A szabadságharc költőjére emlékezve

Petőfi Sándor születésnapját méltattuk

Nehéz évet hagytunk magunk mögött, és nehéz év áll előttünk — így kezdte újévi beszédét Sólyom László köztársasági elnök. A beszédet a Magyar Rádió is közvetítette. A köztársasági elnök a tavalyi év tanulságai között említette, hogy a politikának is vannak erkölcsi határai, ezért a politikának is meg kell változnia.

A társadalmat uraló pártpolitikai megosztottság az ország egyik legsúlyosabb gondjává vált, de az ország alapjában véve egységes, a pártpolitikai megosztottság nem gyökerezik mélyen az emberekben — jelentette ki Sólyom László.

A köztársasági elnök az Unió bővítése kapcsán megjegyezte, hogy a magyar nemzet egésze immár egy közösséget alkot az Európai Unióban, de valljuk a közösséget az Unión kívül maradt mintegy félmillió magyarral is.

Beszéde végén Sólyom László a gyermekek és a családok fontosságát hangsúlyozta. „Forduljunk a gyermekek felé! Ők gazdagítanak minket reménnyel. Értük érdemes áldozatot vállalni. Holnap ők lesznek Magyarország” — zárta hagyományos újévi beszédét a köztársasági elnök.

Január 1-jétől az Európai Unió 25-ről 27 tagúra bővült, miután Románia és Bulgária is a közösség tagjává vált. A két országban hatalmas utcabálokkal ünnepelték szilveszter éjjelén a jeles eseményt. Szlovénia tegnaptól — elsőként az EU-hoz 2004-ben csatlakozott 10 új tagállam közül — már euróval fizethet, így az euró-zóna 12-ről 13 tagúra bővült (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Szlovénia), lélekszáma pedig mintegy 310 millió főt tesz ki.

Hivatalba lépett az új ENSZ-főtitkár, a dél-koreai Ban Ki Mun. A politikus mindenfajta ceremónia nélkül foglalta el posztját, és már kinevezte kabinetfőnökét, valamint szóvivőjét.

A héten még megjelöli az új főtitkárhelyettest is, várhatóan egy fejlődő országbeli nő foglalja el majd ezt a posztot. Ban Ki Mun még decemberben úgy nyilatkozott, hogy legfontosabb feladata az ENSZ-be vetett bizalom visszaszerzése lesz.

Két perccel újév előtt Moszkvában aláírták az orosz-fehérorosz földgáz-megállapodást.

— A mostani megállapodással a Gazprom teljes mértékben elégedett — jelentette ki az orosz fővárosban Szergej Kuprijanov, az óriáscég képviselője. Kuprijanov szerint az öt évre szóló egyezség „kényelmes átmeneti időszakot garantál Fehéroroszország számára az európai árakhoz való igazodásban”.

Az új szerződésnek megfelelően 2007-ben Minszk 100 dollárért kapja az orosz földgázt, ami jelentős áremelkedésnek számít ugyan, de így is ötdolláros engedmény a Gazprom legutolsó ajánlatához képest. Ezt követően átlagosan 10 százalékkal növekszik majd évente az ár, hogy 2011-ben érje el az európai színvonalat. Egyidejűleg a Gazprom 2,5 milliárdért megszerezte a fehérorosz nemzeti gázüzemeltető cég felét. Oroszország ugyanakkor emeli az Európába irányuló gázszállításaiért Minszknek fizetett tranzitdíjat is.

Kivégezték az egykori iraki diktátort, Szaddám Huszeint, akit emberiség elleni bűntettekért ítéltek halálra novemberben. Szaddámot 2003 decemberében, 9 hónap rejtőzködés után fogták el, a halálos ítéletet egy 1982-es síiták elleni büntetőhadjárat miatt szabták ki rá. Bár uralmának és életének utolsó éveiben gyűlölt zsarnokként tartották számon, volt olyan idő, amikor Szaddám felvilágosult reformernek és a nyugat barátjának számított.

A thai fővárost kilenc-tíz robbantás rázta meg az óév utolsó napján, illetve az újév első óráiban, az akciókért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. A katonai junta által felállított kormány érdekes módon nem a Thaiföld déli részén aktív muzulmán szélsőségeseket, hanem a korábbi miniszterelnököt, Thakszin Sinavatra híveit vádolta meg: bizonyítékokkal vagy bármiféle részlettel azonban adósak maradtak.

A merényletek három thai halálos áldozatot követeltek, a mintegy negyven sebesült között kilenc külföldi, köztük négy magyar volt.

Negyven napig hánykolódott a Csendes-óceán vizein öt Costa Rica-i halász. A halászok november 23-án futottak ki a nyílt vízre, de a salvadori partoktól 200 kilométerre bárkájuk motorja felmondta a szolgálatot. A Costa Rica-i parti őrség eredménytelenül kereste őket.

A magukra maradt halászok szigorúan beosztották víz- és élelemkészletüket, étrendjüket frissen halászott halakkal egészítették ki. Így maradhattak életben negyven napig, mire végre a hét végén rájuk talált és felvette őket egy lengyel hajó. A 41 éves kapitány, valamint négy 15 és 18 év közötti beosztottja egészségi állapota jó, de azért kivizsgálásra kórházba szállították őket.

Szili Katalin szerint egy modern nemzetpolitikai törvény megalkotásával kellene szabályozni a magyarországi és a határon túli magyarság együttműködésének intézményrendszerét.

„Egy önmagára kicsit is adó, a nemzetpolitikai kérdést helyén kezelő mai európai nemzetnek szüksége van arra, hogy a jelenlegi körülmények között az intézményesített párbeszéd és az együttműködés kérdéseit olyan szinten szabályozza, ami szomszédsági érdekeket nem sért, de mégis megtalálja az együttműködés megfelelő fórumait” — mondta a politikus.

Szili Katalin hangsúlyozta, hogy a törvényben az intézményesített párbeszéd, valamint a határon túli magyarok döntésekbe történő bevonásának kérdését kellene szabályozni. Mint kifejtette, a határon túli magyarok jelentős része az Európai Unió állampolgára lett, vagy rövid időn belül az lesz, ugyanakkor sokuk az unión kívül marad; a jogszabály létrehozását azonban nem csak az integráció indokolja.

A törvény a jelenlegi európai helyzetben a magyarság, mint nemzet számára határozná meg az együttműködés lehetőségeit. Mint mondta, manapság ezt a kérdést mindenki pártpolitikai alapon közelíti meg, a jogszabállyal épp ezt kellene meghaladni.

A házelnök kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a törvény nem a határon túli magyaroknak járó kedvezményekkel és nem a kettős állampolgársággal foglalkozna.

Szili Katalin emlékeztetett egy korábbi, Tóbiás József MSZP-s képviselővel közösen benyújtott, az egyházakkal való együttműködés intézményrendszerét szabályozó törvényjavaslatára, amelyet reményei szerint a tavaszi ülésszak alatt tárgyalhat a Ház.

A nemzetpolitikai törvény hasonló lenne ehhez, mert világossá válna, hogy milyen kérdések tartoznának az Országgyűlésre, a kormányra, vagy éppen az államfőre — mondta a házelnök.

Arra a felvetésre, hogy a Magyar Állandó Értekezlet, illetve a Kárpát-medencei magyar képviselők fóruma is az együttműködés lehetséges formája, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: ez utóbbi fórum jól működik, be is kellene emelni a törvénybe. Hozzátette: a jogszabállyal ezenkívül más, a magyarság szempontjából fontos kérdéseket is rendezni lehetne, például a szórványok ügyét.

A tervek szerint az erdélyi magyar politikusok, valamint a civil szféra, az értelmiség és az egyház mérvadó személyiségeinek aláírásával a dokumentum egy széles körű konszenzus nyomán kialakult magyar álláspontot deklarál majd, amely mind belföldön, mind az Európai Unióban hangadója lehet a magyar célkitűzéseknek, így többek között a magyarok autonómiaigényének. A szervezetek vezetői szerint össze kell fogni az európai parlamenti választási lista ügyében is.

Tőkés László a megbeszélések után elmondta: a kerekasztalnak még a kongresszus előtt össze kell ülnie, hogy tisztázhassák az RMDSZ merev struktúrájának feloldásához szükséges lépéseket egy új, közösen kialakítandó érdekképviselet jegyében. Markó Béla mind az EMNT-t, mind a Székely Nemzeti Tanácsot felkérte arra, hogy nyújtsák be javaslataikat a kongresszus előtt álló RMDSZ alapszabályának és programjának módosításával kapcsolatban. Az erdélyi magyarság már készen álló minimálprogramja, amelyet a szándéknyilatkozattal egy időben, január 12-én ismertetnek, a magyar kisebbség gazdasági és politikai céljait fogalmazza meg.

„Az eset végképp nem kedvez a viszonynak” — fogalmazott Bugár, aki szerint Fico miniszterelnök „visszaélt” a Malina-ügy fejleményeivel. Utalt arra, hogy Malina Hedvig ügyében újból felmerültek kételyek, így megkérdőjelezhető, hogy a rendőrség „jó irányban haladt-e” a nyomozás során.

Szintén rontja a kormány és a kisebbségek viszonyát, hogy a kormány Szlovákia 2007-es költségvetésében a kisebbségi kultúrákat a korábbi 160 millió koronának csak a felével, 80 millió koronával támogatja. Ráadásul a kisebbségi kultúráknak szánt pénzekre a hazafias szlovák kulturális intézmény, a Matica Slovenská is pályázhat.

Bugár jelezte: az MKP az áldatlan helyzetről Brüsszelt is tájékoztatni fogja. További sérelemként említette, hogy a tavaly nyár óta kormányzó Fico-kabinet egyetlen koronát sem szán a magyarok lakta területekre tervezett gyorsforgalmi autóút megépítésére. A szlovák közszolgálati rádióban a magyar nyelvű szerkesztőséget is érintette az elbocsátási hullám és a műsoridőt is módosították.

Bugár röviden szólt a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és határon túli magyarok vezetőnek budapesti találkozójáról, amelyen szavai szerint a Szlovákia és Magyarország közti viszony rendezéséről is szó esett. Utalt azonban arra, hogy „egyfajta korlátok közötti” rendezésre gondol, hiszen e mozgástér határait a kedvezőnek aligha nevezhető lépéseivel a szlovák kormány eleve kijelölte.

Az államfő hagyományosan újévi üzenetet intézett Ukrajna polgáraihoz. Viktor Juscsenko egyetértést, egységet és minden jót kívánt a 2007-es esztendőben, Isten védelmét kérve az országra. „Eltelik a függetlenség 15. éve. Nagyon szeretném, ha ebben a pillanatban mindannyian mélyen tudatosítanánk: mindannyian Ukrajna részei vagyunk, mindannyian felelősséggel tartozunk érte” — húzta alá az államfő.

A 2006-os sikerekről szólva az államfő kiemelte a gazdasági növekedést, az első demokratikus parlamenti választások lebonyolítását, a nemzeti egység Univerzáléjának aláírását, az 1932—33-as éhínség népirtásként való elismerését, a hazafias érzelmeknek a polgárok körében tapasztalható erősödését, az ország fociválogatottja által a világbajnokságon elért sikert, az ukrán békefenntartók tevékenységét.

Viktor Juscsenko köszöntötte Traian Basescu román államfőt abból az alkalomból, hogy a szomszédos ország január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Ukrajna államelnöke azon reményének adott hangot, hogy Románia támogatja országunk eurointegrációs törekvéseit.

„Kiemelkedő esemény ez országuk életében, amely új fejezetet nyit történelmében. Azon erőfeszítések elismerése ez, amelyeket Románia tett a belső reformok, azon demokratikus értékek és szabványok bevezetése érdekében, amelyek az Európai Unió alapját képezik” — hangsúlyozta az államfő.

„Remélem, hogy az unióhoz való csatlakozását követően Románia aktívan támogatja Ukrajna eurointegrációs törekvéseit” — idézte Juscsenko szavait az államelnök sajtószolgálatára hivatkozva az Ukrajinszka Pravda.

Mikola Vehest, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) rektorát megválasztották Ukrajna Felsőoktatási Akadémiájának tagjává.

Az új akadémikus a történelemtudományok doktora, s 2005 óta áll az UNE élén.

Az államfő a múlt héten felmentette beosztásából Volodimir Rokitszkij tábornokot, az Ukrajnai Biztonsági Szolgálat (UBSZ) Kárpátaljai Megyei Főosztályának vezetőjét. Viktor Juscsenko egy másik rendeletével Durdinec Tibor ezredest nevezte ki az UBSZ megyei főosztályának vezetőjévé.

Viktor Juscsenko államfő a múlt héten Volodimir Trikurt nevezte ki a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökévé. A tisztséget korábban betöltő Vaszil Sepával szemben bizalmatlansági indítványt fogadtak el a járási tanács képviselői.

Beregszászban évzáró összejövetelt tartottak a költségvetési szféra, a vállalatok és intézmények képviselőinek részvételével. A rendezvényen megjelenteket Gajdos István köszöntötte. A megyei jogú város polgármestere elmondta, hogy szilveszter küszöbén mindenki számvetést készít az eltelt évről, arról, mit sikerült végeznie. „Úgy vélem, nekünk, beregszásziaknak nincs miért szégyenkeznünk, hiszen együtt, összefogva becsülettel eleget tettünk feladatainknak. Köszönetet szeretnék mondani ezért a vállalatok, szervezetek és intézmények vezetőinek, dolgozóinak, városunk minden polgárának!” — húzta alá. „Az új esztendőben is béke és szeretet honoljon minden családban, 2007 hozzon újabb sikereket és örömöt az önök számára. Bort, búzát, békességet, barátaim!” — kívánta a város minden polgárának Gajdos István.

Ezt követően a Tanítók Házának énekkara adott elő alkalomhoz illő dalokat, énekeket.

Az ünnepségen megnevezték az év embereit is a Beregvidéken. A Szülőföldem — Kárpátalja civil szervezet Heckó György vezette helyi tagozata által kezdeményezett elismerésben öten részesültek: Vjacseszlav Makejev, a Beregszászi Rádiógyár Rt. vezetője, Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának vezetője (a képen), Gábor Péter, a Kelet-Európai Misszió vezetője, Okszana Margitics, a Vöröskereszt Beregszászi Járási Szervezetének elnöke és Gerevich János, az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ vezetője. A cím mellé járó díjat Gajdos István, Beregszász polgármestere és Csizmár Béla, a járási tanács elnöke nyújtotta át az év embereinek.

A rendezvényen nívós kulturális műsorral kedveskedtek a megjelenteknek a szervezők.

Munkában az UMDSZ képviselői

Számos, a kárpátaljai magyarságot kiemelten foglalkoztató kérdést vetettek fel az UMDSZ-képviselők a megyei tanácsban.

Dupka György egyebek mellett a Nagypalád—Nagyhodos kishatárátkelő, a szalókai nemzetközi vasúti határátkelő, illetve az Ungvári Dayka Gábor Középiskola ügyében fordult az illetékesekhez. Az első két kérdésben Nuszer Ernő válaszolt. A megyei állami közigazgatási hivatal európai integrációs, külgazdasági és turisztikai főosztályának vezetője rámutatott, hogy fontos, időszerű kérdésekről van szó, s a megye vezetése napirenden tartja a felvetett kérdéseket.

Az ungvári magyar tannyelvű középiskolát érintve az UMDSZ megyei képviselője szorgalmazta a magyar tanintézet új épületszárnyának befejezését. A megye által a központi keretből kapott pénzforrások elosztásakor egyébként 550 ezer hrivnyát különítettek el erre a célra.

Kőszeghy Elemér és Dupka György kezdeményezésére a megyei tanács a közelmúltban elfogadta azt a nyilatkozatot, amellyel háborús veteránokká nyilvánították mindazon kárpátaljaiakat, akik a második világháború idején a magyar hadseregben teljesítettek szolgálatot, illetve garantálják a szociális kedvezményeket számukra. Egyébként a képviselőtestület ülésén jelen lévő 70 képviselőből 66-an szavaztak a nyilatkozat elfogadása mellett, illetve támogatták azt, hogy a megyei tanács kérje fel a központi hatalmat: hozza létre a „második világháború résztvevője” kategóriát.

Környezetünk védelmében

Minden település esetében a kommunális és az ipari hulladék összegyűjtése és kezelése jelenti az egyik legnagyobb feladatot, amelynek során fokozottan kell érvényesülniük a közegészségügyi és környezetvédelmi szempontoknak. Beregszász vezetése is arra törekszik, hogy ezeknek, illetve az emberek elvárásainak megfelelő, egyre magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsanak az illetékes szolgálatok, vállalatok a hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése terén.

Ezt célozva írtak alá a beregszászi és a magyarországi partnerek szilveszter küszöbén több megállapodást. A dokumentumokat Gajdos István polgármester, Olekszij Melnicsin, a városi útkarbantartó és építési részleg kommunális vállalat vezetője, Mikola Jakimec vállalkozó, illetve Kovács Attila, a székesfehérvári Székom ZRT. igazgatója, Ferencz Károly, a polgárdi Vertikál ZRT. vezérigazgatója látta el kézjegyével. Az aláírásnál jelen volt Pataki Zdenek, a Bereg-Vertikál Közös Ukrán-Magyar Kft. igazgatója, Medvigy István megyei képviselő, illetve Borbély István, Polgárdi polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke, az Európa Tanács Önkormányzati kongresszusának tagja.

Hát még az új év kezdete.

Emlékszem, mikor apám egy új munkába kezdett, az első kalapácsütéskor, malterdobáskor keresztet vetett (ez még a rendes kamu-nyista világban volt) és azt mondta: Istenem segíts meg.

Ezzel az egész kezdéssel az a baj, hogy csak akkor van értelme, ha folytatása következik. Folytatni pedig talán még nehezebb, mert múlik a lendületet adó lelkesedés, s a szürkeségben egyre nehezebben látni a boldogító befejezést.

No, azért csak veselkedjünk neki.

Új év, új remény, új perspektívák.

Újujujj.

Persze, azért a régieket sem kell elfelejteni. Már csupán azért sem, nehogy úgy járjunk, mint az egyszeri tudós, aki háromszor találta fel magát, s ez még nem is lett volna baj, ha nem akarja mindháromszor bejegyeztetni a találmányt.

Tehát, ami jó volt a múltban, azt csak szépen vigyük tovább, mert ugyebár mi sem vagyunk a régiek, újak sem, sőt bármit is hangoztat a kormány, mindannyian pontosan egy esztendőt öregedtünk. Az pedig, ha nem is nagy, de számottevő idő. Ez alól csak a szőkés hölgyek kivételek, akik ha elérik a 39-et, akkor azt így írják le: 3+9.

Ez aztán a jó megoldás. Kár, hogy nem minden esetben alkalmazható. Például az új fizetés leírásánál ne tessék forszírozni, mert ugye nem mindegy, hogy 789, vagy 7+8+9.

Szóval. Kezdjük úgy, hogy folytatjuk. Lehet, hogy nem lesz annyira fennkölt, de mindenképpen logikusabb.

Aztán akadnak dolgok, amit nem is érdemes elkezdeni.

Például. Ne kezdjenek el bosszankodni, rosszmájúskodni, civódni és veszekedni.

Meg tetszenek látni, mennyire új lesz mindezek nélkül az élet.

Maassluis (Hollandia) évek óta jó kapcsolatot tart fenn Beregszásszal, néhány éve pedig testvérvárosi kapcsolat jött létre a két település között. Hála Istennek, a kapcsolat nem csupán papíron él: a hollandiai város rendszeresen segíti „kistestvérét”. A múlt év végén igen értékes, hasznos ajándékkal lepte meg a Vérke-parti várost: jó állapotban lévő tűzoltóautóval. Bár ne lenne rá szükség, de az, hogy van, az embereket nagyobb biztonságérzettel tölti el. Három önkéntes holland tűzoltó tanította be a beregszászi tűzoltókat.

— Egy olyan pillanathoz érkeztünk, melyet több hónapja vártunk. Beregszász önkormányzatával közösen tűzoltóautót adhatunk át a helyi tűzoltóságnak. Örömmel tölt el mindannyiunkat, hogy ezentúl korszerű tűzoltóautó segíthet a járásban történő tűzeseteknél — mondta Nagy Béla, majd átadta a hivatalos okmányokat Lőrincz Bálint őrnagynak, a Katasztrófavédelem Beregszászi Járási Osztálya parancsnokának, aki csapata nevében megköszönte a hasznos ajándékot.

Gajdos István örömmel konstatálta, hogy a két város közötti testvértelepülési kapcsolat nemcsak szimbolikus: ennek köszönhetően tapasztalatokkal, új ismerősökkel lehetünk gazdagabbak, s kézzelfogható támogatásokban nyilvánul meg városunk, közösségünk számára is.

— Komoly újévi ajándék a tűzoltóautó, amire nagy szüksége van Beregszásznak. Itt szeretnék köszönetet mondani a Kárpátaljai Református Egyháznak, különösképpen Nagy Bélának. Sajnos vannak tűzesetek, amelyek olykor emberéleteket követelnek, az anyagi károkról nem is beszélve. Éppen ezért nagy figyelmet kell fordítanunk a katasztrófavédelemre — mondta Beregszász polgármestere, aki átnyújtotta az autó slusszkulcsát Lőrincz Bálintnak.

Csizmár Béla, a járási tanács elnöke örömét fejezte ki, hogy a Beregvidék ilyen értékes ajándékkal gazdagodott. További jó munkát, az autó használatához pedig sok sikert kívánt a tűzoltóknak.

Azt mondják, ahhoz, hogy tudd, mennyire szorít egy cipő, benne kell járnod. Hogy mennyire igaz ez, azt azon is lemérhetjük, hogy a fogyatékos embert csak a maga is fogyatékkal élő értheti meg igazán. A látó embernek például fogalma sincs arról, milyen nehézségekkel küzd egy vak, az egészségesnek, hogy mit jelent mozgássérültnek lenni.

Gazda Margó vakon született. A 29 éves kaposvári nő soha nem látta az égbolt vakító kékjét, nem látta, milyen a tearózsa színe, de még azt sem, milyen színű a saját haja.

Eleinte csak oldalról figyeltem. Dolgozott. A korongról csepegett a sáros lé. Magyarázott a mellette ülő gyereknek, s az agyagból egyre felismerhetőbben alakult ki a váza körvonala. Mozdulatai nem árulkodtak vakságáról, csupán abból lehetett következtetni, hogy a szeme nem követte a keze járását.

Amikor befejezte, megszólítottam. Nem jött zavarba. Úgy beszélgettünk, mintha régi ismerősök lettünk volna.

Margó családban nőtt ugyan, de nem szívesen beszél a családjáról. Azt mondja, a szülei nem tudták elviselni fogyatékosságát, így nem is éreztették vele a szeretetüket. Pesten tanult a vakok általános iskolájában. Szeretett volna gimnáziumot végezni, de az nem sikerült. Szakkörökre járt, ahol korongozást, agyagozást, kosárfonást, szövést tanult. Óriási jelentősége volt az életében annak, amikor a Bányai Júlia Nevelőotthonba és Szakiskolába került, ahol már látók között gyarapíthatta tudását. Érdekes, hogy mégsem itt, hanem Pesten — ahol a vakok általános iskolájában tanította a gyerekeket — talált látó barátokat. Ott ismerkedett meg Németh Mártával, aki egy alapítványt szervezett a vakok és gyengén látók számára. Azóta Margó is az alapítvány által működtetett intézet lakója.

Sok mindent szerettem volna kérdezni még Margótól a beszélgetés során, de mindig arra gondoltam, vajon nem sértem-e meg kérdésemmel. Közben rájöttem, fölösleges aggodalmaskodnom, hisz mindenben ugyanolyan, mint mi, akik attól, hogy látunk, csöppet sem vagyunk másak, sőt. Margó teljesen természetes módon beszélt barátságról, szerelemről, emberi kapcsolatokról. Elmondta: nem az zavarja, hogy nem lát, hanem az, hogy az egészséges emberek hogy viszonyulnak a fogyatékosokhoz. Nagyon fáj neki, ha nem tartják be az ígéretüket. Például ha valaki megígéri, hogy ekkor vagy akkor ott lesz, ő várja, aztán mégsem jön el. Sajnos olyan is előfordul, hogy becsapják, például vásárláskor a visszajáró pénzzel.

Bár tanulta a tájékozódást, nem mindenhol igazodik el. Forgalmas helyeken nehezen tájékozódik, főleg az utazás esik nehezére. Ilyenkor jól jön a segítség. A segítség, hangsúlyozta, és nem a szánalom.

Arról is beszélt, hogy volt már szerelmes. S míg a látó ember elsősorban a kinézete alapján szeret meg valakit, a vakoknál főleg a másik hangja, természete a döntő. Szerinte ezek jobban is számítanak, mint a külső. Természetesen, mondta, nem mellékes, hogy hogy néz ki az illető, de nem az a mérvadó. Az együttélés alkalmazkodással jár, s hogy jó lesz-e a kapcsolat, nem csak a kinézettől függ, foglalta össze mondanivalóját, miközben határozott mozdulatokkal tisztára törölgette a korongot.

Hosszan tudtunk volna még beszélgetni, de kezdődött a kiállítás, ahol a Margó által tanított gyerekek ügyes munkáit nézhették meg az érdeklődők. Volt miben gyönyörködni…

— Farmergazdaságunkat a fiammal közösen alapítottuk 1998-ban 14 hektárral. Leginkább ősziekkel — búza, árpa, tritikálé — foglalkoztunk. 2002-ben gazdaságunk már 50 hektárral rendelkezett, s tulajdonképpen akkor kezdtünk komolyabban gazdálkodni. Elég jó termést — őszi búzából hektáronként 45 mázsát — értünk el. Később már olyan búzát termeltünk, melyet értékesíteni is tudtunk. Még abban az évben sikerült megvásárolnunk a föld megműveléséhez szükséges gépeket: tárcsát, ekét stb. 2005 elejétől 90 hektár termőföldünk van.

— Milyen volt a legutóbbi termés?

— Az őszi vetés tavasszal még jónak mutatkozott, aztán a rossz időjárásnak „köszönhetően” sokkal kevesebbet arattunk le, mint amenynyire számítottunk. A tavasziak közül zabot, húsz hektáron pioneer kukoricát vetettünk, s napraforgót is, amiből hektáronként két tonnát takaríthattunk be. Ez közepes termésnek mondható.

— Nem mondhatom, hogy nem, hiszen hektáronként 80 hrivnya támogatást kaptunk. Ez nem nagy összeg, lehetne több is, de már ez is haladás. Minden megyei fórumon részt veszünk, melyeken rendszeresen felmerül a kérdés: kapunk-e támogatást? A válasz: ha kölcsönt veszünk fel a bankban, akkor igen. Csakhogy van egy kis probléma. Az állam, sajnos, különbséget tesz a farmergazdaságok között. Mi ez ellen fellépünk: minek kell különbséget tenni? Reméljük, ez mihamarabb megváltozik.

— Egyelőre igen, de szeretnénk jószágot is tartani. Ha ez megvalósulna, később húsfeldolgozó üzemet szeretnénk létrehozni. Legalább 200 sertést, 30-40 tehenet, 40-50 bikát tartanánk.

— Szerintem igen. Hiszen Ukrajna és Oroszország között megint megindult a tej- és a húskereskedelem. Magyarország is a Kelet irányába nyit, belátta, hogy érdemes. Abban bízunk, hogy a piac nem fog olyannyira megváltozni, hogy ráfizetéses legyen a fent említettekkel foglalkozni. Abban is bízunk, hogy jövőre még nagyobb hangsúlyt fektetnek legfelsőbb szinten is a mezőgazdaság fellendítésére.

— A farmergazdaságban jelenleg csupán öten dolgoznak. De ha beindul az üzem, legalább harminc embernek munkát tudunk adni.

Ha a szórványmagyarság kerül szóba, szinte mindenki a magyar nemzet hegyvidéki járásokban élő tagjaira gondol. Sokan egyszerűen elfeledik, hogy nem kell Rahóig vagy Ökörmezőig utaznunk, ha nehéz helyzetben élő (küszködő?), magyarságukat minden nehézség ellenére megtartó nemzettársakkal akarunk találkozni. Elég Ugocsában letérni a Tiszaújlaktól Nagyszőlősre vezető főútról Mátyfalva irányába, hogy a szó szoros értelmében minden tekintetben szórványban élő magyarokkal találkozzunk.

— Egyre kézzelfoghatóbb közelségbe kerül a magyar osztályok megszűnése — nyilatkozik Riskó Viola tanárnő —, hiszen ma már ott tartunk, hogy mindössze kilenc kisdiákkal foglalkozunk az 1—4. osztályokban. Hiába teszünk meg mindent Varjú Irénke kolléganőmmel, évről évre kevesebb szülő vállalja, hogy gyermeke magyar nyelven sajátítsa el az alapokat.

— Mi okozhatja ezt?

— Minden valószínűség szerint az, hogy a 4. osztály befejezését követőn Tiszaújhelyen vagy Nagyszőlősön kellene folytatniuk tanulmányaikat a mátyfalvai gyermekeknek, és bizony senki sem engedi szívesen napi két-három órát buszozni 12—13 esztendős csemetéjét. További probléma, hogy az iskolabusszal is komoly gondjaink voltak. Szeptember elején pénzhiányra hivatkozva szünetelt a járat, és most — a tanév közepén — hiába közlekedik rendszeresen, legalább 5—6 kisdiákot vesztettünk az oktatási év elején.

A nehézségek ellenére a két tanárnő mindent megtesz azért, hogy diákjaik megállják helyüket az életben.

— Egyáltalán nem nehezebb Nagyszőlősön tanulni — kapcsolódik a beszélgetésbe Zán Noémi, aki a 2006—2007-es tanév során már a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola tanulójaként “koptatja” az iskolapadot. — A mátyfalvai tanító nénik jól felkészítettek, csak az a baj, hogy nagyon nehéz beutazni a városba.

— Bizony 12 éve, amikor megnyitotta kapuját az első magyar tannyelvű osztály Mátyfalván — veszi át a szót Varjú Irénke tanítónő —, a legtöbb szülő nagy lelkesedéssel íratta magyar osztályba gyermekét, de ez mára szinte megszűnt. Félek, ha nem változik a magyar szülők magatartása, hamarosan megszűnhet a magyar nyelvű oktatás a községben, és elveszítjük azt, amit több mint egy évtizede olyan nehezen értünk el.

Az óvodák fontos közintézmények, hiszen gyermekeink itt tanulnak meg közösségben élni, itt készítik fel őket az iskolára. A kicsik szeretnek is oda járni, mert érzik, falai között felhőtlenül játszhatnak, s mindenki arra törekszik, hogy legjobban teljenek napjaik.

— Mivel nem volt miből megjavíttatni a tetőszerkezetet, a helyi általános iskolába költöztettek bennünket, mint mondták, ideiglenesen. Majd a járási közigazgatás úgy döntött, hogy véglegesen itt maradunk, hiszen az épület összkomfortos, a körülmények jók. Ennek lassan nyolc éve. Az elképzelés akkor jónak is tűnt, hiszen az iskolások nem használták az étkezdét, nekünk pedig elég volt a hely, ugyanis a faluban egyre kevesebb a gyerek, jelenleg is csupán 15 óvodásunk van.

Most viszont más a helyzet. Miniszteri rendeletnek köszönhetően az iskolások ingyenes ebédet kapnak, így a tanintézménynek szüksége van a konyhára és az étkezdére. Ez folyamatosan vitákra ad okot, s felmerült a kérdés, hogy mi legyen velünk.

Két elképzelés van: vagy új óvodát építenek, vagy pedig ezt a részleget bővítik ki. Konyhát és hálószobát kellene hozzáépíteni, hogy teljesen külön legyünk az iskolától. Polgármesterünk, Illár József úgy döntött, ha nem kapunk annyi pénzt, hogy új óvodát építhessünk, januárban megkezdenénk az átépítést, hiszen a KÖJÁL nem engedélyezi, hogy együtt legyünk az iskolával. Ez pedig azt jelenti, hogy óvoda nélkül maradunk.

— Ha ne adj’Isten, erre sor kerülne, hova járhatnának a palágyi gyermekek óvodába? — érdeklődtem tovább.

— Óvoda legközelebb a szomszéd községben, Gálocson van, ahová autóbusszal kellene hordani a gyerekeket. Ám ez nem megoldás. Ugyan az óvoda annak idején két csoportra, azaz ötven gyermek befogadására épült, akkor nagynak bizonyult, ezért az emeletet átadták az iskolának és a könyvtárnak. Így ma csak a földszinti rész a csöppségeké, amely Pallót, Bátfát és Gálocsot szolgálja ki, így a palágyi és a szelmenci gyermekek már nem férnének el. Reméljük, az illetékesek megoldják ezt a fájó problémát, és hamarosan a mi gyermekeink is külön óvodába járhatnak. Polgármesterünk mindent megtesz ennek érdekében. Ha óvodánkat is beleveszik a költségvetésbe, a szülőkkel együtt mindent meg fogunk tenni, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük az építkezést.

Ottjártunkkor a palágyi óvodások éppen újévi szereppel kedveskedtek a szülőknek, vendégeknek. A kicsik ugyanúgy, mint a Mikulás-ünnepségen, édességcsomagot vehettek át a helyi tanács, a Kárpátaljai Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség jóvoltából.

A MÉKK és a KAMOT meghívására érkezett vidékünkre a budapesti székhelyű Karaván Művészeti Alapítvány által működtetett Pikoló Színház. Az alapítvány munkatársai, melynek elnöki tisztét Nyári Pál, a Kaposvári Csíky Gergely Színház rendezője tölti be, egy egészen sajátságos dolgot művelnek: gyermekotthonok, csellengő utcagyerekek, hátrányos helyzetű családokból származó fiatalokkal teátrumot játszanak. Ők a Pikoló Pódium Színház gyermektársulata. Mint Balogh Rodrigo, a színház projektmenedzsere elmondta, ezeket a zömében Budapest VII-VIII. kerületéből származó fiatalokat a drámapedagógia módszerével személyre szabottan nevelik. Merőben másképpen, mint a hagyományos iskolákban.

— Nagyon kemény munkával, színházszakmai előadások keretében próbáljuk lefoglalni őket, hogy ne az utca, a csavargás és más haszontalan dolog tegye ki a szabadidejüket, hanem értékes tevékenység, amelyben lehetőleg önmagukra találnak — fejtette ki beszélgetőtársam. — Célunk, hogy ezáltal idővel kedvet kapjanak a művészeti pályához, és tehetségüktől függően olyan hivatást — színészi, táncos, zenész, rendező stb. — válasszanak, ami jövőjükre nézve biztos befolyással lehet. A darabválasztásnál mindig azt vesszük szempontnak, hogy milyen a fiatalok lelkivilága, élethelyzete, mennyire tudják beleélni magukat az adott szituációs helyzetekbe. Így a forgatókönyvbe gyakran bekerülnek valós utcai és családi jelenetek is…

Az Ungváron bemutatott mesejátékot a gyerekek hatalmas kacagással és tapsviharral fogadták. A színészpalántákat pedig dicséret illeti, hiszen együtt játszottak a kis közönséggel, teljesen professzionális szintre emelve az előadást.

 Verébavató a Drugethben

A jelenlévőket Kovács Péter igazgató köszöntötte. A Drugeth Gimnázium ifjú diákjai másfél órás színes műsorral készültek erre az alkalomra. Elsőként Roják Szintia elénekelte a gimnázium himnuszát, majd az iskola énekkara lépett fel, melyet Kornyejcsuk Lilia készített fel. Ubrizsi Andrea Tordon Ákos karácsonyi verseit szavalta.

Ezután került sor az ünnepélyes avatásra. A műsorvezető színpadra szólította a 24 elsős “verebet”, majd az igazgató felolvasta a Drugeth-gimnazisták tízparancsolatát, amit az avatási ceremónia után a “verebek” is kötelesek betartani. Az ünnepélyes eskütételt követően az öregdiákok a kisdiákok nyakába kötötték a drugethesek szimbólumát — az egyennyakkendőt. A másodikosok nevében Roják Szintia adta át azt a vándoroklevelet, amelyet minden első osztály egy évig őriz.

Az ünnepélyes pillanatok után folytatódott a műsor. Ebből a “verebek” sem maradtak ki, akik részletet adtak elő a Micimackó című meséből. A rendezvényen helyt adtak a komolyzenének is: Gyacsenko Otilia III. osztályos tanuló hegedült, Stec Sándor IV. B.-s tanuló pedig klarinéton játszott. A fiatalok az ének, a zene és a Buday Dóra, Kácser Enikő, Perduk Erzsébet, Sterr Tímea előadásában elhangzó versek mellett táncprodukciókkal is meglepték a közönséget, sőt pantomim-előadást is láthattunk. A jelenetből megtudhattuk, hogyan készülődnek a mai kisdiákok az iskolába.

Mivel a rendezvényre a szeretet ünnepe küszöbén került sor, a gimnazisták az alkalomhoz illő karácsonyi dalokat adtak elő. Mint tudjuk, Kárpátalja soknemzetiségű vidék, s a diákok is több nyelvet tanulnak, ezért a karácsonyi dalcsokor több nyelven hangzott el.

Az ünnepi műsor záróakkordjaként felcsendült egy dal mindazokért, akik nem lehettek a rendezvényen, mindazokért, akik magányosan, egyedül töltötték az ünnepet.

Rezes József (Ungvár): — Mindig mást. Sulis koromban mindig a jó bulizások miatt vártuk a szilvesztert, egyetemista éveim alatt viszont már nem tudtam olyan felszabadultan bulizni, mert készülni kellett a vizsgákra. Számomra az új év azt jelenti, hogy húzok egy vonalat: mit sikerült az elmúlt évben elérni, illetve mit kell tennem az idén. Azt is szeretem felvázolni magamban, hogy a kitűzött célokat hogyan fogom megvalósítani. Az óévbúcsúztatót a családommal, szeretteimmel töltöttem. Az ilyen felemelő pillanatokat a hozzám legközelebb álló emberekkel szeretem tölteni, ritkábban a barátaim körében.

Seremet Sándor (Munkács): — A szilvesztert a családommal töltöttem, de szeretett barátnőm is ellátogatott hozzánk. Az újévi fogadalmak közül — amelyeknek hosszú a listája — megemlíteném, hogy többet fogok törődni az egészségemmel és természetesen több időt szentelek majd a tanulásra.

Német Pál (Nagyszőlősi járás): — Végül is nem tudom… Annyit ígértem meg magamnak, hogy több odaadással, több ráfordítással fogom folytatni mind a tanulmányaimat, mind a testépítést. Céljaim ebben, vagyis a 2007-es évben sem változnak, de mint már említettem, ahhoz, hogy fejlődjek, több energiát kell az előttem álló feladatokra fordítanom. Ez azonban természetesen nem mehet a tanulás és a szeretteimmel való törődés rovására. Hogy hol töltöttem a szilvesztert? Először a barátaim társaságában, aztán a családom körében.

— Az óévet otthon, családom és szeretteim körében búcsúztattam. Őszíntén szólva még így, szilveszter után sem döntöttem el, hogy mit fogok megfogadni, megígérni magam számára. Talán azt, hogy az eddiginél jobb eredményt próbálok elérni a tanulás terén.

Bálint Sándor (Ungvári járás): — Számomra az új év sok mindent jelent. Új terveket, próbálkozásokat, sikereket és természetesen építő jellegű kudarcokat is. No meg új barátságokat! Az életem szinte minden terén megpróbálok a maximumra törekedni: mind a suliban, mind a közéletben vagy otthon. Az óévet szűkebb baráti társaságommal búcsúztattam.

A fanatikus bulizók már hónapokkal az év utolsó napja előtt elkezdik tervezgetni azt. Figyelembe veszik a buli nagyságát és jellegét, s ahhoz mérten szervezik, arra törekedve, hogy a lehető legtökéletesebb legyen. Nem utolsó szempont, hogy kivel bulizunk az óév utolsó napján, illetve az új esztendő első óráiban. Mindenki arra törekszik, hogy a számára legjobban megfelelő társaságban töltse a szilvesztert. Csendes pezsgőzgetéssel a legkedvesebb barátaink körében a legjobb köszönteni az új évet. Ha viszont forgatagra, hangos ünneplésre vágyunk, akkor egy olyan hatalmas IHB-bulin érezzük legjobban magunkat, ahol a társaság negyedét sem ismerjük. Az óévbúcsúztatók mindkét változata elterjedt.

Remélem, szilveszterkor jól viselkedtetek ti, fiatal diákok, s nem kell hamarosam megbocsáthatatlan tetteitekkel szembesülnötök az elmondások, ugratások során!

Sajnos, azt tapasztalom, hogy az újévi köszöntők ideje már letűnőben van. Régebben ez nagyon szép tradíció volt, de az emberek lassan megfeledkeznek róla. Valamilyen szinten és formában persze még ma is élnek az újévi köszöntések: például egy sms-ben vagy levélben üdvözöljük szilveszterkor barátainkat, ismerőseinket. Az igazi újévi köszöntés azonban számomra mást jelent. Egy kedves gesztust, amellyel a barátok, rokonok, szomszédok jókívánságaikat tolmácsolják a mások felé. Ennek során jó egészséget, sok pénzt, bő termést, esetleg szerelmet kívánnak számukra.

Jómagam ezúton szeretnék a kedves olvasóknak utólag is nagyon boldog, békés új esztendőt kívánni, azt remélve, hogy mindenkinek jól telt a szilveszteri bulija!

— Egy ténnyel kezdeném, mégpedig azzal, hogy indulásomban jelentős szerep jutott Neked, mert határozatlanságomat megkerülve közvetítetted írásaimat az egyetlen kárpátaljai magyar irodalmi folyóirat, az Együtt főszerkesztőjéhez, kinek munkáját nem lehet eléggé megbecsülni. Nagy Zoltán Mihály és Vári Fábián László barátságát utólag elnyerve pedig mindenképpen érdemes volt.

De a kérdésedhez visszatérve, 1977-ben születtem Beregújfaluban. Gyerekkorom ambivalens megítélése mellett is ez jelenti számomra az otthont, s annak ellenére, hogy időm nagy részét Magyarország fővárosában töltöm, a nagyobb ünnepekre mindig hazamegyek. Ha körülményeim engedik, egy-két nyári hónapra is ide vonulok vissza a metropolisz zsúfoltsága elől.

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, az elemit követően a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában érettségiztem. Majd felvettek a budapesti előkészítő intézetbe, ahol a jogi kart céloztam meg. Ekkor úgy éreztem, kitágult körülöttem a világ. Azonban rádöbbentem arra is, hogy semmiképp nem szeretnék jogász lenni, és a bölcsészkarra felvételiztem, de a szóbelire már nem mentem el. Egy majd tíz éves intermezzo vette kezdetét, amit az „önkeresés” időszakának nevezhetnék. Haza nem akartam menni. Mellesleg hogy ez a szó valóban mit takar, azt amúgy is csak a szűkebb hazájától távol érti meg az ember. Azt akartam, hogy magamra legyek utalva, hogy szabad legyek. Valójában sodródtam. Mindenféle hosszabb-rövidebb ideig tartó munkákból tartottam el magam, közben autodidakta módon épültem.

Mindent egybevetve: e hányatott évek érleltek igazán férfivá. A mélyreható, gyakorta keserű tapasztalatok felvérteztek, megtanítottak Élni.

Jelenleg megnyugodni látszom. Az ELTE történészhallgatójaként korrepetálok vagy ahogy mondani szoktam: „magántanárkodom”.

— Mikor kezdtél el foglalkozni a költészettel? Mi volt az, ami arra késztetett, hogy tollat ragadj?

— Voltaképpen mindig is a művészet körül tébláboltam. Kezdetben annak előadói ágához mutatkozott bennem nagyobb affinitás. Gyerekként Punykó Mária gyűjtéséből adtam elő jellemző dialektusban beregújfalui cigány népmeséket, a visszajelzésekből ítélve meglehetős sikerrel. A nyelv, mint „mágikus anyag”, szépségével már ekkor megvillantotta megformálhatóságának lehetőségeit. Bár a varázslatot még hosszú ideig csak előadóként közvetítettem.

Az irodalomhoz így már eszmélésem kezdeteitől szoros kapcsolat köt, a vers- és prózamondó versenyeken való gyakori részvételem okán is. Első verseimet úgy tizenkét éves korom körül írtam, de jobbára nem mutattam meg senkinek. Még a varázslat közlése foglalt le jobban. Inkább befogadó voltam. Abban viszont intenzív. Minden elém kerülő verses szöveget elolvastam (így teszek ma is). Elemi erővel hatott rám a kötött formák zeneisége, akusztikája, a szöveg képi megjelenítettsége. Az átélt katarzisok végül teljesen szétfeszítették a csak befogadói hozzáállást. Tizenhét évesen már költő „akartam lenni”. Egynéhány olyan szerzeményem is ekkorra datálható, melyet csak 2005-ben publikált szinte egyszerre az Együtt és a Hitel. Önálló produktummal tehát sokáig nem mertem előállni. Úgy gondoltam, hogy az idővel érve még találhatok majd bennük csiszolnivalót. S azt hiszem, nem döntöttem rosszul.

A második kérdést illetően pedig csak egy megmagyarázhatatlan „kényszer” lehet a felelet.

— Bizonyos időközönként figyelmem más-más kultúrkörök felé fordul. Hála nagyjaink kiváló fordításainak, módom nyílt rányitni a Távol-Keletre is. Határozottan izgalmas szellemi séta. Ami primer élményként is megdöbbentett, hogy a kínai és japán líra maga a parányi képekbe foglalt világmindenség. Amellett, hogy filozófiai tapasztalatokat tömörít, eközben remekművei által mégis éterien könnyed és érzéki. Egyszerre súlyos és lebegő. A japán haiku még koncentráltabb: csupán sugallat, érintés, megütött hangvilla.

E kultúra jellemzője még a hangsúlyos szocialitás. Az egyéniség alig sejlik át a mű szövetén, ha mégis, azt szégyenlősen teszi, s csak ha már feltétlenül szükséges. Civilizációjuk folytonossága ellenére érzékelésük frissebb. Témaviláguk viszonylag szűk. Csak a lényeges dolgokat emelik verssé, még ha az csupán egy fűszálon ülő harmatcsepp szépsége. Mert a természetet is lényegesnek tartják. A kínai vers sohasem tárgyában, hanem annak kifejezésmódjában eredeti. Költészetük kapcsán az elemző Kosztolányit idézve: „a jó költőknek csak szavuk van, rímük van, formájuk van.”. Ázsia fiatal, Európa öreg. A keleti ember a jelenségek puszta észlelésekor is gyönyört tapasztal, mert egyszerre van tudatában önnön öröklétének és a jelenlét pillanatnyiságának.

Ezzel merőben ellentétes az engem szintén megérintő Mediterráneum vérbő individualitása.

Mindezen kitekintésekkel azonban elsősorban a saját kultúránkat szeretném mélyebben megérteni. Milyen is az a Kelet, amely elengedte, s milyen az a Nyugat, mely befogadta a magyarságot. Meg aztán József Attilával szólva: „csak másban moshatod meg arcodat.”.

— 2005-ben debütáltál az Együttben. Ezt megelőzően jelent-e meg versed más lapokban.

— Kárpátalján elsőként a Beregi Hírlapot kell említenem az ezredforduló körül, a Füzesi Magda által összeállított irodalmi rovat apropóján. Ezt követően a Tóth Károly nevével fémjelzett Szivárvány vagy anyaországi vonatkozásban a Kláris közölt. De mindezek csupán alkalmi megnyilvánulásoknak tekinthetők.

— Bizonyos részt mindkettő. Közben megismertem és megszerettem Pilinszky János költészetét, aki köztudottan önálló arculattal jelentkezett. Szerettem volna követni ebben a példáját. Emellett esetlenségemet nem kívántam publikusnak tudni. Az önbizalomhiány kategóriáját pedig talán érthetőbbé teszi a tény, hogy az írott szó szent.

— Távlati terveid között szerepel-e egy önálló verseskötet? Tudomásom szerint ez irányban már kaptál biztató ígéreteket.

— Igen. Szerencsére mindkét felvetésre igennel válaszolhatok. Úgy tűnik, igény is mutatkozik rá. Meg aztán nem túl kellemes az asztalfióknak írni. Bár abban semmi sem gátol meg. De valljuk be, az ember mégis csak azért ír, hogy valaha olvassák.

— Már említetted Pilinszky János nevét. Rajta kívül kiket tartasz példaképednek, kinek a költészete érintett meg igazán?

— A válasz sokszögű. A példakép, mint fogalom, egyébként is sajátos előjellel bír környezetünkben. Mindezt félretéve óriási hatást gyakorolt rám Kosztolányi artisztikuma, Szabó Lőrinc mesterien dísztelenített díszei, áthajlásokba rejtett halk összecsengései. József Attila „összese” egy időben valósággal a bibliámmá vált költészetének roppant átütő ereje okán. De Radnóti, Dsida földöntúli angyalisága vagy Weörös Sándor (ki önmaga is önálló univerzum) már-már pazarlóan sokszínű képi és hangvilága is formáló erő volt. A kortársakat is ideértve az idők végzetéig sorolhatnám a hatásokat, mert végtelenül gazdagok vagyunk. Magam talán csak egyedi szintézisre törekszem.

— Mit jelent számodra ez a díj, amely valljuk meg, kárpátaljai viszonylatban az egyik legrangosabb?

— Felhatalmazást. Mivel nem lényegtelen, kik és miért ítélték meg. Lehetőséget, hogy a magam módján tehessem a dolgomat, hogy médium lehessek úgy, ahogyan más nem lehet. De persze az ezzel járó nem kevés felelősséget is.

— Mi a véleményed a kárpátaljai magyar irodalomról és annak helyzetéről az egyetemes magyar irodalmon belül?

— Sokan mondják, hogy halott. Az anyaországban kanonizált irányzatok kapcsán is gyakori a hasonló vélemény, mivel alig olvassák. Többnyire csak a szerzők és a kritikusaik. Erre a kérdésre némi iróniával csak a népi bölcsességgel lehet válaszolni: kinek halálhírét keltik. Meg aztán az élet mindig megteremti a maga szükségleteit. Az irodalom létterében is. Ez, fordítottan is érvényesülő módon, a szerves létezők törvénye.

Újabb hatalmas tétel csempészett dohányárura bukkantak Csapon a vámosok az UBSZ munkatársaival együttműködve. A több mint 16 000 karton Prima Optima, Camel, Lucky Strike, Ronson, Boss márkájú cigarettát egy vasúti vagonban rejtették el WC-papír közé. A csempészáru összértéke közel 300 000 hrivnya.

A közelmúltban már két alkalommal is „fogtak” ilyen nagy mennyiségben cigarettát a határon.

Ugyancsak Csapon próbáltak meg illegálisan behozni az országba összesen 24 ezer hrivnya értékű műszaki cikket. Az ezeket szállító két személygépkocsi volánjánál ülőkkel vámnyilatkozatot próbáltak kitöltetni. Ám ők ehelyett autóikkal megpróbáltak kereket oldani. Amikor visszairányították őket a vámkezelés helyszínére és átvizsgálták a kocsikat, kiderült, hogy nem ok nélkül tartottak a vizsgálattól: a járművekben összesen 1 000 vadonatúj, európai gyártmányú műholdvevő berendezés volt. Az ügyben vizsgálat indult, a csempészárut lefoglalták.

Nem hétköznapi portékát árult a kincsesi autópiacon az a megyeszékhelyen élő 51 éves férfi, akinek most a rendőrségen kell magyarázkodnia. Az illető emberélet kioltására alkalmas, hidegfegyvernek számító, 11—14 centiméter pengehosszúságú késeken próbált túladni.

Egy 56 éves olasz férfi, az egyik szolyvai vállalat társalapítója, bejelentéssel fordult a helyi rendőrökhöz. Az illető elmondta, hogy éjszakára a hotelje előtt hagyta autóját, s reggelre valakik tönkretették az Audi A 6-ost: betörték a szélvédőjét, megrongálták a csomagtartóját, sőt, még bele is lőttek az autóba.

A helyszínre érkező rendőrök alátámasztották a sértett állítását: sörétes puskával lőttek rá a kocsira. Az ügyben nyomozás idnult.

A közelmúltban a técsői járási Ternovo településről eltűnt egy 23 éves nő. A keresésére indulók később Técső és Bedevlja közt, egy kukoricásban találták meg: halva… A gyilkosság miatt indított nyomozás során egy 36 éves viski férfira terelődött a gyanú, akit őrizetbe is vettek.

azt a határsértőt, aki az ukrán—szlovák határon próbált meg illegálisan átjutni. Az illető balszerencséjére akciója közben működésbe lépett a jelzőberendezés, ám ez sem térítette el szándékától. Csak a helyszínre siető határőrök által leadott figyelmeztető lövések állították meg a férfit.

A napokban Nagybereznán tartóztatták fel azt a teherautót, amely gyanússá vált a rendőröknek. Kiderült, hogy nem alaptalanul… A KamAZ, amelynek volánjánál egy munkácsi járási férfi ült, 440 zsák lisztet szállított. A 38 éves férfi felmutatott ugyan valamilyen papírt ennek eredetéről, ám a dokumentum hitelességét megkérdőjelezték a rend őrei. Az ügyben nyomozás indult.

Alig néhány órával később Kisbereznán egy Renault teherautót ellenőriztek. A teherautón 22 tonna lisztet szállított egy 36 éves ilosvai férfi. Ennek az élelmiszernek az eredete is gyanús volt.

A Huszti járásban egy Peugeot teherautóban találtak 208 gázórát a rendőrök. A műszaki árut egy 54 éves ivano-frankivszki férfi fuvarozta mindenféle papír nélkül. Ebben az ügyben is vizsgálat indult.

A rendőrök a napokban két olyan autót is lefoglaltak, amelyeket törvénytelen módon hoztak be Ukrajna területére. Egy Ungváron feltartóztatott Mercedes S 430-asról kiderült, hogy Csehországban körözik. Munkácson egy 01-es Ladát állítottak meg ellenőrzés céljából a rendőrök. Ezt néhány órával korábban illegálisan hozták be az országba.

Tiszaújlakon újabb tétel pszichotrop tablettára bukkantak. Ezúttal egy Opel Astrában találtak 47 bódító tablettát. Kiderült, hogy egy magyarországi nő próbálta behozni a tiltott szereket, aki odahaza óvónőként dolgozik.

Lipeckben (Orosz Föderáció) a napokban hoztak ítéletet egy helyi nő ügyében, akit öt fiatal halála miatt vádoltak. Az illető nyár közepén Krivenszkoje település mellett közlekedett autójával, ám elveszítette uralmát a Mitsubishi Lancer felett. A kocsi az út szélén haladó fiatalok közé rohant, akik egy diszkóból tartottak hazafelé. A baleset következtében öt fiú és lány (közöttük a gázoló gyermeke is) halt meg, ketten pedig sérüléseket szenvedtek.

A bíróság nyolc és fél év szabadságvesztésre ítélte a nőt.

Levéltári kalászatok

A magyar királyi helytartó tanács 1805. november 19-én és 30-án kelt rendeletében értesíti Ung megyét a koronázási jelvények áthaladásának biztosításáról. Ezen dokumentumokhoz mellékelik a korona útját érintő települések jegyzékét (menetrendjét), amely kilenc napot irányoz elő az értékes rakomány Munkácsra szállítására. Ezek az állomások a következők voltak: 1. nap Gödöllő, 2. nap Hatvan, Árok Szállás, 3. nap Mezőkövesd, 4. — Ernőd, Ginnes, 5. — Szerencs, Liszka, 6. — Újhely, Terebes, 7. — Nagy Mihály, 8. — Szobránc, Ungvár, 9. — Szerednye, Munkács. Lehetséges, hogy a rossz útviszonyok miatt csúszott a megérkezés ideje.1 1805. december 1-jén a nemesek egy csoportja Splényi József báró koronaőr vezetésével titokban elhagyta a budai királyi várat a kincsekkel. A testőrkülönítménnyel együtt lovaikat nem kímélve haladtak a kitűzött cél felé. A korona ládában, erős vaspántokba foglalva 13 pecséttel lezárva utazott.

Az Ung megyei főispáni Fond iratanyaga közt megtalálható a beregi főispánnak, Ilosvay Pálnak bizonyára báró Splényi Józsefhez írott levele. Itt a főispán kifejti, hogy a megye nagy megtiszteltetésnek veszi a korona épségének biztosítását saját területén. Vállalja az érkező bandérium ellátását. Az embereken kívül ez mintegy 100 lónak zabbal és szénával való ellátását jelentette. Bereg vármegye bandériuma már Szerednyén átvette az ungiaktól a szállítmány feletti őrséget, de a lócserét Ung biztosította: „az Szent Korona, s vele ne talán tán más alkalmatosságok és Kocsik alá meg kivántató forspont Lovakrul Szerednyén Tekintetes Nemes Ungh Vármegye a rendeléseket úgy meg teszi, hogy egészen Munkácsig jöjjenek.”2