Konferencia Kijevben

 Az európai eszmeiségért

Az európai eszmeiség terjesztése, intézményi, gazdasági és civil kapcsolatok erősítése Belső-Ukrajnában címmel zajlott rendhagyó konferencia Kijevben április 12-én és 13-án. A rendezvény az Euroclip—Eurokapocs Közalapítvány támogatásával jött létre azzal a céllal, hogy a hágón túl működő civil szervezetek, vállalkozások, önkormányzatok, közigazgatási hivatalok tapasztalatokat, ismereteket cseréljenek és megismerjék az európai uniós együttműködési lehetőségeket, célokat.

A fórum alkalmat adott arra, hogy a résztvevők tájékozódjanak az együttműködés távlatairól, így teremtsenek módot az ország belsejében — kvázi elszigeteltségben — működő hágón túli szervezetek kapcsolatainak kiépítésére. A konferencia távlati célja, hogy elősegítse a belső-ukrajnai civil szféra lehetőségeinek gyarapítását a magyarországi és a kárpátaljai szervezetek tapasztalataira alapozva.

A meghívott vendégek között olyan jeles előadók is megtisztelték a konferenciát, mint Bársony András, a Magyar Köztársaság kijevi nagykövete, Szabó Vilmos, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke és Szentgyörgyi Lajos főtanácsos. De nagy számban érkeztek más vendégek is Magyarországról, s voltak Ukrajna számos hágón túli megyéjéből, valamint — természetesen — Kárpátaljáról.

A rendezvényen a jelenlévők megismerkedhettek Ukrajna fővárosának látnivalóival és hosszú távú, minőségi kapcsolatokat alakíthattak ki egymás között.

Tudósítónk


 A vers csiszolja a lelket, szárnyakat ad a képzeletnek

a költészet napját méltatták

Április 11-én délután vidám gyermekzsivaj töltötte be a Jánosi Polgármesteri Hivatal udvarát. A gyönyörű tavaszi napsütésben ott gyülekeztek a szavalóverseny kezdetét nagy izgalommal váró, verset kedvelő fiúk és lányok, szülők és pedagógusok.

Idén első alkalommal méltatták szavalóversennyel Jánosiban a költészet napját. Az ötlet Barta Márta polgármester asszony és Egressy Miklós görög katolikus atya fejében született. A szervezésben a jánosi UMDSZ-aktivisták jeleskedtek: listára vették a jelentkezőket, gyönyörű díszletet készítettek, megszervezték a zsűrit.

A polgármester asszony, aki az UMDSZ helyi alapszervezetének elnöke is, megható szavakkal nyitotta meg a rendezvényt. Ezután Szennyes Andrea tartott rövid kis előadást a költészet napjáról, majd kezdetét vette a verseny. Az 1-4. osztályos tanulók kategóriájában 14 szavalat hangzott el Petőfi Sándor, Arany János, Móra Ferenc, József Attila, Zelk Zoltán, valamint Szalai Borbála és Weinrauch Katalin költeményeiből. A dobogó három fokára a következő tanulók léphettek: I. Varga Lívia, aki Szalai Borbála Nincs a hegynek csizmája című versét szavalta; II. Molnár Katalin Weinrauch Katalin a Lusta törpék című versével; III. Csernáti Gabriella Szalai Borbála A zsiráf című versével.

A legnépesebb az 5-9. osztályosok csapata volt. 19-en léptek színre szebbnél szebb versekkel, itt már bővült a kiválasztott költők köre is olyan nevekkel, mint Csokonai Vitéz Mihály, Reviczky Gyula, Ady Endre, Váci Mihály. A sok szép szavalatból végül a zsűri a következőket emelte ki: I. Varga Julianna Weinrauch Katalin A Tisza védelmében c. versével; II. Darcsi Nikolett Reviczky Gyula Petőfi él című költeményével; III. Gazdag Gabriella Arany János A világ című versével.

A középiskolások kategóriájában tízen neveztek be a versenyre. Nagyon szép verseket válogattak ki maguknak a felsősök. Elhangzott többek között Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra, Dsida Jenő Édesanyám keze, Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című verse, ám a közönséget és a zsűrit legjobban Márai Sándor Mennyből az angyal című alkotása fogta meg Egressy Marianna már-már profi előadásában, úgyhogy ő nyerte az I. helyet ebben a kategóriában. A II. Keresztyén Gabriella lett Vörösmarty Mihály A merengőhöz című versével, a III. pedig Hamar Viktória, aki Petőfi Sándor Pacsirtaszót hallok megint című versét szavalta.

Kádár Rozália, a zsűri elnöke rövid értékelést tartott, amelyben arra biztatta a gyerekeket, hogy szeressék, olvassák, tanulják a verset, mert az fejleszti a beszédkészséget, a szókincset, csiszolja a lelket, szárnyakat ad a képzeletnek.

Az UMDSZ, valamint a Jánosi Görög Katolikus Egyház jóvoltából minden résztvevő értékes könyvjutalomban és emléklapban részesült, a dobogós helyezettek ezenkívül okleveleket is kaptak.

A polgármester asszony azzal a reménnyel zárta a rendezvényt, hogy lesz folytatás, jövőre is megtartják a költészetnapi szavalóversenyt.


 Ez történt a héten

 

 Felvonulással emlékeztek a holokausztra

Fáklyás felvonulással és emléktábla avatásával emlékeztek a holokauszt áldozataira vasárnap este Budapest belvárosában. Az eseményen közjogi méltóságok mellett nagykövetek, vallási vezetők és a parlamenti pártok képviselői is részt vettek. A holokauszt történetének leggyorsabb deportálási akciója 1944. április 16-án kezdődött: a hatóságok 56 nap alatt 437 ezer zsidót küldtek Magyarországról Auschwitz—Birkenauba.

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította a holokauszt áldozatainak emléknapjává április 16-át. Az emléknapot azért ekkor tartják, mert 1944-ben Kárpátalján ezen a napon kezdődött el a magyar zsidóság gettókba kényszerítése későbbi deportálásuk céljából.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az Élet menete rendezvényen vasárnap este azt mondta: Auschwitz után már nem lehet büntetlenül zsidózni, nem lehet olyan jelképeket és olyan szavakat használni, amelyekről bebizonyosodott, hogy utánuk „füstölgő halál” következett.

Korábban közleményben emlékezett meg a vészkorszak áldozatairól Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki feleségével részt vett a megemlékezésen. A kormányfő többek között azt írta: a holokauszt az európai civilizáció közös tragédiája, és az egyes országok saját nemzeti tragédiája is. „Így vagyunk ezzel mi, magyarok is: az áldozatok között sok százezer volt a magyar, és sajnos a gyilkosok között is ott voltak honfitársaink. Ha a több mint hatvan évvel ezelőtti szörnyűségekre gondolunk, ezért érezhetünk egyszerre gyászt és bűntudatot” — írta.

A megemlékezésen részt vett Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint az Egyesült Államok, az Orosz Föderáció és Izrael nagykövete is, és képviseltették magukat a parlamenti pártok is.


 Rekordpénzzel vághat a kampányba Hillary Clinton

Majdnem ugyanannyi pénzzel vághat bele elnökjelölti kampányába Hillary Clinton egyedül, mint amennyit az összes (demokrata és republikánus) jelöltségre pályázó politikus elkölthetett a 2004-es választások előtt. Ráadásul úgy, hogy Clinton már költött is jó pár milliót. Az amerikai elnökségre pályázó szenátor 31 millió dollárt fordíthat arra, hogy meggyőzze a demokrata szavazókat: támogassák az ő jelöltségét a 2008-as amerikai elnökválasztáson.


 Összecsapások voltak Szentpétervárott

Ellenzéki tüntetőkkel csaptak össze rohamrendőrök Szentpétervárott. A vasárnapi összecsapásokra a Pionyir téren engedéllyel megtartott, közel másfélezres gyűlés után került sor, amikor a Vlagyimir Putyin elnök távozását és szabad választásokat követelő tüntetők már elvonulóban voltak. A hatóságok másfélezer rendőrt vontak össze annak megakadályozására, hogy a baloldali és liberális rendszerbírálókat tömörítő Másik Oroszország koalícióhoz tartozó tüntetők — gyűlésük után — végigmenetelhessenek a belvároson a városháza (Szmolnij) felé, amely az „Egyet nem értők felvonulását” betiltotta.


 A Scotland Yard is vizsgálódik

A Scotland Yard terrorellenes osztálya is vizsgálja a londoni emigrációban élő orosz pénzember, Borisz Berezovszkij „új orosz forradalomra” felhívó sajtónyilatkozatát — írja a Guardian. Berezovszkij előzőleg azt állította a brit lapnak, hogy pénzel olyan embereket, akik az államfő közelében vannak, és akik „palotapuccsra” szövetkeznek, mert Putyin hatalmát csak erővel lehet megdönteni. Moszkva a csalás miatt évek óta körözött mágnás brit menekültstátusának megvonását és Berezovszkij kiadatását követelte Londontól.


 Halálhírét keltik az elrabolt gázai BBC-tudósítónak

Egy eddig ismeretlen palesztin csoport azt állítja, hogy megölte a BBC brit televízió több mint egy hónapja elrabolt gázai tudósítóját, Alan Johnstont, hogy — úgymond — nyomatékot adjon az izraeli fogságban lévő palesztin foglyok elengedésére vonatkozó követelésüknek. A hírügynökségekhez eljuttatott közlemény hitelességét azonban a palesztin belügyminisztérium és a BBC szerint egyelőre semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.


 Akciófilmbe illő helikopteres szökés Belgiumban

Két bűntárs segítségével helikopteren szökött meg egy bírósági tárgyalásra váró francia rab egy belgiumi börtönből vasárnap. Két férfi a repüléssel való ismerkedés ürügyén bérelt ki egy helikoptert, amelynek pilótáját kézigránáttal fenyegetőzve arra kötelezték, hogy repüljön a Belgium keleti részén fekvő lantini börtön fölé.

A gépeltérítők egyike füstbombát dobott le a Liege-hez közeli börtön udvarára, ahol az őrizetesek éppen a szabadban tartózkodtak. A pilótát leszállásra kényszerítették a börtönudvaron, ahol a zűrzavart kihasználva egy fogoly szállt fel a helikopterre. Az eltérített helikopter néhány száz méterrel odébb szállt le újból, ahol a szökevény és két segítője egy autóval folytatta a menekülést.


 Ötezer nyúl az M1-esen

Kamion és teherautó ütközött össze hétfő reggel az M1-es autópálya Budapestről kivezető oldalán. A baleset miatt szétszaladt az egyik jármű szállítmánya: ötezer nyúl. Az autópályát lezárták, a forgalmat a 39-es kilométermél az egyes útra terelik. A járművek műszaki mentése és a nyulak összefogdosása órákba telhet.

(Az MTI, a Népszabadság, az origo.hu anyagai és fotói nyomán)


 Fókuszban a világ magyarsága

 

 Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma

 

A gazdasági albizottság

alakuló ülésén

Április 10-én tartotta meg első ülését az Országház delegátusi dísztermében a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának gazdasági albizottsága. A kárpátaljai magyarság képviseletében az ülésen részt vett Dupka György megyei képviselő és Brenzovics László, a megyei tanács elnökének helyettese. A jelenlévőket Szili Katalin, a KMKF elnök asszonya üdvözölte. Vitaindító előadást Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos tartott, aki előadásában kiemelte, hogy kétszázmilliárd forint uniós támogatás áll rendelkezésre a határon átnyúló regionális fejlesztések megvalósítására, amelyekre szeptembertől lehet pályázni. Dupka György képviselő hozzászólásában kiemelte, hogy külön programban kell foglalkozni az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarság gazdasági felemelkedésével, meg kell erősíteni a térségben működő vállalkozásfejlesztési központokat, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a határon túli magyarság körében indítsa be tőke-hitelprogramját, valamint a gazdálkodó családokat segítő mikro-hitel programot. Az UMDSZ e tekintetben a magyarlakta régiókra vonatkozó gazdaságfejlesztési koncepcióját részletezve is megküldi az albizottság titkárságának. A vitában résztvevő szakemberek, minisztériumi tisztségviselők, határon túli magyar képviselők a megfelelő módosítások, kiegészítések figyelembevételével Dr. Baráth Etele albizottsági elnök indítványára elfogadták az albizottság Állásfoglalását is.

 

Megalakult a KMKF

jogi albizottsága

Április 11-én, szerdán tartotta első ülését az Országházban a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) jogi albizottsága, amelynek munkájában tagként Kárpátaljáról Dupka György, a megyei tanács képviselője is részt vett. Szili Katalin, a KMKF elnöke üdvözölte a megjelenteket, külön előadásban ismertette a Kárpát-medencei magyarság nemzeti stratégiáját. A vitaindító előadások elhangzása és dr. Avarkeszi Dezső albizottsági elnök által beterjesztett testületi Állásfoglalás ismertetése után Dupka György megyei képviselő felszólalásában sürgette a határon túli magyar közösségeket már 2007 őszén érintő schengeni problémakör napirendre tűzését, kérte a kormány képviselőit, hogy oldják meg a magyar—magyar kapcsolattartás terén fellépő nehézségeket, még ebben az esztendőben indítsák be a kishatárforgalmat Kárpátalján. Üdvözölte, hogy a magyar parlament elé került a kedvezménytörvényhez szervesen kapcsolódó újabb törvényjavaslat, amelynek hatályba lépésével a magyarigazolványok és a magyar hozzátartozói igazolványok érvényessége határozatlan idejűre változik, és nem csorbulnak az utazási-, diák-, pedagógus-, illetve a könyvvásárlási kedvezmények sem. Dupka György az UMDSZ nevében javasolta azt is, hogy a határon túli magyarságot érintő törvényeket küldjék meg a határon túli magyar szervezeteknek. A testület elfogadta azt az indítványát is, hogy a KMKF tagjai egészítsék ki a KMKF 2006. évi plenáris ülésre előterjesztett jelentéseiket közösségük helyzetéről, és azt terjesszék a KMKF következő 2007. évi plenáris ülése elé.


 Ukromán párhuzamok

Szerencsére, mind Kijevben, mind Bukarestben a parlament és a kormány viszonya normális. A legjelentősebb különbség, hogy nálunk (azaz Romániában — a szerk. megjegyz.) a politika (még) nem vonult az utcára.

Lehet, hogy a jövőben, valahol Európában, egy geopolitika-szemináriumon az egyik gyakorlati kérdés az lesz: miben hasonlított és miben különbözött az ukrán kormány és a román kormány 2007. április 11-i gyűlése?

A felkészültebbje pedig valószínűleg azt fogja válaszolni — nem mondva ki, különbségre, hasonlóságra gondol-e —, hogy ezen a napon tartotta első ülését az átszervezett román kabinet és utolsó ülését a régi ukrán kormány. Azokból a fejleményekből pedig, amelyek ehhez a helyzethez vezettek, az a tanulság adódik, hogy a társadalommal és a történelemmel még narancsszínű álmokat kergetve sem szabad felelőtlenül kísérletezgetni. Tény, hogy a két ország politikai életének alakulásában az utóbbi hónapok-hetek során számos olyan hasonlóság mutatkozott, amire a világ kancelláriáiban, diplomáciai műhelyeiben és sajtójában jó ideje felfigyeltek.

Az ukrán kormánynak persze még lehetnek napjai, ott az állam elnöke nem a végrehajtó hatalomra mondta ki, hogy illegitim (mint Traian Băsescu a román kormányra), Viktor Juscsenko a parlamentet akarja feloszlatni. Mindenképpen közös a két országban, hogy az alapvető hatalmi ágak — de különösen az államfő és az alapintézmények — tartós konfliktusa kihat a lakosság mindennapi életére; a két helyzet közötti különbségeket a két alkotmány közötti eltérések színezik.

(Többek között például az ukrán alaptörvény nem követel politikai semlegességet az államfőtől.)

Szerencsére mind Kijevben, mind Bukarestben a parlament és a kormány viszonya normális. A legjelentősebb különbség, hogy nálunk a politika (még) nem vonult az utcára.

A nagy „szervi” hasonlóság az alkotmánybíróság megnövekedett szerepében és igénybevételében mutatkozik meg. Az ukránoké képtelen dönteni a parlament felfüggesztése és az előre hozott választások elnöki igénye ügyében, az itthoni a lehető legdodonaibb választ adta az államfő felfüggesztését illetően. Északkeleti szomszédunkban a bírák nem bírják idegekkel, egy részük inkább lemond, könnyen káosszal fenyegető jogi űr keletkezhet.

Ott a kormányfő és az államelnök naponta tárgyal egymással, jóllehet tapodtat sem jutnak előre — a helyzet pedig egyre komorabb. Itt az ország két legfontosabb embere nyíltan hergeli és sűrűn leköpdösi egymást, az államfő nem megy el a védelmi miniszter beiktatására — a helyzet pedig egyre cirkuszosan groteszkebb.

A kormányülés Romániában a politikai válság végének kezdete. Reméljük, nálunk is, az ukránoknál is mihamarabb eljön a békés stabilitás korszaka. Érdeke ez az egész térségnek.

Forrás: Új Magyar Szó


A közélet hírei

 

 Megoldódik a válság?

Úgy tűnik, hogy Ukrajnában a politikai elit egyre inkáb hajlik a kompromisszum felé. Előbb a koalíció zárta ki soraiból az ellenzéktől hozzá átállt honatyákat, visszatérve a korábbi létszámhoz, majd az államfő tett 15 pontos tárgyalási ajánlatot a kormányfőnek, végül a miniszterelnök nyilatkozott úgy, hogy feltételekkel — például egyidejű elnökválasztás esetén — ugyan, de elfogadja az előrehozott választásokat. Olekszand Moroz, a parlament elnöke, a szocialisták első embere és Petro Szimonenko, a kommunisták vezére is békülékenyebb hangot ütöttek meg a múlt héten.

Vaszil Gorbal parlamenti képviselő szerint még az Alkotmánybíróság e hét elejére kitűzött ülése előtt sikerül megegyeznie a koalíciónak és az államfőnek. “Úgy vélem, hogy már addig politikai megegyezést kap az ország kerekasztal-tárgyalások formájában, amelyről újra az ajtót maga után becsapva távozik a BJuT vezetője” — idézte a Régiók Pártjának honatyáját a korrespondent.net. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet a politikai megoldásról tanúskodik.

Közben egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy képtelenség az államfői rendelet által kitűzött időpontban, azaz május 27-én megtartani az előrehozott parlamenti választásokat. A finanszírozás, a bírósági huzavona mellett a Központi Választási Bizottság (CVK) is döntésképtelenné vált. A választások lebonyolításával megbízott központi testület tagjainak egy része ugyanis nem akar semmit sem tenni a voksolás érdekében, amíg az Alkotmánybíróság ki nem mondja verdiktjét arról, hogy alkotmányos volt-e Juscsenko ukáza a törvényhozás feloszlatásáról, mások pedig betegállományba vonultak (egy, lapzártakor érkezett hír szerint az egyik “beteg” mégis meggyógyult, s újra döntésképes a CVK).


 Lucenko és társai már készülnek a választásokra

A volt belügyminiszter a hét végén egy választási szövetség élére állt. A blokkba az Előre Ukrajna! mellett a kereszténydemokraták és a Népi Önvédelem tagjai tartoznak. A választási szövetség listájának első ötöse: Jurij Lucenko, Mikola Katerincsuk, Natalia Lukjanova, Volodimir Arjev és Volodimir Sztretovics.

A volt belügyminiszter egyébként egy még nagyobb választási szövetségről álmodik. „Ma egy önálló politikai erőt hoztunk létre, amely nyitott a Nasa Ukrajinában és a BJuT-ban tevékenykedő kollégáink felé” — idézte szavait a korrespondent.net.

Sajtóértesülések szerint a BJuT és a Nasa Ukrajina is hétfőn, lapzárta után döntött választási listákról. Azt nem lehetett előtte tudni, hogy kik is kerülnek fel ezekre. mindenesetre mindkét politikai erőnél nagyon fogadkoztak: az árulók nem!


 Ungvári diáklány lett Ukrajna szépe!

A hét végén Kijevben került sor a Miss Ukrajna—2007 szépségverseny döntőjére. A 17 szépség közül a zsűri végül a 21 éves Lika Romannak ítélte oda a koronát. Az ungvári egyetemista lány képviselheti országunkat a világ szépe versenyen, emellett 250 000 hrivnyát is nyert — jelentette a korrespondent.net.


 Magyarságintézményeket is támogatnak

Kiállt a fejlesztések és az államfő mellett a megyei tanács

Múlt héten ülésezett a megyei képviselőtestület. Ennek tagjai — a közigazgatási és önkormányzati vezetőkhöz hasonlóan — támogatásukról biztosították az államfőt, s az általa kiadott rendeletet a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról. Az erről szóló javaslatot a Nasa Ukrajina, a Batykivscsina és a BJUT frakciói közösen terjesztették elő, s a nyilatkozatot támogatta a megyei képviselők többsége (62 fő). „Nem”-mel szavaztak a Régiók Pártja frakciójának tagjai, arra hivatkozva, hogy előbb meg kellene várni az Alkotmánybíróság döntését az ügyben.

A tanácsülésen döntés született arról, hogy a minimálbér, illetve a létminimum összegeinek emelkedése miatt közel 19 millió hrivnyával növelik a megyei költségvetés bevételi részét.

A képviselők emellett megvitatták és elfogadták a megye szociális-gazdasági fejlesztésének 2011-ig szóló programját. Az ülésen elhangzott, hogy az elkövetkező négy évben 1 milliárd 640 millió hrivnyát fordítanak erre a célra (ebből 540 millió a helyi költségvetések hozzájárulása).

Ahogy Medvigy István, az UMDP képviselője a Krónikát tájékoztatta, a tervekből kimaradt Beregszász vízellátó-rendszere felújításának folytatása, illetve a Beregszászi Magyar Gimnázium és a Kossuth Lajos Középiskola bővítése, pedig a két tanintézetben az UMDSZ támogatásával már el is készült az erre vonatkozó tervdokumentáció. Miután ezt szóvá tette, a megyei tanács úgy döntött, hogy évente felülvizsgálják a programot, figyelembe veszik a képviselők észrevételeit. Így az általa javasolt három projekt is bekerült pótlólagosan a fejlesztési tervbe.


 Falugyűlés Bátfán

Bátfa — az Ungvári járás legkisebb magyarlakta települése. Bár csak 10 kilométerre van a megyeszékhelytől, lakosai joggal érzik úgy, mintha a világ végén lennének. A falu utcáját, anno, még a kolhoz javította utoljára: úgy 30 évvel ezelőtt. A könyvtárhelyiség életveszélyes állapota miatt a könyveket Gálocsba menekítették át, az egészségügy átszervezése folyamán a körzeti kórházat családorvosi rendelővé redukálták.

A civilizáció bástyájának számító kultúrházat a mecénások és az itt dolgozók áldozatos munkája révén sikerült megőrizni.

Vasárnap itt gyűlt össze Bátfa apraja-nagyja, hogy meghallgassa Molnár Sándor polgármester beszámolóját a választások óta eltelt egy év alatt elvégzett munkáról.

A jelenlévők szemmel láthatóan nagy érdeklődéssel hallgatták a polgármester beszámolóját, aki már második ciklusban irányítja Gálocs, Bátfa és Palló ügyeit. Nem volt problémamentes ez az időszak, hiszen havonta meg kell küzdeni a dotációs községi tanácsok munkájára oly jellemző állandó pénzhiánnyal. Vannak persze eredmények is. A lakosság anyagi hozzájárulásával kiépült az utcai gázvezeték, eljutott a földgáz a középületekbe — a gálocsi óvodába, orvosi rendelőbe, a községházára — is.

A tanácshoz tartozó települések a járásban elsőként kaptak címeres faluzászlót, rendszeresen rendeznek falunapokat, megoldották a szemét és hulladék elszállítását, újra működik az utcai világítás Pallóban.

— Mindez arról tanúskodik — mondta az egyik hozzászóló —, hogy négy éve is, most is jól választottunk, amikor Molnár Sándornak szavaztak bizalmat. Pásztor Tímea


 Vandalizmus Bökényben

Az április 10-ről 11-re virradó éjszaka Tiszabökényben megrongálták azt az emlékművet, amelyet 1996-ban állított a MÉKK és a Tiszapéterfalvai Önkormányzat a málenykij robot és a II. világháború helyi és farkasfalvai áldozatainak.

Ahogy Tóth Bálint, az UMDSZ nagyszőlősi járási szervezetének elnöke a Krónikát tájékoztatta, szerencsére nem nagyon sérült meg az emlékmű. Illyés István polgármester gyors intézkedésének köszönhetően rövid időn belül helyre is állították azt.

Anatolij Kozakov rendőrőrnagy, helyi körzeti megbízott operatív fellépésének köszönhetően már másnap elfogták a gyanúsítottat, aki elmondása szerint alkohol hatása alatt vetemedett vandalizmusra.


 UMDSZ-élet Gyulán

Legfőbb cél: a sportpálya rendbe hozása

Hevesi József egy éve látja el az UMDSZ gyulai alapszervezete elnökének teendőit. A minap arról faggattuk, mit sikerült elérniük ez idő alatt, melyek azok a tervek, amelyeket meg szeretnének valósítani?

— Kis faluban élünk, ehhez képest mégis sokan vagyunk: a szövetség településünkön több mint 60 tagot számlál.

Még szinte gyerekcipőben járunk, ezért elég nehezen indult be a tevékenységünk. Eddig is igyekeztünk részt venni településünk életében. Nagy részt vállalunk a falunapok szervezésében, a falu szépítésében, valamint abban, hogy angliai orvosok végeznek szűrővizsgálatokat minden évben stb. De komoly terveink vannak a jövőre nézve is. Igaz, hogy az emberek, sajnos, néha túl passzívak. De én bizakodó vagyok: hiszem, hogy egy kis odafigyeléssel, összefogással sikerül majd komoly eredményeket elérnünk.

A vezetőséggel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, felvetjük a problémákat. Szóvá tettük például, hogy fel szeretnénk újítani a sportpályát. Ez a terv — mondhatom úgy — a szívügyem, hiszen jómagam is nagyon szeretem a sportot, azon belül is a futballt.

-hcs-


Heti jegyzet

Válságmegoldás

Ukrajnában már megint politikai válság van. Bocs. Talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy Ukrajnában tart a politikai válság.

No, de ez részletkérdés.

Most éppen a választás—nem választás hívei feszülnek egymásnak. Közülük a legeredetibb egy terebélyes ukrán matróna, aki narancssárgába öltözve egy gépkocsi tetejéről ordítozik a Majdanon. Egy politikus a televízióban azt mondta, jobb lenne, ha hazamenne tehenet fejni… Micsoda szemtelenség. Lehet, hogy nincs is tehene, vagy, esetleg, a férje feji…

Mivel tapasztalom, hogy ez a választgatás lassan elemi részekre osztja az országot, kínálok egy abszolút demokratikus (igaz, némi alkotmánymódosítást igénylő) megoldást.

Legyenek félévenként választások. Pontosabban, hathónaponként cserélődjék ki valamennyi képviselői testület. A spórolás szempontjából nem is választásokat kell rendezni, hanem sorsolást.

Hogy nem tetszik érteni?

Pedig egyszerű.

Csinálni kell egy nagy kereket vagy urnát, s abba el kell helyezni valamennyi (nulla évestől a százhúsz esztendősig) ukrán állampolgár nevét. Minden hatodik hónapban lenne húzás. Úgy számolom, hogy Ukrajnában jelenleg kb. milliónyi képviselő van (a faluatyáktól a honanyákig). A nyertesek neve természetesen nem kerülne vissza a dobozba (ha esetleg spórolni akarnánk, és üveggömb helyett ilyesmit használnánk), így röpke huszonöt év alatt mindenki pozícióba kerülne.

Mit hallok? Nem mindegy, hogy valaki a Sárosdűlőalsón vagy a parlamentben ül?

Íme a megoldás.

Valamennyi képviselőt egyforma fizetés, egyéb juttatás illessen! Mondjuk, havi kétszázezer. Így a veszekedés is elkerülhető, s negyed század múlva az országban mindenki milliomos lesz!

Persze, némi előszervezésre szükség van. Pl. a tanácstermekben a szavazógombok mellé csörgőket, egyéb készségfejlesztő játékszereket kell elhelyezni, hogy a csecsemő képviselők ne unatkozzanak a heves viták alatt. Rendszeresíteni kell a képviselői pelenkázókat, járókákat, gyorsbiliket, a nyolcvanon felülieknek a memóriafrissítő italokat tartalmazó automatákat.

Hogy mi legyen a pártokkal?

Fogas kérdés.

Mondjuk, ők felügyelhetnék e boldog jövő sorsolása és a pelenkák, no meg a légifolyosók tisztaságát. Esetleg elmehetnének fűteni a naphoz, s biztosíthatnák a vizek hullámzását, azt, hogy szeles időben egy irányba hajlongjanak a fák…

Horváth Sándor


Körkép

 

 Nem csak Kisdobrony problémája

Sok a feladat, ám kevés a pénz

A 2007-es költségvetés nagyon meglepte vidékünk polgármestereit, ugyanis jól megnyirbálva kapták azt meg. De mit tehetnek? Azt kell beosztaniuk, ami van. Az jár jól, aki ügyesen ki tudja használni a támogatásokat. Ember Balázstól, Kisdobrony polgármesterétől azt kértük, vesse össze a tavalyi eredményeket és az idei terveket, lehetőségeket.

— Sok más településhez hasonlóan számunkra sem volt könnyű az elmúlt év. Költségvetésünket épphogy ki tudtuk húzni az év végéig. A hozzánk tartozó intézményeket, ha nehezen is, de fenn tudtuk tartani. Viszont a községháza munkásainak csak az utolsó napokban tudtuk kifizetni járandóságaikat, természetesen járási segítséggel. Így azt kell mondanom, 2006-ban nehéz évet zártunk.

Hasonlóan nehezen indult a 2007-es év is. Az intézmények közül felcserközpontunk tavaly területi szinten az első helyet nyerte el felszereltségével, munkájával. A szép eredményekért a munkatársak egy személygépkocsit kaptak jutalmul. Ebben az évben már biztosan nem lennének nyerők, hisz a tavalyihoz képest 11 ezer hrivnyával kevesebbet utaltak át az intézmény fenntartására. Így mindössze 8 hónapra tudunk teljes ellátást biztosítani a lakosságnak, a többi hónapokra átlagosan csak 70—80%-os ellátás jut.

Az óvoda költségvetése kielégítő, a kultúrintézményeknél van egy kevés hiányunk. Nem nagy összeg, úgy gondolom, a klub rendezvényeiből fedezni tudjuk. A községháza költségvetésébe csupán az alapfizetéshez szükséges pénzösszeg van beütemezve, semmilyen pótjárulék, pedig szükséges lenne. Év közben emelésre nem lehet számítani, biztatnak ugyan, de hogy valójában mi lesz, az a jövő titka.

A múlt évben a legnagyobb feladatunk az új iskola építése volt. Az egyik épületszárny — benne hat tanterem, étkezde, fogadórész — tető alá került. A tornatermet is majdnem befejeztük. A tornatermet és az épületszárnyat összekötő tízméteres folyosó szintén tető alatt van. A fűtőház is elkészült. Tehát ez a munka a tervnek megfelelően halad.

Ebben az évben a járási költségvetésben 1 millió 500 ezer hrivnyát különítettek el az iskola építésére. Így már februártól folytatjuk a belső munkálatokat. Úgy néz ki, ha minden a terveknek megfelelően halad, az épületet belső berendezés nélkül augusztusban át tudjuk adni. A területi oktatási osztály vezetőjétől, Herczog Györgytől ígéretet kaptunk, ha a belső munkálatokkal készen leszünk, akkor a berendezéseket megkapjuk.

Másik tervünk volt az ifjúsági központ létrehozása. Magyarországról kaptunk egy kis támogatást (1 millió forintot), amiből annyira futotta, hogy megvettük a tetőfedő anyagot, viszont, mivel a már említett költségvetési hiány miatt az önrészt nem tudtuk biztosítani, ezt az építkezést átütemeztük erre az évre.

— Mi e helyzet a faluban a vállalkozások terén?

— Mostanában két magánüzlet nyílt. Tavasszal a Csárdás mellett egy kávézó, abc, néhány tetőtéri szoba, motel nyitja majd meg kapuját. Erre nagy igény lesz, és kifejezetten előnyös, hogy egy helyre kerül minden: ifjúsági központ, kávézó, abc, motel. Egyelőre a polgármesteri hivatal pincehelyiségében rendezik a fiatalok a diszkókat, éppen ideje tehát, hogy megfelelő helyen szórakozzon a falu apraja-nagyja.

Hegedűs Csilla

 

 Ahová csak a madár repül

Célunk, hogy hozzánk is eljusson a Nyugat

Ugocsa szép vidék, számos pihenésre alkalmas hely található tájain. Sajnos, a vidékünkre érkező turisták még nem fedezték fel Kárpátaljának ezt a zugát, pedig kár kihagyni. Jáger Katalin amellett, hogy az UMDSZ újakli alapszervezetének elnöke, helybeli képviselő, a farmergazdaság elnöke, a Dél-Ugocsai Falusi Zöldturizmus és Agroturizmus vezetője is. Az ambiciózus hölgy célul tűzte ki, hogy megismerteti a festői környezetű tájat a vidékünkre látogatókkal, oda csalogatja a turistákat. Hogy hogyan is képzeli ezt el, erről faggattuk a minap.

— Leginkább a zöldturizmussal szeretnék foglalkozni. Azért végeztem el az ehhez szükséges tanfolyamot, hogy minél többet tudjak úgy elméletileg, mint a gyakorlatban.

— Tehát Ön fantáziát lát abban, hogy a falusi turizmussal foglalkozzon…

— Pontosan még nem tudom, hogy mennyire érdemes, de egy biztos, a célom: ezzel foglalkozni. Kimondottan Dél-Ugocsára összpontosítok. Gödényházától kezdve Szőlősgyulán, Újaklin, Öregaklin, Nevetlenen, Batáron keresztül olyan családokat kerestem fel, akik szívesen fogadnának vendégeket. Már egyeztettem a házigazdákkal, a háziasszonyok örömmel vették az ötletet. Ránk, kárpátaljaiakra jellemző, hogy nagyon vendégszeretők vagyunk, ezt kell kihasználnunk, sőt, azt is mondhatnám, hogy Dél-Ugocsának nincs is más választása, hiszen nincsenek munkahelyek, nincsenek gyárak, ahol elhelyezkedhetnének az itt élő emberek. Élni pedig kell, sőt, jó lenne fejleszteni is ezt a környéket, hiszen nem csak egy faluról beszélünk.

Sokat gondolkodtam azon, mit is lehetne kitalálni, hogy ez jól működjön. Azt szeretném, ha kezdésnek legalább 20-30 család tudna vendégfogadásból kis kiegészítő jövedelemhez jutni. Szinte minden háznál tartanak tehenet, sertést. Potom áron eladni azokat nem érdemes, ezért is nagyobb értelme lenne, ha kész ételként kínálnák a hústermékeket a turistáknak.

Kamionmentes vidék a mienk, úgy is mondhatnám, hogy mifelénk csak a madár jár, mert sajnos elég rosszak az utak, de kárpótlásként csodálatos a táj, közel vannak a hegyek, friss a levegő, ami egy nagyvárosi embernek kincs. Mi pedig a bevételből javíthatnánk az infrastruktúrát.

Én, amiben csak tudok, segítek a hozzám fordulóknak, azt szeretném, ha tudnák, nemcsak a saját jövedelmem érdekel, hanem az a célom, hogy hozzánk is eljusson a Nyugat.

— És minderről hogyan értesülhet a turista?

— Szerintem, ezért van az Internet. Feltettem a világhálóra a szolgáltatásainkat, elérhetőségünket. Ukrán és magyar nyelvű katalógust készítettem. Régebben hagyománykutatással foglalkoztam, bejártam a környező falvakat, és összegyűjtöttem, hogy melyik faluban mihez értenek az emberek, hol őriznek egy-egy hagyományt mind a mai napig. Csoportokat szerveztem, kis gyerekeket tanítok gyöngyfűzésre, keresztszemes hímzésre, növényekből készítenek fali képeket, szeretném újra meghonosítani a pokrócszövést vidékünkön. Az egyik helyen beállítottunk egy szövőszéket, amelyen szintén tanulhat az ifjúság. Elképzelésem szerint az elkészített portékákat árusíthatnak a turistáknak. Éppen ezért Nevetlenfaluban szeretnénk nyitni egy szuvenírboltot, ahol a fent említett dolgokat vásárolhatnák meg vendégeink. Természetesen minden egyes árura rá lenne írva, hogy ki készítette, melyik faluba való stb. Ha a turistát érdekli, akár el is látogathat a készítőhöz, ki is próbálhatja a mesterséget. A bolt mellett műhelyt is ki szeretnénk alakítani.

Kiabálni fogunk, verni fogjuk a harangot, hogy jöjjenek, mi itt vagyunk, és mindenkit nagy-nagy szeretettel várunk.

H. Cs.



Mozaik

 

 Tartalmasan élni

Vígh Ambrus: „Magam gazdája akartam lenni”

Volt asztalosinas, ácsmester, építőbrigád-vezető, közgazdász, agronómus, párttitkár, helyettes elnök, kolhozelnök és tanácselnök. Most boldog édesapa, nagyapa, dédnagyapa. Túl a hetvenen is aktívan gazdálkodik, köztiszteletnek örvend. A nagygejőci Vígh Ambrussal életének jó és rossz pillanatait elevenítettük fel.

Édesapja középgazdálkodó volt, tőle örökölte az életszeretetet, a munkához való ragaszkodást, ami mind a mai napig töretlen. ’38-ban tanítójának javaslatára apja beíratta az ungvári polgári iskolába. Jó tanuló volt, tandíjmentesen tanulhatott, de sajnos, csak két osztályt fejezett be: kitört a háború. ’44 őszén, amikor elvonult a front, újraindult az iskola, ám Ambrus számára nem hozott sok jót: alig kezdte el a harmadik évfolyamot, abba kellett hagynia, mert édesapját elvitték a lágerbe.

— Gazdálkodni kezdtünk, hogy fenntartsuk magunkat — meséli.

Egészen a kolhozosításig jól is ment minden, de a kollektivizálás, ahogy sok más embernek, Ambrus bácsinak sem tetszett. 17 éves volt akkor. Elindult gyalog Ungvárra, hogy munkát keressen. A bútorgyárban helyezkedett el: asztalosinasnak állt. Kitanulta a szakmát és mester lett. Ám egy idő után megunta a mindennapos „utazást” — kerékpárral 17 km oda-vissza —, télen pedig a bentlakást, így más munka után kellett néznie.

— Közben besoroztak katonának. Amikor hazajöttem, megnősültem. 1956-ot írtunk akkor. Épp a forradalom előtt újra behívtak. Szerencsére, október 15-én leszereltek, mert az ezredet, amelyikben szolgáltam, átvezényelték Magyarországra — emlékezik Ambrus bácsi.

A ragaszkodás egész életének jellemzője. Bárhol dolgozott, bárhova sodorta a sorsa, mindig hazatért oda, ahonnan elindult: szülőfalujába, Nagygejőcre. A kolhozban helyezkedett el, ácsként, asztalosként dolgozott. Ezekről az évekről is szép szavakkal beszél. Azt mondja, volt megrendelése bőven. Ajtókat, ablakokat készített, jól fizették a munkáját, meg lehetett élni belőle. Bár nagy volt a nincstelenség, az emberek építkeztek A faluban évente 10-15 házat építettek át szinte a semmiből.

Jó kereset ide vagy oda, Ambrus bácsi mindig is szeretett és vágyott tanulni. Immár felnőtt fejjel kapott lehetőséget, hogy a Munkácsi Mezőgazdasági Technikumban tanuljon. Levelező tagozaton végezte el az agronómus szakot. Először nem a szakmájának megfelelő tisztségben dolgozott: egy évig építőbrigád-vezető, 2 évig közgazdász volt, s csak ezután lett agronómus. Próbálta úgy végezni a munkáját, ahogy tanulta, betartva az előírásokat. Ez nem mindenkinek tetszett, nem egyezett a vezetőséggel. Életének erről az állomásáról nem szívesen beszél. Rátér arra a szakaszra, amely változatos, ám vissza-visszatérő „motívumaival” egészen nyugdíjas koráig tartott.

— ’69 őszén a járási pártbizottság javaslatára megválasztottak Eszenyben helyettes kolhozelnöknek, vagyis párttitkárnak. 2 évig töltöttem be ezt a tisztséget, majd 4 évig elnök voltam — meséli.

A vágy, hogy visszajöjjön Gejőcbe, ’75 őszén vált valóra. Brigádvezető, majd növényvédelmi agronómus lett a kolhozban. Egészen addig, míg tanácselnöknek nem választották a falubeliek. Igazságérzete itt sem hagyta nyugodni: hat évi „elnökösködés” után egy összetűzés miatt megelégelte ezt a munkát, visszament a kolhozba. Többféle vezető beosztásban dolgozott 3 évig, de a sors fintora: ismét tanácselnökké választották. Onnan ment nyugdíjba. Mint ahogy Ambrus bácsi életében mindennek, a nyugdíjba vonulásnak is története van. Így emlékszik vissza erre:

— Október 6-án ünnepeltem a 60. születésnapomat, 8-án beadtam a lemondási kérelmet. Hogy miért? Magam gazdája akartam lenni. Azóta azt csinálom, amit akarok — mondja elégedetten.

S hogy mit? Például falubelijeivel megalakították a gazdaszövetséget. 6 vagy 7 traktort és 500 hektár földet követelt ki a gazdáknak. Aki igényelte, kapott belőle használatba. Kevés település van Kárpátalján, ahol a kerti föld területe 2 hektár portánként.

Ambrus bácsi fiatalabb korában aktívan kivette részét a társadalmi tevékenységből. Az UMDSZ-ben is tisztséget vállalt. Azt mondja, ma már nem igyekszik a közösségbe, de ha kérik, szívesen ad tanácsot. Ma is sokan kikérik a véleményét: mit, mikor, hogyan vessenek.

A politikai életbe ma már nem avatkozik bele, de figyelemmel kíséri, a napi eseményekről tájékozódik, a fiatalokat is tudósítja. Havonta egyszer-kétszer betér a községházára, elbeszélget a régi munkatársakkal, akik tisztelik, becsülik.

— Csendes, nyugodt öregséget szeretnék sok pihenéssel — foglalja össze jövőre vonatkozó vágyait.

Hogy ez mennyire sikerül, nagyrészt tőle függ, hisz Ambrus bácsi nem tud tétlenül ülni. Feleségével — ahogy ő nevezi: a mamával — sokat segítenek gyermekeiknek. Nagy örömükre a „fiatalok” is szeretik a földet, így a szaktudás, tapasztalat nem vész kárba.

Bíró Gyöngyi


 

 A verstől a trilógiáig — Nagy Zoltán Mihállyal

Író-olvasó találkozó Beregsomban

A magyar költészet napja apropójából író-olvasó találkozónak adott otthont a Somi Általános Iskola. A díszvendég kortárs írónk, a szomszédos falubeli, papi Nagy Zoltán Mihály volt.

A rendezvény a Somi Irodalmárok Emlékmúzeumának vezetője, Deme Ibolya, valamint az iskola szervezőpedagógusa, Kovács Irma, illetve Nagy Margit magyartanár irányításával zajlott.

A megnyitó után az iskolások ünnepi műsora következett. Az ez évi költészetnapot a kárpátaljai költők műveinek szentelték. A szavalatok közben elhangzott egy-egy megzenésített vers is. Dávid Eleonóra szintetizátorral kísérte az énekeket. Méltó nyitánya volt ez az ünnepi délutánnak.

Ezt követően Nagy Margit tanárnő köszöntötte Nagy Zoltán Mihályt születésnapja alkalmából. Életművét, írói munkásságának termését Deme Ibolya vázolta, idézve a művekből, vallomásokból, illetve az író fogadtatásáról szóló irodalomból. Bár inkább prózaíróként ismerjük, és ő maga is annak vallja magát, pályája kezdetén versekkel indult. Később a novellákon át jutott el a regényírásig.

A legnagyobb hangsúlyt Nagy Zoltán Mihály eddigi főművére fektették: a regénytrilógiára, melynek nyitó darabja, az 1991-ben napvilágot látott, azóta újabb kiadást is megért, A sátán fattya, ennek folytatása A tölgyek alkonya (1996, 2006), és harmadik A teremtés legnehezebb napja (2004, 2006).

A közönség soraiban nemcsak iskolások ültek, hanem idősebbek is, egészen a nyugdíjas korosztályig. Izgatottan várták, hogy az író beszéljen önmagáról, írói módszereiről, műveinek alakjairól.

A 9. osztályos tanulók időrendi sorrendben mutatták be a trilógia darabjait, történelmi hátterét, főbb szereplőit. A számukra legmegdöbbentőbb, illetve legérdekesebb részeket szó szerint idézték.

A kárpátaljai magyarság fekete napjainak tablója ez a három életírta mű, a II. világháború utáni felszabadulás periódusától a sztálini-rendszer embert próbáló és a XX. század 70-es—80-as éveinek „elvtárs-formáló” politikájáig.

A „sátán fattyá”-nak, az orosz katonáktól megesett lány fiának végtére sikerül elismerést kivívnia a közösségben — ahol szigorú erkölcsi szabályok és elevenen élő hagyományok uralkodnak —, anélkül, hogy bárki előtt megalázkodott volna, vagy eladta volna magát. Neki ehhez sokkal több erőfeszítésre és időre volt szüksége, mint más „normális földi halandónak”.

A faluért tenni vágyó fiatalok felismerik értékeit, felkeresik, hogy segítségül hívják. A sok megaláztatás és kiszolgáltatottság után a hazatalálás boldog érzése így fogalmazódik meg a főhősben: „...ami negyvenvalahány év alatt vágy volt csupán, most valósággá fényül, szelídül a lélek háborgása, rendet teremt a nyugalom, hiszen hív a falud, a fajtád, és te futsz boldogan vissza a csordához”.

— Az igazi hivatás- és küldetéstudattal rendelkező értelmiségi képes felülemelkedni minden sérelmen, hogy aztán újra visszaereszkedjen azok közé, akiknek szükségük van rá.

Az író felszólalása következett ezután, aki szerényen nem önmagáról kezdett beszélni, hanem méltatta a somi születésű költők — Sütő Kálmán, Kecskés Béla, Balogh Balázs — munkásságát, valamint hangot adott örömének, hogy ismét van utánpótlása az irodalomteremtő tevékenységnek a faluban K. Roják Angéla személyében, akinek egyik versét idézte is.

Készségesen válaszolt az olvasóközönség kérdéseire: hogyan kezdett írni, honnan rendelkezik ennyi élettapasztalattal, hogyan volt képes ennyire beleélni magát egy fiatal lány érzésvilágába, ugyanakkor a sokat átélt, acélos öregek szemével látni, láttatni a világot?!

Az idősebbek hasonlóságot véltek felfedezni az egyes alakok személyére vonatkozólag. Itt most idézhetnénk a TV-ből jól ismert szöveget: „...minden hasonlóság a véletlen műve...”. Az író ugyanis felvilágosított minket arról, hogy igazából „összegyúrt” alakokat formál, de egészében véve a kárpátaljai magyarság sorsának viselői ők. A helyszínek is jellegzetesen itteni települések, a fölnevelő táj képe rajzolódik ki bennük.

Örömmel hallottunk Nagy Zoltán Mihály helyi irodalmunkban új keletű próbálkozásáról, elbeszélő költemény írásáról. Mi, jelenlévők ízelítőt is kaptunk belőle, személyesen tolmácsolta egy részletét a műnek. Máris kedvet kaptunk az elolvasásához.

Nagy nap volt ez a somi művelődési élet történetében, hiszen Nagy Zoltán Mihály neve nemcsak itthon, de anyaországi berkekben is ismerősen cseng. Nem véletlenül érdemelte ki például legutóbb A Magyar Kultúra Lovagja címet, amely csupán egy a rangos elismerések közül.

Varga-Turóczi Zsuzsanna


Az Égtájak — művészeti találkozó programja

2007. április 19—22.

2007. április 19. Beregszász.

“Van aki forrón szereti” romantikus vígjáték, a Lendvai Diáxínpad előadása.

Beregszászi Művelődési Ház, kezdete 19.00 óra

2007. április 20. Eszeny

“Határok nélkül a tánc nyelvén”

Hét régió néptáncegyütteseinek találkozója.

Eszenyi kultúrház, kezdete 19.00 óra

2007. április 21. Tiszapéterfalva

Kárpát-medencei magyar értelmiségi fórum

Tiszapéterfalvai kultúrház, 17.00 óra

“Határok nélkül a tánc nyelvén”

Hét régió néptáncegyütteseinek találkozója.

Tiszapéterfalvai kultúrház, 19.00 óra

2007. április 22. Beregszász

“Határok nélkül a tánc nyelvén”

Nemzetközi gálaműsor

Művelődési ház előtti tér, kezdete 15.00 óra

 

 Az ifjúság hangja

 

Zene, zene, zene

A kezdetektől — napjainkig

A zenélés tudománya már az ókori időkben kialakult, máig pedig hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ennek ellenére mostanra sem vesztette el mondanivalóját, azaz a különböző bennünk rejlő (jó, illetve rossz) érzéseinket, érzelmeinket fejezzük ki egy-egy dallal. A zene hangjai ugyanis csodákra képesek: teljes melankóliába kergethetnek vagy feldobhatnak, esetleg kihozhatják az ember belsejében szunnyadó “valódi én”-jét.

A 21. század jelenlegi állása szerint sok műfajt különböztetünk meg a zenén belül. Ennek köszönhetően mindenki megtalálhatja “saját hangját”, azaz az egyéniségének, stílusának legmegfelelőbb vagy éppen a szívéhez legközelebb álló dalokat, amelyekre rámondhatja: ”Ezt igazán szeretem”. Ez persze emberfüggő, mindenki számára sajátos és más.

Minden egyes ritmus, zene hat ránk valamilyen formában, ami lehet jó és rossz is. Ebből adódik, hogy mindenki más műfajokat kedvel. Ez így is van rendjén, mert akkor nem beszélhetnénk egyéniségről. Csak azért nem szerethet valaki egy dalt, mert az a trendi, az új és nagyon sokan szeretik. Ha valami nem tetszik első hallásra, akkor azt nem kell erőltetni. Ezzel ellentétben vannak olyan zenék, amelyekbe azonnal — első hallásra — beleszeretünk, és utána is szívesen meghallgatjuk. Néha a szöveg valódisága nyeri el tetszésünket, hiszen ha megfigyeljük, némelyik szövegnek minden időben van aktualitása.

A különböző műfajok között nem lehet éles határt húzni. Nagy általánosságban nem beszélhetünk arról, hogy valaki például csak popot vagy rockot hallgat, hiszen ha minden műfaj nem is, de legalább néhány dal azok valamelyikéből bekerül a saját maga által kialakított repertoárjába. Persze ez visszafelé is működik: vannak olyan fanatikus rajongók, akik csak egy műfaj meghallgatásában lelnek örömöt. No, de ez sem baj! Csak nyitottnak kell maradni a világ felé!

Összegzésképpen: a zene a művészetnek az az ága, amellyel mindennapjaink során állandóan kapcsolatban vagyunk, még akkor is, ha észre sem vesszük!

Zeke Zsuzsa


Most az emo a trendi?!

A mai ifjúság legnagyobb stílusirányzata az emo. Mindenki, aki menő akar lenni, ezt az új trendet követi. De valójában mi is az az emo-stílus?

Ha meg akarnánk magyarázni (ami nem könnyű), azt mondanánk: a melankolikus, szomorú vagy a túlságosan is érzelgős fiatalok, elsősorban tizenévesek külsőségében megmutatkozó torz stílus. Mindez vegyítve a plázacicák és a divatrockerek megjelenési formájával vagy akármivel, amiről a naív gyerekek azt hiszik, hogy figyelemfelkeltő.

Az emo az érzelmet jelentő ‘emotion’ szóból rövidült elnevezés. Érzelgős, többnyire a hardcore-ból kinőtt zenészek által játszott stílus. Visszatérő motívum a szerelmi bánat és az ebből fakadó önsajnálat, depresszió, reménytelenség. Persze vannak ellenpéldák is.

Az emósok zárkózottabbak, érzékenyebbek, többet sírnak, ezért sokan elítélik őket, főleg az Emo Kideket (srácokat). Sokan tévedésben vannak azzal kapcsolatban, hogy vagdossák magukat — ez NEM IGAZ! Előfordul ugyan ilyesmi is, de ez a stílus nem erről szól. Az igazi emósok sokat gondolkoznak az életnek az emberi érzelmekkel és léttel kapcsolatos dolgain. Az emberek nemtörődömsége ellen lázadnak tulajdonképpen, ez egyfajta segélykiáltás, hogy velük is kell foglalkozni. Az elme szabadságát és a boldogságot részesítik előnyben (az őspunkok, sajnos, gyűlölik őket érzelgősségük miatt, merthogy ők is kitűnnek a tömegből, de nem politikai dolgok ellen lázadnak).

Az emo zeneszövegek általában szenvedésről szólnak, avagy “a gonosz szülők nem adtak több pénzt, hogy gagyi koncertekre menjek” vagy “ez és az milyen, hogy már nem szeret”. Az emós srácok gyakran olyan szövegeket írnak a barátnőjüknek, hogy mennyire hiányzik nekik az illatuk stb, ugyanakkor ez nagyrészt csak a megjátszott szerephez tartozik. Az emók általában sosem beszélnek pozitív dolgokról, boldogságról pedig semmiképp.

A stílus egyik jelképe egy X alakzatú jel, amit az amerikai, becsületes életmódot folytató “Straight-Edge” hardcoreosoktól „csórtak”.

Az emósok túl érzelmesek vagy érzékenyek. Emiatt hajlamosak az öngyilkosságra. De vajon mi visz rá egy saját világképpel aligha rendelkező 7-8.-os kiskamaszt, hogy megölje magát? Válasz: a divat.

Hát itt tartunk mi? 18 évesen azt látom, hogy a velem egykorú vagy alig fiatalabb kislányok és -fiúk nem tudnak mit kezdeni magukkal, s a tudatlanság által vezérelve minden „marhaságban” benne vannak, mert az “buli”.

Az emósok azt hiszik, hogy saját stílusuk, saját világnézetük van. Elvárják, hogy a többi ember — a nem emósok — komolyan vegyék őket (lévén egymást “ismerik”), s közben észre sem veszik, hogy olyannyira kiszorulnak a közösségből különc, de mégis tömegessé vált stílusukkal, hogy nem lesznek mások, mint a rockerruhába bújt 12 éves bőrszerkós gyerkőcök.

Tehát, ifjúság, ne hagyjuk, hogy a csordahajlam magával ragadjon! Alakítsuk ki inkább a saját stílusunkat!

Gabi


Lelki szemetesláda

Probléma: Bizonytalanért a biztosat?

„Egy buliban összejöttem egy olyan pasival, aki teljes mértékben megfelelt az ízlésemnek. Minden jól is indult, sms-eztünk, egy másik buliban pedig újra találkoztunk. Én komolyra vettem a dolgot, ezért szakítottam is az akkori barátommal őérte, mert féltem, hogy a két szék közül a földre esnék. A végén pedig mégis ez történt. A srác egy idő után nem jelentkezett olyan gyakran, elhidegültünk egymástól. Nem tudtam mire vélni a dolgot, ezért én is otthagytam. Mit tehetnék? Lelkileg összetörtem. Még próbálkozhatok?” J. K. 17

Megoldás: Az jó húzás volt a részedről, hogy a másik fiúdat nem bolondítottad tovább. De talán mégis jobban át kellett volna gondolnod, mielőtt a biztosat cserélted a bizonytalanra. Megérte? Szerintem nem. Ha a srác nem jelentkezik, ne próbálkozz nála! Ne gondolja azt, hogy te akarsz futni utána. A csalódást pedig majd kihevered…

Köszönjük az eddig beküldött leveleket, és továbbra is várjuk a megoldásra váró problémákat!


Felhívás!

Előző számunkban már hírt adtunk arról, hogy tehetségkutató verseny kerül megrendezésre az UMDSZ ISZ szervezésében. Most néhány bővebb információt küldünk azok részére, akik szeretnének jelentkezni a versenyre.

Április 28-án, szombaton, d. u. 1 órai kezdettel Beregszászban a művészeti iskola (cím: Munkácsi út 26.) nagytermében MUTI MEG! címmel tehetségkutató versenyre kerül sor. Jelentkezés a helyszínen.

Nevezni korosztálytól függetlenül 3 kategóriában lehet:

1. könnyűzene,

2. népdal,

3. tánc.

A belépés ingyenes!

Bővebb információt Juhász Sándornál kaphattok (tel.: +380964741612).

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A főszervező


Köszöntő

Április 16-án ünnepelte születésnapját

Erdő Mónika,

az UMDSZ ISZ tagja. Ezen alkalomból köszöntik Őt az UMDSZ ISZ tagjai és barátai. Kívánunk neki szerelmet, boldogságot, kitartást a tanuláshoz és fényes jövőt a továbbiakban.

„Élted mosolygó legyen, mint a tavasz virágai, s teljesüljenek szívednek vágyai. Gondolj arra mindig, hogy mi igazán szeretünk, minden bánattól téged mi megvédünk!”


 Ez Önt is érdekelheti

 

 Nemzetközi ifitorna

Múlt héten rangos mérkőzéssorozatra került sor a Beregvidéken a Legenda ifjúsági fociklub (edzője Igor Muszka) kezdeményezésére. A Béres Viktor emléktornán a jánosi, beregszászi, nagyberegi, munkácsi, kijevi, ungvári, donyecki, lucki, volodimir-volinszki, odesszai mellett debreceni fiatalok is rúgták a bőrt. A Jánosiban megtartott csoportmérkőzéseket követően a beregszászi Barátság Stadion adott otthont a záró szakasz mérkőzéseinek.

A döntőben a VIK és a debreceniek csapata küzdött a tornagyőzelemért. A volodimir-volinszki ifik nagy csatában harcolták ki az elsőséget (3-1). A harmadik helyért a Beregszászi Legenda és az Odesszai Sahtar ifjú labdarúgói mérkőztek meg. Az izgalmas mérkőzésen végül a vendégek nyertek 4-1 arányban.

A győzteseknek járó díjakat Oleg Iscsenko, a megyei labdarúgó-szövetség alelnöke, Gajdos istván, Beregszász polgármestere, az UMDSZ elnöke, Medvigy István, az UMDSZ megyei képviselője, valamint Braun Béla, a járási tanács alelnöke nyújtotta át.

* * * * *

Megkezdődött a megyei labdarúgó-bajnokság. Ebben újra képviselteti magát Beregszász és a járás labdarúgása. A Beregvidék FC első meccsét idegenben játszotta. A fiúk magabiztos, 2—0-ás győzelmet arattak. Csak így tovább!

A csapat első hazai mérkőzését április 22-én játssza. Az ünnepélyes idénynyitóra 14 órai kezdettel kerül sor a Barátság Stadionban. Minden szurkolót szeretettel várnak a szervezők.


 Vízum: kérdezz — felelek

J. K. nagyszőlősi olvasónk kérdezi: “Álláshirdetésre jelentkeztem Magyarországra hosszú távú, legális munkára. Sajnos szorít az idő, a munkaadó minél hamarabb foglalkoztatni szeretne. Milyen vízumra van szükségem, és milyen okmányokat kell beszereznem, hogy a vízumot sürgősen megkapjam?”

A választ dr. Váncsa Juliannától, a beregszászi ügyféllszolgálati iroda konzuljától kaptuk:

Magyarországon történő hosszú távú munkavégzéshez D típusú munkavállalási célú vízumot kell igényelni. Ez minimálisan kilencven napra, maximálisan egy évre adható ki. A vízum érvényességi idejének megállapításánál a meghatározó a munkavállalási engedélyben szereplő dátum, a munkavállalási engedély érvényessége. A munkavállalási vízum eljárási díja 50 EURO, amelyet banki átutalással kell leróni a kérelem beadásakor. (A sürgősségi kérelem csatolásával a vízum díja nem változik.) A vízum igényléséhez az igényelt vízum érvényességi idejét legalább 6 hónappal meghaladó érvényességű útlevélre, munkavállalási engedélyre, munkaszerződésre és szállásigazolásra van szükség.

A munkavállalási engedélyt a munkavállaló részére a munkáltató tudja beszerezni Magyarországon. A munkáltatónak a területileg illetékes munkaügyi központtal fel kell vennie a kapcsolatot, és a cég jogszerű működésére és a munkavállaló leendő munkakörének igazolására vonatkozó iratok benyújtásával kell a munkavállalási engedélyt megszereznie. Amikor a munkavállalási engedélyt a kérelmező kézhez vette, akkor munkaszerződést kell kötnie a munkáltatóval, valamint gondoskodnia kell leendő magyarországi szállásáról. Az ezzel kapcsolatosan beszerzendő dokumentumokra vonatkoznak az alábbiak.

A munkaszerződést a munkáltató köti a munkavállalóval. A munkaszerződésen szerepelnie kell a munkaadó hivatalos céges aláírásának, céges pecsétjének, a munkavállaló személyi adatainak, így a születési dátumnak, anyja leánykori nevének, aláírásának. A munkaszerződésnek tartalmaznia kell a havi fizetést – amely nem lehet kevesebb az aktuális minimálbérnél –, a munkavégzés helyét, valamint a betölteni kívánt munkakört is. A munkaszerződés helyett egy ún. elő-munkaszerződés is csatolható a vízum igényléséhez, amelyet a munkáltató állít ki a munkavállaló részére. Előszerződés esetén a munkavállalási vízum megszerzését követően kell a végleges szerződést megkötni.

Szállást igazolni többféle módon lehet. Amennyiben a munkavállaló munkásszállón helyezkedik el, abban az esetben a munkásszálló a szállásfoglalásról előzetesen kiad egy igazolást arról, hogy a munkavállaló a munkavállalói vízum birtokában a szállón elhelyezést kap. Ennek az igazolásnak szintén tartalmaznia kell a munkavállaló személyi adatait, valamint a szálló hivatalos aláírását, pecsétjét. Munkásszálló esetén használatba vételi engedély csatolása is szükséges lehet. Amennyiben nem munkásszállón történik az elhelyezés, bérleti szerződést és tulajdoni lapot kell csatolni a kérelemhez. A tulajdoni lap nem lehet három hónapnál régebbi. A bérleti szerződésnek tartalmaznia kell a bérbeadó, valamint a munkavállaló személyi adatait, a bérlemény pontos címét, a bérbeadás egyéb feltételeit. Bérbeadóként alá kell írnia a bérleti szerződést a tulajdoni lapon szereplő valamennyi tulajdonosnak és esetleges haszonélvezőnek. Bérleti díj ellenértékeként munkavégzés nem szerepelhet a bérleti szerződésen, hiszen erre a munkavállaló munkavállalási engedélye nem terjed ki. A bérleti szerződés teljes joghatályú jognyilatkozat kell legyen, ezért két magyar állampolgárnak tanúként hitelesíteni kell. A tanúk olvasható nevének, aláírásának, személyi igazolvány számának, valamint lakcímének kell szerepelnie a bérleti szerződésen.

Amennyiben a kérelmező beszerezte a fenti okmányokat, akkor ezeket eredetiben be kell mutatni az ügyfélszolgálati irodán, és benyújthatja a vízumkérelmet. Az iroda munkatársai az iratokról készült fénymásolatokat csatolják a kérelemhez.

A munkavállalási vízum elbírálásának határideje a jogszabály szerint 60 nap. Amennyiben a kérelmezőt a munkaadó sürgősen szeretné alkalmazni, akkor ezt a munkaadónak írásban kell jeleznie az ügyfélszolgálati iroda felé, amit a vízumkérelemhez eredetiben csatolni kell. A sürgősségi kérelemben szerepelnie kell a munkavállaló személyi adatainak, a sürgősség indoklásának, továbbá a munkáltató cégszerű aláírásának. Az elbíráló ezt figyelembe veszi, de nem feltétlenül adja ki a vízumot a fent említett 60 napot megelőzően. Az elbírálást hátráltathatja például, ha valamely benyújtott támogató dokumentum tartalmilag vagy alakilag nem felel meg a szabályoknak, vagy más hiánypótlás szükséges.


 Fekete Krónika

 

Narkó Ungváron és a határon

A megyeszékhely rendőrei olyan információkhoz jutottak, hogy az egyik lakásban igazi narkótanya működik. A házkutatási engedély birtokában alaposan átvizsgálták a helyiségeket. Ennek során több, barnás anyagot (a gyanú szerint ópiumkivonatot) tartalmazó edényre, 29 bódító tablettára, használt fecskendőkre, oldószert tartalmazó flakonra bukkantak.

Az ungvári határátkelőn egy ilosvai férfi külföldről tartott hazafelé. Az ellenőrzés során személyes holmijai között 98 bódító tablettára bukkantak. Az ügyben eljárás indult.


Halott gyermek — két helyen is

A Perecsenyi Bennlakásos Iskola sportpályája közelében egy furcsa csomagra lettek figyelmesek az arra járók. Amikor alaposabban megnézték, kiderült, hogy egy újszülött van benne. A tanintézet orvosa megvizsgálta, de már csak a halál beálltát tudta konstatálni. Az esetet jelentették a rendőröknek. Az ő feladatuk, hogy megállapítsák: ki a gyerek, és ki az anyja.

A nagyszőlősi járási Szőlősegres közelében egy kisfiú holttestére bukkantak. Kiderült, hogy a gyerek Szőlősvégardóra való. Már korábban eltűnt, keresték is, de nem találtak rá. Testén nem találtak külsérelmi nyomokat, ezért az előzetes vélemény szerint kihűlés okozta a halálát.


Tragikus karambol

A huszti járási Szokirnica közelében súlyos karambol történt. Egy 30 éves ternovói lakos Volkswagenjével egy MAN teherautónak ütközött, amelynek volánjánál egy 29 éves tereszvai férfi ült. A karambol következtében a személyautóban utazó 29 éves nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.


Meglopta vállalatát

Az egyik ungvári üzem területéről egyik éjszaka eltűnt egy doboz csempe, valamint 10 kg hozzá való ragasztó. Az igazgató jelentette az esetet a rendőrségnek. A nyomozás során egy 40 éves beregszászi férfira terelődött a gyanú. Kiderült, hogy az illető a vállalat egyik dolgozója. A bűnjeleket lefoglalták.


Leégett az orvos háza

A nagyszőlősi járási Onokon tűz keletkezett egy 32 éves orvos házában. A szomszédok riasztották a tűzoltókat, ám amire azok a helyszínre érkeztek, a lángok nagy pusztítást végeztek. A kár körülbelül 15 000 hrivnya. Szerencsére, emberéletet nem követelt a tűzeset.


Kés — mint végső érv

Szúrt sebbel került a Munkácsi Járási Kórházba egy 30 éves helyi férfi. Amíg az orvosok ellátták a sérültet, a rendőröknek sikerült megtalálniuk támadóját is. Kiderült, hogy egy 69 éves, ugyancsak munkácsi férfi vetette be végső érvként a kést. Az ügyben nyomozás indult.


Kifosztották a községházát

A mizshirjai járási Nizsnye Sztudene településen ismeretlenek feltörték a községháza bejárati ajtaját, majd elvitték az értékes felszerelést: egy-egy számítógépet, nyomtatót és fénymásolót. Még a tanács egyik bélyegzőjét is „meglovasították”. A betörőket keresi a rendőrség.


Hamis bankóval fizetett

A Nagyszőlősi járásban egy biztosítási ügynök úgynevezett zöld kártyát állított ki egy 41 éves férfinek. Az illető egy 200 hrivnyás bankóval számolt el a szolgáltatásért. Később azonban kiderült, hogy a pénz hamis: színes fénymásolón készült.

Alsóvereckén is hamis pénzt találtak. Itt egy Mercedes kisbuszt állítottak meg a rendőrök, amelynek volánjánál egy 22 éves csernyihivi férfi ült. Az autó papírjaival nem volt semmi probléma, viszont a jármű utasánál egy hamis 100 dollárost találtak a rend őrei.


Verekedés a focimeccsen

A huszti Kárpáti Stadionban egy focimeccsen előbb összevesztek, majd összeverekedtek a két csapat játékosai. Ennek eredményeként eltört egy 20 éves helyi sportoló karja. A vizsgálat során megállapították, hogy sérülését egy nagyszőlősi focista okozta.


Becsapták ügyfeleiket

Az egyik ungvári magánvállalat igazgatója és két tanácsadója 2005 és 2006 folyamán hitelszerződéseket kötött magánszemélyekkel. 136 ügyfelük bizalmával visszaélve 888 778 hrivnya kárt okoztak nekik.


Kivágták a védett fákat

A rahói rendőrségen tett bejelentést a Kárpáti Természetvédelmi Park igazgatója arról, hogy valaki kivágott 20 bükkfát a védett területen. Kiderült, hogy a „favágó” a járási székhely egyik 30 éves lakosa, aki több ezer hrivnya kárt okozott.


Sikertelen „határátlépés”

A rendőrség és a határőrség közös akciója eredményeként húsz illegális migránst tartóztattak fel Ungvár közelében. Az idegenek — akik között 12 pakisztáni, 4 afganisztáni, 2-2 indiai és palesztinai volt — a szlovák oldalra próbált átjutni. Nem jött össze…


Gázprobléma a karambol miatt

A szolyvai járási Szolocsin településen egyik éjszaka baleset történt: egy 24 éves helyi férfi Ladájával az árokba hajtott. Szerencsére, senkinek nem esett baja. Megsérült viszont az alacsonynyomású gázvezeték, ami miatt egy időre vezetékes gáz nélkül maradt a község lakossága. Az üzemzavart másnap reggelre elhárították a szakemberek.


Meglopta az őt felmentő bírót

Az egyik Sztavropol (Orosz Föderáció) környékén élő férfit azzal vádoltak, hogy megpróbált ellopni egy mobilt. A bíróság azonban nem látta kellően bizonyítottnak bűnösségét és felmentette őt. Az illető azonban, úgy látszik, nem tud meglenni telefonok nélkül… Belopózott a bíró dolgozószobájába s elemelte annak készülékét. Zsákmányával megpróbált elmenekülni, de elcsípték.

Korábban kórházi kezelése során már megpróbálta ellopni egyik betegtársa mobilját, ám az ápolók észrevették a dolgot. Akkor megúszta a dolgot, most viszont úgy néz ki, hogy felelnie kell tettéért.

(A Vidomosztyi Miliciji,
a megyei katasztrófavédelem sajtószolgálata

és az Ukrajina Kriminalna anyagai nyomán)


 Csemegéző

A MAGYAR IRODALOM KÁRPÁTALJAI LEXIKONA

1918—2006

Sorozatszerkesztő: Dupka György

 

92. P. Punykó Mária

(Beregszász, 1947. november 13.)

Tanár, néprajzkutató, szerkesztő. Tanulmányait szülővárosában kezdte, Drávai Gizella közeli tanítványa volt, az érettségi megszerzése után az UÁE magyar nyelv és irodalom szakán tanári diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt elbeszéléseket írt, tagja volt az Együtt c. kéziratos folyóiratot szerkesztő diákkörnek, részt vett a Forrás Ifjúsági Studió munkájában.

Az egyetemi évek után életének meghatározó állomása volt Beregújfalu, ahol a tanári munka mellett felgyűjtötte Beregújfalu folklórkincsét (meséket, találós kérdéseket, mondókákat stb.). Első mesegyűjteménye a Kárpáti Kiadónál látott napvilágot 1993-ban. Ebből a kiadványból ismerhette meg az olvasó legkedvesebb mesemondóit: Nádasdi Istvánt, Marinka Bertalant, Heé Ilonát, Csete Vilmát, Molnár Pált és másokat. A mesék lejegyzésekor igyekezett betartani a kiejtési sajátosságokat is. E tárgykörben a legnagyobb terjedelmű mesegyűjteménye Tűzoltó nagymadár címmel jelent meg 1995-ben, amely szintén a beregújfalui mesemondók szövegeit tartalmazza.

A település folklórkincseinek további feltárását bizonyítja az Úton megyen tipe-topa c. beregújfalui találós kérdéseket tartalmazó gyűjtemény közzététele. Azkat a 70-es, 80-as években gyűjtötte. 1992-ben behatóan foglalkozott a Szernye-mocsár környéki települé