 |
|

 |
 |
|

Boldog
Valentin-napot!
Február 14-e
Valentin-nap, a szerelmesek, a jó barátok és mindazok ünnepe, akik szeretik
egymást. Ennek az ünnepnek vidékünkön nincs nagy hagyománya, alig egy
évtizedes múltra tekint vissza, de az évek során egyre nagyobb népszerűségre
tesz szert. Ilyenkor az emberek szerelmes üzeneteket cserélnek egymással,
kisebb-nagyobb ajándékokkal s az elmaradhatatlan, a szerelem színében
pompázó vörös rózsával lepik meg kedvesüket.
Mi
se feledkezzünk meg társunkról, tegyünk meg mindent azért, hogy ezen a napon
— s ne csak ezen! — az örömé, a kedvességé, a figyelmességé legyen a
főszerep.
Ismét
Kárpátalján tárgyalt Gémesi Ferenc
Januári,
Gyurcsány Ferenccel tett látogatását követően rövid időn belül immár
másodszor járt megyénkben Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal
nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, akit útján elkísért Törzsök
Erika, a Nemzetpolitikai Főosztály vezetője is. A magas rangú anyaországi
politikus megbeszéléseket folytatott az UMDSZ és a KMKSZ vezetőivel, a
történelmi egyházak képviselőivel, ellátogatott a beregszászi főiskolára.
Gémesi Ferencet fogadta Oleg Havasi,
Kárpátalja kormányzója is. A megbeszélésen szó esett a két szomszédos
ország, illetve Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
együttműködéséről, a közös projektekről, a legfőbb ukrajnai közjogi
méltóságok közelgő magyarországi látogatásáról. A felek emellett számos más
kérdést is áttekintettek. Szó esett például a magyar tannyelvű középfokú
tanintézetek végzőseinek anyanyelven történő vizsgáztatásáról, a
vizsgaközpontokról, a Magyarországon élő ukrán kisebbség helyzetéről is.
Gémesi Ferenc, Törzsök Erika és Sziklavári Vilmos az UMDSZ vezetőivel
tárgyalnak
Sajtótájékoztatót
tartott az államtitkár
Gémesi Ferenc: „A kárpátaljai
magyarság kiemelt területként szerepel”
Az
államtitkár kétnapos kárpátaljai útjának záróakkordjaként a beregszászi
ügyfélszolgálati irodában sajtótájékoztatón értékelte hivatalos
látogatásának eredményeit, válaszolt a média képviselőinek kérdéseire.
„Próbáljuk meg összerakni azokat a kérdéseket, amelyek leginkább
foglalkoztatják a kárpátaljai magyarságot” — szólt útjának céljáról,
kihangsúlyozva, hogy „a kormány nemzetpolitikájában a kárpátaljai magyarság
kiemelt területként szerepel”. Véleménye szerint minden, amit megtapasztalt,
indokolja is ezt a kiemelt figyelmet.
Gémesi
Ferenc fontosnak tartja, hogy a nyelv, a kultúra, az önazonosság megőrzése
mellett egyre inkább meg tudjuk találni azokat az elemeket, amelyek
segíthetik az itt élő magyarokat abban, hogy sikeresek lehessenek itt, ahol
születtek és ahol élnek. „Találják meg az életlehetőségeiket, érezzék jól
magukat a magyarok Kárpátalján!” — fogalmazott.
A
látogatás konkrét eredményeiről szólva elmondta: Oleg Havasi kormányzótól
ígéretet kapott arra, hogy az itteni illetékesek és a főkonzulátus
képviselői rövid időn belül tárgyalni kezdenek az egyházi anyakönyvek,
archívumok visszaszolgáltatásáról. „A magyar múlt alapvető értékeiről van
szó” — mutatott rá az államtitkár.
Az
oktatási kérdésekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a magyar fél mellett a
megye vezetése is beadvánnyal fordult Ukrajna oktatási miniszteréhez a
vizsgaközpontok, illetve az anyanyelven történő vizsgák ügyében.
Az
Ukrajnai Magyar Krónika azon kérdésére válaszolva, hogy milyen esélyt lát a
kárpátaljai magyar egység megteremtésére, Gémesi Ferenc elmondta, hogy egy
valóban nagyon fontos témáról van szó. „Meghatározó fontosságú lenne az
érdekérvényesítés szempontjából, hogy legalább alapvető kérdésekben legyen
egyetértés!” — húzta alá. Véleménye szerint az a minimum, hogy a Szülőföld
Alap prioritásainak meghatározásában konszenzusra jut a két
magyarságszervezet. Kételyei nem sokat csökkentek, sajnálkozott az
államtitkár.
Az
Ungvári Televízió magyar szerkesztőségének munkatársa a beregszászi főiskola
finanszírozásának problémáiról kérdezte a szakállamtitkárt. Gémesi Ferenc
válaszában úgy fogalmazott, hogy a finanszírozási gondok az ő olvasatában
egyik évben sem jelentkeztek, „legfeljebb az, hogy az ütemezés értelmezése
eltért Magyarországon, illetve a főiskolán”.
Elmondta, hogy itteni javaslat szerint a tanintézmény része lenne a nemzeti
jelentőségű intézmények és programok körének, s ez lehetővé tenné a
kiszámíthatóságot a támogatások terén. Nyárra készül el az a szerződés,
amely „világossá teszi a finanszírozási oldalt, világossá teszi a
forrásokat, de világossá teszi az elvárásokat is”. Ez utóbbiak között
elsősorban a minőség, a diplomák, a képzés, az elfogadottság stb. szerepel,
de van egy morális része is ennek. A nemzeti jelentőségű intézmények körének
meghatározása során a miniszterelnök úr világossá tette, hogy „olyan
intézmények és projektek kerülhetnek ebbe a körbe, amelyek biztosítani
tudják a politikai neutralitást”. „Egy nemzeti intézmény valóban nemzeti
legyen. Ne egyiké, ne másiké — a nemzeté!” — húzta alá Gémesi Ferenc.
A
Krónika arról is kérdezte a politikust, hogy mennyire partnerek a többi
nemzetrészek magyarságszervezetei abban, hogy Kárpátalja és Vajdaság kiemelt
támogatást kapjon? A szakállamtitkár válaszában elmondta, hogy a Szülőföld
Alap korábbi működése során már eddig is sikerült elérni, hogy arányaiban
nagyobb támogatásban részesüljön e két régió. Van egyfajta ilyen szándék,
amelyet ki is nyilvánítottak a nagy magyarságszervezetek, így az erdélyi,
felvidéki magyarság vezetői. „Van magyar szolidaritás e tekintetben” —
hangsúlyozta.
Lapunk kérdésére válaszolva a szakpolitikus elmondta azt is, hogy már
korábban kezdeményezte a magyar—ukrán kisebbségügyi vegyes bizottság
összehívását. Az ukrajnai kormányzati felelősök változása miatt régóta nem
ülésezett már e testület, de „számos téma van, amit meg kellene beszélni”.
Véleménye szerint a bizottsági ülést nem váltja ki az, hogy Gyurcsány Ferenc
és Viktor Juscsenko megállapodásának megfelelően egyfajta akcióterv készül a
magyar—ukrán kapcsolatok fejlesztésére, amelyben szerepelnek majd a
kisebbségek által felvetett kérdések is.
Az
igazi Kárpáti Igaz Szó tudósítója a Szülőföld Alap új struktúrája felől
érdeklődött. Válaszában a politikus elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök elnökletével február 23-án kerül sor a politikai testület
ülésére, amelyen meghatározzák a prioritásokat. A már kinevezett kollégiumok
ülését követően — vélhetően március közepén — megjelennek a pályázatok is.
Bíró László |
|
Sólyom László a kisebbségekről és a környezetvédelemről is tárgyal
Bukarestben
A román—magyar kétoldalú kapcsolatokról, a Nyugat-Balkán és a
Fekete-tenger térségének helyzetéről, a kisebbségi kérdésről, a
környezetvédelem problémáiról, valamint a romániai ötvenhatosok
rehabilitációjának ügyéről tárgyalt hétfőn Bukarestben Sólyom László
köztársasági elnök Traian Basescu román államfővel. A magyar államfő
hétfőn kezdte meg hivatalos látogatását a román fővárosban, programja első
mozzanataként az ismeretlen katona emlékművénél helyezett el koszorút,
majd megkezdte tárgyalásait Traian Basescu elnökkel.
Putyin vádol, Amerika reagál
Élesen bírálta az Egyesült Államok politikáját a müncheni
biztonságpolitikai fórumon szombaton Vlagyimir Putyin. Putyin az első
orosz államfő, aki részt vett és beszédet mondott az immár hagyományos, a
biztonságpolitika Davosának számító fórumon. Beszédében Putyin azzal
vádolta Washingtont, hogy európai rakétatelepítési terveivel újabb
fegyverkezési versenyt szít. Hangsúlyozta a korábbi fegyverzetkorlátozási
megállapodások betartásának szükségességét, s nyomatékosan utalt arra,
hogy országa az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása mellett van.
Putyin azzal is vádolta az Egyesült Államokat, hogy — mint fogalmazott —
egyedüli hatalmi, illetve erőközpontot akar létrehozni, s saját
elképzeléseit a világ több pontján is meg akarja valósítani. Szavai
szerint az amerikai kormány figyelmen kívül hagyja a nemzetközi jog
előírásait.
„Megleptek, és csalódást okoztak nekünk Putyin elnök kijelentései.
Vádaskodásai nem állják meg a helyüket” — reagált szombaton az orosz elnök
kijelentéseire Gordon Johndroe, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának
szóvivője. „Arra számítunk, hogy folytatódik együttműködésünk
Oroszországgal a nemzetközi közösség számára olyan fontos területeken,
mint amilyen a terrorizmus elleni harc és a tömegpusztító fegyverek
terjedésének csökkentése” — tette hozzá meglehetősen visszafogottan a
szóvivő.
Rendőrkiképzők afganisztáni küldéséről dönthetnek
Elvi döntést hoznak várhatóan az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn
arról, hogy a szervezet bekapcsolódik a rendőrök képzésébe Afganisztánban,
ugyanakkor a szerb kormány összetételének bizonytalansága miatt nem
várható nagyobb előrelépés a Belgráddal kezdett, de tavaly felfüggesztett
társulási tárgyalások ügyében. Brüsszeli találkozójukon — uniós diplomaták
közlése szerint — a 27 tagország miniszterei minden bizonnyal megerősítik
azt a szándékot, hogy az EU — mintegy 160 kiképző rendőrrel és 70
szakértővel — nyár elejétől bekapcsolódjon az afganisztáni rendőrség
fejlesztésébe. A külügyminiszteri tanácskozás másik témája a szerbiai
helyzet, illetve a koszovói rendezés.
Harcba szállt az elnöki székért Barack Obama
Hivatalosan is bejelentette Barack Obama demokrata szenátor, hogy indul az
elnökjelöltség megszerzéséért. Az afroamerikai politikus ellenzi az iraki
háborút, és minden amerikai katonát hazahozna 2008 tavaszáig. Obama
legfőbb ellenfele az egykori elnök felesége, Hillary Clinton lesz.
Érvénytelen
volt az abortusz-szavazás Portugáliában
A portugáliai választópolgárok többsége jóváhagyta a művi vetélés
törvényesítését a vasárnap rendezett népszavazáson, de a választási
részvétel nem érte el az előírt 50 százalékot, így a referendum nem
érvényes. José Sócrates szocialista miniszterelnök mégis azt ígérte, hogy
kormánya véghezviszi a törvénymódosítást.
A közszolgálati rádió — közvélemény-kutatási adatokra támaszkodó —
jelentése szerint a szavazók 57-61 százaléka támogatta a kormány
javaslatát, mely szerint a nők nem kívánt terhességüket a magzat 10 hetes
koráig büntetlenül megszakíthatják. Az ellenzők részaránya 39-43
százalékot tett ki, de a részvétel csak 34-40 százalék között mozgott,
vagyis a választásra jogosultak kevesebb mint 50 százaléka járult az
urnákhoz, ezért a referendum nem volt érvényes.
Újrapapírral kampányolnak a francia elnökjelöltek
Az eddig közel ötven francia elnökjelölt megközelítőleg 10 ezer tonna
papírt fog felhasználni választási plakátjainak előállításához, amihez 200
ezer fát kellene kivágni — számolt a Le Point című párizsi hetilap
legújabb számában. Ennek elkerülésére a francia Hivatalos Közlönyben
közzétett rendelet alapján csak az a jelölt kérheti „választási
nyersanyagának” visszatérítését, aki bizonyítani tudja, hogy kizárólag
újrahasznosítható papíron folytatta kampányát. A belügyminisztérium által
a választókhoz eljuttatott minden hivatalos tájékoztató, az ahhoz
felhasznált 270 millió boríték, valamint a választási ívek és cédulák is
mind újrahasznosítható papírból készülnek majd. A környezetvédelem
várhatóan nagy szerepet kap a választási kampányban, és ez az első
választási periódus, hogy a francia állam rendeletben gondoskodik a fák
védelméről.
Ásatás miatt készültségben a jeruzsálemi rendőrség
Kétezer izraeli rendőrt helyeztek készenlétbe vasárnap reggel Jeruzsálem
óvárosában, illetve óvárosa körül, hogy elfojtsanak minden tüntetést,
amely a Mecsetek tere közelében végzett vitatott ásatások miatt
kialakulhat.
Pénteken húsz palesztin tüntető és 15 izraeli rendőr sérült meg egy
nagyszabású demonstráció feloszlatása közben. A tiltakozásra palesztin
vallási méltóságok buzdítottak, mivel szerintük a nemrégiben megkezdett
ásatások veszélyeztethetik az al-Aksza mecsetet, a muzulmánok egyik
legszentebb helyét.
(Az MTI és az origo.hu anyagai nyomán) |
Fókuszban a világ magyarsága |
A határon túl a Duna Televízió
a legkedveltebb
A határokon túl a Duna
Televízió a legkedveltebb magyar nyelvű tévécsatorna — hangoztatta
Cselényi László elnök a közszolgálati médium csütörtöki
sajtótájékoztatóján.
„Mi
vagyunk a vezető televízió mindenhol a határon túli magyarság körében” —
mondta az elnök egy hét országban, a GFK Hungária által készített felmérés
„várakozáson felüli” eredményeire hivatkozva.
A „Duna — a nemzet
televíziója” feliratú molinó előtt ülve Cselényi László kiemelte:
belföldön „kilenc százalék körül jár” nézettségük, határon túl pedig
„vannak olyan régiók, ahol gyakorlatilag utcahosszal vezetünk”.
Vass Csaba, a Duna Televízió
médiakutatási irodájának vezetője „a legnagyobb magyar nyelvű
televízióról” szóló előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy
2004-től folyamatosan, 2005-től „ugrásszerűen” növekszik a csatorna
nézettsége.
Elmondta többek között, hogy
jelenleg naponta mintegy kétmillióan kapcsolnak adásukra Magyarországon, s
míg 1998-ban e téren körülbelül kétszázezer nézővel verte őket a „legfőbb
vetélytárs”, a Magyar Televízió kettes csatornája, addig mára megváltozott
a helyzet.
Több forrásra hivatkozva
megjegyezte, míg száz határon túli néző közül 21 említette az RTL Klubot
„kedvenc csatornájaként”, a Duna Televízió nem egészen egy százalékkal
maradt el a versenyben, de Autonómia nevű második adójukkal együtt már
övék a vezetés.
Mint mondta, az elemzést több
forrás, így az AGB-Nielsen, a GFK Hungária, a transindex.ro és kolozsvári
egyetemisták adatgyűjtései alapján készítették el.
Forrás: MTI
|
Ajándék a Duna TV-től
A napokban a Duna TV
vezetésének köszönhetően egy szép falinaptárral lephettük meg
olvasóinkat. A naptár, amelyen a csatorna Kívánságkosár című műsorának
műsorvezetői is láthatók, kedves ajándék lapunk olvasói számára.
Az Ukrajnai Magyar Krónika
olvasói nevében köszönetet mondunk Cselényi Lászlónak, a Duna
Televízió elnökének az adományért, Gebauer Szabolcs PR-szakembernek
pedig a közreműködésért!
Köszönjük! |
Németországban
terjeszkedik a Duna Televízió
70 ezer német háztartásba
juthat el kábelen a Duna Televízió és a Duna II Autonómia műsora — erről
írtak alá műsorelosztási szerződést Cselényi László, a műholdas
közszolgálati csatorna elnöke és az észak-német wilhelm.tel GmbH
képviselői.
A megállapodás értelmében —
egyebek mellett — Hamburg, Norderstedt, Hentstedt—Ulzburg körzetében a
Duna Televízió és a Duna II Autonómia csatorna is megtalálható a
kábelszolgáltató műsorkínálatában. A műsortovábbítás mindkét csatorna
esetében digitálisan történik.
A most aláírt megállapodáson
kívül eddig már több mint félszáz külföldi kábelszolgáltató társaság
kötött szerződést vagy jelezte igényét, hogy a Duna Televízió mellett a
Duna II. Autonómia csatornát is sugározza. Televízióinkkal eddig romániai,
szlovákiai és ausztriai kábelszolgáltatók szerződtek.
A wilhelm.tel-ről: az
észak-németországi kábeltelevíziót szolgáltató cég székhelye a Hamburghoz
közeli Norderstedt. Analóg és digitális formában foglalkoznak televíziós
és rádiós műsorok elosztásával, de internetes és telefonszolgáltatást is
nyújtanak saját hálózatukon belül. Portfóliójukban 130 helyi, nemzeti és
nemzetközi csatornát sugároznak free TV formájában. 2006 októberében
hálózatuk 25 000 háztartást fedett le (átlagban 2,4 néző/háztartás), ezt
2007 első negyedévében további 53 000 háztartással szeretnék megtoldani.
Forrás: Duna Televízió
Figyelem: pályázat!
A magyar Miniszterelnöki
Hivatal Külkapcsolatokért és Nemzetpolitikáért felelős
Szakállamtitkársága, Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya a határon túli
magyar civil szervezetek figyelmébe ajánlja az alábbi eu-s pályázati
lehetőséget.
Az Európai Unió Bizottsága
megjelentette a Kultúra keretprogram (2007—2013) 2007. évi kiírását az
Európai Unió Kulturális Örökség Díjának kidolgozására és megvalósítására a
2007 és 2013 közötti időszakra (1.3. terület).
A Kultúra keretprogram
(2007—2013) az Európai Unió legfontosabb kultúrát támogató kezdeményezése.
Célja egy közös európai kulturális térség kialakítása, amely elősegíti az
európai népek egymás iránti toleranciáját, kölcsönös megismerését. A
pályázaton jogi személyiségű, a kulturális örökség területén nagy
tapasztalattal rendelkező szervezetek vehetnek részt.
Beadási határidő: 2007.
február 28.
A pályázaton egyetlen nyertest
választanak ki, a díj megszervezésére a teljes időszakra összesen kb. 1,4
millió euró áll rendelkezésre.
A kiírás teljes szövege és az
űrlapok több nyelven letölthetők a Kultúra keretprogram hivatalos
magyarországi koordinátora, a KultúrPont Iroda honlapjáról:
http://www.kulturpont.hu/k2007.
Bővebb információval és
ingyenes pályázati tanácsadással állnak az érdeklődők rendelkezésére:
H-1075 Budapest, Kazinczy u. 24-26. Tel.: +36-1-413-7565 Fax:
+36-1-413-7574. E-mail: info@kulturpont.hu.
A
pályázat részletei angol nyelven a www.ec.europa.eu honlapon is
megtalálhatók
(http://ec.europa.eu/culture/eac/how_particip2007/conditions/cult_heritage_en.htm). |
|
Tomenko alelnök, Karpacsova ombudsman,
Szlauta miniszterelnök-helyettes
Több személyi kérdésről is döntött
Ukrajna törvényhozása a múlt hét második felében — adta hírül a
podrobnosti.ua.
A Legfelsőbb Tanács csütörtökön Mikola
Tomenkót választotta meg a parlament alelnökévé. A BJuT egyik vezetőjére
340 honatya szavazott. A parlament 253 támogató szavazattal Nyina
Karpacsovát (a Régiók Pártjának frakciója) választotta emberjogi
ombudsmanná.
A Legfelsőbb Tanács Viktor Janukovics
előterjesztése alapján Viktor Szlautát hagyta jóvá az agrárkérdésekkel
foglalkozó miniszterelnök-helyettes tisztségében. Az 54 éves politikus
(a Régiók Pártjának frakcióvezető-helyettese) kinevezését 251 honatya
támogatta.
Egyesülnek a „narancsosok”
Újra együtt lép fel a politikai színtéren
a Nasa Ukrajina és a BJuT. Az együttműködésről szóló nyilatkozatot
Vjacseszlav Kirilenko, a Nasa Ukrajina frakcióvezetője és Julija
Timosenko, a BJuT vezetője írta alá. A dokumentum szerint az említett
politikai erők a jelenlegi kormány leváltására törekednek a parlament
feloszlatása és előrehozott választások kiírása útján — adta hírül a
korrespondent.net.
Az internetes hírportál később arról
számolt be, hogy Viktor Baloga, a Nasa Ukrajina és Julija Timosenko, a
BJuT vezetője közös direktívát adott ki, amely szerint a különböző
szintű helyi tanácsokban egyesíteni kell e két politikai erő frakcióit.
„Meggyőződésünk, hogy Ukrajna
demokratikus erői egységének biztosítása érdekében politikai erőink
egyesülése nem csupán a Legfelsőbb Tanácsban megy végbe, hanem a
különböző szintű helyi tanácsokban — a falusiakban, a nagyközségiekben,
a városiakban, a járásiakban és a megyeiekben — is” — idéz a
dokumentumból a korrespondent.net.
Juscsenko aláírta az imperatív
mandátumról szóló törvényt
Viktor Juscsenko aláírta azt a törvényt,
amely szerint a párt vagy pártszövetség döntése alapján megfoszthatják
mandátumától a helyi tanácsok azon képviselőit, akik kilépnek annak a
politikai erőnek a frakciójából, amelynek listáján mandátumhoz jutottak.
Az államfő azon véleményének adott
hangot, hogy szerinte ugyan nem demokratikus e jogszabály, ám mivel sok
(362) honatya támogatta, mégis aláírta azt — jelentette az Ukrajinszka
Pravda.
Az állami nyelv elsajátítását segíti az
UMDSZ
Állandó gond a magyar iskolák tanulóinak
gyenge ukrán nyelvtudása. Az okát a pedagógusok tudják a legjobban —
kevés az erre fordítható óraszám, csapnivaló a tanterv és nincsenek
megfelelő tankönyvek, szótárak.
Ezt enyhítendő, az UMDSZ ungvári járási
szervezete az egyik magyarországi alapítvány támogatásával, a
Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány közreműködésével ukrán—magyar
szótárakat adományozott a középiskoláknak. Ilyen, nélülözhetetlen
kötetekkel gazdagodott például az eszenyi, szürtei, sislóci, kisgejőci,
valamint a koncházi tanintézmény.
Mint Székovszky Natália, az UMDSZ ungvári
járási szervezetének elnöke elmondta, a szövetség az idén az általános
iskolák részére szeretne a szótárakért pályázni.
|
Miről tárgyaltak Gémesi Ferenccel az
UMDSZ vezetői?
— erről kérdeztük Zubánics Lászlót,
az UMDSZ OT elnökét, aki az országos szövetség
tárgyalóküldöttségének tagjaként vett részt a tanácskozáson:
— A Gémesi Ferenc államtitkárral
folytatott megbeszélés során azokról a kárpátaljai magyarság
szülőföldön való boldogulását elősegítő projektekről szóltunk,
amelyek jelenleg is folyamatban vannak. Szóba kerültek az általános
és középiskolai (ezen belül az egyházi), oktatás, illetve a
felsőoktatás kérdései. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy
kiemelt figyelmet kell fordítani a szakoktatásra, illetve a
szórványban történő magyar nyelvű oktatás bázisának fejlesztésére.
Gémesi Ferenc államtitkár elmondta:
valószínűleg a közeljövőben megkezdődik a Szülőföldön magyarul
oktatási-nevelési pályáztatás. Mivel elégedettek a lebonyolító
szervezet munkájával, ez nem változik. Szóba kerültek a
magyarigazolványok is. Mint az államtitkár kifejtette, a
közeljövőben törvénymódosítás keretében megpróbálnak megoldást
találni az igazolványok érvényességének meghosszabbítására. Az UMDSZ
vezetőinek kérésére a szakállamtitkár beszámolt a Szülőföld Alap
működésében történt változásokról, a szakmai testületek
létrehozásáról. A különböző prioritások meghatározásához a Szülőföld
Alap kikérte a határon túli magyarságszervezetek véleményét, azok
véglegesítésére február 23-án kerül sor, amikor a szervezetek
vezetői találkoznak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
Ami az országos szintű kérdéseket
illeti, azok megoldására a közeljövőben sorra kerülő ukrán—magyar
vegyes bizottság ülésén próbálnak megoldást találni.
Tudósítónk |
Internet-hozzáférés a könyvtár számára
Csütörtökön Tégláson az Ungvári Járási
Könyvtár adott otthont a járás könyvtárosai és az Ungvári Közművelődési
Szakiskola könyvtáros hallgatói közös rendezvényének.
A diákok játékos formában osztották meg
számítástechnikai ismereteiket felnőtt kollégáikkal, mutatták be azokat
az új lehetőségeket, melyeket a számítógép használata nyújthat a
könyvtáros munkájában.
A rendezvényen szólt a megjelentekhez
Szanyi Béla, az UMDSZ ungvári járási szervezetének ügyvezető alelnöke,
aki méltatta a járási könyvtár dolgozóinak igyekezetét a magyarlakta
falvak könyvtárai munkájának javításában, majd átadta a járási
könyvtárnak az ingyenes Internet-hozzáférésről szóló okmányt.
|
Tilos az ámítás
A parlament első
olvasatban, nagy többséggel elfogadta azt a törvényt, mely megtiltja
a hipnózis tömeges alkalmazását. Ilyesmit ezután még gyógyító
célzattal sem szabad művelni.
Éljen!
Végre valamiben
egyetértenek a honatyák.
Ez már csak azért is
megnyugtató, mert — ugye nem is tetszenek rá emlékezni (ha
egyáltalán felfigyeltek a dologra) — a Miniszteri Kabinet jogállását
rögzítő törvény szentesítéséhez nagy manipulációkra, s nem
utolsósorban Julija Timosenko Blokkjának szavazataira volt szükség.
No de spongyát az
egészre!
Fontos, hogy tilos a
tömeges ámítás.
Persze, azt nem tudni,
hogy egy ekkora országban mi számít tömegnek. Tíz ember? Százak?
Netán ezrek vagy tízmilliók?
Meg aztán(tán) az sem
mindegy, milyen cselekményeket tilt a törvény. Mi számít hipnózisnak
(az én olvasatomban ámításnak /becsapásnak!/).
Teszem azt, ha a
televízióban olyan unalmas filmet adnak (száz alatt van a
legyilkoltak száma, s a túlvilági szörny csak a film felénél látható
a maga undorítóságában), hogy még az első tűzvész, robbantás előtt
elalszom, az most micsoda?
Rossz műsorpolitika?
Hipnóziskísérlet? Vagy csupán egy csapnivaló horror?
S az minek számít, ha
mutatnak egy nagy termet, ahol vagy négyszázötven ember ül (áll,
verekszik, ordibál), néha gombokat nyomogat, s azt hiszi (dehogy
hiszi, csak velünk akarja elhitetni), hogy kapitálisan fontosat
művel?
Hipnózisnak minősül az
ilyesmi?
Esetleg (ön)ámításnak?
Netán a néptől kapott
hatalom gyakorlásának?
Most már teljesen
mindegy.
A törvény
megalkottatott. Elfogadtatott. Tatott. Tetett. Szegedieknek: tötött.
Tehát: új korszak
kezdődik.
Tilos a nagy tömegek
ámítása.
Remélem, akik
megszavazták, azok is komolyan veszik.
Horváth Sándor |
|
|
Reagáltak Dupka György beadványára
Képzett magyarokat — vezető tisztségekbe
Az
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselői a megyei, a városi,
járási és helyi tanácsokban folyamatosan nyújtanak be olyan
beadványokat, amelyek a kárpátaljai magyarság életfeltételeinek
jobbítását, minőségi megmaradását szolgálják.
Legutóbb Dupka György hívta fel a
figyelmet arra, hogy kevés az ukrán és a magyar nyelvet egyaránt jól
beszélő, képzett, magyar nemzetiségű szakember az államigazgatásban, a
helyi önkormányzatok vezetésében, apparátusában. A megyei tanács
képviselője szerint ennek legfőbb oka az, hogy a magyar tannyelvű
iskolákban nem megfelelő az ukrán nyelv oktatásának színvonala. E
tanintézetek nincsenek kellően ellátva az államnyelv jó elsajátításához
szükséges tankönyvekkel, szótárakkal, módszertani segédeszközökkel. A
képviselő szerint, amíg nem biztosítják az ukrán nyelv oktatásához a
szükséges feltételeket, addig vissza kell vonni a végzősök ukrán nyelven
való tesztelését.
A beadványt Mihajlo Kicskovszkij, a
megyei tanács elnökének megbízásából a megyei állami közigazgatási
hivatalban megvitatták. A válaszlevélben arról tájékoztatták Dupka
Györgyöt, hogy az oktatási főosztály kiemelt figyelmet fordít az ukrán
nyelv oktatására a magyar tannyelvű iskolákban. Új programot dolgoztak
ki ezen tanintézetek számára, új tankönyvet írtak az 5-6. osztályok
számára, s befejezéséhez közeledik a 7. osztályos tankönyv megírása is
stb.
Amint azt Mihajlo Popovics, a megyei
állami közigazgatási hivatal apparátusának vezetője megállapította, az
állami hivatalba való felvétel nemzetiségi hovatartozástól függetlenül,
pályázat útján történik, úgy, ahogy azt a Miniszteri Kabinet előírja. A
megyei közigazgatási hivatal arról tájékoztatta Dupka Györgyöt, hogy
kész együttműködni abban, hogy a tehetséges magyar nemzetiségű
fiatalokat bevonják az állami hivatalok, illetve a helyi önkormányzati
szervek munkájába.
Reparuk Ildikó
Tombol az influenza
A legfontosabb a megelőzés
A héten tovább terjedt megyeszerte az
influenzajárvány. Több adminisztratív egységben (Ungvár, Beregszászi
járás) laboratóriumi úton is alátámasztották már, hogy ez a vírus a
ludas a mostani tömeges megbetegedésekben. Az A1-es vírustörzset a
vizsgált minták 26,3, A3-as változatát pedig 31,6 százalékában mutatták
ki.
A megyei KÖJÁL adatai szerint Ungváron,
Munkácson, valamint az Ungvári, a Perecsenyi, a Munkácsi, a Beregszászi,
az Ilosvai, a Nagyszőlősi, a Huszti és a Técsői járásokban lépte át a
járványküszöböt a megbetegedettek száma. Több mint háromszáz óvodában,
iskolában, líceumban stb. tanítási szünetet rendeltek el.
Beregszászban és környékén egy héttel
ezelőtt ütötte fel a fejét az influenzajárvány. Február 5-én a város
összes tanintézményét bezárták egy hétre a további fertőzések
megakadályozása végett. Pénteken, február 9-én a karantént
meghosszabbították február 14-ig. Legelőbb a Beregszászi Magyar
Gimnáziumban és a 8. számú középiskolában észlelték a megbetegedést,
majd a 4. számú és az 1. számú középiskolában.
Nagyon sok gyermek betegedett meg, főleg
az iskolások. Vannak olyan tanintézmények, ahol az influenzaszerű
megbetegedések száma elérte az 50 %-ot.
Valerij
Jarilovectől, a Beregszászi Járási Kórház főorvosától megtudtuk:
— Ami a statisztikát illeti, volt olyan
nap, amikor a gyermekosztályra 103, a felnőtt lakosság részéről pedig
173 segélyhívás érkezett. És ez csak a város! A szakorvosi rendelő tele
van betegekkel. Ezen úgy szeretnénk segíteni, hogy az újságokban
közzétesszük a körzeti orvosok napi beosztását.
A falusi rendelőkből beérkezett adatok
szerint a járásban sokkal kisebb a megbetegedés aránya, mint a városban.
Ez érthető, hiszen a városi emberek az üzletekben, a piacon vagy akár a
patikában fertőzik egymást. Ezért ajánlott a védőmaszk viselete
betegeknek és egészségeseknek egyaránt.
— Az influenza 5-7 nap alatt gyógyítható,
de ha szövődmények lépnek fel, a kezelés akár 2-3 hétig is elhúzódhat.
Okvetlenül orvoshoz kell fordulni, hiszen a vírusos fertőzést kezelni
kell, nem lehet házi praktikákkal megszabadulni tőle. Sajnos, mégis
sokan ez utóbbihoz folyamodnak. Ezt abból is látjuk, hogy nincs annyi
hívás, ahány beteg gyermek nem jár iskolába.
Azért is késtünk a karantén
bevezetésével, mert a hozzánk fordult betegek számából indultunk ki, nem
pedig az iskolából hiányzó gyerekekéből. Ez a vírusos fertőzés magas
lázzal, fejfájással, hányással, izomfájással, szédüléssel jár. Főképpen
iskolás és óvodás korú gyermekek betegszenek meg, de az elmúlt napokban
1-4 éves gyermekekhez is hívták a mentőket.
Egész családokat döntött ágynak a vírus.
Sajnos, nagyon sok esetben a szülők nem hívnak szakembert a gyerekhez,
egyedül kezelik, a patikákban nem az orvos által kiírt gyógyszert
veszik. Nem szabad ezt tenni, hiszen a nem megfelelő kezelés
szövődményhez vezet. Általában tüdőgyulladást, agyhártyagyulladást
idézhet elő. A krónikus betegekre pedig még veszélyesebb a vírus. És ami
különösen helytelen, mondhatnám, felháborító: sok szülő betegen, lázasan
engedte el gyermekét az iskolába, óvodába. Talán éppen ez az oka annak,
hogy az idén sokkal nagyobb a járvány, mint két-három évvel ezelőtt volt
— nyilatkozta lapunknak Vizauer Magdolna járási főorvoshelyettes.
— Ami a medikusokon múlik, mindent
megtesznek a betegekért: biztosított a technika a segélyhívások
teljesítéséhez, az orvosok szakképzettek, tudják a dolgukat.
Ami a veszélyeket illeti, oda kell
figyelni a gyógyszerek hatóidejének betartására. Ha 5-6 napon belül
kellett hatnia, de még sincs eredmény, feltétlenül ismét orvoshoz kell
fordulni.
Igaz, hogy a körzeti orvosok túlterheltek
ezekben a napokban, de ez nem jelentheti azt, hogy a segítségért forduló
betegek közül akár egy is megfelelő ellátás nélkül maradjon. Sajnos, az
időjárási viszonyok kedveznek a vírusok terjedésének, ennek ellenére az
a tapasztalat, hogy két hét alatt alábbhagy a fertőzés, hisz aki egyszer
már átesett rajta, újra nem fertőződhet — mondta Valerij Jarilovec, a
Beregszászi Járási Kórház főorvosa.
Az egészségügyi intézmények fő feladata
az egészségvédelem, és csak másodlagos a gyógyítás. Az
egészségvédelemben nélkülözhetetlen szerepe van a beteg fejlapjának. A
főorvos úr, élve az alkalommal, a Krónikán keresztül is arra kér
mindenkit, hogy az otthon lévő fejlapját vigye be a poliklinikára. Ha
esetleg elveszítette, készíttessen újat.
H. Cs.
Beregszászi Olga Sydneyben
A közelmúltban került sor Sydneyben a
XIII. Ausztráliai Magyarok Kulturális Találkozójára. A fővédnök
Beregszászi Olga művésznő volt, aki csodálatos előadói művészetével
többször szórakoztatta a közönséget, mindig lelkesítve és összefogásra
intve. A déli féltekére szakadt emigráns magyaroknak különleges
jelentőségű ez a háromévenként megrendezésre kerülő exkluzív és egyben
felemelő esemény, hiszen közösségük minőségi megmaradása a tét.
A
találkozót az Ausztráliai és Új-Zélandi Magyarok Szövetsége rendezte,
amelynek Karasszon Attila a vezetője, és Török Zsuzsával együtt ők
voltak egyben a főszervezők is.
„Vigyük tovább az összetartás zászlaját,
amelyet meglengetett a találkozó szele…” — írja az egyik hozzászóló a
www.talalkozo.info oldalon, ahol az idézett gondolaton túl sok más
információt, gazdag képes bemutatót és figyelemre méltó hozzászólásokat
is talál minden kedves érdeklődő.
Az említett honlapon túl szeretném a
tisztelt érdeklődőkkel megosztani azt a néhány elismerő sort, mely a
találkozóra fővédnökként és magyarországi művészként meghívott
Beregszászi Olga művésznő Sydney-i fáradhatatlan művészeti
teljesítményét fémjelzi.
A Magyar Élet című újságból, az egyetlen
ausztráliai magyar nyelvű sajtótermékből idézek:
„Beregszászi Olga művésznő, a találkozó
fővédnöke dallal nyitotta meg hivatalosan a XIII. Ausztráliai Magyar
Kulturális Találkozót. A művésznő a műsor vége felé lépett újra a
közönség elé, gyönyörű hangjával könnyfakasztó dalokat énekelve. Európa
és Amerika magyarjai után Ausztrália magyarjai is élvezhették tudását,
tehetségét. ”
„Január 4-én Bajtársi Ebéd volt a DMSZ
székházában. Az ebéd befejeztével Beregszászi Olga I-II. világháborús és
’56-os szabadságharcos dalokkal varázsolt könnyeket a hálás közönség
szemébe.”
„Január 5-én az Elszakított Területek
ebédje hasonló körülmények között történt. Beregszászi Olga, aki szintén
elszakított területen született, gyönyörű hazafias dalokat énekelt.
Néha-néha a közönség is bekapcsolódott a régen hallott dalokba, miközben
szemüket törölgették az emlékek hatása miatt.”
„A január 7-i szentmisén Beregszászi
Olga, Molnár Judit és Patócs Johanna is énekelt. Mindkét alkalommal a
kápolna megtelt magyarokkal és hosszú sorban járultak a közösen tartott
szentáldozáshoz, úrvacsorához, amit a két lelkész közösen
szolgáltatott.”
„Nem hagyható szó nélkül a találkozó
mindenkor jelenlévő légköre. A második napon már ismerősként üdvözölték
egymást azok a résztvevők is, akik akkor találkoztak először, és volt
mondanivalójuk egymásnak. A művészi és szakmai előadókkal el lehetett
beszélgetni az előadások után is. A Magyarországról érkezett Beregszászi
Olga művésznő, a találkozó fővédnöke a tűz csiholója volt. Tapasztalata,
biztatása, az emberekbe vetett hite felvértezett mindannyiunkat. Az
előadását befejező szavai — Hajrá, ausztráliai magyarok! — lelkesítően
hatottak. Ezzel elgurította a labdát Canberra felé, ahol három év múlva
a XIV. találkozó lesz megtartva, remélhetőleg hasonló sikerrel.”
Halász Edith, személyi titkár |
|
Földművelés: mellette és ellene
40 hektáron sem éri meg?
A
munkanélküliség miatt Kárpátalján kialakult egy réteg, az úgynevezett
„muszájföldművesek” csoportja. Így hívják azokat, akik munkahelyük
felszámolását követően — más megélhetési forrás híján — mezőgazdasági
termeléssel kezdtek foglalkozni. Akik az elején vágtak bele a
gazdálkodásba, mostanra komoly tapasztalatokkal rendelkeznek, mégis
sokan azt mondják, nem éri meg manapság földet művelni. Azon viszont,
hogy mihez kezdenének, ha nem ezzel keresnék meg a kenyérre valót, sokan
még nem is gondolkoztak. Marad tehát — egyetlen lehetőségként — a föld.
Bíró Zoltán derceni farmergazdával is
erről az áldatlan állapotról beszélgettünk. 1992-ben 7 hektáron kezdett
el gazdálkodni, de szerinte ennyiből ebben az ágazatban meg sem lehet
élni, nem hogy meggazdagodni. Az évek során folyamatosan növelte a
művelésre szánt földterületet: jelenleg 40 hektárnál tart. Igaz,
gondolkodott már azon, hogy még nagyobb területen gazdálkodjon, de nem
rendelkezik elegendő tőkével. Mert, mint mondta, egy hektár megművelése,
bevetése is igen sokba kerül — nem is beszélve a talajjavító és
növényvédő szerekről, a betakarítás költségeiről —, hát még 40 hektáré!
Településenként változó összegbe kerül
egy hektár megművelése. Attól is függ, hogy van-e a gazdának saját gépe,
vetőmagja. Ha saját gépekkel végzi a munkálatokat, természetesen
olcsóbb, de nem jelenti azt, hogy biztonságosabb. Dercenben a szántásért
250 hrivnyát, a tárcsázásért ugyanennyit, a vetésért pedig 150 hrivnyát
kérnek a traktorosok hektáronként, s ehhez jön még a műtrágya és a
vetőmag. Bíró Zoltán már évek óta egy munkácsi kft-től vásárolja a
vetőmagot. 1 mázsa búza ára 160—180 hrivnya, s minimum 250—280 kg
szükséges egy hektárra. Ha csak 2,5 mázsát számítunk 160 hrivnyájával,
akkor is 400 hrivnyába kerül egy hektárra való, míg ha sajátot vet, 300
hrivnyából megússza. De amit nyer a vámon, elveszítheti a réven, mert a
saját mag sosem produkál olyan hozamot, mint az elit, direkt erre a
célra kikísérletezett szaporítóanyag.
Na és a műtrágya! A farmergazda
kihangsúlyozta, hogy laboratóriumban kellene megállapítani, milyen
mennyiség szükséges belőle, ám mostanában erre nem figyelnek, átlagban 1
mázsát számítanak hektáronként. Azért épp ennyit, mert az állam 160
hrivnya dotációt, azaz egy mázsára valót ad erre a célra. Tudják
azonban, hogy 2-2,5 mázsára lenne szükség, sőt tavasszal fejtrágyázni is
kellene. A földek minősége évről évre romlik, ennek megfelelően a
terméshozam is.
Bíró Zoltánnak legalább a felszereléssel
nincs gondja. Az évek során beszerezte a legfontosabbakat, hogy ne
kelljen másokat kérnie, másokra várnia. Eke, tárcsa, vetőgép, kapagép
mellett két traktorral, egy búza- és egy kukoricakombájnnal, présgéppel,
kaszagéppel és kultivátorral rendelkezik. Ennek ellenére a földet nem
akkor műveli, amikor akarja, mert a derceni földek mocsaras, lapályos
helyen vannak. A terméshozam pedig nem annyira a gazda akaratától,
szorgalmától, odaadásától, hanem sokkal inkább az időjárástól függ. Néha
a felét sem kapják vissza annak, amit elvetnek.
Hogy akkor miért foglalkozik vele mégis?
Szerinte a falusi ember számára a földművelésen kívül esetleg a városban
adódik munkalehetőség. Egy ideig a kereskedelem jelentett még
jövedelemforrást, de ma már telítve van Dercen üzletekkel, ebben tehát
nem érdemes gondolkodni.
S ha a földművelés mellett dönt valaki,
mit éri meg vetni a legjobban? Mint általában mindenütt, Dercenben is a
kukorica terméshozama a legnagyobb, de az is csak abban az esetben, ha
jó az időjárás, és idejében beérik. Beszélgetőtársam elmondása szerint
azonban ez csak ritkán fordul elő. Ha pedig nyersen törik le a
kukoricát, penészedik. Neki a tavalyiból 3 hektár van még a mezőn.
Amikor be lehetett volna takarítani, vizes volt, később pedig már nem
lehetett rámenni a földre. A kombájnt nem bírja a lapály, ha viszont
kézzel törik, 600-700 métert kell vinni a traktorig zsákban. Ekkora
mennyiséget képtelenség ily módon betakarítani. A gazda nem bánkódik,
azt mondja, majd levágja, amikor lehetőség lesz rá, a kukoricának nem
árt a tél. Előfordult már, hogy májusban takarította be, s egészségesebb
volt, mintha szárította volna. Amit például 2004-ben vetett, 2005.
július 20-án törte le.
Nem kell sokat számolni, hogy az ember
rájöjjön, 40 hektár termését nem használják el a gazdaságban. Hová
teszik a felesleget? Bíró Zoltánék viszonteladóknak, felvásárlóknak
adják el, akik helyben veszik át a termelőktől. Emellett azokkal,
akiktől bérli a földet, terményben számol el: a termés 10 százalékát
adja nekik. S ami ezen felül marad? Nos, az sem vész kárba, mivel két
farmergazdával közösen vásároltak egy istállót, abban tartják a
szemeseket.
Bár Bíró Zoltán tanult szakmája szerint
állattenyésztő, mindezidáig azonban nem tenyésztett állatokat. Igaz, így
nem kamatoztatja a szaktudását, de a földművelés mellett az állatokra
már nincs energiája.
Bíró Gyöngyi
Fiatal lelkipásztor Visken
“Nekem valóban itt a helyem”
Vidékünk
gyülekezetei élén egyre több a fiatal lelkész, akik szívvel-lélekkel
végzik munkájukat. Visken például, ha ideiglenesen is, de a falu
szülötte, Jenei Károly pásztorolja a református híveket. A minap vele
beszélgettünk el tanulmányairól, terveiről, szolgálatáról.
— Tanulmányaimat a Debreceni Református
Hittudományi Egyetemen végeztem. Az elmúlt év júniusában tettem Isten
segedelmével sikeres kápláni vizsgát. Visken hivatalosan szeptember
elsejétől vagyok segédlelkész, nem hivatalosan pedig július közepétől.
Lelkészi munkát végzek, viszont jogi
státuszom szerint segédlelkész vagyok. Ez az év még része
tanulmányaimnak: a hatodik a gyakorlat éve. A végén segédlelkészi
tevékenységemet osztályozza a felügyelő lelkész, esetemben Seres János
esperes. Ehhez jönnek a Debrecenben kötelezően beadandó dolgozatok,
plusz a tanulmányaimat lezáró nagypapi (második lelkipásztor-képesítő)
vizsga osztályzása. Ennek befejeztével kétéves felügyelet alatt
eltöltött úgynevezett beosztott lelkészi státusz és szolgálat
következik. Majd csak ezek után választhatnak meg lelkésznek.
— Ettől függetlenül Visken Ön pásztorolja
a gyülekezetet…
— Így van. Én vagyok a mintegy 2000—2200
viski református lelkipásztora. Közülük kb. 500—700-an látogatják
rendszeresen az istentiszteleteket. A templomba járók száma változik
annak függvényében, hogy milyen időszakot és évszakot élünk éppen. A
viskiek nagy része mesterember, ezért az év húsvéttól novemberig tartó
időszaka gyengébbnek mondható a templomba járás tekintetében. A
templomba járók zömét a középkorosztály teszi ki.
Örömmel tölt el, hogy 218 hittanosunk
van, ebben a számban nincsenek benne azok, akik a különböző egyházi
iskolákban, líceumokban tanulnak.
— Miután Ön is választható lesz, szíve
szerint maradna-e szülőfalujában?
— Mint ahogy már említettem, a tanulmányi
idő után még két évig beosztott lelkészként szolgálok majd, ha az Úr is
úgy akarja, és csak azután lehetek választható. Addig a püspök úr
jogkörébe tartozik velem rendelkezni, a saját belátása szerint helyezhet
az egyik vagy a másik településre. Ha a mindenható Isten úgy akarja, én
nagyon szívesen maradnék. Ha találkozik a kettőnk szándéka, akkor jó.
— Miért választotta a lelkészi hivatást?
— Szüleim úgy mesélik — én már nem igazán
emlékszem ezekre a dolgokra —, hogy arra lettek figyelmesek, hogy én
otthon ugyanazt teszem, amit a lelkésztől láttam a templomban az
istentiszteleten. Például prédikáltam az udvaron a virtuális
gyülekezetnek. Ez annyira megmaradt, hogy a mai napig, akikkel
találkozom és ismertek engem gyermekkoromban, azt mondják: „Emlékszel
még, amikor prédikáltál?…”. Mit mondhatok? “Halványan.”
Amikor iskolába jártam, Józan Lajos volt
a viski lelkipásztor, és az ő keze alatt ismerkedtem meg a hit
dolgaival, a Bibliával. Tehát ő volt az, aki megpróbált — finoman — ebbe
az irányba terelgetni. De rajta kívül többen is mondogatták: „Neked ott
a helyed”. Viszont komolyabban 16-17 éves koromban kezdtem foglalkozni
azzal a kérdéssel, hogy mi van akkor, ha tényleg ott van az én helyem?
Ezt követően kb. 5-6 éves imádság után adatott meg annak a lehetősége,
hogy tanulhassak. Szerintem az Úr Isten úgy akarta, hogy sok mindenen
keresztülmenjek, mielőtt felvételizek Debrecenbe. Tehát elég későn
kezdtem el a tanulmányaimat, de úgy gondoltam, ha az Isten ott akar
látni, akkor sikerül.
Most, utólag azt mondhatom, hogy volt
annak a kiesett hat évnek is értelme, arra kellettek, hogy megértsem:
“Nekem valóban itt a helyem”.
-csillag-
Megkezdődött
az ugocsai báli szezon
Javában benne járunk a farsangi
időszakban, természetes hát, hogy Ugocsában is mulatság mulatságot ér.
Dacára ennek a morcos télutónak, az elmúlt szombaton Tiszabökényben is
farsangi vigassággal búcsúztatták a telet. A bál pikantériája az volt,
hogy a helyi görög katolikus egyház szervezésében került lebonyolításra,
hiszen Csirpák József, e település görög katolikus parochusa őszintén
vallja a bibliai igazságot, mely szerint ideje kell hogy legyen a
mulatságnak is. Az idén immár harmadik alkalommal megrendezett egyházi
bálon minden résztvevő jól szórakozott, hiszen a jó hangulatról a
tiszaújhelyi Bilák Öcsi és leánya, Viktória gondoskodott.
Másnap már Fertősalmáson mulathattak egy
fergetegeset a szerelmes szívek. A Csele
Géza,
Kricsfalusi Miklós, Tegze Gabriella és Oniscsenko Zsuzsa kultúrmunkások
neve által fémjelzett Valentin-napi műsor — amelynek Kőszeghy Elemér, az
UMDSZ alelnöke volt díszvendége — és az azt követő bál szintén
fergetegesre sikeredett. A vidék kultúréletének olyan „gyöngyszemei”
léptek fel a színvonalas műsorban, mint a Bilák Vitalia és Kocsis Ágnes
alkotta Brilliant hegedű-duó, Sárközi Zsolt, Kárpátalja utolérhetetlen
Szaxi Maxija, Pál Zsolt, az R&B és a latin zene koronázatlan feketeardói
királya és persze Nagypalád és Fertősalmás táncos lábú fiataljai.
A színvonalas kultúrműsort követően a
tiszapéterfalvai Dinamic pop trió adott fergeteges koncertet, amely
garantáltan lángra lobbantotta az esetleg eddig még Ámor szikrájára váró
szíveket.
M. I. |
|
Alapszervezeti
fórum Tarnócon
Lassan befejeződnek az UMDSZ
ISZ első körben tervezett alapszervezeti fórumai az Ungvári járásban. Az
ifjúsági szövetség küldöttsége most Tarnócra látogatott el, ahol
ismertette a szervezet alapszabályzatát, programját és az eddig
megvalósított programokat. Az alapszervezeti fórumon jelen volt Hodikina
Éva, az UMDSZ helyi alapszervezetének elnöke, Dupka Nándor az UMDSZ ISZ
elnöke, Jani Csilla, az ISZ megyei elnökségének tagja.
A fórumot Hodikina Éva
alapszervezeti elnök nyitotta meg. Az ifjúsági szervezet alapszabályzatát
és programját Dupka Nándor elnök ismertette. Az eddig megvalósított
programokról és azok tapasztalatairól Jani Csilla, a megyei elnökség tagja
tartott tájékoztató előadást, majd a fiatalok az alapszervezet
létrehozásának szükségességéről döntöttek.
Az alapítók nyílt szavazással
Bujdosó Györgyöt választották az alapszervezet elnökévé, alelnök Majoros
Éva, az etikai és ellenőrző bizottság tagjai Szűcs Róbert, Gregus Mónika,
Benzó György lettek.
Balogh Éva
Mindent
csak mértékkel!
A legtöbb ember szereti, ha az
élet zajlik körülötte, szereti, ha nem telnek unalmasan a napok, próbál
kitörni a szürke hétköznapokból. Ezek az életérzések már akkor
elkezdődnek, amikor kezdjük felfedezni, kik is szeretnénk lenni valójában.
Valaki a suli után a szoros családi, baráti és egyéb kötelékek miatt
otthon próbál elhelyezkedni, valaki pedig nekivág az egyetemnek,
főiskolának, néha a messzi távolba, várva a kihívásokat. De vigyázat!
Kiszabadulva a családi
otthonból, új környezetbe kerülve egyre többre és többre vágyunk, élvezni
akarjuk a szabadság édes ízét (gondolom, érthető, hogy mit értek ezalatt).
Ennek „köszönhetően” olyan személyiségváltozáson megyünk keresztül, amit
eleinte mi magunk sem veszünk észre, néha pedig már nem is akarjuk
észrevenni. Elkezdjük hanyagolni azt, amiért valójában belevágtunk az
egészbe: a tanulást! Tehát tegyünk mindent mértékkel! Mert ilyenkor
eltűnik a felelősségérzet, nem tudunk komolyan helytállni még az olyan
dolgok mellett sem, amelyek valójában érdekelnek. Komolyan elsodródhatunk
valódi célunktól, s mire erre ráébredünk, már csak a keserű ízt érezzük,
amit, persze, csak magunknak köszönhetünk.
De miért kezdjük el mégis? Azt
hiszem, a sikerélményért. Hosszú és kihívásokkal teli út vezet odáig,
amire (szerintem) mindenki kíváncsi, hogy milyen, ha önállóan próbál
végigmenni rajta.
L. Sz.
Figyelem!
Az Ungvári Római Katolikus
Ifjúsági Csoport 2007. február 17-én fergeteges keresztény farsangi buliba
hív mindenkit. A mulatság az Ungvári Közművelődési Szakközépiskolában lesz
(Ungvár, Grusevszkij u. 80.).
A kisebbek programja (14 éves
korig) 14 órakor
veszi kezdetét. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is lesz jelmezbemutató és
ügyességi verseny. A fiatalokat (14 éves kortól) és a felnőtt korosztályt
16 óra 25 perctől várják az est szervezői.
A jelmezes buli idei témája:
Népek és nemzetiségek farsangja. Ennek jegyében öltözzék minden mulatni
vágyó! Öltözeted a belépőd. Ha jelmez nélkül jössz, a jegyed ára 5
hrivnyába kerül. Lesz kultúrprogram, ügyességi játék és tánc!!! A jó
hangulatot élő zene fokozza!
P.S.: Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek!
Szívesen várjuk olyan fiatalok
munkáit, akik bemutatnák a maguk vagy mások által jónak gondolt
szerzeményeiket. A nemsokára induló Lelki szemetesláda c. rovatunkba pedig
azokat a leveleket várjuk, amelyekben a levélírók megoldást, tanácsot
kérnek. E-mailjeiteket, az oldalunkkal kapcsolatos ötleteiteket,
megjegyzéseiteket a következő címre várjuk:
dn@email.uz.ua
Előre is köszönjük!
Bezzeg a mi időnkben…
Hajdanán,
amikor még nagyapáink és nagyanyáink fiatalok voltak, az udvarlási
szokások közel sem hasonlítottak a maiakhoz. A szülők választották ki
gyermekeik számára a megfelelő partnert, s az elsődleges szempont a
vallási hovatartozás és az anyagi helyzet volt. Talán az első csók
elcsattanása is a szülőkön múlott. A szexről nem is beszélve, hisz ez a
házasságig tabu volt. Ja, és a bálba is szülői díszkísérettel mehettek a
lányok.
Bezzeg napjainkban… Manapság
olyan, hogy udvarlási szokás NINCS. És hogy miért? Egyszerű a válasz. A
fiatalok egy jól sikerült buli után enyhén illuminált állapotban merészebb
dolgokra is képesek. A csóknak túl nagy jelentősége ma már nincs, s egy
kis közös bulizás után nem túl nehéz eljutni az ágyig. Nagyon csekély azon
fiatalok száma, akik a „boldogító igen” kimondásakor még szüzek. Ez csak
annak idején számított erénynek. Ma már a gömbölyödő pocak sem meglepő az
oltár előtt. Ez már csak az idősebb hölgyek számára szenzáció, s a
„kontyosrádió” tárgyalja vasárnap délutánonként a lócán ülve azt, hogy ki
miért és hogyan megy vagy ment férjhez. Aztán hozzáfűzik: „Hová fajul ez a
világ!?”
Régi és mai szokásainknak
megvan a maga pozitív és negatív oldala. Visszatekintve a hajdan volt
időkre, pozitív tényezőnek számít az, hogy a szexben óvatosabbak voltak s
nem váltogatták olyan gyakran partnereiket. Ennek köszönhetően kevesebb
volt a nemibetegségek száma. Manapság pedig az pozitív, hogy mindenki
szabadon választhatja ki élete párját. Na, ezt tolták el a régiek!
Ami ma rossz, hogy minél
inkább próbálnak bennünket szüleink a helyes útra terelni, annál inkább
megyünk a saját fejünk után. Nehogy már az legyen, amit ők akarnak! S hogy
mi teszi a mai fiatalokat menőkké? Elsősorban az a tény, hogy hány lánnyal
vagy fiúval kerültek intim kapcsolatba.
Na de azért valamit
tisztázzunk! Nem minden fiatal megy egy kaptafára. Tisztelet a kivételnek!
B. K. |
|
|
PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ
Figyelem! Jelen dokumentum a
pályázati felhívás rövidített változata. A pályázati felhívás teljes
szövege elérhető a www.agorairoda.net honlapon, valamint a
Beregszászi Agora Irodában.
A Magyar Köztársaság Oktatási és
Kulturális Minisztériuma a Márton Áron Szakkollégiummal és a Balassi
Bálint Magyar Kulturális Intézettel (2007. március 1. napjától a két
szervezet jogutódja a Balassi Intézet) közösen pályázatot hirdet
magyar állami ösztöndíjra, illetve rendszeres tanulmányi támogatásra
a 2007/2008-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
- nappali tagozatos alapképzésre,
- nappali és levelező tagozatos
kiegészítő alap- vagy mesterképzésre (főiskolai végzettséggel
rendelkezőknek)
- levelező tagozatos második
alapképzésre (másoddiplomás képzés felsőfokú oklevéllel
rendelkezőknek), valamint a Balassi Intézetbe magyarországi
felsőoktatási tanulmányokra előkészítő képzésre
felvételt nyert ukrán
állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.
A pályázati kategóriák és további
pályázati feltételek:
1. Nappali tagozatos alapképzés — 26
fő
2. Egyházi nappali tagozatos
alapképzés — 7 fő
3. Művészeti tehetséggondozó
ösztöndíj (nappali tagozatos alapképzés)
4. Nappali tagozatos kiegészítő alap-
és mesterképzés — 2 fő
5. Levelező tagozatos kiegészítő
alap- és mesterképzés (rendszeres tanulmányi támogatás) — 5 fő
6. Levelező tagozatos másoddiplomás
képzés (rendszeres tanulmányi támogatás) — 3 fő
Ezen pályázati kategóriákban a
pályázatokat 2007. július 17-től lehet benyújtani.
A pályázatok beadásának és postai
beérkezésének határideje:
2007. augusztus 1., 16 óra.
7. A Balassi Intézet magyarországi
felsőoktatási tanulmányokra előkészítő képzése – 15 fő
A meghirdetett BBKI szakokról,
felvételi tárgyakról és további feltételekről érdeklődjenek a lent
megadott címünkön!!!
Ezen pályázati kategóriákban a
pályázatokat 2007. április 24-től lehet benyújtani.
A pályázatok beadásának és postai
beérkezésének határideje:
2007. május 18., 16 óra.
A pályázati felhívás teljes szövege,
a pályázatok benyújtásának módjai és feltételei hozzáférhetőek az
Interneten (www.agorairoda.net). Az érdeklődők az alábbi
címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a
pályázatról, a pályázati adatlapról, valamint a szerződésről:
A pályázatokat személyesen vagy —
ajánlott küldeményként — postai úton kérjük eljuttatni az alábbi
címre:
Beregszászi Agora Iroda
90200 Beregszász, Illyés Gyula sétány
1. (16. terem)
Tel./Fax:
82-41-240-78, E-mail: info@agora.uz.ua |
Tájékoztató
2007 márciusának végéig tekinthető meg a
Beregszászi Turisztikai Információs Központ kiállítótermében Csernyiga
Gyula kárpátaljai festőművész, népművész, a Bereg Alkotóegyesület
tagjának kiállítása. A képkiállítás hétfőtől vasárnapig látogatható
(8.00—17.00 óráig k. e. i. sz.). A kiállított képek megvásárolhatóak. A
kiállítóterem más kárpátaljai művészek bemutatkozására is alkalmat ad.
Az iroda kiállítótermében megtekinthetőek és megvásárolhatóak Hidi
Endre, Dancs Tünde kerámiái, Helj László, Szakálas Olga, Szakálas
Anatolij, Gogola Zoltán képei, Mester Irén, Bakó Olga népművészek
munkái, viski, kukoricacsuhéból készült különböző használati tárgyak,
viski pokróc, valamint rahói népművészek gyökérfaragványai.
A képkiállítás megtekinthető a
Beregszászi Turisztikai Információs Központban.
Cím: 90202 Beregszász, Zrínyi
u. 25/2.
tel./fax:+38(03141)4-32-70
Mobil: 80505510360
e-mail:
office@zakarpattyatourism.info
www.zakarpattyatourism.info
MEGHIVÓ
Kedves Barátaink!
Az Új Kézfogás Közalapítvány
támogatásával, a Kárpátaljai Vállalkozásfejlesztési Központ és a
Mezővári Polgármesteri Hivatal szervezésében megrendezésre kerül a III.
Kárpátaljai Magyar Népművészeti és Kézműves Kiállítás, valamint a falusi
vendéglátó turizmus és a népi, kézműves hagyományok szakmai fóruma,
melyre tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait.
A kiállításon bemutatásra kerülnek az
egyes magyarlakta településekre jellemző népi mesterségekhez és
népművészeti hagyományokhoz kapcsolódó tárgyak.
A rendezvény keretében a Gazdasági és
Közlekedési Minisztérium támogatásával sor kerül a falusi vendéglátó
szakképzés vizsgájára és tanévzáró ünnepségére, Dr. Hanusz Árpád (a
FATOSZ alelnöke, nyíregyházi tanszékvezető tanár) irányításával.
A levizsgázott hallgatók megkapják a
Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és
Idegenforgalmi Főiskolai Kara Nyíregyházi Kihelyezett Konzultációs
Központjának minősítését.
Helyszín:
Kárpátalja, Beregszászi járás, Mezővári,
Polgármesteri Hivatal.
Időpont: 2007. február 15.
(csütörtök),
Vizsga: 9.00 óra (közép-európai
idő szerint).
Népművészeti kiállítás:
14.00 óra (közép-európai idő szerint).
A rendezvény háziasszonya:
Filep Éva
Mobil: 380-50-20-47-154,
06-20-245-68-39, E-mail: evafilep@citromail.hu
A falusi vendéglátó szakképzés fő támogatója:
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
A népművészeti és kézműves kiállítás fő támogatója:
Új Kézfogás Közalapítvány.
A rendezvény védnökei: az
UMDSZ, a KHÖT, a MÉKK, a Bereg Alkotóegyesület, a Viski Zöld Falusi
Turizmus Szövetség.
Megjelenésére számítunk.
Tisztelettel:
Dupka György,
a szervezőbizottság elnöke
Megjelent a Suli Info!
A Sislóci Dobó István Középiskola diákjai
immár negyedik éve írják, szerkesztik és nyomtatják kedvenc újságjukat,
a Suli Infót. Ez évi nyitószámában fő helyre került a Magyar Kultúra
Napját méltató vezércikk, de nagyobb teret kapott a legnagyobb
költőnkről, Petőfi Sándorról szóló eszmefuttatás is. Nagy Csaba a
Vízkereszt ünnep keletkezésének történetét írja le. Érdekes hagyomány,
hogy a szerkesztőség valamelyik tagja interjút készít egy-egy tanárral.
Most Beszeda Margit fizikatanár válaszol a nem is olyan egyszerű
kérdésekre.
Helyet kapott a kedvenc sztárokról szóló
közvélemény-kutatás is.
Érdekes eszmefuttatást találunk a tiniket
oly közelről érintő témáról is, mint a párkapcsolatok. Szilvi pedig
bemutatja a 7.A osztályt.
A lapban helyet kaptak a hírek, viccek,
valamint a 2007. évi várható sportesemények is.
P. T. |
|
Határőrt vertek a nagyszőlősi rendőrök
Nagyszőlősön egy olyan rendkívüli eset történt, amelyről még a
Belügyminisztérium kollégiumán is szó esett. A dolog lényege, hogy
nagyszőlősi rendőrök feletteseik engedélye nélkül a szomszédos járás
rendőrségére vittek egy asztélyi határőrzászlóst. Annak ellenére, hogy
közben nem tanúsított ellenállást, a szőlősi rendőrök arról írtak
jelentést, hogy szembeszállt velük. Ennek alapján szabálysértési eljárást
indítottak ellene, majd fogdába zárták. Másnap a helyi bíróság 250 hrivnya
pénzbírságra ítélte a zászlóst, ám ezt követően sem engedték szabadon,
hanem újra a járási rendőrkapitányságra vitték. A rendőrök csak akkor
küldték haza egy taxin, amikor megtudták, hogy a belső elhárításuk
foglalkozik az üggyel.
A határőrt közben kegyetlenül megverték (arról egyelőre hallgatnak, hogy
hol, mikor és kik). A Munkácsi Katonai Kórház intenzív osztályára kellett
szállítani, ahol koponya- és agysérülést, agyrázkódást, orrcsonttörést
stb. állapítottak meg nála.
Az ügyben bűnvádi eljárás indult, már több rendőrt elbocsátottak.
Betörés Huszton és Ungváron
Kellemetlen meglepetés várta nemrég az egyik huszti kávézó tulajdonosát.
Az illető reggel azt tapasztalta, hogy valaki „gazdálkodott” nála:
felfeszítették az ablakon a rácsot és 250 hrivnya értékű élelmiszert
vittek el. A rendőrök rövid időn belül a tettes nyomára akadtak. Kiderült,
hogy egy 36 éves helyi férfi volt a betörő.
A megyeszékhelyen az egyik üzlet kirakatát betörve vittek el vodkát,
felvágottat és más élelmiszert. A rendőrség egy 34 éves nőt gyanúsít a
bűncselekmény elkövetésével.
A
trágyába rejtette el élő gyermekét
A rahói rendőrök gyermekgyilkosságra derítettek fényt. Egy 36 éves helyi
nő nem várt terhessége végén gyermeket szült. Annak érdekében, hogy ne
tudódjon ki a dolog, a kisfiút néhány nappal később saját portájának
trágyadombjába ásta be. A vádlott beismerte tettét, s megtalálták a
csecsemő holttestét is. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.
Ölt a tévékészülék
Minaj egyik házában detonáció történt. A szomszédok riasztották a
katasztrófavédelmiseket, ennek ellenére a 81 éves gazdasszony életét már
nem tudták megmenteni. Kiderült, hogy a villanyáram feszültségének
hirtelen ingadozása miatt felrobbant a tévékészülék.
Ezresek a dzseki zsebében
Bizonyára nem is gondolta, hogy mekkora zsákmányra tett szert az a tolvaj,
aki a megyeszékhelyen egy felügyelet nélkül hagyott kocsiból elemelt egy
dzsekit. Ahogy a ruhadarab gazdája, egy 35 éves ungvári vállalkozó
elmondta, betörték az üveget kocsijának ajtaján, s úgy vitték el a
dzsekit, amelynek zsebében 2 540 USD és 2 100 euró volt.
Mikrobuszok: újabb áldozatok
Sajnos, ismét halálos áldozatokat követeltek azok a balesetek, amelyekben
kisbuszok is „szerepeltek”. Az egyik az Ilosvai járásban hajtott az
árokba. A balesetben a 14 utas közül ketten súlyosan megsérültek, egyikük
pedig később, a kórházba szállítását követően meghalt.
A másik baleset a Munkácsi járásban történt. Itt egy Gazel ütközött egy
személyautóval. A karambol következtében a Volkswagen Passatban utazó két
fiatalember meghalt.
Hiány a vállalatnál
Több mint 54 000 hrivnya értékű fűrészáru hiányára bukkantak az egyik
técsői járási vállalatnál tartott ellenőrzés során. Az ügyben vizsgálat
indult.
Tűz Szokirnicán
A huszti járási községben egy 41 éves nő portáján lobbantak fel a lángok.
A tűzben megrongálódott a lakóház, emellett két tonna széna is elégett. A
kár meghaladja az 5 ezer hrivnyát.
Leesett a létráról
A napokban egy nagykopányi asszonyt kellett beszállítani a Nagyszőlősi
Járási Kórházba. Zárt koponyaűri sérüléseket állapítottak meg nála.
Kiderült, hogy a 41 éves nő egy létráról esett le.
Mentőből loptak
A mentőszolgálat amúgy sem büszkélkedhet túl jó felszereltséggel, ennek
ellenére valaki még ezt is „sokallta”. A megyeszékhelyen egy rohamkocsiból
egy elektrokardiográfot lopott el valaki. A tettest keresi a rendőrség.
Italozás — veszekedés — késelés
A címben szereplő „menetrend”, sajnos, elég gyakran megismétlődik.
Legutóbb a Munkácsi járás egyik településéről kellett szúrt sebbel
kórházba szállítani egy ittas férfit. Az 56 éves embert falubelije késelte
meg, miután együtt italoztak, majd összevesztek.
Az áldozat vére adta ki a gyilkost
A Nagybereznai járás egyik településén arra figyeltek fel a szomszédok,
hogy egy 73 éves nyugdíjas nő még nem mutatkozott, annak ellenére, hogy
már dél volt. Az idős asszonyt vérbe fagyva találták meg saját házában.
Testén 13 szúrt-vágott sebet számoltak össze.
A nyomozók gyanúja egy helyi fiatalemberre esett, akinek házában véres
ruhát és lábbelit találtak. Az ügyben folyik a vizsgálat.
Cigarettát csempészett a diplomata
A Tisza határátkelőhelyen a vámtisztek 67 000 csomag cigarettát foglaltak
le egy utazónál. A dolog érdekessége, hogy egy mongol férfi próbálta
átcsempészni a határon a 200 000 hrivnya értékű dohányárut. Az
oroszországi mongol nagykövetségen dolgozó férfi az ellenőrzés során azt
állította, hogy csak diplomáciai postát szállít, ám az általa bejelentett
adatok gyanút keltettek a vámosokban. A jármű átvizsgálása során került
elő a csempészáru.
Egyébként tavaly már pórul járt egy mongol diplomata. Ő 1 500 csomag
cigarettát próbált illegálisan átvinni a határon.
(A Vidomosztyi Miliciji és a
zakarpattya.net.ua anyagai nyomán) |
|
A MAGYAR IRODALOM KÁRPÁTALJAI LEXIKONA
1918—2006
Sorozatszerkesztő: Dupka György
|
83. dr. Szabó László
(Párizs, 1927. szeptember 24.)
Kutatóorvos,
szakíró. Édesapja és édesanyja egy ideig Párizsban dolgozott. A család
később visszatért az Ung-parti városba. 1933—1946 között Ungváron
elvégezte az elemi iskolát és a gimnáziumot. 1946-ban felvételizett az
Ungvári Állami Egyetemre, tanulmányait 1952-ben orvosi karon fejezte be.
1952—1957 között a szinyáki és az onokóci
szanatórium orvosa. 1967-ig az Ungvári Közegészségügyi és Kurortológiai
Intézetben tudományos kutató. 1980-ig a Kárpátaljai megyei KÖJÁL orvosa.
1980-tól az Ungvári Állami Egyetem előadó docense és tudományos
kutatója, majd 1991-től másodállásban a Kárpátaljai Ökológiai Tudományos
Központban tudományos kutató. Kutatási területe a táplálkozás,
vitaminellátottság, biokémia, közegészségügy, környezetkutatás,
egészségügyi szervezés, orvos-földrajz.
Kandidátusi értekezését 1961-ben védte
meg a 2. sz. Moszkvai M. I. Pirogov Orvosi Főiskolán. 1964-ben az
Ungvári Állami Egyetem Belgyógyászati Tanszékének docense lett.
Háromszáznál több írása jelent meg különböző folyóiratokban,
napilapokban (magyar, orosz, ukrán nyelven), 222 cikket publikált a volt
szovjet és magyarországi tudományos kiadványokban. Rendszeresen részt
vesz tudományos konferenciákon.
1989-től bekapcsolódik a kárpátaljai
magyarság közéletébe. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári
városi szervezetének egyik alapítója, később aktív elnökségi tagja, a
KMKSZ-ből kivált Ung-vidéki Szövetség első elnöke. 1991—1994 között az
Ungvári Városi Tanács képviselője. 1991-től a Kárpátaljai Ruszinok
Társaságának és az oroszok szövetségének tagja, 1993-ban tagja lett a
Kárpátaljai Magyar Tudósok Társaságá | |
|