn pedig egy idegen „gazdálkodik”. Ez utóbbi elmenekült a
helyszínről, ám a rendőrök gyorsan utolérték. A hívatlan vendég egy 31
éves, büntetett előéletű helyi lakos volt.
Teherautó vs kisbusz = 12
halott
Hmelnick közelében
szörnyű közúti baleset történt. Egy Renault teherautó vezetője elaludt a
volánnál. Járműve áttért a szembejövő forgalom számára fenntartott sávba,
ahol egy Mercedes kisbusszal karambolozott.
A hatalmas erejű ütközés
szinte széttépte a személyszállító járművet, amelynek vezetője és 11 utasa
a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Renault vezetője kórházba került.
(A Vidomosztyi
Miliciji, a mukachevo.net és az UNIAN Hírügynökség anyagai nyomán) |
|
A
MAGYAR IRODALOM KÁRPÁTALJAI LEXIKONA
1918—2006
Sorozatszerkesztő: Dupka György
|
93. Király Benedek Lőrinc
(Tiszabökény, 1951. március 22.)
Ifjúsági meseíró. Kulákká nyilvánított
gazdálkodó családban született. 1966-ban végezte el a Tiszabökényi
Általános Iskolát. Ezt követően a tiszaújlaki pékség alkalmazottja volt
éveken keresztül. 1973-ban megnősült, 1977-ben elvégezte a Péterfalvai
Középiskolát. A KMKSZ tiszabökényi-farkasfalvi alapszervezetének alapító
tagja, 1991—1993 között pedig elnöke. 1992-ben a Hármashatár Irodalmi
Társaság egyik alapító tagja. 1993-tól a MÉKK tagja.
A tényleges katonai szolgálat alatt
intenzíven hozzákezdett az íráshoz, Benedek Elek meséinek, illetve a
helyi népi folklór, legendák hatására meséket ír a gyerekeknek. Az első
meséskönyvét 1991-ben adták ki Ungváron, amelyet Tárczy Andor és Palkó
István rendezett sajtó alá. Még ebben az évben kiadásra került a Biblia
versben című munkája, mely népszerű lett a hittanosok körében, 2006-os
második kiadásában közreműködött az Apropó c. hetiújság. A következő, a
kicsiknek és nagyoknak írt mesegyűjteménye 1993-ban jelent meg az
Intermix Kiadónál. Zubánics László gondozásában a Beregi Hírlap 2002-ben
folytatásokban közli egyik ifjúsági kisregényét, amely könyvalakban is
megjelent 2005-ben. A KárpátInfo is részleteket közöl az öt részből álló
Tisza-parti kalandok c. kisprózájából. Az Irkában, az igazi Kárpáti Igaz
Szóban és más helyi lapokban megjelent írásai az emberi összefogásra
épülő szeretetet hirdetik.
Fontosabb
művei: A szerelmes tücsök
és társai. Mesék kicsiknek és nagyoknak. Sajtó alá rendezte: Tárczy
Andor és Palkó István. Illusztrálta: Krájlics Sándor. Tárogató-könyvek,
Ungvár, 1991.; Biblia versben. 1991. (Megjegyzendő: ez a mű
2006-ban újra kiadásra került az Apropó hetiújságban); A hős
turulmadár. Mesék kicsiknek és nagyoknak, Intermix Kiadó,
Ungvár—Budapest, 1993.; Megálmodott szivárványok. Tizenhárom
kaland a Tisza partján. Modern mesék gyerekeknek. A kötetet Jankovics
Mária illusztrálta. Lektorálta: Zubánics László. Intermix Kiadó,
Ungvár—Budapest, 2005.
A
harcsakirály
Hol volt, hol nem volt, volt egy Batár
nevű kis folyó. Gyermekkoromban még szinte kristálytiszta volt, partjait
nádas és bokrok szegélyezték. A folyóról mindenki tudta, hogy a nagy
harcsa birodalma.
Egyszer a barátommal megbeszéltük, hogy
meglessük a harcsakirályt, melyet eddig csak nagyon kevesen láttak,
akkor is csak néhány pillanatra. Balga módon még horogpálcát meg csalit,
azaz frissen gyűjtött kukacot is vittünk magunkkal, mert elbizakodva azt
gondoltuk, nemcsak meglessük, hanem meg is fogjuk a vizek királyát.
Ahogy elhagytuk a falut, s már a templom
tornya is csak gombostűfejnyinek látszott, mintha egy másik, titokzatos
világba cseppentünk volna. A végtelen szántót széles legelő váltotta.
Valahonnan egy pásztorkutya csaholása hallatszott.
Ott, ahol a folyó nagyobb kanyart vett és
fűzfahajtások bólongattak a vízbe, nos, ott kezdődött a harcsakirály
birodalma. Lassan, óvatosan, szinte lábujjhegyen közelítettük meg a
partot. A bokrok után keskeny nádas következett. Tudtuk jól, mert az
öregek sokszor mondogatták, hogy a harcsakirály nem mutatja meg magát
akárkinek. Csak olyanok láthatják, akik nagyon jól ismerik és tisztelik
a természetet, annak minden titkát, rezdülését. Valahogy olyanformán,
ahogyan a kiváló zongorista ismeri a hangszerét, a billentyűk járását.
A nádszálakat óvatosan félrehajtva
elértük a vízbe nyúló kis szigetet, melyet zsenge fű borított.
Letelepedtünk. A fényes víztükör és az apró halak tánca annyira
elkápráztatott, hogy megfeledkeztünk a horgászbotokról.
Mennyi idő telt el? Nem tudom. Hirtelen
elsötétült a víztükör, hatalmas hullámok támadtak és nagy loccsanások
közepette a közvetlen közelünkben kibukkant a vízből a harcsakirály.
Busa fejét felénk fordította, karvastagságú bajuszai a víz tetején
lebegtek. „Miért akartatok látni? Mit akartok tőlem megtudni?” — szólt
mély hangon. Mi pedig a cimborámmal annyira megszeppentünk, hogy egy fia
szó nem sok, annyit sem tudtunk kipréselni magunkból.
„Látom, nagyon meg vagytok illetődve. Hát
ezért most elárulom nektek, hogyan lehet két életetek ezen a világon.
Figyeljetek jól, és fogadjátok meg, amit most tanácsolok.
A természetet soha ne akarjátok
erőszakosan átalakítani, mert azzal megölitek.
Szeressétek, óvjátok az állatokat, mert a
föld gyöngyszemei ők, a természet csak velük teljes.
Aki a természetet igazán szereti, annak
két élete van.”
Szájtátva hallgattuk. Aztán a víz ismét
morajlani kezdett, és a harcsakirály méltósággal alámerült. A nádszálak
tisztelettel bókoltak utána, egy pajkos napsugár pedig kíváncsian eredt
a nyomába a vizek mélysége felé...
Mondanom sem kell, hogy a harcsakirály
tanácsait híven megfogadtuk, s ezt javaslom nektek is. Most pedig
szaladjatok le a folyóhoz, hátha ti is meglátjátok a vizek fejedelmét.
A lusta oroszlán
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy
nagysörényű oroszlán, aki nagyon magányos volt. Szeretném elmondani
nektek, mitől lett ennyire magányos.
Azt biztosan tudjátok, hogy az oroszlánok
hazája Afrika. Régen ezen a földrészen temérdek sok állat élt. Szinte
egymásba értek. Ebben az időben cseperedett fel a mi nagyon magányos
oroszlánunk is. Kölyökkorában persze még nem volt ennyire magányos.
Viszont már akkor is nagyon lusta volt.
Testvérei, barátai — mind-mind társat
választottak már, végül ő is rászánta magát és udvarolni kezdett egy
oroszlánhölgynek, akit hamarosan elvett feleségül. Kezdetben jól is ment
minden, aranyos kis kölykeik születtek, nem is kevés, éppen hat. Ilyen
nagy családot bizony nem kis munka eltartani. A mi oroszlánunknak
viszont nagy lustasága miatt ehhez sehogy sem fűlt a foga. Több ennivaló
kellett, de oroszlánunk a vadászat fáradalmait sem állhatta. Dorgálta is
emiatt a felesége eleget. Egyszer nagyon ráripakodott:
— Ejnye, te mihaszna! Hát milyen családfő
vagy te? Szégyenszemre azt kell ennünk, amit a hiéna hagy meg? Te
pipogya, te világ lustája! Te lennél az állatok királya? Nem! A lusták
királya vagy te!
Elszégyellte magát az oroszlán, s nagy
garral útra kelt — most majd megmutatja! Nem felejtett még el vadászni,
nem bizony! Ment, mendegélt, ám közben nagyon elálmosodott. Hét ágra
tűzött a nap, hát leheveredett egy fa alá. „Szunditok kicsit — gondolta.
— Ilyen forróságban úgysem találok vacsorának valót…” Késő este volt,
mire felébredt. „Már nem érdemes tovább menni. Visszafordulok, hazafelé
csak az utamba akad egy gazella vagy egy antilop.” Ment, mendegélt, de
egy fia állatot sem látott. Váratlanul friss hússzag csapta meg az
orrát. Megszaporázta lépteit. „Innen jön a jó szag, a bokor mögül!” —
állapította meg és kikukucskált a tisztásra. A meglepetéstől sörénye
felborzolódott.
A tisztáson ugyanis kedves családja ült
teljes létszámban és jóízűen falatozott.
— Gyere, kedves uram, tarts velünk! —
szólt a felesége. — Sejtettem, hogy nem fog sikerülni neked a vadászat,
ezért magam indultam harapnivaló után. De holnap embereld meg magad,
dupla adag étel kell, mert leopárdék jönnek hozzánk vendégségbe.
Másnap oroszlánunk még erősebben
fogadkozott, és útnak indult. Találkozott is rengeteg antiloppal meg sok
egyéb négy lábon járó finom falattal, de már becserkészni is al | |
|