Szalagtűző a gimnáziumban

Mi elmegyünk, de a lelkünk itt marad...

„Hímes szalagok a galléron

büszkén messzire hirdetik,

ifjúságtok szép szakasza

a végéhez közeledik”

P. Tófeji Vali

Ismét eltelt egy év. Tavaly még ők vették át a stafétabotot, most pedig már az ő mellükre tűzték fel a remény zöld szalagját. A Beregszászi Magyar Gimnázium nyolcadikosai nagyon várták ezt az ünnepélyes pillanatot.

A december elsején megrendezett szalagtűző ünnepségre az idén is sokan eljöttek, s a városi művelődési ház zsúfolásig megtelt vendégekkel, szülőkkel, tanárokkal, barátokkal. Az egybegyűlteket Szabó Árpád köszöntötte. A tanintézmény igazgatója megilletődve szólt a diákokhoz. Mint mondta, ő is épp nyolc évvel ezelőtt kezdte igazgatói pályáját a magyar gimnáziumban, s akkor ugyanolyan lámpalázas volt, mint ők, az akkori kis elsősök.

— Nem is tudom, hogy én voltam jobban zavarban, vagy ti, kedves végzősök — mondta, majd így folytatta: — Nehéz, de ugyanakkor sikerekben gazdag éveket hagytunk magunk mögött, és örömmel látom, hogy okos, szép ifjakká váltatok, és öregbítettétek tanintézményünk hírnevét.

Az ünnepség legmeghittebb pillanatai következtek ezután: az osztályfőnökök, Horkay Zsuzsanna és Balázsi Borbála feltűzték a reményt szimbolizáló zöld szalagot tanítványaik mellére. Mindkét osztályfőnök köszöntötte a nyolcadikosokat. Horkay Zsuzsanna a zöld szalag jelképes értékét emelte ki. Mint mondta, azt szimbolizálja, hogy a végzősök a gimnázium rangidős diákjai. „A világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani” — idézte Kölcseyt.

— Szerencsések voltunk és vagyunk, hogy nyolc évvel ezelőtt megismerkedtünk. És szerencsések vagytok, hogy anyanyelveteken tanulhattatok, tanulhattok — szólt tanítványaihoz Balázsi Borbála, a 8/B osztályfőnöke. — Sokszor voltam büszke rátok, hisz bizonyítottátok: értetek érdemes dolgozni. Fél év múlva nehéz lesz az elválás, de arra biztatlak benneteket: „ide kell hoznunk a nagyvilágot, ami szép…” — mondta.

A színvonalas rendezvényre természetesen vendégek is érkeztek, többek között Csengeri János, a beregszászi ügyfélszolgálati iroda vezető konzulja, Gajdos István, Beregszász polgármestere, Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, Lengyel László, a járási közoktatási főosztály vezetője. Ők is köszöntötték az ünnepelteket.

Csengeri János a továbbtanulásra biztatta a végzős diákokat, Orosz Ildikó a szellem fontosságára hívta fel a nyolcadikosok figyelmét. Gajdos István kihangsúlyozta: — A végső csata előtt álltok, az érettségi vizsgák előtt. Ehhez a csatához kívánok nektek erőt, egészséget, kitartást, azt, hogy gyarapítsátok vidékünk szellemi kincsestárát.

Lengyel László szintén azt kívánta a végzősöknek, hogy legyenek Kárpátalja gondolkodó, aktív, jobbra törekvő emberei, hiszen az ember egyik tulajdonsága, hogy mindig többre és többre vágyik.

A színpadot ezután a végzősök vették birtokukba: versekkel, dalokkal kedveskedtek a jelenlévőknek. Mint minden évben, idén is felkerültek a stafétabotra a legfontosabbnak tartott kifejezések. A hetedikesek örömmel vették át a stafétát, s megígérték, hogy igyekeznek megállni helyüket, megfelelni az elvárásoknak. Egy tanulságos történetet adtak elő útravalóul diáktársaiknak.

A végzősök nevében Bíró Dorottya mondott köszönetet tanáraiknak, amit diáktársai egy-egy szál virág átadásával erősítettek meg.

A tanárok is készültek, ugyanis néhány évvel ezelőtt hagyományt teremtettek a gimnáziumban azzal, hogy a pedagógusokból alakult kórus dallal köszönti a nyolcadikosokat.

Befejezésül, az est fénypontjaként a végzősök palotást és bécsi keringőt adtak elő.

Hegedűs Csilla


 

Ünnepelt a Rózsa

Húsz éve a színpadon

December 2-án a téglási kultúrházban nagyszabású gálakoncerttel ünnepelte a nagyérdemű közönség a Rózsa népdalegyüttes működésének kétévtizedes jubileumát.

Sokáig emlékezetes lesz a szürtei és téglási nézőknek ez az esemény. Újból hallhattuk a régi népdalokat, balladákat, Andrejcsik Katalin és Kriczky Beáta jóvoltából pedig megismerhettük az együttes történetét.

Az Ungvári járás egyik legjobb együttese méltán vívott ki elismerést magának. Tagjai nem profi zenetanárok vagy kultúrmunkások, hanem Szürte és Téglás lelkes lányai, asszonyai, akik szabadidejüket áldozzák a kultúra oltárán.

A műkedvelő együttesekre jellemző problémákkal kell mindennap megküzdeniük, amikor fűtetlen helyiségben, a napi munkától fáradtan gyűlnek össze a próbákra. Fennállásuk óta több mint 80-an vettek részt az együttes munkájában. Ők valamennyien meghívást kaptak a gálára, és az együttes jelenlegi tagjaival énekelték kedvenc dalaikat.

Az előadást az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes tette még változatosabbá, melynek tagjai az elmúlt években többször is szerepeltek közös rendezvényeken az ünnepeltekkel.

Az UMDSZ nevében köszöntötte a jelenlévőket Kőszeghy Elemér, az országos szervezet alelnöke, valamint Szanyi Béla, az ungvári járási szervezet ügyvezető alelnöke, aki ajándékkal kedveskedett az együttes régi és jelenlegi tagjainak.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Anatolij Szalaj, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Macko István, a járási tanács elnökhelyettese, valamint Vajda Erika, a járási kultúrosztály vezetője.

A téglási polgármester óriástortával kedveskedett az együttes tagjainak.

A 20. születésnap alkalmából beszélgettünk el az együttes vezetőjével, Szikora Csillával.

— Meséljen az együttes múltjáról, jelenéről.

— 1986-ban Szürte akkori polgármestere, Szidor Mária kezdeményezésére, Janocskó Sándor, a hajdani Népek Barátsága Kolhoz elnöke anyagi támogatásával alakult az együttes. Ignác Mária, Rada Mária, Necze Erzsébet, Mitro Katalin voltak a mozgatói, akiknek rövid időn belül sikerült 26 fiatalt beszervezniük. Kobaly Vaszil karmester vezetése alatt egy éven belül jelentős tényezője lett az Ungvári járás kulturális életének a kis csapat. A következő évben már Kijevben szerepeltünk és elnyertük a Népi együttes címet.

Rendszeresen részt veszünk a járási, megyei rendezvényeken, bővítjük a repertoárt. Eközben állandóan változott a tagság. Egyesek családi okok, munkahelyi elfoglaltságok miatt léptek ki, mások elköltöztek a faluból. Jöttek a fiatalok újabb és újabb ötletekkel. Megalakult a tánccsoport, zenekarunk is lett.

Később Kolozsvári Zoltán karmester vette át az irányítást, aki továbbfejlesztette és bővítette az együttes repertoárját. A Szürtei Középiskola tanulóival kibővítve közös koncertet adtunk az aratásnál a járás gazdaságaiban, a farmokon. Ekkor már külföldi vendégszereplésre is vállalkoztunk.

— Ön mióta vezeti az együttest?

— 1993-tól. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bár a szereplők változnak, mindig van a „régi gárdából” egy-két ember, akik szívvel-lélekkel továbbviszik a stafétát. Különösen sok segítséget kaptam Ignác Máriától, aki a kezdetektől tagja az együttesnek, jól felkészült — igazi kultúros.

— Mennyire változott az évek során a programjuk?

— A magyar népdalok mellett előadásunkban felcsendülnek ukrán, szlovák népdalok, kórusdalok, megzenésített versek, slágerek is. Hálásak vagyunk nyírteleki barátainknak, akik annak idején sok nyírségi népdalra megtanítottak bennünket. De nem maradnak ki a repertoárból Dupka György, Ivaskovics József, Horváth Sándor megzenésített versei sem.

— Mondjon néhány szót idei rendezvényeikről.

— Tavasszal a Műkedvelő Együttesek Járási Seregszemléjén immár másodszor védtük meg a népi együttes címet. Jutalmul az UMDSZ-től fényképezőgépet kaptunk, amit ezúttal is köszönünk. Nyáron Egerben vendégszerepeltünk a Kaiser sörfesztiválon, majd egy hetet töltöttünk Budapesten a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozóján. Augusztus 20-án, a Szent István-napi ünnepségen a Pest megyei Inárcson léptünk fel. Szeptemberben a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon a kórus kategóriában az I. helyet nyertük el, de az együttes szólistája, Vajda Viktória is a képzeletbeli dobogó legfelső fokára léphetett fel a saját kategóriájában.

— Nem ünneprontásként, de megkérdezem, honnan van ehhez a sok utazáshoz anyagi fedezet, ki finanszírozza a ruhák, cipők és egyéb más kellékek beszerzését?

— Ezzel, sajnos, mindig baj van. A kultúrára nagyon kevés pénz jut. A Téglási Községi Tanács nem önellátó, így nem tud anyagi támogatást adni az együttesnek. A külföldi utakat pályázatokon nyert pénzekkel az anyaország támogatja.

A ruhák nagyobb részét még anno a kolhoztól kaptuk, de csurran-cseppen a mecénásoktól is.

— Amint látom, a nehézségek nem törik le a lelkesedést...

— Mi, kultúrosok, már csak ilyenek vagyunk. Ezt a munkát csakis így, teljes odaadással, lelkesedéssel lehet csinálni.

Az együttes tagjaival együtt most, például, megalakítottuk a Téglási Magyar Hagyományőrző Társaságot, melynek képzőművész, hímző, varró és fényképész szakcsoportja is van.

— Ha találkozna a mesebeli tündérrel, mit kérne?

— Mindenekelőtt fűtést a kultúrházba, mert nem kellemes próbálni a jéghideg épületben. Kellenének új ruhák, cipők, csizmák. A technikai eszközök (mikrofon, hangfalak, hangosítók) hiánya is sok gondot okoz.

Pásztor Tímea


 A nagyvilágban történt

 

 Nyilvános lesz a kormány éves programja

— Jövőre nyilvános lesz a kormány éves programja a célkitűzésekkel, a határidőkkel és a felelősségmegosztással együtt — jelentette be Gyurcsány Ferenc a kétnapos balatonőszödi kormányülés után tartott sajtótájékoztatón szombaton.

— A kormány első félévét értékelve levonták azt a tanulságot, hogy nem elég, ha ők értik az egymást követő döntések logikáját, ezt a választóknak is érteni kell — mondta Gyurcsány Ferenc. Különben rögtönzésnek tűnhet egy-egy döntés — tette hozzá a miniszterelnök.


 Orbán nélküli jobboldalról gondolkozik az MDF

Orbán Viktor nélküli jobboldalról ír egy MDF által megrendelt tanulmány. E szerint előbb-utóbb a Fidesz belső ellenzéke „eltávolítja” Orbán Viktort a párt éléről, vagy ugyanez a csoport „magára hagyja” a pártelnököt és embereit. A változást 2010-re saccolják a tanulmány készítői. Dávid Ibolya furcsállja, hogy az anyag nyilvánosság elé került.

A hvg.hu által nyilvánosságra hozott tanulmány szerint 2010-re a jobbközép együttműködés kétféleképpen alakulhat ki. Az első forgatókönyv szerint a Fidesz és a KDNP valódi konzervatív és kereszténydemokrata értékrendet valló tagjai magára hagyják Orbán Viktort és támogatóit. A tanulmány elképzelhetőnek tartja azt is, hogy ugyanezen belső ellenzéki csoportok „eltávolítják” Orbán Viktort, valamint „az ő Mikoláit és Semjénjeit” a pártvezetésből.

A dokumentum szerint ezt a fordulatot Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere hajthatja végre. „A reformfolyamat tényleges beindulásával számos új lehetőség nyílt a populizmustól távolodó, de továbbra is rengeteg hibát vétő kormány érdemi kritikájára.”

Az új önkormányzatok működésének beindulásával a Fidesz józanabb politikusai kezdik majd belátni „az abszolút tagadás politikájának zsákutcás mivoltát, és közelebb kerülnek az eddig tabuként kezelt MDF-hez” — olvasható az elemzésben.


 Jól szerepelt az MKP, elbukott a magyarellenes Slota

Jelentős veszteségek nélkül őrizte meg eddigi önkormányzati pozícióit a szombaton lezajlott szlovákiai önkormányzati választásokon a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A választások nagy vesztese a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnöke, Jan Slota, aki 16 évig volt Zsolna (Zilina) polgármestere.

Szlovákiában a szombati önkormányzati választásokon vereséget szenvedett a baloldali-nacionalista kormánykoalíció. Az MTV Híradójának információi szerint a nyolc szlovákiai megyeszékhelyből ötben a jobboldali ellenzék nyert, a harmadik legnagyobb város, Eperjes élére független, liberális politikus került, míg a kormánypártok csak Nyitrán és Besztercebányán arattak sikert. A nem hivatalos eredmények szerint a fővárosban is az ellenzék nyert, az eddigi főpolgármester marad a székében.

Viszonylag jó eredményt ért el a Magyar Koalíció Pártja. Az MKP nem hivatalos összesítése szerint 217 helységnek ismét magyar nemzetiségű polgármestere lesz. Az előző ciklusban 16-tal volt több. Eddig a pártnak az önkormányzatok testületeiben 2050 képviselője volt, a következő időszakban 111-gyel lesz kevesebb. Bár az MKP kevesebb helyet szerzett, mint négy éve, de a mostani választásokon sok önkormányzat eleve „karcsúsította” képviselőtestületét. „Nem tagadom: nagyobb veszteségre számítottunk, mert miután ellenzéki pozícióba kerültünk, a kormánypártok, elsősorban a Robert Fico vezette Smer erőteljesen igyekezett teret nyerni a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken” — fogalmazott Bugár Béla, az MKP elnöke. Emlékeztetett arra, hogy sok helyen nem az MKP színeiben, hanem függetlenként indult magyar nemzetiségű politikus lesz a polgármester. Bár az MKP viszonylag jól szerepelt, a 60 százalékban magyarok lakta Komáromban majdnem szlovák jelölt nyert. Az MTV Híradójának beszámolója szerint a több magyar induló között olyannyira megoszlottak a szavazatok, hogy a legsikeresebb, Bastrnák Tibor eddigi városvezető csak 23 vokssal előzte meg legfőbb riválisát. Bastrnák a Magyar Koalició Pártjának parlamenti képviselője, de pártja helyi szervei nem őt indították, ezért — párttagságát felfüggesztve — függetlenként szállt a küzdelembe. A szlovák rivális máris fellebbezett a döntés ellen, állítva, hogy a szavazókörökből kapott számadatok összesítve mást mutatnak, mint a végeredmény.


 Készülhet az iraki pofonra Bush

A New York Times információi szerint az iraki támadó csapatok fokozatos visszavonását javasolja majd George Bush amerikai elnöknek az Iraqui Study Group nevű kétpárti bizottság. A lap szerint a bizottság tagjainak sikerült megállapodásra jutniuk arról, hogy kezdeményezik a csapatok visszavonását, ugyanakkor ennek ütemét nem kötik majd szigorú határidőhöz.

A bizottság március óta vizsgálja az iraki küldetés előtt nyitva álló lehetőségeket. A testület demokrata tagjai felvetették már az azonnali kivonulás lehetőségét is, erről azonban nem jutottak konszenzusra a tagok. A bizottság jövő héten küldi el végleges jelentését Bushnak.


 Ezer áldozata is lehet a Durian tájfunnak

Közel 600 halottja, illetve eltűntje van azoknak a sárlavináknak, amelyeket a Fülöp-szigetek keleti részén egy tájfun okozott. A hivatalos adatok szerint a Durian tájfun okozta pusztításban 309 ember meghalt, 298 pedig eltűnt — írja a BBC. A szélvihar a fővárostól 350 kilométerre fekvő Daraga, Busay and Santo Domingo falvakat sújtotta a legjobban.

A Vörös Félhold Mozgalom helyi szervezetének vezetője a BBC-nek elmondta: a halottak száma várhatóan meghaladhatja az ezret is.

(Az MTI, az origo.hu, a BBC anyagai nyomán. Fotó: REUTERS)


 Fókuszban a világ magyarsága

 

A Vereckei-hágón helyre kívánják állítani a honfoglalási emlékművet

Új MVSZ-vezetőket választottak Kárpátalján

Kárpátalján újjáalakult a Magyarok Világszövetségének Országos Tanácsa. A Beregszászon megtartott közgyűlés új elnökséget, bizottságokat és küldötteket választott. Az MVSZ Ukrajnai Országos Tanácsának új elnöke Ambrus Pál, a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum igazgatója, alelnöke pedig Pirigyi Béla, a Beregszászi Művészeti Iskola igazgatója lett.

Több éves pangás után Beregszászon újjáalakult a Magyarok Világszövetségének Országos Tanácsa. A szervezeti élet pangását a korábbi elnök, Soós Kálmán tétlenkedése okozta. Az Országos Tanács újjáalakulása iránti igény az MVSZ elnökének az MVSZ kárpátaljai tagjaival való találkozásán fogalmazódott meg, melyre a szolyvai magyarellenes népirtás évfordulóján tartott megemlékezés alkalmával került sor.

A Beregszászon megtartott közgyűlésen megválasztották az MVSZ Ukrajnai Országos Tanácsa elnökségének öt tagját. A már említett Ambrus Pál és Pirigyi Béla mellett az elnökség tagja lett Zubánics László, a Beregi Hírlap főszerkesztője, Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke és Kincs Gábor, a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának elnöke, Beregszász alpolgármestere.

A közgyűlés 2007. január 31-ig szabta meg a határidejét annak, hogy az Országos Tanács életében pangást előidéző három szervezet — a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a cserkészszövetség és a pedagógusszövetség — véget vessen bojkottjának. Jó szándékát bizonyítva a közgyűlés fenntartott e szervezetek számára egy alelnöki és egy elnökségi tagi tisztséget. A közgyűlés arról is határozott, hogy amennyiben a jelzett időpontig ez nem történik meg, törli a bojkottáló szervezetek tagságát.

A közgyűlés megemlékezett a tizenöt évvel ezelőtt megtartott népszavazásról. Ez a népszavazás kimondta Ukrajna állami függetlenségét, több mint 80%-os többséggel különleges státust követelt Kárpátalja számára, és több mint 70%-os többséggel magyar autonóm körzetté nyilvánította Beregszászt és környékét. A Kárpátalja és a Beregvidék státusára vonatkozó döntéseket az ukrán állam a mai napig nem léptette életbe.

Az MVSZ ukrajnai tagjainak közgyűlése, melyen jelen volt Patrubány Miklós elnök és Alakszainé dr. Oláh Annamária, az MVSZ Kárpát-medencei régiójának alelnöke, kezdeményezi a honfoglalási emlékmű helyreállítását a Vereckei-hágón. A közgyűlés határozott a HONLEVÉL újság terjesztéséről, eladási árként három hrivnyát ajánlva.

A Himnusz és a Székely himnusz éneklésével kezdődő ülést a Szózattal zárták.

Forrás: MVSZ Sajtószolgálat


 Beregszászi Olga Ausztráliában

Az Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség vezetősége felkérte Beregszászi Olga művésznőt, a XIII. AUSZTRÁLIAI MAGYAR KULTURÁLIS TALÁLKOZÓ fővédnöki tisztségére.

A találkozó a magyar összefogás megnyilvánulása. Kulturális színvonala meghatározó az emigráció magyarságának megtartásában.

Helyszín és időpont: Ausztrália, Sydney, 2006. december 30-tól 2007. január 7-ig.

Ez időben az „Óhazát” magas művészeti színvonalon képviselve, a művésznő koncertsorozattal is vendégszerepel a rendezvény számtalan helyszínén.

Az Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség (AUZMSZ) elnöke, Karasszon Attila, többek közt a következő megtisztelő sorokat fogalmazta meg felkérő levelében:

„…Hisszük, hogy a művésznő nemzeti elkötelezettsége, tehetsége, kiemelkedő művészete és hagyományokhoz való ragaszkodása Önt teszi a legalkalmasabbá a XIII. Ausztráliai Magyar Kulturális Találkozó fővédnöki tisztségének betöltésére.”


 Popovics Judit: „…továbbra is a kárpátaljai magyarsággal szeretnénk foglalkozni”

Pappné Popovics Judit, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főmunkatársa, Ukrajnával foglalkozó területi referens. A kezdetektől itt dolgozik, sőt 1990 októberétől az említett hivatal elődjénél, a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Titkárságánál kezdett el tevékenykedni, amely 1992-ben alakult át a Határon Túli Magyarok Hivatalává.

— Azóta folyamatosan Kárpátaljával foglalkozom. Szakmámat illetően vegyész vagyok, de másoddiplomát is szereztem a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, hogy megfeleljek a munkakörömből adódó új kihívásoknak. Az évek során beleszerettem ebbe a munkába, nagyon örülök, hogy gyakran jöhetek Kárpátaljára — mondta Popovics Judit, majd hozzátette: — Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség politikusaival is hivatásomnál fogva ismerkedtem meg. Megalakulásától folyamatosan figyelemmel kísérem a szövetség tevékenységét, és úgy látom, olyan csapat állt össze, amely tud és akar tenni annak érdekében, hogy az itt élőknek jobb sorsa legyen, szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Örömmel tapasztalom, hogy fejlődik a térség, a változások szemmel láthatóak.

— A Határon Túli Magyarok Hivatala csupán december 31-ig működik…

— Igen, megszűnik, de a Miniszterelnöki Hivatalon belül létrejön a Nemzetpolitikai Főosztály, amely átveszi feladatait, amelyek között természetesen továbbra is szerepelnek a kárpátaljai magyarságot érintő kérdések. Hála Istennek, én munkatársa leszek az említett főosztálynak, remélhetőleg tapasztalataimat majd ott is tudom hasznosítani.

Krónika-infó


A Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának e-mail címei megváltoztak, az új címek a következők:

Titkárság: mission.ung@kum.hu Ügyfélszolgálati Iroda: info.ung@kum.hu

* * * * *

2006. november 24-én beiktatták hivatalába Larisza Malehet, a Magyar Köztársaság Lembergi Tiszteletbeli Konzulját.

A Lembergi Magyar Tiszteletbeli Konzulátus címe: Lemberg, Knyaginya Olga u. 116.

Telefonszáma: +380-32-264-58-22, 64-56-22 faxszáma: +380-32-264-15-23


 A közélet hírei

 

 Juscsenko vs. Janukovics: újabb menet?

A múlt héten sem csökkent az államfő és a kormányfő közötti szembenállás. Ezúttal Viktor Janukovics közelgő egyesült államokbeli látogatása körül izzottak a kedélyek. Viktor Juscsenko korábban rendeletben kötelezte a kormányt, hogy dolgozzák ki az ezzel kapcsolatos direktívákat. Azok azonban csak késve készültek el.

Olaj volt a tűzre, hogy sajtóértesülések szerint Borisz Taraszjuk külügyminiszter — aki korábbi „húzásai” miatt amúgy sem „lopta be” túlságosan magát Viktor Janukovics szívébe — már lépéseket is foganatosított annak érdekében, hogy halasszák el a kormányfő december elejére tervezett amerikai útját. Az a helyzet ugyanis, hogy mindezt anélkül tette, hogy egyeztetett volna közvetlen főnökével, Janukoviccsal! Nem véletlenül figyelmeztette ez utóbbi a kormányülésen a külügy vezetőjét: „Ne döntsön egymaga az egész kormány helyett!”.

A probléma végül megoldódott: a kormány jóváhagyta az említett direktívákat, az államfő pedig gyorsan alá is írta azokat…


 Miniszter-keringő

A napokban ismét napirendre került a parlamentben a „narancsos” miniszterek ügye. Azt követően, hogy a Nasa Ukrajina hivatalosan ellenzékbe vonult, az ezen politikai erő kvótája alapján kinevezett miniszterek is benyújtották lemondásukat. Többségük azóta meg is vált hivatalától, kérdéses maradt viszont Jurij Pavlenko és Jurij Poljacsenko sorsa. A válságellenes parlamenti koalíció tagjai korábban nem fogadták el lemondásukat, úgymond, még nem találtak megfelelő jelölteket a helyükre…

A múlt hét közepén azonban változott a helyzet: Jurij Pavlenkót, az ifjúsági és sportminisztert végül menesztették. Helyére pénteken a régiós Viktor Korzsot nevezte ki a törvényhozás, Poljacsenko viszont maradt! Az egészségügyi miniszter visszavonta lemondását, mégpedig arra hivatkozva, hogy „nem ért egyet a Nasa Ukrajina azon álláspontjával, miszerint a párt ellenzékben van a kormányhoz és a koalícióhoz képest”.

Egy harmadik Jurij, Lucenko ügye is terítékre került a törvényhozásban. A honatyák külön vizsgálóbizottságot hoztak létre annak kiderítésére, van-e korrupció, visszaélés a Belügyminisztérium rendszerében. Korábban ugyanis olyan információk bukkantak fel a sajtóban, hogy a tárca vezetője indokolatlanul léptetett elő soron kívül rendőri vezetőket, adományozott lőfegyvereket állami tisztviselőknek, politikusoknak stb. Egy kijevi városkerületi bíróság bűnösnek is találta őt, de a városi fellebbviteli bíróság végül Lucenkónak adott igazat…

Bíróság ide, bíróság oda, pénteken 248 „igen” szavazattal döntött a Rada: a narancsos forradalom egyik vezéralakjának mennie kell! Még aznap kinevezték a belügy új vezetőjét: a tárcát ezután az ugyancsak szocialista Vaszil Cusko irányítja majd. Ukrajna új főrendőre felszólalásában úgy fogalmazott, hogy küzdeni fog a milícia minden hiányossága ellen, s megígérte, hogy „egy lesz a törvény mindenki számára”

Elemzők már korábban rámutattak, hogy inog a bársonyszék Anatolij Gricenko védelmi, illetve Borisz Taraszjuk külügyminiszter alatt. Ez utóbbit pénteken menesztették is: 247 honatya támogatta a leváltásáról szóló javaslatot. Viktor Juscsenko azonban már korábban jelezte: amennyiben a válságellenes koalíció meneszti Taraszjukot, újra csak őt jelöli a külügy élére…

Viktor Janukovics az új külügyminiszter személyéről szólva úgy nyilatkozott, hogy még Washingtonba történő elutazása, azaz előtt tárgyal a kérdésről az államfővel.


Megkezdődtek a kifizetések

Kocsis Mária: “a szülőket nem terheli semmilyen illeték!”

December 4-én a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában az első szülők kézhez kaphatták a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatásokat. A kifizetések kapcsán felkértük Kocsis Máriát, a KAMOT Jótékonysági Alapítvány elnökét, hogy tájékoztassa olvasóinkat e témáról.

— A KAMOT Jótékonysági Alapítvány az idei esztendőben is sikeresen folytatta le a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési pályázatok begyűjtését és feldolgozását. A 2005—2006-os tanévben 15 373 pályázat került benyújtásra, amely összesen 21 263 diákot érint. A pályázatok feldolgozásakor számos érdekes dolog tűnt fel munkatársainknak: bár az első osztályba beiratkozott gyermekek létszáma csökkent, a magyar iskolák növendékeinek száma bizonyos mennyiséggel gyarapodott. Ez azt mutatja, hogy a magyar állam támogatása ösztönzőleg hat azokra a családokra, akik az elemi iskola befejezését követően végérvényesen magyar tannyelvű intézményekbe íratják be gyermekeiket.

A támogatások összege november végén futott be alapítványunk folyószámlájára. Ekkor már minden készen állt a kifizetések lebonyolítására. Miután alapítványunk kuratóriuma november 28-án megtartott ülése úgy döntött, hogy ismét folytatjuk a pályázóink körében nagy népszerűségnek örvendő „A bank házhoz megy” akciót, az Ukreximbank beregszászi kirendeltsége (igazgató Grebenyuk Olga) kidolgozta azokat a mechanizmusokat, amelyek a kifizetések lebonyolításához szükségesek.

A kuratóriumi ülésen, ahol megállapításra kerültek a kifizetési összegek is (a tavalyihoz hasonlóan az AB-típusú pályázatok gyermekenként 520 hrivnyát, a C- típusú pályázatok diákonként 65 hrivnyát jelentenek), más szervezési kérdésekről is döntöttünk. Többek között kisorsoltuk a kifizetések sorrendjét is, azaz nap mint nap milyen falvakba, városokba utaznak ki a bank és az alapítvány képviselői. A sorrend megállapításakor arra is tekintettel kellett lennünk, hogy technikailag egy nap során legfeljebb 600 pályázót tudnak kiszolgálni a bank munkatársai. Ezért többségében az egy „bokorhoz” tartozó települések kerültek egymás mellé a grafikonban.

Mivel a naptárban számos ünnep is szerepel ebben az időszakban, a kifizetések áthúzódnak a 2007-es esztendő elejére. December 22-ig minden munkanapon lesz kifizetés, illetve december 27-28-án, majd legközelebb január 10-én indulnak újra útnak kollégáink. A helyenként feszített munkatempó mellett reményeink szerint január második feléig minden pályázó kézhez kaphatja a támogatási összegeket.

A pályázókat minden településen a begyűjtők tájékoztatják előre a kifizetések lebonyolításáról. Kérjük, hogy a pályázók minden esetben hozzák magukkal személyi igazolványukat és adószámukat. Amennyiben a pályázó a kifizetés napján nem tartózkodik az adott településen, megbízhatja közeli hozzátartozóját a támogatási összeg felvételével (az ezzel kapcsolatos meghatalmazásokat a községi tanácsok végrehajtó bizottságai adják ki). Ha ez az út sem járható, akkor a kifizetések végén az Ukreximbank beregszászi kirendeltségén vehetik fel az összeget.

A KAMOT Jótékonysági Alapítvány ebben az esztendőben is magára vállalta a banki kezelés 1 százalékos összegének kifizetését, így a szülőket nem terheli semmilyen illeték!

Reméljük, hogy az anyaország nyújtotta támogatások így karácsony táján jó helyre jutnak, s sok örömet okoznak gyermekeinknek.

Zubánics László


Az UMDSZ értesíti a tisztelt választókat, hogy megyei és járási képviselői fogadónapot tartanak az Ungvári járásban

December 7-én délelőtt Tiszaágteleken és

Kisdobronyban

délután Eszenyben és Szalókán

December 20-án délelőtt Homokon, Koncházán,

Tarnócon, Gálocsban és

Palágykomorócon

délután Szürtén


Sajtótájékoztató az ügyészségen

A polgárok és az állam érdekeit képviselik

Múlt héten az ügyészségi dolgozók szakmai ünnepe alkalmából sajtótájékoztatót tartott Ruszlan Bilovar. A Beregszászi Járási és Városi Ügyészség vezetője beszámolt a hivatal munkájának eredményeiről. E szerint ez év elejétől száznál is több, ítélethozatallal végződött bűnügyi eljárás bírósági tárgyalásán képviselték a vádat, több mint kétszáz polgári beadványt vizsgáltak ki, 18 kérvényező csorbult jogait állították helyre. A jogvédő szervek összehangolt tevékenységének köszönhetően sikerült elérni a bűncselekmények számának jelentős csökkenését, így a súlyos és a különösen súlyos bűncselekményekét. A Beregvidéken az utóbbi évek folyamán a bűnözés visszaesése figyelhető meg. Ez a mutató 7%-kal alacsonyabb a megyei átlagnál.

Kiemelt figyelmet fordít az ügyészség az emberi jogok, a polgárok alkotmányos szabadságjogainak betartására. A munkabérek kifizetésének elmulasztása miatt 14 vezető beosztású személyt vontak adminisztratív felelősségre.

A járási és városi ügyészség fokozottan foglalkozik a környezetvédelmi rendelkezések, a földtörvény betartásának ellenőrzésével, a kiskorúak jogainak biztosításával.

Tudósítónk


Heti jegyzet

Az emlékezés értelme

Talán érthető s nem szorul hosszas magyarázatra, hogy — elsősorban október—november folyamán — számos megemlékezésen, emléktábla-avatáson vettem részt. Ezek mindegyike az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának alkalmából zajlott.

Ungvár, Beregszász, Nevetlenfalu, Nagyszőlős… Mind-mind felemelő, lelket erősítő, szívet emelő élmény volt.

Remélem, nem sértem meg a rendezőket, szervezőket, a résztvevőket, ha megjegyzem: a megemlékezések, avatások mindegyike mögött egy (esetleg több) kárpátaljai magyar szervezet állt.

Természetesen ez nem baj. Sőt. Az például, hogy Nevetlenfaluban Illés József emléktábláját az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi szervezetei együtt állították — példa értékű. Jó volt látni, érezni, hogy a magyar szabadságharccal szimpatizáló, röplapokat terjesztő tanár tette, emléke egységbe foglalta azt, azokat, ami, akik régóta összeegyeztethetetleneknek minősültek.

Engedtessék meg, hogy egyetlen eseményt mégis kiemeljek. Ez az emlékműsor Homokon, pontosabban Kincseshomokon zajlott. S nem volt úgynevezett hivatalos szervezője. Az ötlet, mint megtudtam, két fiatalembertől, Marcsák Gergőtől és Petro Istvántól származott, a szereplők pedig a helyi iskola tanulói és a Drugeth Klub tagjai voltak. Ez utóbbi azért is fontos, mert például csapi gyerekek is eljöttek énekelni, verset mondani. A jelenlévők egyike azt is „megsúgta”, hogy bizony a nézőközönség soraiban igencsak kevés a tanár. Ez egyrészt szomorú, másrészt emeli a fiatalok szándékának, tettének értékét.

Bizony, még az ünnepi eseményeken is gyakorta elhangzott: az ’56-os forradalomról keveset tudunk, ismereteink felületesek, s ami még ennél is szomorúbb, a szabadságharc a lelkekben sem foglalta el az őt megillető helyet, főként a fiatalok nincsenek tisztában a pesti srácok tettének nagyságával, a forradalom világváltoztató jelentőségével.

Remélem, a homoki gyerekek lelkesedése nem a kivételt erősítő szabály, hanem annak bizonyítéka, hogy végre e téren is van változás. Így van, ezért van értelme az emlékezésnek.

Horváth Sándor

 

 Művelődés, kultúra

Nem csak a húszéveseké a világ!

Találkoztak a nyugdíjasok

A Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete vezetőségének szervezésében december 2-án határon túli és kárpátaljai klubok együtteseinek találkozójára került sor Nyugdíjas Klubok Amatőr Együtteseinek II. Nemzetközi Találkozója címmel. A rendezvénynek a Beregszászi Városi Művelődési Ház adott otthont, ahol az egybegyűlteket Imre Margit, a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesületének elnöke köszöntötte. Bemutatta a vendégeket, akik között ott voltak Gajdos István, Beregszász polgármestere, az UMDSZ elnöke, Heckó György, a WIZHI—3000 elnöke, Imre József, a városi művelődési osztály főosztályvezetője, a Magyarországról érkezett vendégek.

— Ez a találkozó bizonyos értelemben bemutató is az amatőr együttesek műsoraiból, hiszen bírálóbizottság értékeli majd előadásaikat — mondta Imre Margit, majd röviden ismertette az elmúlt évek történéseit.

— 2004-ben rendeztük meg az I. Nemzetközi Nyugdíjasklub Találkozót, a mai rendezvényünk a Szülőföld Alaptól nyert pályázat eredménye. Ebből sikerült a beregszászi nyugdíjasegyesület fellépőruháit is színesebbé tenni — fejezte be gondolatait.

— Önök, szülők, nagyszülők azok, akik megtanították nekünk, mai nemzedéknek, mit jelent magyarnak lenni, mit jelent a haza szó, miként lehet megmaradni magyarnak. Nekünk pedig kötelességünk, hogy megháláljuk mindezt. Feladatunk, hogy elősegítsük: az öregkor ne a magányról szóljon — mondta Gajdos István. — Az UMDSZ elnökeként biztosíthatom Önöket további támogatásomról, számíthatnak szövetségünkre, hisz: Életet az éveknek! — tette hozzá.

Ezt követően kezdetét vette a többórás műsor, melynek keretében bemutatkoztak a határon túli és a kárpátaljai együttesek.

A szép, meghitt rendezvény kötetlen beszélgetéssel ért véget.

-csilla-


Kedves gyerekek!

Ha szívesen rajzoltok, elkészíthetitek saját alkotásotokat, amelynek címe: Első karácsony Betlehemben.

A rajzokat december 18-ig átadhatjátok a hittantanárotoknak vagy elvihetitek a beregszászi egyházirodába. A legjobb munkák készítői jutalomban részesülnek.

Az eredményhirdetésre a családi karácsonyon kerül majd sor december 25-én Beregszászban.

A beregszászi református egyház


 Mozaik

Pénzkereső feleségek

Mindent egy helyen

Sajnos, még mindig nincs elegendő munkalehetőség Kárpátalján, bár egyre javul a helyzet e téren. Nem véletlen tehát, hogy sokan úgy döntöttek, döntenek: magánvállalkozásba fognak. Vidékünk településein a mai napig egyre-másra nyílnak a mini ábécék, vegyesboltok. A munkácsi járási Dercenben például közel húsz kisbolt működik. Az egyik Szabó Klára és Szakács Valéria tulajdonában van. Az üzletről Szabó Klárát kérdeztük.

— Barátnőmmel közösen nyitottuk a vegyesboltot ez év márciusában. Vasárnap kivételével mindennap nyitva tartunk reggel nyolctól este hatig ebédszünet nélkül. Felváltva dolgozunk az üzlettársammal.

Hogy miért nyitottunk boltot? Sajnos, nálunk is, akárcsak más településeken, nagy a munkanélküliség. Egy embernek pedig igencsak nehéz feladat a család eltartása, pláne ha gyerekek is vannak. Úgy gondoltuk, mi is besegítünk férjeinknek, ezért pénzkeresési forrás után néztünk. De az sem mellékes, hogy nagyon szeretem ezt csinálni, szeretek a kereskedelemben dolgozni.

Szabó Kláráék üzlethelyisége nem nagy, de szinte minden megtalálható benne, amire szükség van a háztartásban. Sőt, ajándéktárgyak, ruhaneműk között is válogathat az oda betérő.

— Igyekeztünk mindenből beszerezni egy keveset, de úgy tapasztaljuk, hogy az élelmiszerek a legkelendőbbek, hiszen azok nélkül nem lehet létezni. A ruhaneműkre, lábbelikre nincs olyan nagy igény, mert elég szegény világban élünk, és az emberek örülnek, ha a legszükségesebb dolgokat meg tudják vásárolni. Nem nagy jövedelemmel dolgozunk, meggazdagodni biztos nem fogunk belőle, de arra elég, hogy a családot eltartsuk — mondja beszélgetőpartnerem.

A továbbiakban az is kiderül: annak ellenére, hogy még csak néhány hónapja nyitották meg az üzletet, visszajáró vevőkörük van. Bár nagy a konkurencia, de aki elégedett velük, az nem megy másik boltba. A forgalmuk tehát jó, panaszra nincs okuk. Az ünnepek közeledtével pedig még több vevőre számítanak. Ez egyébként már észrevehető, hiszen — ha csekélységeket is — sokan vásároltak Mikulásra, s vásárolnak karácsonyra a gyerekeknek, unokáknak.

— Honnan szerzik be az árut? — érdeklődöm tovább.

— Munkácsról, de van, amit Magyarországról hozunk. Áraink ugyanolyanok, mint a többi vegyesboltban. Csak nagyon kicsit adjuk drágábban, mint a városban, de szerintem megéri helyben vásárolni, mert nem kell utazgatni, cipekedni stb. — hangzik a válasz.

Terveikkel kapcsolatban Szabó Klára elárulta: előbb-utóbb terjeszkedni szeretnének, hiszen az üzlethelyiség elég kicsi, megélni pedig kell valamiből.

-csillag-


Felavatták a beregszászi Mária-szobrot

A Szűzanya oltalma alatt

Mint arról egyik korábbi számunkban olvashattak, a beregszászi görög katolikus egyház, Margitics Volodimir beregszászi parochussal az élen elkészíttette a Mária-szobrot. A szobor az ülő Szűz Máriát ábrázolja, aki maga előtt tartja a kitárt karú kis Jézust.

Az alkotás felszentelésére december 2-án került sor. Az ünnepségen részt vettek Kárpátalja egyházi méltóságai, közöttük Milan Sasik. A görög katolikus egyház püspöke örömét fejezte ki, hogy egy ilyen csodálatos, a békét jelképező alkotás díszíti Beregszászt.

Gajdos István köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen formában kivették részüket a munkából. Margitics Volodimir atyának átnyújtotta a megyei tanács elismerő oklevelét, valamint a városi tanács okleveleit (a képen) azoknak, akik szívükön viselték a szobor mihamarabbi elkészülését.

— Bízom benne, hogy ez a szobor a békét, a barátságot, a nyugalmat sugallja most is, és a jövőben is — mondta Beregszász polgármestere.

-hcs-


Hogy szemek nyíljanak, szívek induljanak

A keresztség sákramentumában részesültek

2001-ben a Sámuel Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy reményt adjon a Kárpát-Ukrajnában élő árva és elhagyott gyermekeknek arra, hogy jó körülmények között nőhessenek fel. Ezek a gyermekek a megye csecsemőosztályain, kórházakban szüleiktől elhagyatottan várják sorsuk alakulását…

A Sámuel Alapítvány létrejöttének ötödik évfordulója alkalmából hálaadó istentisztelet keretén belül a keresztség sákramentumában részesült 16 gyermek. Ők az elmúlt öt év alatt kerültek az alapítvány által létrehozott családi típusú gyermekotthonokba.

A hálaadó alkalomra december harmadikán került sor a beregszászi református templomban, amely zsúfolásig megtelt. A 89. zsoltár 1. versének eléneklése után Nagy Dóra előadásában Adventi verset hallhattunk, majd a 348. dicséret eléneklését követően Pocsai Sándor tartott keresztelési igehirdetést Ezékiel könyvéből a 16. fejezet versei alapján. — Örömünnep a mai, hiszen tizenhat gyermeket az Isten házában keresztvíz alá hozunk. De ugyanakkor vissza kell emlékeznünk a gyermekek születésére, arra, hogy szüleik eldobták, sorsukra hagyták őket, elfelejtkeztek róluk. Kegyelem, hogy a gyermekek itt lehetnek, az Úr házában, hiszen Isten azt mondja: ezeknek a gyermekeknek élniük kell! — mondta a lelkész.

Ezt követően az alkalom legmeghittebb pillanatai következtek: a meghívott lelkészek megkeresztelték a gyermekeket.

— A Sámuel Alapítvány elismerését fejezi ki a szülők felé, hiszen ezeknek a gyermekeknek esélyt adtak, szívükbe fogadták őket. Csak gratulálni tudok nekik. Alapítványunk a keresztséget jelképező kanalat és villát ajándékozza a gyermekeknek, melyekbe belevéstük nevüket — mondta Cees van de Rerk, a Szivárvány Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Zán Fábián Sándor főjegyző imádsága után a kamarakórus szolgált, Isten igéjét Török István nyugalmazott lelkész hirdette János Szent Evangéliuma 3. része 14-17 verseinek alapján.

A Sámuel Alapítvány munkáját Taracközi Ferenc lelkész ismertette.

Hitvalló énekünk eléneklése után zárszót Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke tartott, aki Isten áldását kérte minden jelenlévőre.

-csillag-


 Az ifjúság hangja

 

 A Mobil: kinek mit jelent?

Nemcsak kishazánkban, hanem szerte a világon 15—20 éve kezdtek elterjedni a mobiltelefonok, s mára nélkülözhetetlenné váltak az ember mindennapi életében. A mai mobiltelefon-választék igen bőséges. Egyre elterjedtebbek a multifunkciós készülékek, amelyek már nem csak a kapcsolatteremtést (telefonálást) teszik lehetővé. A nagy mobilszolgáltatók versenyt futnak egymással annak érdekében, hogy ők tudhassák magukénak a legtöbb felhasználót, ezáltal a legkedvezőbb tarifákkal, valamint akciókkal állnak elő; és ahogy a mondás tartja: „Mindent a cél érdekében.”

De milyen jelentősége is van egy ilyen kicsi tárgynak az ember életében? Elsősorban kapcsolatteremtésre szolgál: beszélgethetünk szeretteinkkel, barátainkkal. Másodsorban szórakoztatási és „élvezeti” cikként funkcionál. Mára már az az elfogadott, hogy minél kisebb és minél drágább a telefonod, annál menőbb vagy. 2006-ban a mobiltelefont már úgy definiálhatjuk, mint „kisméretű számítógép a zsebben”.

A telefontulajdonosok két végletét tudjuk elkülöníteni. Az egyik csoport egy másodpercre sem tudja elképzelni az életét mobilja nélkül. A másik, a kisebb létszámú viszont nem függ ilyen mértékben készülékétől.

Mindkét csoport hozzáállását meg lehet érteni: ha már vagyonokat fizettek telefonjaikért, akkor maximálisan ki akarják használni azokat; illetve amellett, hogy van mobiljuk, még rengeteg szórakozási és kikapcsolódási lehetőséggel szeretnének élni.

Végszóra pedig mit is lehet mondani? Csak annyit, hogy figyeljük a technológia fejlődését, s körülbelül 5—10 év múlva tegyük fel újra a kérdést (mit is jelent a mobiltelefon az ember életében?), és akkor már csak mosolyogni fogunk mai funkcióin.

Zeke Zsuzsa


 Gólyabál a főiskolán

Idén november 24-én immár 11. alkalommal került megrendezésre a
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata által rendezett gólyabál. Nagyon örültünk, hogy mi is részt vehettünk ezen a színvonalas ünnepségen. Azért volt jelentős számunkra ez a meghívás, mert személyesen is meg tudtuk pecsételni baráti együttműködésünket.

A köszöntések elhangzása után Bátyi Szilvia, a HÖK elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, majd a görög katolikus egyház ifjúsági szervezetének nevében Egressy Miklós atya kívánt sok sikert az elkövetkező időszakra az elsősöknek.

A bál a gólyák bemutatkozásával kezdődött. Elsőként az ukrán—magyar, magyar—ukrán szakos hallgatók műsorát láthatták a megjelentek. Őket követték a magyar—angol, angol—magyar, matematika—informatika, angol—történelem és történelem—angol szakos diákok. A hangulatot a tanítói és óvodapedagógiai szakos hallgatók fokozták. Végül az i-re a pontot a földrajz—biológia, biológia—földrajz és az agronómus szakos diákok tették fel. Az előadások közben osztották ki a diákok által megítélt címeket 2006 legjobb tanárának, illetve diákjának.

A szórakoztató előadások után a gólyák léptek színpadra és mondták el esküjüket, amelyet Szaniszló Róbert magyar—angol szakos első éves hallgató vezetett. Az eskü után a felsős diákok feltűzték a gólyáknak az őket megillető kitűzőket.

A bál nyitótánca a keringő volt, majd a gólyák ropták első táncukat tanáraikkal. A jó hangulatról az Integrál együttes gondoskodott. Az est folyamán nagy sikert aratott a táncverseny és a karaokee-show. A fergeteges buli hajnalig tartott.

Balogh Éva


 Elindult!!!

Nagy örömünkre 2006. november 29-én elindítottuk Filmklubunkat. A jelenlévők az Ünneprontók ünnepe c. vígjátékot láthatták. Az első előadás a vártnál jobban sikerült, a résztvevők száma jelentős volt. A nézőktől — akik remélik, hogy a továbbiakban is folytatjuk a vetítéseket — pozitív visszajelzéseket kaptunk.

Bízunk benne, hogy mindenkinek tetszett a film, és a továbbiakban is lesz igény a vetítésekre.

Bálint Sándor


 Mit szeretnek a fiúk a számítógépes játékokban?

Napjainkban a számítógép már a legtöbb otthonban megtalálható. Az emberek előszeretettel használják munkára és szórakozásra egyaránt. Igaz, az utóbbi mindenki számára vonzóbb fogalom. Amikor a komputeres játékokról van szó, első helyen a fiúk, férfiak állnak, mivel a játékgyártó cégek termékeinek többségét korunk Ádámjainak készítik (persze, vannak kifejezetten nőknek készített játékok is).

Vajon mit szeretünk ezekben? Élvezettel játsszuk az autóversenyzős (Juice, Need for speed most vanted/carbone) játékokat, mivel bármilyen kocsit vezethetsz, tuningolhatsz a virtuális valóságban. Ott van minden férfiban az a bizonyos versenyszellem, a győzni akarás. Az egészben a plusz az, hogy ha összetöröd a kocsidat, egy gombnyomás, és lesz másik, ráadásul nem is kell hozzá jogsi. Ezen játékok után vigyázzunk arra, hogy ne keverjük össze a játékot a valósággal!

Hasonló népszerűségnek örvendenek a FPS (first person shooter) akciójátékok (Doom, Counter Strike, Quake, Half life, XIII). Lényegük: bedobnak egy ellenséggel tele helyre, ahol minél több ellenfelet kell “eltenni láb alól”. Jutalom: új szint. Mi ebben az élvezet? Kis adrenalinszint-emelkedés, meghúzhatod a ravaszt, és nem csuknak le, könnyen levezeted a feszültséget és lekötöd magad egy-két órára.

A népszerű játékokhoz tartoznak a stratégiajátékok (Heroes, Age of Empires). Lényegük: építesz, rombolsz, rengeteg embert irányíthatsz (minden férfiban valahol ott lapul a főnök), nincs parancsmegtagadás, harcolsz, győzhetsz és hatalmat kapsz mindenki és minden fölött.

Arról, hogy milyen hatással vannak ezek a játékok elmédre, sokat lehetne beszélni...

Tanulság: játszani jó dolog és élvezetes, de nem szabad túlzásba vinni!

B. S.


 Érdemes elgondolkodni rajta

 

Idén is méltatták a Katalinokat Dédában

Már hagyománnyá vált a dédai kultúrházban, hogy Katalin-bált tartunk. Minden évben megválasztjuk a bál királynőjét és két udvarhölgyét. A délutáni órákban a kisebb hölgyeknek szervezzük meg a bált , akik “megmérkőzhetnek” a tini bálkirálynő és udvarhölgyei címekért.

Az idén a tini királynő Náskó Barbara (9 éves), I. udvarhölgye Popovics Kitti (10 éves), II. udvarhölgye Bíró Dóra (10 éves) lett.

Az esti bálon a zsűri a bál királynőjének Homoki Viktóriát (18 éves), I. udvarhölgynek Nagy Évát (16 éves) II. udvarhölgynek pedig Baraté Bettinát (16 éves) választotta meg (a képen).

December 10-én Mikulás-bált szervezünk, melyen a lányok választanak bálkirályt és két herceget. Fellép a Piruett tánccsoport, és sok-sok ajándékot hoz a Mikulás a délutáni ünnepségen.

Balogh Gizella, a dédai kultúrház igazgatója


 PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

Figyelem! Az alábbi tájékoztató nem a felhívás teljes szövege.

A teljes pályázati felhívás a tájékoztató végén szereplő elérhetőségeken szerezhető be.

A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2006/2007-es tanév tavaszi szemeszterében történő egyéni részképzős tanulmányútra.

A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2006. december 21., 16 óra.

Pályázni a Beregszászi Agora Irodától igényelhető, valamint az Internetről is letölthető (www.agorairoda.net) adatlapon lehet.

Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a pályázati felhívás teljes szövegéről, a pályázati adatlapról és az ösztöndíjszerződésről:

Beregszászi Agora Iroda, 90200 Beregszász, Illyés Gyula sétány 1. (a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épülete).

Tel./Fax: +380-31-41-240-78.
E-mail: info@agora.uz.ua


AIDS-konferencia Beregszászban

A Legfontosabb a megelőzés!

A HIV új jövevény, századunk szülötte. 1999 óta az AIDS a legtöbb életet követelő fertőző betegség. Eloszlása világszerte nagy egyenlőtlenségeket mutat, és a járvány jellege is régiónként különbözik. Eddig tizenhárom millió tizenöt év alatti gyermeket tett árvává, a többségük Afrikában él. A járvány alapvetően átformálja a népességszerkezetet. A HIV-fertőzöttek száma 2000-ben a becslések szerint már több mint harminchatmillió volt — tíz év múlva a legtöbbjük már nem él. A járvány eddig huszonkétmillió életet követelt világszerte, és az áldozatok száma évről évre növekszik, tavaly elérte a hárommilliót. Az ENSZ AIDS elleni programjának legutóbbi jelentése így fogalmaz: a kép sötét, apró reménysugarakkal.

Aggasztó a járvány robbanásszerű terjedése Ukrajnában: 1995 és 1999 között a diagnosztizált esetek száma a hetvenszeresére növekedett! 1999 végére a becslések szerint már több mint kétszázezren hordozták a vírust, ami az ország felnőtt lakosságának közel egy százaléka.

Ilyen gyors ütemű terjedés egyetlen módon következhet be: Ukrajnában a vírus elsősorban közös tűhasználattal adódik át a kábítószer-élvezők között. A fertőzöttek nagy száma miatt komoly veszély, hogy a járvány idővel az általános népességre is átterjed. A vírus a szexuálisan aktívvá váló fiatal felnőtteket fertőzi meg, akik a betegség hosszú kifejlődési ideje után húszas-harmincas éveikben halnak meg. Mintha háború pusztított volna: szinte eltűnik egy generáció.

Az egyéb fertőző betegségektől eltérően az AIDS elkerülhető lehetne, hiszen az erkölcsi magatartás következtében fertőződnek meg vele. Ezért van nagy szerepe az iskoláknak az AIDS-t megelőző propaganda terjesztésében.

A Beregszászi 3. Számú Középiskolában konferenciát tartottak a témával kapcsolatban. A konferencia szervezői Bacskó Magdolna iskolaigazgató, valamint Szvitlana Palincsak biológiatanár. Minden iskola egy tanárral és két tanulóval képviseltette magát. Előadást tartottak egészségügyi és oktatásügyi szakemberek. Valamennyien arra hívták fel a hallgatóság figyelmét, hogy legfontosabb a fertőzés elkerülése. Az AIDS gyógyítása ugyanis hatalmas pénzekbe kerül, s országunak ez nagy anyagi megterhelést jelent.

Tudósítónk

 

Fekete krónika

 

 BMW-t csempésztek

A napokban újabb drága autót fogtak a csapi határátkelőhelyen: egy szlovák állampolgár egy 2003-as gyártási évű BMW 53-ast próbált behozni Ukrajna területére. Kiderült azonban, hogy a jármű alvázszámát meghamisították. Az Interpol segítségével azt is megtudták, hogy a kocsit körözik, mert az EU egyik tagországában lopták el.

A közel 190 000 hrivnya értékű autót lefoglalták, az ügyben eljárás indult.


 A rabló 85 hrivnyát zsákmányolt

Ungváron, a Dekabristák utcában egy ismeretlen rátámadt egy 29 éves komoróci férfira, alaposan megverte, majd kifosztotta áldozatát. Zsákmánya 85 hrivnya volt.

A rendőrök forró nyomon indultak a bűnöző nyomába. Rövidesen sikerült is elkapniuk a támadót, egy 39 éves helyi férfit.


 Anyját és nővérét késelte meg

A Rahói Járási Kórházba az egyik községből szúrt sebekkel szállítottak be egy 41 éves nőt és 17 éves lányát. Kiderült, hogy a sértettek fia, illetve fivére bánt el velük ilyen brutálisan egy családi veszekedés közben.


 Felettese lőtte meg a határőrt

Kárpátalján az egyik határőrs fegyverszobájában egyik éjszaka lövés dördült. Az őrs parancsnokhelyettese szolgálati fegyverével — állítólag véletlenül — megsebesített egy Harkiv megyei illetőségű sorkatonát, akit kórházba kellett szállítani. A fiatalembert a mellkasán érte a golyó, de szerencsére a jobb oldalon. Az ügyben folyik a nyomozás.


 Erdélyi-festményt loptak Munkácson

Az utóbbi időben elszaporodtak a műkincslopások megyénkben. Legutóbb Munkácson loptak el egy Erdélyi-festményt, valamint más magyar festők négy alkotását. A tettesek három zárat is feltörtek a dupla bejárati ajtón, úgy hatoltak be a lakásba.


 Kipróbálta, megtetszett, meglépett…

Két „nem hagyományos” vásárlóval is találkoztak megyénkben az utóbbi időben. Előbb egy ungvári üzletben kért el egy Nokia 80-as mobilt egy idegen. Addig-addig nézegette, hogy — amikor az elárusító el volt foglalva, ezért nem figyelt oda — elillant a telefonnal.

Munkácson még cifrább eset történt. Egy helyi vállalkozó el akarta adni 20 000 hrivnyát érő motorkerékpárját. Akadt is egy jelentkező. Az idegen elkérte a gépet, hogy kipróbálja, de a próbaútról már nem tért vissza. Úgy látszik, nagyon megtetszett neki a motor…


 Halál az autóban és az utcán

Holtan szállítottak be a napokban egy 22 éves holubinei lakost a Szolyvai Járási Kórházba. Kiderült, hogy a fiatalember egy szolyvai férfi autójában utazott, amikor hirtelen rosszul lett. A kocsi vezetője kórházba sietett vele, ám útközben meghalt.

Ungváron, a Minaji utcáról egy idős, eszméletlen férfit kellett kórházba szállítani. Sajnos, a 60-65 év közötti emberen már nem tudtak segíteni az orvosok.


 Beregszász: magyar állampolgárokat vertek meg

Az egyik hotelben lévő szálláshelyére tartott az a két magyarországi állampolgár, akiket huligánok támadtak meg. A 28, illetve 24 éves férfiba, akik az egyik újonnan nyílt helyi vállalatnál dolgoznak, hárman kötöttek bele minden ok nélkül, sőt meg is verték őket.


 Saját menye lopta meg?

A huszti rendőrökhöz egy szokirnicai asszony fordult azzal, hogy idén s a korábbi években nem egy alkalommal pénz tűnt el a házából. A 76 éves nyugdíjas szerint menye tulajdonított el tőle 300 hrivnyát és 50 dollárt. Hogy mi igaz mindebből, azt a nyomozók feladata megállapítani.


 Dokumentumokat hamisítottak

A gazdasági rendőrség feltárta, hogy az egyik munkácsi rt. munkatársai pénzügyi visszaéléseket követtek el. Kiderült, hogy 2003 folyamán fiktív szerződést kötöttek az egyik helyi vállalkozóval, aminek eredményeként a vállalat számlájáról 102 000 hrivnyát utaltak át ez utóbbinak. Az üzletember később ingatlant vásárolt a pénzen, így mosva tisztára a bűncselekményből származó pénzt.


 Ketten egy ellen

A közelmúltban Őrdarmán, egy elhagyott épületben bukkantak rá a 29 éves B. János holttestére. A beregszászi férfit leszúrták. A nyomozás során kiderült, hogy két 20 éves fiatal ölte meg: szemet vetettek az áldozat autójára, pénzére, mobiljára és arany ékszereire.

A rendőrök forró nyomon indultak a tettesek nyomába, s a holttest megtalálását követően néhány órán belül kézre is kerítették őket.


 Pénzt vagy állást!

Az egyik técsői járási településen korábban dolgozó pedagógus a jobb fizetés reményében idénymunkát vállalt megyénk határain túl. Szerette volna, ha közben megmarad az állása az iskolában, nem szakad meg a munkaviszonya, ezért felkereste a tanintézet igazgatóját. Ez utóbbi nem zárkózott el a dologtól, ám 500 dollárt kért szolgálataiért. A tanárnőnek nem volt más választása — fizetett. Az ügyben eljárás indult.

(A Vidomosztyi Miliciji és a zakarpattya.net.ua anyagai nyomán)


Bánjanak óvatosan a tűzzel!

A tél beálltával általában nő a tűzesetek száma is. A kályhák, villamos fűtőtestek helytelen használata, ezek meghibásodása, „maszek” villanymelegítők használata miatt keletkezett tüzek gyakran emberéleteket is követelnek. Az áldozatok főleg idős emberek vagy gyerekek.

A tragédiák java részét kis odafigyeléssel, az elemi szabályok betartásával meg lehetne előzni. Például úgy, hogy nem hagynak felügyelet nélkül kisgyerekeket, idős embereket. Ez utóbbiakkal kapcsolatban nagy szerep hárul a lakosságra, a szociális munkásokra, szolgálatokra.

Tisztelt polgártársak! A tűzrendészet ismét felhívja figyelmüket: tartsák be a tűzvédelmi előírásokat, szabályokat. Ügyeljenek arra, hogy gyerekeik, idős családtagjaik is betartsák ezeket!

Abban az esetben, ha veszélyes helyzetet tapasztalnak, azonnal értesítsék szolgálatunkat a 01-es vezetékes vagy a 101-es mobilszámon. Munkatársaink gyorsan intézkednek a veszély elhárítása érdekében.

Legyenek elővigyázatosak, óvják életüket, egészségüket és vagyonukat!

Anatolij Lanyo,

A Katasztrófavédelem Beregszászi Járási Osztályának felügyelője


 Csemegéző

A MAGYAR IRODALOM KÁRPÁTALJAI

LEXIKONA

1918—2006

Sorozatszerkesztő: Dupka György

73. Zubánics László

(Gut, 1971. május 20.)

Közíró, lapszerkesztő, helytörténész, kisebbségi politikus. Újságírói álnevei: Fogarasi, Bán. Írói álneve: Guthy Csaba. Földműves családban született. Tanulmányait a Guti Általános Iskolában és a Jánosi Középiskolában végezte.

1988—1993 között szerzett történelem szakos diplomát az Ungvári Állami Egyetemen. Diplomamunkáját Magyarország, ezen belül Kárpátalja történetéből írta. Diákéveiben a Társ című ifjúsági lap szerkesztője. Előbb pedagógusként tevékenykedett: a Guti Általános Iskolában magyar nyelvet és irodalmat, később a Beregszászi 18. Sz. Ruhaipari Szakközépiskolában történelmet tanított.

1996-tól a Beregi Hírlap rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettese, 1998-tól főszerkesztője. 1996—1998-ban társadalmi munkában a Kárpáti Panoráma című megyei lap magyar kiadását szerkesztette. 1990—1992 között a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökségi tagja és a Kárpátaljai Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke.

1991-ben az UMDSZ egyik alapítója. 1992-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán magyar történelemből részképzésen vett részt. Az 1993-ban alakult MÉKK tevékeny tagja, helytörténeti programjainak koordinátora. 1994-től a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség elnökségi tagja, 1997-től alelnöke, majd ügyvezető elnöke. 1998—2002 között a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője.

1999-től a Fehérgyarmat székhelyű Hármashatár Irodalmi Társaság tagja, 2003-tól társelnöke. 1999—2002 között az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség régióelnöke. 2003-tól az UMDSZ Országos Tanácsának elnöke. Több alapítvány, testület és intézmény vezetőségi tagja, köztük a Kárpátaljai Magyar Ösztöndíjtanács, a Szolyvai Emlékparkbizottság, a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének tagja, a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke, a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, tagja az Ukrán Nemzeti Újságíró-szövetségnek.

Kutatási területe: Kárpátalja története heraldikai összefüggésekben, ezenkívül szakterülete a középkor, nagy gyűjteménye van heraldikai ábrákból, címerekből, családfákból. Eddig 5 könyvet adott ki, számos tanulmánya jelent meg a helyi és a magyarországi periodikákban (Pánsíp, Hatodik Síp, Kárpáti Panoráma, Kárpáti Igaz Szó, Beregi Hírlap, Kárpátalja, Belvedere (a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történészlapja), Bihari Napló (Nagyvárad). A P. Punykó Mária által szerkesztett „Szem látta, szív bánta…” és a „Hét kereszt alatt felkelek” című tanulmánykötetekben egy-egy nagyobb munkája látott napvilágot. Kisprózáit, elbeszéléseit Guthy Csaba név alatt publikálja, egyik elbeszélésével bemutatkozott az Együtt c. folyóiratban is. Összeállításában jelent meg a Hármashatártalanul c. irodalmi antológia 2004-ben az Intermix Kiadó gondozásában. Kitüntetései: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága — Anyanyelvi Konferencia oklevele.

Jelenleg is szülőfalujában él.

Művei: Guti körkép. Helytörténeti tanulmány. Intermix Kiadó, Ungvár—Budapest, 2000, Beregszászi kalauz. Beregszászi Járási Nyomda, Beregszász, 2000, Beregszászi kalauz. Második, bővített kiadás. Beregszászi Járási Nyomda, Beregszász, 2001, Miszto nad Verke (a Beregszászi kalauz ukrán nyelvű kiadása). Beregszászi Járási Nyomda, Beregszász, 2002, Régmúlt virágok illata. Tanu