 |
|

 |
 |
|
Magyar—magyar csúcs
Budapesten:
A
fejlesztésekről tárgyaltak
Egyetértettek a
kedvezménytörvény tervezett módosításával a határon túli magyar közösségek
vezetői, akik a magyar miniszterelnökkel és a magyar kormány több tagjával
konzultáltak szerdán Budapesten. Ezen részt vett többek között Markó Béla, a
Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar
Koalíció Pártjának elnöke, valamint Kasza József, a Vajdasági Magyar
Szövetség elnöke. Az ukrajnai magyarságot Gajdos István, az Ukrajnai Magyar
Demokrata Szövetség elnöke és Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális
Szövetség elnöke képviselte.
A magyar kormány tagjai közül
részt vett a találkozón Hiller István kulturális és oktatási, Kiss Péter
szociális és munkaügyi miniszter, valamint Bajnai Gordon, a
fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos.
Bajnai
Gordon, a fejlesztésekért felelős kormánybiztos újságíróknak elmondta:
százmilliárd forint jut majd az elkövetkezendő hét évben a határon túli
magyaroknak állami és uniós forrásokból. Még egyszer ennyit tesznek hozzá a
szomszédos országok is. Szerbia és Horvátország esetében az úgynevezett
előcsatlakozási alapból történne a finanszírozás, míg Kárpátalja esetében
szlovák, magyar, ukrán és román közös finanszírozást terveznek.
Az évenkénti, majd 30 milliárd
forintot oktatási, egészségügyi, környezetvédelmi és kulturális területeken
költik el, de jut a gazdasági kapcsolatokra és az árvízvédelemre is — mondta
a kormánybiztos.
A találkozót követően Markó Béla
és Bugár Béla közölte: a határon túli közösségek vezetői egyetértenek a
kedvezménytörvény olyan módosításával, ami lehetővé teszi a
magyarigazolványok meghosszabbítását a kötelező csere helyett.
Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy
tájékoztatást kaptak a határon túli magyar közösségek támogatását szolgáló
költségvetési forrásokról, a támogatást kezelő intézmények sorsáról, a
Szülőföld Alapról, valamint a határ menti együttműködés lehetőségéről, a
különböző tervezett fejlesztési programokról.
Markó Béla a távirati iroda
kérdésére kifejtette, hogy a miniszterelnök és a határon túli magyar
közösségek vezetőinek konzultációja a véleménycsere fontos eszköze lehet.
Bugár Béla nagyon fontosnak
nevezte az MTI-nek adott nyilatkozatában, hogy összehangolt tevékenység
kezdődik a határ menti együttműködésben.
Az MKP elnöke szerint a határon
túli magyar vezetők további információkat és tárgyalási lehetőséget kértek a
magyar kormánytól a határon túli magyarok támogatását kezelő Szülőföld
Alapról.
A tanácskozáson részt vett
Gajdos István is. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Krónikának
elmondta, hogy örömmel fogadta el a meghívást az egyeztetésre, mert
fontosnak tartja, hogy az átalakuló nemzetstratégiában is legyen intézményes
kerete a magyar—magyar kapcsolattartásnak. Üdvözölte, hogy a magyar kormány
kiemelt kérdésként kezeli a határ menti és a határon átnyúló együttműködést,
hiszen ez roppant fontos a kárpátaljai magyarság számára, új lehetőségeket
nyit meg közösségünk előtt. Az UMDSZ egyébként konkrét javaslatokat
dolgozott ki e kérdéskörben. Az országos szövetség vezetője emellett
kiemelte, hogy támogatja a magyarigazolványok érvényességi idejének
meghosszabbítását. „Egy magyar ember nem váltogatja ötévenként nemzeti
hovatartozását, nemzeti érzelmeit. Reméljük, hogy az anyaország kormánya a
hosszabbítás mellett megtart minden, az igazolványhoz kapcsolódó
kedvezményt” — húzta alá Gajdos István.
(MTI—Magyar Rádió—Krónika) |
|
Értékelték
a kormány tevékenységét
Elkészült
a kormány első féléves tevékenységéről szóló beszámoló, amely vasárnap
került fel a kormányzati honlapra. Gyurcsány Ferenc szerint a kormány
lefektette a szükséges átalakítások alapjait, s így 2009-ben már
meglesznek az első, mindenki számára érzékelhető jelei a
reformkormányzásnak. Gyurcsány ugyanakkor önkritikát is megfogalmaz a
kormány tevékenységével kapcsolatban.
Jelentés az ország polgárainak, leltár az
elmúlt fél év kormányzásáról — ezekkel a szavakkal jellemzi
bevezetőjében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a majdnem ötven oldalas
kiadványt.
Azt írja a kormányfő, nehéz, de fontos
félév van a kormány mögött, amely eredményekben és tanulságokban is
gazdag. Úgy vélte, amit eddig tettek, az „egy igazságos társadalom, és
versenyképes, polgárai számára európai életminőséget biztosítani képes
Magyarország ügyét szolgálja.”
Gyurcsány Ferenc az elmúlt félév kapcsán
önkritikát is megfogalmazott: szerinte ahogyan kormányoztak, az nem
minden esetben állja a kritika próbáját. „Az önkritika és az önkorrekció
képességét magam egy kormány fontos erényének tartom. Most pedig van
okunk az önkritikára, és van módunk a korrekcióra is” — tette hozzá.
A kormányfő ír arról is, hogy a következő
évek három nagy korszaka úgy épül egymásra, mint egy épület három
szintje: a biztos alap az egyensúly, a falak a reform, a tető pedig a
fejlesztés. Ez a kormányzati ciklus alapfilozófiája — fűzte hozzá
Gyurcsány Ferenc.
A reform a kormányfő véleménye szerint
nem más, mint alkalmazkodás a realitásokhoz, az eszményekhez, a
távolabbi célokhoz, és három alapvető célkitűzés közös bennük: „a
minőség javítása, az egyenlőség és igazságosság szempontjainak
érvényesítése, illetve a megújított működési mód fenntarthatósága.”
Washingtonnak
fogy a türelme Észak-Koreával szemben
Washingtonnak fogy a türelme
Észak-Koreával szemben azzal kapcsolatban, hogy Phenjan nem hajlandó
felhagyni atomfegyverprogramjával — közölte a felújított hatoldalú
tárgyalások kezdetén, hétfőn Pekingben az amerikai küldöttségvezető.
„Lehet, hogy túlságosan türelmesek voltunk eddig, türelmesebbek, mint
amennyire a nemzetközi közösség elvárta tőlünk, vissza kellene vennünk
ebből a türelemből és most már felvenni egy gyorsabb munkatempót” —
mondta újságíróknak Christopher Hill.
A
német exportőrök jó lehetőségeket látnak a bolgár és román
csatlakozásban
A német exportőrök a román és bolgár
uniós csatlakozással jó üzleti lehetőséget látnak mindkét országban:
mindenekelőtt az infrastruktúra-korszerűsítés, ezen belül az út-,
kórház-, közműépítés terén, valamint a távközlés fejlesztésében —
jelentette ki a német nagy- és külkereskedelmi szövetség elnöke a
hétvégén egy rádió-nyilakozatában. A német gazdaság a maga számára a
gépgyártásban, a haszonjárművek és ipari javak, valamint elektronikai
termékek szállításában lát jó esélyeket a két új csatlakozónál.
Tűzszünetben
állapodtak meg a palesztinok
Megállapodtak a tűzszünetről a palesztin
fegyveres csoportok vasárnap este. Ezt megelőzően több helyen robbantak
ki fegyveres harcok a palesztin elnöki testőrség és a Hamász fegyveresei
között a Gázai övezetben, miután Mahmúd Abbász palesztin elnök
bejelentette, hogy a lehető leghamarabb előre hozott választásokat ír
ki. A jelenleg kormányzó radikális Hamász puccsnak és polgárháborúra
való felhívásnak értékelte Abbász döntését, az elnöki testőrség pedig
biztonsági okokból lezárta Gáza belvárosát.
Tagadják
Castro halálos betegségét
Nincs
rákja, sem pedig más halálos betegsége Fidel Castro kubai vezetőnek, aki
hamarosan visszatér — állították kubai illetékesek az országba látogató
amerikai törvényhozóknak. Arról ugyanakkor semmit sem közöltek, miért
szorul még mindig kezelésre az elnök.
Az amerikai küldöttség, amelyhez mérhető
nagyságú 1959, a kubai forradalom óta nem járt a szigetországban,
tárgyalásokat próbált kezdeményezni — írja a BBC. A csoport találkozott
a kubai külügyminiszterrel, a kubai parlament elnökével, és az iparügyi
miniszterrel. A jelenleg az elnöki feladatokat ellátó Raul Castróval
azonban nem találkoztak, jóllehet szerettek vona.
A delegáció vezetője, a republikánus Jeff
Flake szerint még nem tart ott a vezetés, hogy ki merje mondani, egy új
korszak kezdődik, pedig ha az államfővel találkozhatnának az nyilván ezt
jelentené.
Elfogták
a brit prostituáltgyilkosságok gyanúsítottját
Őrizetbe vették hétfőn az utóbbi
évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sorozatgyilkosságának
feltételezett elkövetőjét. A gyilkosságsorozatot az egyébként csendes, a
bűnözést szinte csak hírből ismerő kelet-angliai Ipswich kisváros
környékén hajtotta végre a gyanúsított, aki rövid idő leforgása alatt öt
prostituáltat fojtott meg. A rendőrség hétfő délelőtt jelentette be,
hogy kora reggel őrizetbe vett egy 37 éves férfit a közeli Felixstowe
környéki lakásában. A közlemény szerint az illetőt gyanúsítják mind az
öt gyilkosság elkövetésével.
(Az MTI és az origo.hu anyagai. Fotó:
nyomán) |
|
Fókuszban
a világ magyarsága |
Gyurcsány
Ferenc állandó fórumon egyeztetne az EP-képviselőkkel
A
kormány olyan új fórumot kíván létrehozni, amely a jövőben a magyar
Európa-politika képviseletének, illetve Magyarország fejlesztésének
pártok és ciklusok feletti együttműködése lehet. Ezt a kormányszóvivő
közölte a hét végén az MTI-vel.
A miniszterelnök ennek szellemében
kezdeményezte a pártpolitikától mentes együttműködés kialakítását az
Európai Parlamentben Magyarországot képviselő valamennyi politikussal —
szerepel Danks Emese közleményében.
A kommüniké szerint a miniszterelnök a
jövőben egy olyan fórum megalkotását és működtetését tartja
szükségesnek, amely felhasználja a korábbi eseti, vagy rendszeres, de
más politikai szinten zajló egyeztetések tapasztalatait, és amelyet az
érintett felek közösen alakítanak ki.
Gyurcsány Ferenc januárra nyolc kiemelt
jelentőségű európai uniós ügyben hívta egyeztetésre a magyar
EP-képviselőket, „hogy együttes erővel még hatékonyabban lehessen
érvényesíteni Magyarország nemzeti érdekeit”. Ezek a témák jövőre
lesznek napirenden az Európai Parlamentben, s e területeken — mint a
szóvivő kifejtette — a magyar kormánynak és a magyar európai parlamenti
képviselőknek egységesen érdemes fellépniük.
A témák között szerepel Magyarország
csatlakozása az úgynevezett schengeni övezethez, az EU készülő
energetikapolitikai akcióterve, a közös költségvetés 2008—2009-ben
esedékes felülvizsgálata, a Nyugat-Balkán európai integrációja, az unió
keleti szomszédságpolitikája, a római szerződés 50. évfordulójára
készülő nyilatkozattal kapcsolatos uniós értékek és célok áttekintése,
az alkotmányos szerződéssel összefüggő egyeztetési folyamatban való
fellépés, valamint az együttműködés a belső piaci szabályok
kialakításában.
A Fidesz európai parlamenti csoportja
korábban jelezte: képviselőik nem mennek el a tanácskozásra.
Forrás: MTI
Szili
Katalin: az ország jövőjéért össze kell fogni a nemzetiségekkel
— Az ország sorsát a nemzetiségekkel való
együttérzéssel, együttműködéssel lehet jobbá tenni — mondta Szili
Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap Budapesten, a Nemzetiségi gála
megnyitóján.
Szili Katalin hangsúlyozta: a kisebbségi
önkormányzatok vezetőivel továbbra is szeretné folytatni a párbeszédet.
A jövőt csak akkor tehetjük jobbá, „ha
meg tudjuk fogni egymás kezét, ha tudunk időnként egymással beszélni, ha
tudunk szót érteni, ha találunk olyan gondolatokat, kapcsokat, melyek
összekötnek bennünket” — fogalmazott a házelnök.
Mint mondta, a kisebbségi lét egyúttal
„az alkotó, a nemzetet alakító létet és életet is jelenti”.
Hozzáfűzte: a Kárpát-medencei Magyar
Képviselők Fórumához hasonló párbeszédet szeretne teremteni a
parlamenten belül is.
Szili Katalin reményei szerint a 2007
márciusában megalakuló országos kisebbségi önkormányzatok erre
lehetőséget biztosítanak.
Emlékeztetett arra, hogy a kisebbségek
parlamenti képviseletének megteremtésében előrelépés volt országos
önkormányzataik megalakítása.
„Mi magunk csak annyit várhatunk el a
határainkon túl élő magyarjainkért, amennyit mi magunk itthon megteszünk
a saját kisebbségeinkért” — fűzte hozzá.
A rendezvényen Borbáth Erika, a Magyar
Művelődési Intézet főigazgatója és Osztrogonácz József, a Magyarországi
Horvátok Szövetségének elnöke adta át a Pro Cultura Minoritatum
Hungariae díjakat.
Boros Józsefné a szlovén kultúra
ápolásáért; Onodi Gabriella, a Magyar Rádió önálló szerb
szerkesztőségének tagja a szlovák kultúra megőrzéséért,
felvirágoztatásáért; Fódi János zenész a magyarországi német kultúra
ápolásáért; Koloszár István, a Veseli Gradiséanci hagyományőrző
kultúrcsoport vezetője a horvát nemzetiség érdekében végzett munkájáért;
a Helidonaki Görög Hagyományőrző Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttes a
görögök érdekében kifejtett kiemelkedő kulturális munkájáért; Lakatos
Tibor, a Sátoraljaújhelyi Hagyományőrző Cigány Együttes vezetője a roma
kisebbségért tett munkájáért; a Jantra Bolgár Néptáncegyüttes a bolgár
kisebbség identitásának megőrzéséért részesült az elismerésben.
Forrás: MTI
Markó:
Emlékeztetni kell Romániát az erdélyi magyarság szerepére
Emlékeztetni kell Romániát, hogy az
erdélyi magyarság részese volt az utóbbi 17 esztendő legfontosabb
politikai mozzanatainak, a ’89-es decemberi forradalomnak és az ország
európai integrációjának — erről beszélt Markó Béla Marosvásárhelyen, az
RMDSZ belső parlamentjének ez évi utolsó ülésén.
Pontosan 17 éve pattant ki a forradalom
szikrája Temesváron, ezért Tőkés László nevének említésével, a volt
temesvári lelkész forradalmi szerepének felidézésével kezdte politikai
beszámolóját Markó Béla, az RMDSZ belső parlamentjének ülésén. Gyertek
velünk — mondták románok és magyarok egymásnak 17 évvel ezelőtt.
De már sokan megfeledkeztek a magyarság
forradalmi szerepvállalásáról, az uniós felzárkózásban kifejtett
tevékenységéről, és sokan arról is, pedig csak két éve volt, hogy a
kormányba hívott RMDSZ nélkül nem lett volna országot vezető koalíció
Romániában. Most pedig, hogy az ország csatlakozik az Európai Unióhoz,
sokan megszabadulnának az RMDSZ-től — mondta Markó Béla.
A múlt század ötvenes éveinek hangvételét
idézik azok az ügyészségi kiszivárogtatások, sajtóhírek, melyek szerint
magyar tisztségviselők kémkedésben és hazaárulásban érintettek. Ezeket
az alaptalan, bizonyítékot nélkülöző vádaskodásokat az RMDSZ
visszautasítja, megvédi hírbe hozott miniszterét, Nagy Zsoltot, aki jól
végzi feladatát az informatikai tárca élén.
Markó Béla kitért a Babes-Bolyai
Egyetemen az önálló magyar karokért és tanszékekért, a valós
többnyelvűségért harcoló oktatók helyzetére, a két éve a román
parlamentben halogatott kisebbségi törvény kudarcára, majd bejelentette,
hogy a már kisebbségben kormányzó koalíció pártjait tárgyalni hívja
január elseje után, hogy megvizsgálják, folytatható-e a kormányprogram.
Ha ez nem sikerül, csetlő-botló koalíció helyett kívánatosabb lesz
mihamarabb előrehozott választásokat tartani Romániában — mondta Markó
Béla Marosvásárhelyen.
Forrás: erdély.ma |
|
Juscsenko-vétó a büdzsére
Janukovics szavazatokat keres ellene
Ahogy a Krónika már beszámolt arról, Ukrajna törvényhozása elfogadta a
jövő évi állami költségvetést, amit aláírásra át is adtak az államfőnek.
Juscsenko viszont alig egy nap elteltével vétót emelt ellene: úgymond, a
büdzsé nem eléggé tartja szem előtt a szociális kérdéseket, több pénzt
kell fordítani erre a célra. Megjegyzéseit mellékelve visszairányította a
parlamentnek a dokumentumot (csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Raisza
Bogatirjeva, a koalíció koordinátora a sietség okát abban látja, hogy a
vétó a parlament tavaszi feloszlatását célzó terv egyik eleme).
A koalíció és a kormány képviselői rögtön visszavágtak Juscsenkónak: az
államfő populista lépéseket tesz, az általa kért előirányzatokra nincs
plusz 10 milliárd hrivnya! Ahogy a ForUm internetes hírportál tudósítása
szerint Viktor Janukovics miniszterelnök fogalmazott: „Azt javasolják
nekünk, hogy papíron találjunk 10 milliárd hrivnyát. Önökkel együtt jól
tudjuk, s jól tudja ezt országunk minden polgára is, hogy a pénz nem hull
az égből, azt meg kell keresni…”.
Erre válaszul az államelnöki titkárság közölte, hogy a Miniszteri Kabinet
alábecsülte az ukrajnai GDP növekedését, s a különbözet fedezi a
megnövekedett kiadásokat.
Közben a kulisszák mögött lázas alkudozás kezdődött. A koalíció megpróbál
300 támogató szavazatot összegyűjteni ahhoz, hogy leküzdjék az államfői
vétót, így kényszerítve rá Juscsenkót a költségvetési törvény aláírására.
Ám úgy tűnik, egyelőre sikertelenül. Maga az államfő nem tart attól, hogy
Janukovicsék sikerrel járnak e kérdésben. A pravda.com.ua idézte szavait:
„Meggyőződésem, hogy a parlamentben nem lesz 300 szavazat ahhoz, hogy
felelősséget vállaljanak azokért a szociális dolgokért, amelyeket e büdzsé
tartalmaz”.
A múlt hét végére már békésebb hangot ütöttek meg a politikusok. Juscsenko
szerint például rövid időn belül megoldódik a költségvetés körüli vita.
Pénteken már találkozott a koalíció képviselőivel, s ezt követően úgy
nyilatkozott, hogy „eszmét cseréltünk, s egyetértésre jutottunk”.
Hétfőn Juscsenko sajtószolgálata közétette, hogy az államelnöki titkárság
találkozót szervez a parlament költségvetési bizottsága és a
Pénzügyminisztérium képviselőinek bevonásával a büdzsé tökéletesítése
érdekében.
Zöld
jelzés a WTO-nak
A múlt héten a Legfelsőbb Tanács elfogadta az utolsó törvényeket is azok
közül, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Ukrajna csatlakozhasson a
Világkereskedelmi Szervezethez. A parlament eltörölte a színesfémek, ezek
ötvözetei hulladékának, valamint a vashulladék, illetve a rézből készült
termékek exportját korlátozó jogszabályokat.
A szükséges 262-vel szemben 363 honatya támogatta a módosításokat.
Sufrics
— a nagy visszatérő
Úgy tűnik, a Katasztrófavédelmi Minisztérium élén immár bérelt helye van a
kárpátaljai politikusoknak. Az államelnöki adminisztráció élére kinevezett
munkácsi Viktor Baloga után egy ungvári, Sufrics Nesztor ülhetett a múlt
héten a miniszterelnöki bársonyszékbe.
Sufrics — aki több korábbi összehívású ukrán törvényhozás tagja volt,
jelenleg pedig Krím Legfelsőbb Tanácsának képviselője, az USZDP(E)
alelnöke — kinevezését 249 szavazattal támogatta Ukrajna parlamentje.
Viktor Janukovics kormányfő véleményét idézte a podrobnosti.ua hírportál.
E szerint a tárca új vezetője „kellő munkatapasztalattal rendelkezik”.
Élelmiszer-razziák
A korrespondent.net hírportál jelentése szerint Vaszil Cusko
belügyminiszter szombaton távértekezletet tartott a belügyi szervek
megyei, járási és városi szintű vezetőinek, amelyre meghívták a helyi
államhatalmi szervek és önkormányzatok vezetőit is. A több mint kétórás
tanácskozáson arról tájékoztatták a résztvevőket, hogy december 15. és
január 15. között országos akciókat tartanak a romlott, illetve lejárt
szavatosságú élelmiszerek, a csempészáruk, fegyverek, pirotechnikai
eszközök stb. kiszűrését célozva.
A belügyminiszter szerint az országot elárasztották a csempészett,
ellenőrizetlen áruk. „Ezek az akciók az emberek védelmét szolgálják. A
közvélemény bizonyára helyesléssel fogadja lépéseinket. Ehhez azonban arra
van szükség, hogy az intézkedések törvényesek, korrektek, megfontoltak,
maximálisan átláthatóak és nyíltak legyenek” — húzta alá a tárca vezetője.
Sajtótájékoztató
a Beregszászi Járási Tanácsban
A
Beregszászi Járási Tanács múlt heti sajtótájékoztatójának témája a járás
lakossága jogainak, szabadságjogainak és törvényes érdekeinek biztosítása,
illetve a lakosság állandó, időbeni, teljeskörű tájékoztatása a médián
keresztül a járási tanács tevékenységéről volt.
A sajtótájékoztatón több kérdés is felmerült, melyekre Braun Béla, a
járási tanács elnökének helyettese, illetve Konsztantyin Pivovarov, a
törvényesség, a jogrend, a képviselői etikai és az ügyrend kérdéseivel
foglalkozó állandó bizottság elnöke válaszolt. Ez utóbbi a bizottság
tevékenységéről tartott tájékoztatót.
A tömegtájékoztatási eszközök a végrehajtó hatalmi és az önkormányzati
szervek tevékenységének átlátható, tisztességes és szakszerű
megjelenítésére irányuló feladatairól, a tanácsok és a média
együttműködésének megszervezéséről Zubánics László képviselő, a Beregi
Hírlap főszerkesztője beszélt.
A sajtótájékoztatón emellett szóba kerültek a Premix-ügy, a posta helyzete
és egyéb, aktuális kérdések. Döntés született arról, hogy visszatérnek a
korábbi gyakorlathoz, azaz hasonló sajtótájékoztatókra havi
rendszerességgel kerül majd sor. A januári találkozó témája a szociális
szféra helyzete lesz.
H.
Cs.
15
éves a független Ukrajna rendőrsége
A
felnőtté válás időszakába érkeztünk — mondta az Ukrajna függetlenné
válását követően újjáalakult rendőrség 15. évfordulója alkalmából tartott
sajtótájékoztatón Jurij Peca. A Beregszászi Rendőrkapitányság vezetője a
15 éves hivatalt a gyermekhez hasonlította, aki ebben a korban kezd
önállóan gondolkodni, saját lábára állni. Az eredményekről szólva
elmondta: elégedett a rendőrök hozzáállásával, tevékenységével. Bár
munkájuk nagyon hálátlan, igyekeznek a legjobb tudásuknak megfelelően,
türelemmel és magas fokú elhivatottsággal végezni mindennapi teendőiket.
A járási belügyi hivatal vezetője elmondta, hogy az év során 1123
megkereséssel fordultak hozzájuk a polgárok. A tavalyihoz képest csökkent
a bűnügyek száma, a feltárt bűneseteké viszont jelentősen magasabb.
Kevesebb lopás történt, egyáltalán nem regisztráltak gyilkosságot,
fegyveres rablást és nemi erőszakot, s mindössze 14 közlekedési baleset
történt. Sajnos, még mindig sokan nincsenek tisztában a fegyvertartás
szabályaival, és nő a kábítószerrel kapcsolatos esetek száma. 2090 g
drogot foglaltak le az eltelt 11 hónap során, s ehhez jön még a több mint
3000 tő kender, mák és egyéb kábítószer-alapanyag.
Jurij Peca a belügyi szervek egyik legaktívabb részlegeként említette a
gazdasági rendészetet. Ennek munkatársai szinte minden esetet sikeresen
felderítettek. A feltárt bűneseteket tekintve a Beregszászi
Rendőrkapitányság egyébként megyei szinten is jó eredményekkel
dicsekedhet. Míg európai viszonylatban 35—40 %, Kárpátalja egészére
vonatkozóan 75,6 %, addig a Beregszászi járásban 82 % ez a mutató.
B. Gy.
„Mert Csillag ég, hasad a hajnal.
Mondd meg nekik – mennyből az angyal.…”
Márai Sándor
Meghívó
Karácsonyi Fohász Jótékonysági Koncert történelmi egyházaink művészeti
csoportjainak javára.
A rendezvény fővédnöke: Turóczi Ágnes. Védnökei: Héder János református
tiszteletes, János atya és József atya
A
műsorban fellép:
- az Ungvári Református Egyház Ifjúsági Énekegyüttese, az Ungvári Római
Katolikus Egyház Ifjúsági Kórusa, az Eszterlánc Gyermekkórus szólistái:
Nyíri Katalin, Krón Melinda, Okszanenko Krisztina, a kisgejőci
Gyöngykaláris gyermekegyüttes, az Ungvári Dayka Gábor Középiskola diákjai.
Ivaskovics József és Varga Katalin bemutatja Karácsonyi fohász c.
lemezét.
Az est házigazdái: Varga Katalin
és Dupka Nándor. Időpont: 2006. december 20. 17.00 óra
(közép-európai idő). Helyszín: az Ungvári Bábszínház.
A rendezvény fő támogatói, szervezői:
a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Kárpátaljai
Vállalkozásfejlesztési Központ, a Kárpátaljai Magyar Egyházi Kulturális
Újjászületési, Zene- és Képzőművészeti Credo Alapítvány, az UMDSZ ISZ.
Minden
érdeklődőt szeretettel várnak!
|
Heti jegyzet
Hazazanza
Persze mondhatnám szebben
is.
Például: „kishaza”,
„töredék hazácska” vagy tragikusabban: „felnégyelt haza” (az utóbbiak
József Attila-díjasainktól kölcsönözve). De most inkább a címben
jelzett kifejezést érzem a legaktuálisabbnak, mert olyan fájdalmasan
groteszk. (Legalábbis én így érzem.)
Hogy miért?
Mert már megint Schengen.
No meg unióbővítés…
Az illetékes magyarok azon
morfondíroznak, hogy teljesen vagy csak részlegesen nyissák meg a
munkaerőpiacot az Európai Unióhoz perceken belül csatlakozó Románia és
Bulgária előtt. Természetesen hozzáteszik: nem kell sem román, sem
pedig bolgár inváziótól tartani, mivel ezek az országok délre és
nyugatra orientálódnak, Erdély pedig így békésen egyesül, tehát az ott
élő magyaroknak csak könnyebb, jobb lesz.
Ez rendben is lenne.
Csak.
Csak azt írja az újság,
hogy miután Magyarország belép a schengeni zónába, megszűnik az
ingyenes vízum, s a beutazásért „alkalmanként és egyénenként”
nyolc-tízezer forintot kell majd fizetni, igaz, az az EU egész
területére érvényes lesz.
Ó, mi ez egy érző
kárpátaljai kebelnek!
Mariska néni a nyugdíjából
havi két alkalmat is megengedhet majd magának. Majd, mert — mily
megnyugtató — az egész csak egy év múlva lesz aktuális. Addig pedig,
ahogy mondani szokás, ló döglik, hám ürül. Esetleg még Mariska néni
öregségi járandóságát is felemelhetik, vagy kikiáltják a kettős
állampolgárságot, de ami a legvalószínűbb: az EU belép Ukrajnába. A
közhelyszerű roma gyerekek helyett rózsaszín politizáló angyalkák
hullanának az égből.
De szép is ez így a
szeretet ünnepe előtt.
Horváth Sándor
|
|
|
Hatvan
éves a Beregszászi Konzervgyár
A Beregszászi
Konzervgyárat 1946-ban, pontosan hatvan évvel ezelőtt alapították.
Tizenhét évvel ezelőtt a gyár átalakult, létrehozták a Quadro
Vállalatot, majd megalakították a Cotnar Vállalatot, melynek fő célja a
borpalackozás és -értékesítés, később pedig a Nidan+ Vegyesvállalatot,
mely főleg felsőkategóriás üdítőitalokat visz piacra. Napjainkban
Európa-szerte ismerik termékeit.
Múlt
pénteken számos vendég — Ukrajna Agrárminisztériumának képviselője, a
megye, a járás, a város vezetése, sok külföldi partner — érkezett a
Beregszászi Konzervgyárba, hogy a kerek évfordulón együtt ünnepeljen a
vezetéssel, az ott dolgozókkal.
Vaszil Fanta, az üzem igazgatója örömmel
jegyezte meg, hogy mára a termékek sokszínű skálájával büszkélkedhetnek.
Ez sok munka, kitartás, befektetés eredménye.
— Örömmel tapasztalom, hogy a gyár jó
úton halad, fejlődik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy
az általa előállított termékeket számos országban ismerik, elismerik —
emelte ki Volodimir Hoblik, a megyei közigazgatás elnökhelyettese.
Gajdos István, Beregszász polgármestere
köszönetét fejezte ki a kollektívának, melynek tagjai — szavai szerint —
nap mint nap azon fáradoznak, hogy a vállalat egyre több unikális
termékkel lepje meg a vásárlókat.
Ezt követően stílusosan hatvan léggömböt
engedtek az égbe, ezzel is kihangsúlyozva a kerek évfordulót.
Az
ünnepélyes megnyitó után a résztvevők megtekintették a termelést a
Cotnar, illetve a Nidan+ vállalatoknál.
A vendégek a Muzsaly határában lévő
Bereg-FOODS Konzervgyár — egyik tulajdonosa a Quadro — ünnepélyes
megnyitóján is részt vettek, amely hamarosan több száz embernek biztosít
munkát és megélhetést.
Az egybegyűlteket Revák István
köszöntötte. Az igazgató örömmel jelentette be, hogy készen állnak a
termelésre. Közel 2000 embert tudnak bevonni a zöldségtermesztésbe a
tulajdonjogtól függetlenül. Biztosította a hatvanéves évfordulóját
ünneplő üzem vezetését, hogy a Bereg-FOODS méltó folytatója lesz az
általuk megkezdett munkának.
Köszöntötte a jeles eseményt Dmitro
Tkacs, Ukrajna magyarországi nagykövete, Brenzovics László, a megyei
tanács alelnöke, Csizmár Béla, a járási tanács elnöke, Volodimir Trikur,
a járási közigazgatás elnökhelyettese.
Az avatószalag átvágása után a résztvevők
belülről is megtekinthették az európai színvonalú létesítményt.
Az Arany Pávában megtartott ünnepi
vacsora résztvevőit Péter Csaba, a Beregszászi Konzervgyár tulajdonosi
tanácsának elnöke köszöntötte. Dmitro Tkacs, valamint Csengeri János, a
beregszászi ügyfélszolgálati iroda vezető konzulja, Gajdos István,
Csizmár Béla jókívánságaikat tolmácsolták a vezetőség felé. Kitüntetést
vehettek át azok, akik hosszú évekig dolgoztak a konzervgyárban, s azok
munkáját is elismerték, akik jelenleg öregbítik a vállalat hírnevét.
Az est fénypontja a Magyarországról
érkezett világhírű hegedűművész, Edvin Marton és együttesének fellépése
volt.
Hegedűs Csilla
Újraavatták
az emlékművet
Vasárnap tartották meg a málenykij robot
és a II. világháború áldozatai Bótrágyon álló emlékművének újraavatását.
A megemlékezésen a településen élők mellett számos vendég — közöttük
Kincs Gábor, az UMDSZ alelnöke, a Fórum elnöke, Simon József,
Ramocsaháza, Csoma Tiborné, Nyirkércs, Beregszászi Ferenc, Bátyú
polgármetere — is részt vett határon innen és túlról. A munkálatokat a
helyi gazdakör tagjai, az aktivisták végezték a HTMH támogatásával, a
Fórum közreműködésével.
Kuni
Mihály, a gazdakör vezetője, járási képviselő megnyitójában arról szólt,
hogy az emlékmű legyen mememtó, amely figyelmeztet, emlékeztet a több
mint hat évtizeddel ezelőtti szörnyűségekre, de legyen egy olyan hely
is, ahol elgondolkodhatunk, magunkba mélyedhetünk s megbocsáthatunk.
Sziklavári Vilmos ungvári főkonzul arról beszélt, hogy rengeteg név
szerepel a márványtáblákon. Legyen figyelmeztetés ez az emlékmű a
fiataloknak, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessen meg.
Radvánszky Ferenc lelkész a diktatúra
egyik fő céljának a félelem, a bizonytalanság gerjesztését tartotta. Úgy
véli, hogy közösségünkre is hatott mindez, hiszen még ma is magyar
magyar ellen van, nincs összefogás. Véleménye szerint az élet elleni
diktatúrára élettel kell válaszolni. Ehhez kapcsolódva Szabó László, a
HTMH főosztályvezetője példaértékűnek tartotta, hogy az elszakított
nemzetrészek közül Kárpátalján a legjobbak a magyar közösség demográfiai
mutatói. Itt valóban az élettel válaszolt a közösség az elnyomásra.
Hajdú Ferenc polgármester köszönetet
mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az emlékmű rendbehozásához.
A megemlékezésen Pócsik Szabolcs, a helyi
általános iskola tanulója egy lágerballadával idézte fel a vészterhes
idők hangulatát.
* * *
A rendezvényt megelőzően a magyarországi
és ukrajnai kistérségi vezetők, polgármesterek, gazdakörök vezetői
egyeztették a jövő évi terveket, felvázolták a közös feladatokat.
B. L.
Vendégségben
a Mecsek alján
A villányi és
szekszárdi borvidékek vezető borászai és szőlészei látták vendégül
december 12—13-án a Kárpátaljai Magyar Agrárvállalkozók Szövetségének
(KMASZ) 28 tagú küldöttségét, azon a szakmai találkozón, amely lehetővé
tette, hogy vidékünk borászai megismerkedjenek a nyugati piac által
igényelt borok előállításának technológiájával. A Földművelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a KMASZ között még 2004
májusában létrejött szerződés alapján az Aisberg, a Cotnar borászati
cégek, a Terra Dei mezőgazdasági szaktanácsadó hálózat munkatársai,
valamint kigyósi, nagyberegi, muzsalyi és benei borászok Magyar
Miklósnak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fő falugazdászának és Csongrádi
Zoltánnak, a földművelésügyi hivatal megbízott hivatalvezetőjének
hozzáértő vezetése mellett ismerkedtek meg a mediterrán típusú szőlészet
és borászat alapjaival.
A
látogatás során elsőként Vesztergombi Ferenc, az Év Borásza címet
1993-ban elnyert kiváló szekszárdi bortermelő ismertette a szekszárdi
borvidék termőhelyi jellegzetességeit. Bemutatta pincészetét, melyben a
kárpátaljai szakemberek testközelből ismerhették meg a modern,
számítógép vezérelte erjesztési technológiákat, valamint a tölgyfahordós
érlelés és a barickolás számtalan szakmai titkát. Természetesen a
borkóstolás sem maradhatott el, melynek során az igen érdekes ízvilágú
barickborok mellett olyan hungarikum is a poharakba került, mint a
kadarka, amely a szekszárdi termőhelyeken csodálatos, kissé a meggyes
aromákra emlékeztető nedűt produkál.
A szekszárdi kitérőt követően hamarosan
villányi célállomásához ért a csapat, és Bock József boraival
ismerkedhettek meg a kárpátaljaiak. Bock úrról különben nem árt tudni,
hogy ez a kedves, jó humorú vállalkozó — akit 1997-ben szintén
Magyarország legjobb borászává választott a szakma — apja jóvoltából
(idősebb Bock József minden fillért a fogához verve 1958-ban, amikor
engedélyezték Magyarországon a háztáji gazdálkodást, visszavásárolta
(!!!) az államtól a családi birtok 0,3 hektáros darabkáját) alig egy
hektár szőlővel kezdte még a nyolcvanas évek elején.
A Bock-szőlészet ma már 53 hektárra rúg,
a gazdaság pincészetében pedig évente több mint 450 ezer palack
világszerte jegyzett bort állítanak elő. Természetesen a
Bock-pincészetben sem maradhatott el egy hatos borkóstoló, amely során
olyan borkülönlegességekkel ismerkedtek meg vidékünk borászai, mint a
Portugiser, Kékfrankos, Merlot és Cabernet fajták „szűz” mustjából
előállított Bock Rosé, a hat szőlőfajta borának házasításából
előállított Ermitage, vagy a Bock Royal Cuvé, amely a gazda bevallása
szerint egyik személyes kedvence. Bock József stílusosan a „jó bort csak
jó szőlőből” borászigazsággal „adta át” a csapatot Somogyi Tibornak, a
szőlőoltványok előállításával foglalkozó pécsi Nedű Kft. igazgatójának,
aki a kirándulás végén a szőlészeti szaporítóanyagok, a termőhelyi
sajátosságok és a telepítési technológiák jelentőségét ecsetelte.
Matúz István
Jótékonysági
hangverseny a rászorulókért
Aranyvasárnap a munkácsi járási Dercenben
idén is rendeztek jótékonysági koncertet a községi tanács szervezésében.
Ezen színvonalas előadással felléptek a helyi óvoda kis növendékei, a
kultúrház műkedvelői, valamint a református egyház kórusa. A
rendezvényen többek között jelen volt Orosz Károly, az UMDSZ munkácsi
járási szervezetének elnöke, Mihail Motilcsak, a járási állami
közigazgatás elnökhelyettese.
A falu lakossága pozitívan áll hozzá a
nemes ügyhöz, hiszen évről évre megtelik a kultúrház, és ki-ki saját
lehetőségeihez mérten járul hozzá a rászorulók karácsonyának szebbé
tételéhez.
— A befolyt összegből
élelmiszercsomagokat vásárolunk az egyedülálló, magatehetetlen
falubelieinknek. Körülbelül hetven emberről van szó, akik cukrot,
lisztet, olajat, margarint, csokoládét stb. kapnak ajándékba. Itt
szeretnék köszönetet mondani az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek,
mely anyagilag támogatta ügyünket — mondta el lapunknak Máté Gyula,
Dercen polgármestere. |
|
100
perc 100 emberért
Adventi
találkozó Beregszászi Olgával
Beregszászi Olga művésznő
karácsony küszöbén immár harmadik alkalommal osztotta szét a
Magyarországon megrendezett koncertje bevételét a beregszászi rászorulók
között.
A művésznő múlt héten a
helyi művészeti iskola hangversenytermében köszöntötte az idős embereket
a huszadik század rég elfeledett dalaival. Ezt követően nyújtotta át
ízléses karácsonyi borítékban az adományokat s kívánt kellemes
ünnepeket, boldog karácsonyt.
A diakóniai osztály keretén
belül működő ingyenkonyhát 100 ezer forinttal, míg a beregszászi
nyugdíjasklubot 50 ezer forinttal lepte meg.
A támogatást, a szeretetből
fakadó szép gesztust Imre Margit, a beregszászi nyugdíjasklub elnöke,
Pirigyi Béla, a BMKSZ, illetve az UMDSZ városi szervezetének elnöke,
valamint Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai
Osztályának vezetője köszönte meg.
H. Cs.
Fogadjon örökbe egy
magyartanárt
Ismét Kárpátalján a
Hármashalom
Másodszor
került sor a Hármashalom Alapítvány által összegyűjtött Zrínyi Ilona
ösztöndíj átadására.
A Nemzeti Civil Alapprogram
pályázat útján 1 millió hétszázezer forinttal támogatta a Zrínyi Ilona
ösztöndíjprogramot. Ehhez jött az idei évben a személyi jövedelemadó
felajánlott egy százalékából közel félmillió forint és a magánadományok
összege. Így állt össze a több mint 3 millió forint.
— Az ösztöndíjkiírás anyagi
hátterét magyarországi magánadományokból, illetve az általunk
megpályázott pályázati pénzekből teremtettük elő. Magyarországon
meghirdettük a Fogadjon örökbe egy magyartanárt programot, és hála
Istennek, sok embert megmozgatott ez a kezdeményezés. A mi
tevékenységünk a magyarországi civilek, a magyarországi közösségi
nemzeti szellem egyik pozitív
megnyilvánulása és azt mutatja, hogy nagyon sokszor nem kell állami
segítségre várni — mondta Szakáli Lóránd, az alapítvány elnöke. —
Örömmel tölt el minket, hogy egyre több kárpátaljai pedagógussal
érzékeltethetjük azt, hogy számunkra is fontos az a munka, amit ők
végeznek. Azt szeretnénk, ha nagyon sokáig folytatnák ezt a
tevékenységet és oktatnák a magyar nyelvet, a magyar szót Kárpátalja
legtávolabbi településein is.
Az elnök úr az idei
pályázattal kapcsolatban elmondta, hogy 173 pályázat érkezett
alapítványukhoz, és nagy örömükre szolgál, hogy ebből 76 pedagógusnak
tudják átadni az ösztöndíj első felét.
-csilla-
Idén is segítettek
Jobb adni, mint kapni
Azt
hiszem, nem mondok azzal újat, hogy rohan az idő. Úgy tűnik, mintha csak
a minap vásároltunk volna karácsonyra, s most ismét a szeretet ünnepére
készülünk. Arra törekszünk, hogy szeretteinknek a legtöbbet tudjuk adni
— úgy szeretetből, mint ajándékból —, s gazdagon megterített asztalnál
ünnepeljünk együtt.
Sajnos, sok családban nem
adatik meg a megterített asztal, de hála Istennek, vannak olyan emberek,
akik rájuk, rászorulókra is gondolnak.
A hollandiai Maassluis
városban működő AK Alapítvány immár tizennegyedszer érkezett
Kárpátaljára, hogy segítséget nyújtson a rászorulóknak. Mint már
annyiszor, az idén is élelmiszercsomaggal, valamint tisztálkodási
szerekkel lepték meg az idős, egyedülálló embereket. Holland barátaink
összesen 1250 csomagot osztottak szét majdnem negyven településen.
— Akciónk már ismerős a
környéken, így nem szükséges úgy reklámozni, mint a kezdetekkor.
Elsősorban Maassluis lakossága a fő szponzorunk, de a szupermarketekben
egész évben folyó akciók is nagyban hozzájárulnak bevételeinkhez.
Emellett gyűjtést szervezünk az iskolákban — mondta Bram Vreugdenhilt,
az AK Alapítvány titkára.
— Már tavaly is itt, helyben
vásárolták meg a csomagba valót. Miért?
— Ennek több oka is van. Az
egyik, hogy sokba kerül a határon való áthozatal, a másik pedig:
hosszadalmas a szükséges okmányok beszerzése. Úgy döntöttünk tehát, hogy
itt vásároljuk meg a tartós élelmiszereket — lisztet, cukrot, rizst,
olajat, kávét, teát, kakaót stb. — és a háztartási, tisztálkodási
szereket.
Holland testvéreink néhány
rászorulónak személyesen adták át a csomagot, de többségében a listákat
összeállító gondnokok, presbiterek juttatják el az illetékesekhez.
A segítségnyújtásban nagy
szerepet vállal a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztálya is.
Nagy Béla, a diakónia vezetője arról tájékoztatott bennünket, idén
hogyan próbálnak enyhíteni a szociálisan rászoruló emberek helyzetén.
— A szeretet ünnepének
küszöbén már évek óta mi is igyekszünk segíteni a kárpátaljai
gyülekezetek rászorulóin. Idén 2000 egységcsomagot tudunk
átnyújtani. Hálát adok a jó Istennek, hogy olyan embereket vezényelt
mellénk Hollandiából, akik szívügyüknek tekintik szegény testvéreik
támogatását. Viszont az is igaz, hogy sok olyan ember él vidékünkön,
akik nem veszik figyelembe e nemes cselekedetet, és azt sem, hogy bizony
nagyon sokan élnek nehéz körülmények között. Pedig közös erővel, együtt
gondolkodva meg tudnánk a problémákat oldani. A szociális problémák
enyhítése nemcsak az egyház feladata, hanem mindenkié, hiszen jobb adni,
mint kapni.
Ezenkívül a diakóniai
osztály a szociális konyha működésével is igyekszik segíteni, hiszen
közel 300 beregszászi rászorulónak osztunk meleg ételt és egy kenyeret.
Végül meg szeretném ragadni
az alkalmat, hogy szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyi ünnepeket
és boldog új esztendőt kívánjak mindenkinek.
-csillag-
Értékes
karácsonyi ajándék
A közelmúltban nagy öröm
érte a rafajnai iskolásokat: tanintézményük — mintegy karácsonyi
ajándékként — hét vadonatúj, modern számítógéppel gyarapodott Ukrajna
Oktatási Minisztériuma jóvoltából.
— Nagy öröm ez számunkra,
hiszen eddig egy komputerrel sem rendelkeztünk. Természetesen azonnal
berendeztük a számítástechnikai osztályt a tanulók legnagyobb örömére.
Januártól kezdődnek a foglalkozások, egyelőre csak délutánonként,
fakultatív órák keretében. Nagyon hálásak vagyunk — és ezt településünk
egész lakosságának nevében mondom — Lengyel Lászlónak, a járási
közoktatási osztály vezetőjének, Braun Bélának, a járási tanács
elnökhelyettesének, valamint az UMDSZ-nek a közbenjárásért — nyilatkozta
lapunknak Lődár László, a tanintézmény igazgatója.
-hcs-
Összefogás
egy gyermekért
A
Hmelnicki Szent István Magyar Szervezet tagjai elnökük, Szikora Attila
vezetésével összefogtak egy beteg gyerek — Alekszanyan Andranyik örmény
nemzetiségű kisfiú, aki 8 éves korára mindössze 80 cm-re nőtt —
megsegítése érdekében. Fogyatékosságát ellensúlyozza kimagasló
tehetsége: a kisfiú csodálatosan énekel. Idén nyáron részt vett egy
Magyarországon, Veszprémben megrendezett nemzetközi fesztiválon, ahol
megnyerte az első helyet.
A hágón túl megalakult egy
nemzetközi tánccsoport. Vezetője a magyar ajkú Melnikova Natalija.
Férjével, Sándorral irányítja az örmény, magyar, orosz, lengyel és ukrán
nemzetiségű fiatalokból álló csoportot. Alekszanyan Andranyik tehetsége
megragadta a házaspárt, s felkarolták a
gyönyörű hangú kisfiút.
December 12-én a gyerek 15.
koncertjét adta Hmelnickben. A kisfiú a színházban telt
ház előtt lépett színpadra. A teremben alig akadt ember, aki ne zokogott
volna az előadás hatására.
A gyermek tehetsége
elkápráztatta a Hmelnicki Szent István Magyar Szervezet tagjait is, akik
gyűjtést szerveztek megsegítésére. Az összegyűlt pénzt a szervezet
elnöke nyújtotta át Alekszanyan Andranyiknak. Szikora Attila diplomás
masszőrként a gyógyuláshoz való személyes hozzájárulását is felajánlotta
a kisfiú édesanyjának: ingyen fogja masszírozni a gyermeket.
Itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy elmondjuk: aki szeretné támogatni a
kisfiút, hívja a +380974379023-es telefonszámot.
Mikulás-ünnepség
Beregdédában
December 10-én Dédában ismét
megrendeztük a Mikulás ünnepséget. Délután a gyerekekhez toppant be a
fehér szakállú apó.
A kultúrház műkedvelői
tánccal és dallal várták a Mikulást. Hetek óta nagy izgalommal
gyakorolták a Mikulás-táncot a Bambi tánccsoport kis táncosai. Az ősz
öreg az idén is tele zsákkal érkezett. Köszönet ezért a Kelet-Európai
Missziónak, amely jó szívvel járult hozzá, hogy aki eljött
az ünnepségre, ajándékot kapjon. A gyerekek nagyon örültek a sok-sok
plüssjátéknak. A rendezvény tinidiszkóval zárult.
Este a felnőttek számára
tartottak Mikulás-bált. A Piruett tánccsoport két tánca után Aljona
Kononenko énekelt a szeretetről.
Az est hangulatát fokozta a
bálkirály és két hercege megválasztása. Tíztagú leányzsűri döntötte el,
hogy ki a három legszimpatikusabb fiú. Az idén Gajdos Gergő lett a
bálkirály, első hercege Iván Gyula, második hercege pedig Szűcs Gábor.
A legközelebbi ünnepségek a
karácsonyi és az újévi bálok lesznek, ahová mindenkit szeretettel
várunk.
Balogh Gizella, a beregdédai
kultúrház igazgatója
|
|
Megalakult
az UMDSZ ISZ técsői alapszervezete
106-an vannak
Az
alakuló gyűlést a Técsői Hollósy Simon Középiskola dísztermében
tartották 2006. december 7-én. A rendezvényen többek között részt vett
Ambrus Pál, az UMDSZ técsői járási szervezetének elnöke, az Országos
Tanács tagja, valamint Mészáros Györgyi, az UMDSZ técsői városi
szervezetének elnöke.
Ambrus Pál ismertette a
jelenlévőkkel az UMDSZ megalakulásának történetét, a szervezet
struktúráját és céljait. Mint mondta, az UMDSZ célja: összefogni, a
lehető legnagyobb mértékben támogatni és képviselni az adott fórumokon
az Ukrajnában élő magyar nemzetiségűek érdekeit a lehetőségeknek
megfelelően egészen Ukrajna Legfelső Tanácsáig. Ennek a szervezetnek,
vagyis az UMDSZ-nek köszönheti a létezését a Técsői Líceum. Mivel már
úgyis rég gondolkoztak egy ifjúsági szervezet megalakításán, kaptak az
alkalmon, hogy az egyelőre kárpátaljai szinten megalakult UMDSZ ISZ-t
erősítsék a técsői alapszervezet létrehozásával. Működéséhez mindennemű
segítséget megadnak és mindenkori támogatásukról biztosítják az
ifjúságot.
Mészáros Györgyi egy
csomagban terjesztette elő az adott posztokra a jelöltek névsorát,
amelyet a jelenlévő alapítók egyhangúlag megszavaztak. Az UMDSZ ISZ
técsői alapszervezetének elnöki tisztségére Ambrus Istvánt találták a
legalkalmasabbnak, míg az alelnök Csoba Mária lett.
A técsői alapszervezet
újonnan megválasztott elnöke székfoglaló beszédében köszönetet mondott a
bizalomért, és eredményes munkára biztatta tagtársait. Az alapító
gyűlést követően Ambrus István megbeszélést folytatott Dupka Nándorral,
az UMDSZ ISZ elnökével az alapszervezet jövőbeni feladatait illetően.
Tudósítónk
A
tetoválásokról
A
tetovál szó pontos jelentése: a bőrön hegekkel vagy tűszúrásokba
dörzsölt festékkel rögzít.
Az utóbbi 30 évben a tetoválás nagyon közkedvelt lett a fiatalok
körében. Már nem tabu, bárki bárhol megjelölheti magát valamilyen
ábrával vagy nonfiguratív rajzzal.
A tetoválást először
Indiában kezdték el alkalmazni, de ekkor még csak testfestéket
használtak, hennát, amit a növények gyökeréből vontak ki. Leginkább a
rabszolgatartó rendszerben alkalmazták megkülönböztetés végett, s a
bőrbe égették a jeleket. Először csak állatok megjelölésére használták,
majd az urak saját rabjaikat, szolgáikat jegyezték meg ezzel. A
középkorban a börtönben szenvedő rabokat és prostituáltakat jelölték meg
bőrükre égetett jellel.
A börtönökben és a
hadseregben kezdték el alkalmazni azt a napjainkban is közkedvelt
módszert, amelyhez egyszerű tűt és tintát használnak. A katonák az
egységük számát vésették a bőrükbe.
Az idők folyamán a testbe
égetett és vésett ábráknak jelentésük lett. A tetovált könnycseppek
száma jelölte meg a meggyilkolt áldozatok számát. A testen található
kupolarajzok pedig a börtönben való tartózkodások számát mutatták. A
pillangónak például több jelentése is van. Egyik könnyűvérű embert
jelöl, a másik pedig valaki gyászát, emlékét fejezi ki. A csillag is sok
jelentést hordoz — fényesség, világosság, fény a sötétben. A lélek
szimbóluma.
Az egyik legelterjedtebb és
legismertebb jel az ötágú csillag. Az ókori Egyiptomban valaminek a
kezdetét jelentette, kifejezte a nevelést, tanítást, felvilágosítást
stb. A sok csillag a makacsságot szimbolizálja.
A nőknél a rajzok a test
bármely részén megtalálhatóak, a férfiaknál a kedvelt testrész a
tetoválás alkalmazására a kar, a hát és a nyak.
A legális
tetoválószalonokban 1 cm2 bőrfelület fekete festékkel való tetoválása
10, színessel pedig 20 hrivnyába kerül. Egy tetoválás legalább egy hétig
gyógyul, s minimun 3 napig nem szabad vízzel érintetni. Tízévente
frissíteni kell őket, ugyanis elhalványodnak a bőrön. Ám ami a
legfontosabb: ha már tetoválásra szántuk magunkat, ügyeljünk a
higiéniára, nehogy fertőzést kapjon a bőrünk!
L. Sz.
Kollégiumi
élet
A felsőfokú tanintézmények
diákjai életéhez hozzátartozik a koli. Így van ez az UNÉ-n is. Az itt
tanuló diákok többsége kollégiumban él, és sajnos meg kell állapítanunk,
hogy a diákszállóban az életkörülmények igencsak rosszak. Bár az utóbbi
évben felújítottak néhány szobát a 4. számú kollégiumban, ezenkívül még
van négy, s azok sehol sem tartanak. Többségük valamikor a ’80-as évek
elején épült, s azóta nem újították fel azokat. A lakók persze
folyamatosan cserélődnek, s ez meglátszik a szobák állapotán is.
A felújított szobák —
mondhatni — lakhatóak, ugyanis kicserélték az ablakokat és szigetelték a
falakat. A fürdőszobák megfelelőek. A régiek állapota viszont siralmas,
s néha kint melegebb van, mint bent. Ez különösen megviseli a diákokat,
ezért sokan betegek ilyenkor.
Azok a szerencsésebbek
tehát, akik a felújított szobákba költözhettek be. A többieknek maradnak
a régi, rossz állapotban lévő lakóhelyek. Ezeken próbálunk javítani, már
amennyire lehet. Sokszor saját költségen tataroztatunk, hogy szebb
környezetben töltsük hasznosan az időt. Hogy mikor fejezik be a teljes
felújítást, mindenki számára titok, ugyanis nincs rá elegendő pénz. De
ezért diák a diák, mindent ki kell próbálnia ahhoz, hogy a nagybetűs
életben helyt tudjon állni.
Szabó Éva
Mobilt
az apróságoknak?
Haladó
világunkban nem csak a kommunikáció fejlődik rohamosan. A családok
próbálnak lépést tartani a fejlődéssel. Sajnos, ez rengeteg negatívummal
jár. Életünk elengedhetetlen része a kommunikáció. Ennek egyik eszköze a
mobiltelefon, ami nagyon hasznos, de sajnos, mára már a divat eszköze,
nem a kapcsolattartásé.
A szülők szeretik tartani a
kapcsolatot gyerekükkel. Ez nem baj, sőt természetes dolog. Itt jön
képbe a mobiltelefon, amit általában a gyerekek a szülőktől kapnak
ajándékba. Még ez sem lenne baj, ha a gyerek már elhagyta a szülői
fészket, és tegyük fel, egyetemre, főiskolára jár, távol a családtól.
Teljesen fölösleges és értelmetlen azonban, hogy a szülők többsége a
divatnak hódolva második, harmadik osztályba járó gyermekének nyomja
kezébe a mobiltelefont. Lehet, a divat mögött tényleg ott van az a
lehetőség, hogy ennek köszönhetően ellenőrizheti csemetéjét. Arra
viszont nem gondol, mi történik akkor, ha az utcán gyerekére támad
valaki, csak azért, mert épp kapóra jönne a nyakában lógó telefon. Arról
nem is beszélve, hogy a gyerek a suliban nem az óra tananyagára figyel,
hanem a pad alatt mobilját nyomkodja, mivel az színesebb, érdekesebb.
Azonban senkit nem lehet felelősségre vonni, hogy mikor, mit vásárol
csemetéjének. |
|
Kárpátalján a TELEKI
PÁL-érdemérem
Nagy Zoltán Mihály:
„Csak tenni próbálom a dolgom”
Az 1980 óta
működő Bethlen Gábor Alapítvány anyagi, szellemi támogatásával, díjaival
úttörő szerepet vállal a nemzeti összetartozás szolgálatában, a
közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság
magyarországi megismertetésében. Közösségünk érdekében kifejtett
tevékenységük elismeréseként Budavárban a forradalom 50. évfordulója
alkalmából az alapítvány kuratóriuma kitüntetéseket adományozott a
magyar irodalom és közélet ismert személyiségeinek. Nagy Zoltán Mihály
író, az Együtt főszerkesztője TELEKI PÁL-érdemérmet vehetett át. Az
éremmel azokat ismerik el, akik védelmezik a magyar örökséget, és
követik Teleki Pál egykori miniszterelnök, politikus szolidáris
szellemiségét, emberi példáját. A kárpátaljai írót, szerkesztőt az
elismerés átvételét követően kérdeztük.
—
Mit jelent számodra a kitüntetés?
— Mindig meglepetést. Természetesen a
kellemesebb fajtából, tehát egyfajta örömöt. Ettől függetlenül a tény
tény marad: sohasem pillogtam mohó várakozással a kitüntetés-osztogató
körök felé. Csak tenni próbálom a dolgom: írok (ahogy a belém plántált
adottság lehetővé teszi), szerkesztek (ahogy szerény képességeimből
telik), pátyolgatom az új tehetségeket (nagy szeretettel és tapintattal,
felelősségem tudatában, irodalmi jövőnket építgetve). A legnagyobb
elismerés számomra az olvasók érdeklődése műveim, illetve az általam
szerkesztett Együtt című folyóirat iránt. Ez az érdeklődés táplálja
bennem a hitet, hogy van értelme alkotói és szerkesztői munkámnak. S ha
mindehhez valamilyen intézménytől kapott elismerés is hozzájárul, az
erősíti bennem ezt a hitet, ösztönzően hat munkámra. Megjegyzem: a
Bethlen Gábor Alapítványtól kapott kitüntetésre sok kárpátaljai
pályatársam ugyanúgy vagy még inkább méltó lett volna, mint jómagam. Ezt
a véleményemet közöltem Bakos Istvánnal, az alapítvány kuratóriumának
elnökével is, amikor a kitüntetésről szóló értesítést megkaptam.
— Irodalmi munkásságod mely állomásait
számítod mérföldkőnek?
— Számomra minden új novella, regény vagy
folyóiratszám elkészülte és megjelenése igen fontos esemény, mert eléggé
el nem ítélhető módon arra merészelek gondolni, hogy általuk picivel
több lesz a mi kisvilágunk itt, a Kárpátok alatt. Mi több, saját művek
esetén szellemi önvalóm megnyilvánulásával talán sikerül valamilyen
szinten helyzetünk át- és újragondolására késztetni olvasóimat, a
folyóiratban pedig pályatársaim írásainak közreadásával kínálok ehhez
lehetőséget. Ami irodalmi pályafutásom eddigi „mérföldköveit” illeti, A
sátán fattya című regénytrilógia elkészültét és megjelenését, az első
rész újrakiadását mindenképpen közéjük számítom. Mérföldkőnek tekintem
első és máig egyetlen szonettkoszorúm megírását is, valamint az Együtt
létrehozásának kezdeményezését, illetve megjelenését.
— Kiket tekintesz példaképnek, kik voltak
hatással alkotásaid keletkezésére?
— Nem hiszem, hogy a szó hagyományos
értelmében véve lettek volna vagy lennének példaképeim. Móricz, Illyés,
Nagy László és mások művei természetesen megérintettek, a tudatom mélyén
bizonyára nem kismértékben hatottak rám, de sohasem tekintettem őket, a
műveiket olyan példaképeknek, akiket-amelyeket utánoznom kellett volna
vagy kellene az érvényesülés érdekében. Volt ugyan egy időszak a múlt
század 80-as éveiben, amikor versprózáim kétségtelenül Nagy László
hatására születtek, de ezek alcímében szándékosan mindig Nagy
László-verssorokat idéztem, mintegy „kivédve” az epigonizmus esetleges
vádját, később pedig — de viszonylag rövid idő múlva — sikeresen
ellenálltam az ilyen versprózák írására nógató belső kényszernek. A
klasszikus szépprózában első nagy élményem egy orosz író, Solohov volt.
Az ő Feltört ugarját és Csendes Donját olvasva éreztem először
késztetést arra, hogy magam is írni próbáljak, lehetőleg hozzá hasonlóan
egyszerű nyelvezetet használva s mégis lenyűgözően. Valamivel később
Móricz műveit olvasva éreztem hasonló — szinte sokkoló hatású —
késztetést, de a listát hosszan sorolhatnám. Más kérdés, hogy egykori
tanítómesteremtől, Kecskés Bélától hamar megtanultam: nem másokat
utánozva, hanem saját stílust teremtve, önvalómat és a világunkhoz való
viszonyulásomat megfogalmazva hozhatok létre — elvben — új, eredeti
értéket az irodalomban. Hogy mennyire sikerül, nem az én dolgom
méricskélni — de ez a szándék változatlanul munkál bennem, azzal a
törekvéssel együtt, hogy kor- és sorstársaimat, a különböző izmusokat,
társadalmi rendszereket szembesítsem önnön gyarlóságaikkal, felmutatni
próbálva az olyan erkölcsi értékeket, mint például az emberi tisztesség,
a kölcsönös jóakarat, a valós értékek tisztelete és igénye.
Bíró Gyöngyi |
|
Aknaszlatina:
megölte, majd feldarabolta férjét
Horrorba illő bűncselekmény történt
Aknaszlatinán. Egy helyi férfi azzal fordult a rendőrséghez, hogy egy
ideje eltűnt a fivére. Amikor a rendőrök nyomozni kezdtek az ügyben,
kiderült, hogy a 69 éves férfi szörnyű gyilkosság áldozatává vált:
felesége ölte meg.
Korábban is voltak veszekedések a
házaspár között, ám a legutóbbi tragédiával végződött. A feldühödött
feleség egy vastag deszkával agyoncsapta az ágyon fekvő férjét. Majd,
hogy eltüntesse a gyilkosság nyomait, egy baltával feldarabolta a
holttestet. A fejét, lábait és kezeit a kazánban égette el (a megégett
csontokat megtalálta a rendőrség), a megcsonkított törzset pedig egy
zsákba rakta, s a WC-ben rejtette el.
Körülbelül egy héten át úgy tett, mintha
mi sem történt volna. Igaz, lányának bevallotta a szörnyűséget. Őrizetbe
vették, pszichiáterek bevonásával vizsgálják büntethetőségét.
Kilónyi
drágakő a levélborítékban
Előre el kell mondani, hogy ilyennel még
nem találkoztak a Csapi Vámhivatal postai küldeményeket kezelő
munkatársai. Amikor ellenőriztek egy Thaiföldről Kijevbe küldött
levelet, a borítékból zöldessárga kristályok gurultak ki, amelyek nyers
drágaköveknek tűntek. A 84 kő összsúlya közel egy kilogrammot tett ki!
Mivel a nemzetközi egyezmények szerint az
érték feltüntetése nélkül tilos drágaköveket továbbítani postai
küldeményekben, a levél tartalmát lefoglalták, s az ügyről jegyzőkönyvet
vettek fel. A drágaköveket Kijevbe továbbították szakértői vizsgálat
céljából. Ennek során megállapították, hogy citrinkristályokról van szó,
amelyek a drágakövek 4. kategóriájába tartoznak, s széles körben
használja fel ezeket az ékszeripar.
A levél címzettjétől megtudták, hogy az
Interneten rendelte meg a nyers köveket Bangkokból saját felhasználásra.
Cserbenhagyták
áldozataikat
Nagykopány mellett elgázoltak egy
nagyszőlősi férfit. A gázoló ahelyett, hogy megpróbált volna segíteni a
szerencsétlenen, elmenekült a helyszínről, viszont ottmaradt a kocsi
egyik rendszámtáblája! Könnyű dolguk volt a rendőröknek: az adatbázisból
kiderült, hogy az autó Csehországban van nyilvántartva. Nemsokára
előkerült a Volkswagen gazdája is, egy 20 éves técsői járási
fiatalember.
Még egy eset történt a Nagyszőlősi
járásban. Péterfalváról kellett kórházba szállítani egy 25 éves
forgolányi férfit. Őt is elgázolták, s a jármű vezetője itt is
cserbenhagyta áldozatát. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest.
Hulla
a határon
A Nagybereznai járásban az ukrán—lengyel
határ közelében egy halott férfira bukkantak a határőrök. A hulla hosszú
ideje heverhetett ott. Az elsődleges vizsgálatok során nem találtak
erőszakos halálra utaló nyomokat rajta. Folyamatban van
személyazonosságának megállapítása.
Az
utcán rabolták ki őket
Már este volt, amikor az egyik 13 éves
ungvári iskoláslány hazafelé tartott. A Zanykovecka utcában egy
ismeretlen támadt rá, aki kitépte kezéből táskáját, amelyben személyes
tárgyai mellett benne volt mobilja is. A sértett szülei a rendőrökhöz
fordultak segítségért, akik rövid idő alatt elfogták a tettest, egy 16
éves őrdarmai fiút.
Munkácson egy 18 éves helyi fiatalembert
rabolt ki két fiatal. Veréssel fenyegették meg, majd elvették 70
hrivnyáját. A rendőrök forró nyomon indultak az elkövetők után, s
gyorsan le is fülelték őket. Kiderült, hogy két 14 éves munkácsi iskolás
volt a rabló.
A
fűtési idény újabb áldozatai
A rahói rendőrökhöz bejelentés érkezett
arról, hogy Kőrösmező környékén egyik éjszaka tűz ütött ki az egyik
lakóházban. A helyszínen megtalálták a ház 84 éves gazdasszonyának
összeégett holttestét.
Lavki községből egy 52 éves helyi lakost
szállítottak be súlyos égési sérülésekkel a Munkácsi Járási Kórházba.
Sajnos, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Kiderült, hogy az
áldozat ráesett egy villanymelegítőre, s akkor égett meg.
Pórul
járt autótolvaj
Egy ungvári magánvállalkozó éjszaka arra
riadt fel, hogy üvölt kocsijának riasztója. Mire kirohant az utcára, a
bűnöző, aki szemet vetett Ladájára, már távol járt. A rendőrök azonban
gyorsan nyomára bukkantak. Egy 25 éves sislóci fiatalembert gyanúsítanak
azzal, hogy megpróbálta elkötni a benzines paripát.
Isten
házából loptak
A munkácsi rendőrökhöz bejelentés
érkezett az egyik felekezettől arról, hogy éjjel valaki behatolt
székesegyházukba s eltulajdonított egy keresztet. A nyomozás
eredményeként gyorsan kézre kerítették a tettest: egy 14 éves helyi
fiút.
Bedevlján egy kolostorban garázdálkodtak
a bűnözők. Innen 20 régi ikon és imaruha tűnt el. A szakértők szerint a
szentképek nem különösen értékesek történelmi vagy művészeti
szempontból, viszont jelentős értéket képviselnek a kolostor számára. A
tetteseket keresi a rendőrség.
Rossz
tréfa
A megyeszékhelyen működő egyik vállalat
vezetőjét valaki telefonon értesítette, hogy házában robbanószerkezetet
rejtettek el. A férfi azonnal értesítette a rendőrséget. A kiérkező
tűzszerészek azonban nem találtak robbanóanyagot. A rossz tréfát űző
telefonbetyárt keresi a rendőrség.
(A Vidomosztyi Miliciji és a
zakarpattya,net.ua anyagai nyomán) |
|
A MAGYAR
IRODALOM KÁRPÁTALJAI
LEXIKONA
1918—2006
Sorozatszerkesztő: Dupka György
|
75. Danielovics Emmi
(Tiszaborkút, 1924. július
14. — Ungvár, 2004. november 21. )
Lánykori neve Pradányi Emmi.
Kultúraszervező, grafikus, naplóíró. Olasz, német, magyar keveredésű
családból származott. Édesapja, Pradányi György, a Csehszlovák
Államvasutak tisztviselője, a rahói vasútállomás főnökének helyettese
volt.
Gyertyánligeten,
Tiszaborkúton cseh iskolába járt, 1935-ben a técsői polgáriban folytatta
tanulmányait, Máramarosszigeten szerzett érettségit. Az iskola elvégzése
után postáskisasszony lett Tiszaborkúton, a ’40-es évek elején a Rahói
Erdőigazgatóság irodai munkatársa.
Máramarosszigeten férjhez
ment a bukaresti Efim Fliomen hegedűművészhez, akivel zenei vonalon
együtt dolgozott Csernovicban, Técsőn, Beregszászban. A Vérke-parti
városban megszervezték a helyi zeneiskolát (ma: művészeti iskola) és a
tanári kart, a tanintézet igazgatóhelyettese volt 1951-ig. Ekkor
toborozták az első tanári kart.
1951-ig mint a tanintézet
igazgatóhelyettese férjével felvirágoztatták az iskolát, amely a maga
nemében a legjobb volt Kárpátalján. 1951 nyarán férje az ungvári
filharmónia szólistája lett, nehezen vált meg a beregszászi
zeneiskolától. 1953-ban elvállalta az Ungvári Filharmónia kis magyar
együttese koncertjének menedzselését, majd a megyei művelődési főosztály
kinevezte főadminisztrátornak.
1956. november 6-án ismét
férjhez ment. Férje Danielovics István egykori politikai elítélt, volt
görög katolikus papnövendék, a Kárpáti Igaz Szó egykori fordítója,
akivel elhunytáig boldog házasságban élt. 1957-ben kinevezték a
filharmónia igazgatóhelyettesévé. A ’60-as években ő intézte el a
moszkvai kultuszminiszternél, hogy évente öt alkalommal jöhetnek
kárpátaljai vendégszereplésre a budapesti vendégművészek.
Harminc évig dolgozott a
filharmóniában, előszeretettel menedzselte a Boniszlavszky Tibor által
vezetett Magyar Melódiák kamarazenekart. Apolitikus magatartása és az
igazi magyar értékek felvállalása miatt munkahelyén üldözték,
alacsonyabb munkakörbe helyezték, végül 55 éves korában nyugdíjba
vonult. Bedzir Pál ismert ungvári művész biztatására fogott hozzá a
rajzoláshoz, festéshez. Serényen dolgozott, 1992. május 20-án az Ungvári
Hungarológiai Központban került megrendezésre az első kiállítása, amely
művészavató eseménynek számított Ungváron. A város akkori polgármestere
műtermet adományozott neki. 1994. október 25-én volt a második
nagysikerű kiállítása a Hungarológia Központban. A kiállított
grafikáinak jelentős része vallásos témakörben született.
Danielovics Emmi azon
kevesek közé tartozott, akik vállalkoztak rá, hogy elvezessenek minket a
valódi kincsek kútforrásához: művészete a néphagyományból és a mai
irányzatokból egyaránt táplálkozik. Gyermekkora óta naplót vezetett:
1933. március 8-án írta le az első sorokat, az utolsókat 1945-ben
vetette papírra. Ekkor befejezte az írást, azaz nem folytatta, mert
bizonyos politikai körülmények arra kényszerítették, hogy elrejtse
naplóját. Mintegy fél évszázadon át hevert a naplója Oli húgánál
Nagyváradon. 50 év múlva újra kézhez kapta és folytatta az írást, csakis
a tényekre szorítkozva.
Férje tragikus
hirtelenséggel bekövetkezett halála megviselte, 1996. május 25-én
abbahagyta a naplóírást. 2003. július 14-én a Magyar Értelmiségiek
Kárpátaljai Közössége és a megyei könyvtár magyar osztályának
szervezésében megtartották a 80. életévébe lépő Danielovics Emmi szerzői
délutánját. A sok műfajú művésznő munkáiból kamarakiállítás nyílt és
bemutatták a szerző Tiszaborkúttól Ungvárig c. könyvét.
Haláláig a művészetnek
szentelte életét.
Műve: Tiszaborkúttól Ungvárig. (Önéletírás). Kárpátaljai
Magyar Könyvek, 118. Intermix Kiadó, Ungvár—Budapest, 2003.
Tiszaborkúttól
Ungvárig
(Részlet az önéletírásból)
Ungváron élt egy nagynevű
grafikusművész: Bedzir Pál. Sajátos grafikája volt. Vagy húsz éve
többedmagammal jártam a műtermében. Ott, előttem, valami lapátszerű
eszközzel, amit időről időre bemártott a sűrű, zsíros festékbe, percek
alatt három remek grafikát készített. Nekem ajándékozta őket. Egy öreg,
ráncos arcú ember portréja, az én portrém és egy absztrakt munka.
Tudomásom szerint ezt a technikát nem ismeri és nem is alkalmazza senki.
Elbűvölve néztem a képeket. Bekereteztem, beüvegeztettem őket, és a
szobámban a legszembetűnőbb helyre akasztottam fel e műveket. Különböző
neves festők munkái vannak a lakásomban, de ezek a képek lettek ezután a
legkedvesebbek számomra. Telt-múlt az idő, Palival gyakran találkoztam
az utcán. Egyszer megkértem, hogy fessen nekem négy képet ezzel az
eredeti technikával, hármat Olikának szántam, egyet magamnak. Mondtam
neki, megfizetem, bármennyit kér. „Eszemben sincs, nem vállalom.” „Drága
Palika, nagyon kérlek.” „Nézd, Emmike, csináld magad. Tehetséges vagy,
ismerem a munkáidat és a fantáziádat, nyugodtan próbálkozz meg vele.”
Magyaráztam neki, hogy amit én csinálok, az egészen más. Hajthatatlan
volt. „Holnap eljövök hozzád, hozok papírt, festéket, lapátokat és újra
festek előtted egy pár képet.
Eljött és azzal kezdte: „Na,
mit ábrázoljon a kép?” „Don Quijotét” — vágtam rá, mert ez jutott
hirtelenében az eszembe. Pár perc múlva kész volt a szikár, szakállas
lovag portréja. „Hát még mit csináljak?” „Feszületet” „Tovább!”
„Férfialakokat.” „Nem, elég lesz. Most már csináld magad. Egy hét múlva
felkereslek, megnézem a dolgaidat”, és elviharzott.
Pali egy különleges lény
volt, jógázott, olykor egy hónapon át (!) böjtölt, sokszor bolyongott
egyedül az erdőben. Elég magas termetű volt, jó alakú, kopasz fejű,
ápolatlan, hanyag külsejű, állandóan maszatos a fekete festéktől. Körmei
alatt évtizedek óta ott lapult a fekete festékréteg. Filozófiai
könyveket olvasott, igen járatos volt a különféle filozófiákban,
vallásokban, jól ismerte a Bibliát. Azt hiszem, ezen a területen olyan
képzettséggel rendelkezett, hogy hozzá fogható személy nemigen akadt
Ungváron és környékén.
Pali elment, én meg szinte
megszállottként hozzáfogtam a munkához. Most már az én arcom, kezem is
csupa festék volt. Igyekeztem tartani magam a Pali utasításához: „A
legfontosabb az, hogy bátran, könnyedén, szabadon dolgozz, ne sajnáld a
papírt.” Amikor aztán újra felkeresett, vagy harminc kész munkát tudtam
mutatni neki. Akadtak közöttük, amelyek nekem is tetszettek, de a
többségüket rossznak találtam. Megdicsért. Átválogatta őket, kiemelve
közülük hármat. Ezeket abszolút jóknak találta. Három öreg férfi képmása
volt az. Pali mindjárt címet is adott nekik: Próféta, Varázsló és Bölcs.
Különben e munkák az általam rossznak minősítettek közül valók voltak...
Hamarosan rájöttem: a
grafikusművész éppen azokat selejtezi ki, amelyeket én a legnagyobb
gonddal, óvatosan csináltam, viszont megnyerik a tetszését azok, amelyek
könnyedén, ötletszerűen születtek. Egész belebolondultam a grafikába,
százszám gyártottam őket. Mindenről megfeledkeztem, csak ennek éltem.
Esténként a tévé előtt ülve kézimunkáztam, olvastam, verset tanultam.
Ekkoriban történt egy fontos
dolog az életemben: megtehettem, hát megvásároltam az államtól a
lakásomat. Pénzemet takarékba raktam, segítettem Natiékat,
megcsináltattam a Pisti sírját márvány emléktáblával. Választékosan,
elegánsan öltözködtem már hosszú évek óta, de most még többet adtam
magamra. Különleges, majdnem extravagáns darabokat szereztem be. A
pénzem mellett formálisan éheztem. Csak úgy be-bekaptam valamit,
kávéztam, cigarettáztam. No azért, ha már többször álmodtam valamilyen
étellel, elkészítettem. Amikor aztán előttem volt az asztalon, valahogy
mindig kedvetlenül, nem igazán jó étvággyal fogyasztottam el.
Ugyanakkor, ha valahol bármivel megkínáltak, az nagyon jólesett, így
kosztolok a mai napig. Olyan tempóban dolgozom megszállottan, hogy nem
jut eszembe az étkezés.
43.
Repült az idő. Már 16 olyan
képem volt, amit Pali jónak talált, s hozzátette, hogy akár kiállításra
is mehetnének. Ilyesmi azonban nekem eszembe sem jutott, íme, e jó képek
közül, néhány: Don Quijote szélmalomharca, Don Quijote profil arca és
an-fas arca, Don Quijote a gebéjén, két feszület, Madonna a gyermekével,
Mózes a táblával, Lermontov Démonja, Alekszandr Blok két portréja,
Stern, a fűszeres portréja (ez a Stern egy régi ismerősöm volt), egy
tájkép kiszáradt fűzfákkal és a Temető c. kompozíció. Volt két humoros
témájú képem is. Az egyik egy maflácskaképű fiú egy szál rózsával: Az
első randevú címet adtam neki és egy hasonló témájú Szerenád (egy
ilyesfajta arcú fiatalember muzsikál nagybőgőn egy ablak alatt).
Palit felvillanyozták a
képeim témái. Istenem! Ha Pistikém élne, ha ezt Pistike látná!...
Újságírók kerestek fel
fotóriporterekkel. Az első cikk egy ukrán lapban jelent meg, egy teljes
oldalon, „Panyi Emmi, ez csodálatos” címmel, majd a Kárpáti Igaz Szó
közölt rólam szintén egy egész oldalas portrét. „Fenyőtoboz a falon”
címmel. Mindkét cikket munkáimról készített fotók illusztrálták.
Többször felkértek, állítsak ki, de ettől valahogy idegenkedtem. Pedig
igazán lett volna alapom az önbizalomra... 1990-et írtunk. A magyar
kisebbségnek a színházban találkozója volt Tőkés Lászlóval. Ott futottam
össze a nagyváradi ismerősömmel, Moldván Georggal, a Bihari Napló
főszerkesztőjével. A találkozót követően egy páran feljöttek hozzám. A
lakásomban az asztallal szemközt egy nagyméretű politikai világtérkép
van felakasztva. Gicza — így becézik Moldvánt — első szava az volt,
miért van itt ez a hatalmas térkép. „Figyelemmel kísérem a politikai
eseményeket, látni akarom, hol történik valami,” s még hozzáfűztem, hogy
én bizony undorral nézek a Szovjetunió hatalmas területére, undorodom a
benne uralkodó káosztól, fejetlenségtől. Elmondtam, hogy egy kis
országban szeretnék élni, ahol rend, tisztaság és becsületesség
uralkodik. Belemelegedtünk a politizálásba. Akkor már Gorbacsov volt
nálunk hatalmon. Kritizáltam a hierarchiát, amelyben kiskirályként élnek
és visszaélnek mérhetetlen hatalmukkal egyesek. Gicza bekapcsolta a
diktafonját, elkérte tőlem a fényképemet. Egy egész újságoldalt tett ki
a cikk, ami a Bihari Naplóban román és magyar nyelven jelent meg.
44.
Dolgoztam, dolgoztam
serényen, míg végre 1992. május 20-ra kitűztem az első személyi
kiállításom időpontját. Egy spanyol—magyar szponzor fedezte a
reklámköltségeket, a plakátokat és a gazdagon illusztrált katalógusokat,
meghívókat. Önarcképem díszítette a fekete alapon készült 25x30
centiméteres plakátot. Felirata: „Danielovics Emmi személyi kiállítása —
Vita sine libertate, nihil” — mindent magyar nyelven közöl.
A kiállítás az Ungvári
Hungarológiai Központ nagytermében és egy kisebb termében nyílt meg. A
központ pazar villája remek otthonul szolgált tárlatomnak. A
nagyteremben csak a képek kerültek bemutatásra, és a padlón, alacsony
talapzatra helyezve, a hatalmas, színes lámpaburák kivilágítva. A másik
teremben vagy harminc írásos hímzéssel készült kézimunkám, hucul
geometrikus mintájú faliszőnyegek (ezeket még Pistikémmel együtt
varrtuk), színes modern függönyök, batikszoknyák, blúzok, sálak. Itt
voltak gyönyörű gyékénykosaraim, ikebanáim, azután a brossok, nyakékek.
Nagy segítségemre voltak a Központ tudományos munkatársai. Amikor minden
elő volt készítve a kiállításra és végigmentem a két termen, egyre csak
arra gondoltam és ezeket a szavakat ismételgettem magamban: „Ha Pistikém
élne, ha Pistikém élne...” Svédasztalt készítettem 30-40 személyre.
Választékos teríték volt: sonkás, szalámis, sajtos, kaviáros szendvicsek
a hozzájuk való savanyúságokkal, díszítésekkel — egy egész hegynyi
belőlük. Vagy ötfajta finom sütemény, no és persze nagy mennyiségű
konyak, vodka, pezsgő, borok, ásványvíz, feketekávé.
A megnyitóra csináltattam
magamnak egy halványrózsaszín kétrészes ruhát, elöl mélyen felhasított
szűk szoknyával, ujj nélküli blúzzal; ehhez az öltözékhez színben
harmonizáló, rózsaszín körömcipőt vettem fel.
Elegáns, exkluzív közönség
jött el a vernisszázsra, csak úgy özönlöttek az érdeklődők. Ellepték a
folyosókat, a kerti teraszt, mert a teremben nem fértek el.
Boniszlavszky Tibor Divertimento zenekara kellemes melódiákkal emelte a
hangulatot. A kiállítást Lizanec Péter professzor, a Hungarológiai
Központ igazgatója nyitotta meg. Az igazsághoz tartozik, hogy az ő
rábeszélésére álltam kötélnek első önálló tárlatom megrendezésére.
Számos felszólalás, értékelés hangzott el. Jómagam egy pár szóval
megköszöntem a rendezőknek a fáradozásukat és a jelenlevőknek, hogy
eljöttek, majd el-elcsukló hangon kijelentettem, hogy kiállításomat
szeretett férjem, Danielovics István emlékének szentelem. Tengernyi
szebbnél szebb virágcsokrot kaptam. Újságírók, rádiósok, tévések vettek
körül; interjúkat kértek, fényképeztek.
Boldog voltam? Nemigen, csak
örültem neki, hogy túl voltam ezen is. Nem hittem a szememnek, hogy
ilyen népes közönség tisztelt meg a jelenlétével. Egytől egyig mind
értelmiségiek voltak. Mindez várakozásomon felül sikerült. De valahogy
mégis minduntalan az járt az eszemben, ha Pistikém élne, ha láthatná
ezt...
Este már az ungvári tévé
közvetítette a kiállítás megnyitását, vagy nyolc-tíz cikk jelent meg
róla a különféle újságokban. A magyar nyelvű rádióadásban 45 perces
interjú hangzott el velem, melyet Petykó Ágnes riporter készített. Az
újságok egy év múlva is közöltek cikkeket rólam. Már nemcsak riporterek,
hanem írók, költők, publicisták. Jurij Skrobinec költő és műfordító írt
rólam egy verset „A lélek galériája” címmel. Szakértők megállapítása
szerint komoly filozofikus költemény. Maga a szerző is azt vallotta,
hogy művei közül ez volt a legsikerültebb abban az évben.
Dolgoztam tovább, nagyrészt csak grafikákat csináltam és kézimunkáztam.
A város polgármestere kiutalt számomra egy nyolcvan négyzetméteres
műtermet ott, ahol a festőművészeknek vannak a műtermei. Nem fogadtam
el, ilyen műteremre nem volt szükségem. Viszont közvetlenül a lakásom
fölött van egy kis manzárdlakás: egy szoba, külön bejáratú konyha,
előszoba, gázspór vezetékes gázzal, vízvezeték, mosdó,
cserépkályha-fűtés, WC. Ezt a lakást a közeli falvakban lakó milicisták
bitorolták. Arra kértem a polgármestert, adja ezt nekem műteremnek.
Megadta.
|
|
© Copyright 2006. All right reserved. designed by Répási |
|