Elhunyt szeretteinkre emlékezünk

“Óh, hányszor kell a sírra néznünk,

Hogy vigasztaljuk önmagunk,

Dobjuk el a tettető álcát:

Ma ünnep van, ma sírhatunk.”

/Ady Endre: Halottak napján/

Élet a halálban, halál az életben

Barátom, V. László emlékére

„A gyász talán nem is az a fájdalom, amit azért érzünk, mert halottaink nem térhetnek többé vissza, hanem az, hogy ezt nem is kívánhatjuk.”

Tomas Mann

Minden embert egyaránt foglalkoztat az elmúlás, a halál gondolata. Hiszen éppen a halál ad értelmet vagy értelmetlenséget az életnek. Az életnek, amit annyiszor átkoztunk már el könnyelmű mozdulattal. Éppen a halál közelségének tudata, a szívet és elmét dermesztő lehelete emeli az élet értékét. Az ember egy pillanat alatt átértékeli anyagi létezésének motivációit. A rettegés a nemlét sötétségétől, az ösztönszerű félelem az ismeretlentől még a legelvetemültebb halálvágyóból is előhozza az életösztön küzdőszellemét. Sajnos olykor már túl későn, de nem hiába.

Sok ember gondolta önmagáról, hogy halhatatlan. Hatalmas erőfeszítéseket tettek egyfajta életelíxír vagy fiatalítószer megtalálásáért. Vagyonokat költöttek el mindhiába, mert nem voltak hajlandóak elfogadni a természet alapvető törvényeit, miszerint minden kezdet a végzetbe vezet. De a végzet nem minden esetben jelenti a végső stádiumot. Egyes távol-keleti vallások sajátos módon küszöbölik ki a halált, mint a létezés megszűnését, mintegy átlépve fölötte. Mert nem az élet végeként értelmezik, hanem az életáramlat kisebb-nagyobb szüneteiként. Hiszen minden élőlénynek szüksége van nyugalmi állapotra, ahol újratöltődhet energiával. S az élet főnixként újra tündököl, bár már egy újabb formában.

Más tanok a földi létet csupán egy emberfeletti létezésforma előjátékának tekintik, ahol a halál egyfajta kapocs. Egy jelszó, ami titkos átjárókat nyit meg, amelyek a fényes ismeretlenbe vezetnek. Mégsem lehetünk halhatatlanok, hiszen a földi öröklét kizárja a túlvilági életben való részvételt. Csak néhány kiválasztottnak adatott meg, hogy még életükben az egekbe emelkedjenek. Gondoljunk csak Illés prófétára és az ő tüzes szekerére.

Tegyen bármit is az ember, a halál mindig ugrásra készen áll, hogy lecsapjon könyörtelenül. Nincs kegyelem. Nincs megalkuvás. Nincs kivétel. A Földön egyedül ő az igazi demokrata. Nem kivételezik, szépet és csúnyát, jót és rosszat, gazdagot és szegényt egyaránt elragad. Szeszélyének engedve olykor haladékot ad az útrakészülőnek, míg másokat tragikus váratlansággal ragad el.

Minden emberrel egy világ, egy mini galaxis szűnik meg. Minden, amit érzett, tett, gondolt, tervezett. Minden öröme, bánata, titka, tulajdonsága, szerelme, hite az enyészeté lesz. Csak töredékek, mozzanatok, emlékek, mozdulatok élnek tovább a hozzátartozók, a barátok és az ismerősök gondolataiban, érzéseiben. A távozó lélek magával visz egy darabot minden emberből, akivel élete során összehozta a sors. Minél szorosabb szálak fűzték valakihez, annál nagyobb részt ragad magával belőle a sírba. Ezért is van, hogy néha olyan szoros szálak fűznek össze házastársakat, szerelmeseket, szülőt és gyerekét, hogy az egyikük halálával a másikból oly nagy részt visz magával, hogy ami megmarad, már túl kevés az élethez. Ilyenkor rendszerint követi a halálba elveszett szerettét, hogy az öröklét ígéretében újra együtt lehessenek.

Ellenben amikor rájuk gondolunk, mindannyiszor visszahozzuk őket az életbe, a mi életünkbe. Mert a gondolat is az élet része. Minél többet beszélünk halottainkról, annál inkább tűnik úgy, mintha állandóan itt lennének közöttünk. Mintha el sem mentek volna. Minden esetben, amikor a halálra gondolunk, mintegy megidézzük az elmúlás szellemét. Mint amikor csillagos éjszakákon a tábortűz táncoló lángjait bámulva holtak emlékét elevenítjük fel, viselt dolgaikról beszélve. Egy hideg fuvallat meglebbenti a lángkakast, s a tűz fényében felsejlik a megidézett arca. Élő arc ez, mert az elme többnyire a legelőnyösebb mozzanatokat jegyzi meg. S az ember elveszett társairól az életképeket kívánja felidézni, az együtt eltöltött pillanatokat, a közösen átélt eseményeket.

Az emberi elme nem képes belenyugodni a lét egysíkú sivárságába, ott is titkokat, csodát keres, ahol csak csupasz csontokat takar az anyaföld. De miért is nyugodna bele abba, ami látszólag megmásíthatatlan?

Hiszen számtalan véges dologról derült már ki, hogy létezik kiskapu, létezik alternatíva. Mert kell ott fenn egy ország, egy hely, ahol minden igazi, s a dolgok azok, aminek látszanak. Ahol nyugalmat lel a fáradt lélek. S szerettei fogadják a jövevényt, kinek homokóráján az utolsó homokszem is lepergett. S ez a tudat ad vigaszt — ha mégoly soványat is — az életben maradtaknak.

Akik valaha együtt voltak és elválasztattak, egyszer újra együtt lesznek. Mert csak az hal meg igazán, akit elfelednek. De a szerető ember nem felejt soha. Mert a szeretet az az erő, amit a halál sem képes megtörni.

Lengyel János


A nagyvilágban történt

 

 A politikai károk már nagyok, a gazdasági következmények még elkerülhetőek

A turizmusban már mérhető károkat okoztak a szeptemberi és az októberi zavargások. Nem jellemző ugyan, hogy már kifizetett utakat tömegesen mondanának le, de a rendelések száma nagyságrenddel kisebb az ebben az időben megszokottnál. A nemzetközi konferenciák esetében, úgy tudjuk, kiváltképp. Minthogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb „pénzgyáráról” van szó, az ágazat bajától előbb-utóbb mindenki nyögni fog egy kicsit.

Az átfogó gazdasági mutatókat viszont nem rontották le az eddig történtek. Sőt, a kormány reform- és költségvetési elképzeléseinek kedvező nemzetközi fogadtatása stabilizációs hatású. A Gazdaságkutató Rt. előrejelzése szerint azonban, ha a társadalmi és politikai ellenállás elodázza a reformokat, az már komoly gondokat okozhat.

Ha tehát stratégiailag nem rendült is meg a gazdaság, a közvetlen, azonnal fizetendő költségek egyre tetemesebbek.

Csak a rendőrségnek mintegy 2,5 milliárd forintjába került szeptember közepe óta a tüntetések és a nagygyűlések biztosítása — jelentette ki (a Gazdasági Rádiónak) nemrég Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A pénz nyolcvan százalékát túlórára, a többit szállásra, étkezésre, a készenléti díj kifizetésére fordították. Az eszközhasználat (például a bőséggel alkalmazott könnygázgránátok ára) nem tartozik a pluszköltségek közé, többnyire raktárról vételeztek. Ettől, persze, még sokba kerülnek.

A rendőrségnek okozott kárhoz sok százmillió forint értékben hozzászámítandó mindaz a rombolás, amit a város elszenvedett az utóbbi hetekben. Kártérítési perben éppen annyi esélye van Budapestnek, mint az autótulajdonosoknak. Az MTV „ostrománál” 173 milliós, október 23-án pedig — főleg a Belvárosban — 200 milliós kárt okoztak a tüntetők.

A történtek ellenére, úgy tűnik, a befektetők bíznak Magyarországban és a kormány által tervezett program teljesíthetőségében. Döntésüket nem elsősorban az ország megosztottsága motiválja, hanem hogy október 6-án a parlamentben megerősítették posztján a miniszterelnököt. A jelenlegi számok alapján év végére még jobb is lehet a pénzügyi helyzet, és a forint árfolyama is erősebb lehet annál, mint néhány hete gondoltuk. Jövőre nehezítheti a kabinet pozícióit, ha az európai konjunktúra lelassul. Egyelőre azonban a bizalom erősödését tapasztaljuk.


 Bush rábólintott a déli határ elkerítésére

George Bush amerikai elnök aláírta csütörtökön a törvényt arról, hogy 700 mérföld (több mint 1100 kilométer) hosszan kerítést emelnek az Egyesült Államok mexikói határán az illegális bevándorlók és a kábítószercsempészek visszatartására.

Kevesebb, mint két héttel a novemberi kongresszusi választások előtt Bush ezzel is támogatja a republikánus jelölteket: azt üzeni a választóknak, hogy a kormányzó párt keményen fellép az illegális bevándorlók ellen. „Az Egyesült Államok, sajnos, évtizedeken keresztül nem tudta teljesen ellenőrizni a határait, ezért is fokozódott az illegális bevándorlás” — mondta az aláírási ünnepségen.


Franciaország: Molotov-koktél a buszok ellen

Egy huszonhat éves nő életveszélyesen megsérült Marseilles-ben, amikor három kamasz benzinespalackkal felgyújtott egy autóbuszt a dél-francia kikötővárosban. Hét napon belül ez már a hetedik felgyújtott busz volt — a tavalyi zavargások évfordulóján ez lett a randalírozó fiatalok körében a „menő”. Éjszakánként átlagosan háromszáz autót is Molotov-koktéllal lángba borítanak külvárosi, bevándorlócsaládból származó fiatalok.

Az egy évvel ezelőtti súlyos zavargásokhoz képest most a helyzet viszonylag nyugodt, de egyre több rohamrendőr lép fel, és negyven-ötven rongálót vesznek őrizetbe éjszakánként.


 Gyújtogató okozta négy tűzoltó halálát

Négy tűzoltó halálát okozta Kaliforniában egy kiterjedt erdőtűz, amelyet egy gyújtogató okozott. A lángok elborították a tűzoltók autóját, és mind a négyen életüket vesztették Kaliforniában — közölték csütörtökön a helyi hatóságok.

Az erdőtűz emellett szorult helyzetbe hozta egy lakókocsipark lakóit is, akik azonban nincsenek életveszélyben. Az erős szél miatt gyorsan terjedő tűz az amerikai szövetségi állam délnyugati részén, Palm Springs térségében tombol. A környékről több száz lakó elmenekült.


 Betiltaná a zászlóégetést a brit rendőrség

Elégedetlen az erőszakos tüntetőkkel szemben alkalmazható jogosítványaival a brit rendőrség, ezért szigorítaná a vonatkozó jogszabályokat. Tarique Ghaffur, a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese vasárnap azt mondta a BBC rádiónak: a jelek szerint mind erősebb az a lakossági meggyőződés, hogy a Scotland Yard „indokolatlanul enyhén” lép fel a demonstrációk biztosítása során.

Ghaffur szerint ez a nézet „általános a jogkövető állampolgárok körében, minden létező társadalmi közegben”. A főparancsnok-helyettes úgy véli, ha az emberek azt látják, hogy az erőszakos tüntetők „büntetlenül megússzák”, az a Nagy-Britanniára jellemző társadalmi türelem erózióját indíthatja el.


 Lezuhant egy nigériai utasszállító

Lezuhant egy utasszállító gép vasárnap a nigériai főváros, Abuja repülőterének közelében. A fedélzeten tartózkodó több mint száz személy közül állítólag legfeljebb öten élték túl a szerencsétlenséget, és életét vesztette a nigériai muzulmánok vallási vezetője, Muhammed Maccido is.

(Az origo.hu, a nol.hu és a REUTERS anyagai és fotói nyomán)


Fókuszban a világ magyarsága

 

 Nyílt levél uniós tisztségviselőknek

Kuncze Gábor arra kérte az Európai Néppárt elnökét, vesse latba befolyását Orbán Viktornál, hogy a Fidesz elnöke térjen vissza az Országgyűlésbe és ott bírálja a kormányt és a miniszterelnököt. Az SZDSZ elnöke Wilfried Martenshez intézett nyílt levelében azt is kérte, hogy következő találkozójuk során kérdezze meg Orbánt, mit javasol a költségvetési hiány lefaragására, illetve hogy vegye rá, őszintén tárja a magyar választók elé pártja elképzeléseit és nyújtson az ország számára modern kereszténydemokrata alternatívát.

A Fidesz EP-képviselői eközben szavainak visszavonására kérték az Európai Szocialisták Pártjának elnökét, aki levelében Martensnek az október 23-i budapesti fellépését és a Fidesz-gyűlésen elhangzott beszédét bírálta. Azt írták Poul Nyrup Rasmussennek, hogy valakik őt félrevezették, ezért meghívják Magyarországra, hogy saját szemével győződhessen meg az igazságról. Szerintük ma a jogállamiságot nem valamely ellenzéki párt vagy politikus fenyegeti, hanem maga az ország miniszterelnöke.

Forrás: Népszava


 Munkaerő-korlátozás: döntés decemberben

A külügyminiszter nem lát komoly esélyt arra, hogy a kormány még a novemberre Budapestre tervezett magyar—román közös kormányülés előtt eldönti, január 1-jétől megnyitja-e munkaerőpiacát a román munkavállalók előtt. A kérdés még nem dőlt el, a magyar kormánynak számos szempontot és lehetőséget mérlegelnie kell, többek között a hazai munkanélküliségi helyzetet, valamint a romániai magyar közösség érdekeit is. A döntés decemberre várható — mondta Göncz Kinga a parlament európai ügyek bizottságában, amely Románia és Bulgária EU-csatlakozásával foglalkozott. Kiemelte: az biztos, hogy a szolgáltatások szabad áramlása terén Magyarország nem fog korlátozásokat bevezetni.

Mint elhangzott, a magyar kormánynak figyelembe kell vennie, hogy az elmúlt években a munkaerőpiaci nyitás álláspontját képviselte, és azt is, hogy a Magyarországon dolgozó külföldiek jelentős része erdélyi magyar, igaz, közülük nem mindenki dolgozik legálisan. „Meg kell várni azt is, miként dönt a többi EU-tagország. Észtország, Finnország, Szlovákia és Lengyelország a teljes nyitáson gondolkodik, Lettország és Litvánia a részleges nyitáson, érdekes azonban, hogy Nagy-Britannia és Írország, amelyek a regisztrált magyar munkavállalókat 2004 után beengedték, egyelőre bezárják munkarőpiacukat Románia és Bulgária előtt” — fejtette ki Göncz Kinga. Megjegyezte, hogy a munkaerőpiac részleges megnyitása vonatkozhat egyes ágazatokra, foglalkozási területekre is.

Az ülésen Eörsi Mátyás (SZDSZ), a bizottság elnöke pártja nevében arra biztatta a kormányt, hogy a magyar—román kormányülésen a miniszterelnök jelentse be: Magyarország megnyitja munkaerőpiacát a román állampolgárok előtt.

Forrás: Új Magyar Szó


 Tisztogat a szlovák külügyminiszter

Azonnali lemondásra szólította fel a szlovák nagyköveteknek küldött levelében Ján Kubis pozsonyi külügyminiszter mindazokat, akik nem karrierdiplomaták, hanem politikai pártok jelölték őket erre a posztra. Ha ezt e hónap végéig önként nem teszik meg, ő hívja vissza őket — áll a pozsonyi külügyminiszter levelében.

Értesüléseink szerint két szlovák kereszténydemokrata és három magyar nemzetiségű személyt (Bauer Győző, Szlovákia törökországi, Schill István svájci és Mészáros Alajos svédországi nagykövetet) akar leváltani a tárcavezető.

Forrás: Népszabadság


 Tőkealap — román és magyar vállalkozóknak

Román—magyar kis- és középvállalati tőkealap létrehozását javasolta Kóka János Bukarestben. A magyar tárcavezető részt vett a román—magyar gazdasági vegyes bizottság ülésén, amelynek legfontosabb feladata a november 16-i együttes kormányülés előkészítése volt. A jegyzőkönyv aláírását követően a magyar politikus Codrut Seres román gazdasági és kereskedelmi miniszterrel együtt tartott sajtótájékoztatót. Kóka elmondta: Magyarország kész akár egymilliárd forinttal is hozzájárulni ehhez az alaphoz.

Forrás: MTI


 Ellenzi az önálló magyar állami egyetemet az oktatási miniszter

Nincs szükség önálló állami magyar egyetemre — jelentette ki Mihail Hardau oktatási miniszter csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A tárcavezető háromszéki látogatásakor elmondta: ellenez mindenfajta szegregációt, ezért nem tartja hasznosnak egy állami magyar egyetem létrehozását.

„Ez a téma nem a minisztérium hatáskörébe tartozik, hiszen erről előbb törvényt kellene alkotni. De ismereteim szerint még senki nem nyújtott be olyan dokumentációt, amely megalapozná a magyar egyetem létrehozásának szükségességét” — mondta a miniszter, aki úgy tudja, hogy Marosvásárhelyen működik egy magyar tannyelvű egyetem, ezért szerinte nem szükséges egy másik létrehozatala.

„A Babes—Bolyai Tudományegyetem az ország legjobbjai közé tartozik, és meg kell őrizni multikulturális jellegét” — magyarázta Hardau, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két héttel ezelőtti figyelemfelkeltő akciójára utalva.

Mint ismeretes, a BKB tavaly és idén Erdély több városában egyszerre szervezett utcai megmozdulást az önálló állami magyar egyetem létrehozása érdekében. Hantz Péter, a BKB alelnöke korábban kijelentette: „mi is adófizető polgárok vagyunk, jogunk van magyarul tanulni egy önálló állami egyetemen”.

Az oktatási miniszter újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta: határozottan ellenzi, hogy a magyar anyanyelvű diákok idegen nyelvként tanulják a románt az iskolákban. „A román nyelv nem idegen nyelv ebben az országban” — jelentette ki. Ismeretei szerint a magyar tannyelvű elemi és általános osztályokban a román nyelvet fokozatosan tanítják, mindössze a középiskolai magyar és román osztályoknak egyforma a tananyagjuk.

Amint arról a Krónika beszámolt, a BKB az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, azt kifogásolva, hogy a magyar anyanyelvű diákok hátrányos helyzetbe kerülnek román anyanyelvű társaikkal szemben, mivel anyanyelvként tanulják a román nyelvet, ugyanakkor közös elbírálás alá esnek a képességi és érettségi vizsgákon a román anyanyelvű diákokkal. A diszkriminációellenes tanács május 5-i határozatában megalapozottnak ítélte a BKB kifogásait, és felkérte az oktatási minisztériumot, hogy találja meg a módját a diszkrimináció kiküszöbölésének.

Forrás: Erdély.ma


 Hírek innen-onnan

 

 Európába utazni — egyszerűbben?

A múlt héten tartották meg az Európai Unió és Ukrajna csúcstalálkozóját. Az EU vezetői mellett a megbeszéléseken részt vett Viktor Juscsenko, országunk államfője is.

A találkozón számos fontos kérdést tekintettek át. Ezek közül az egyik legfontosabb az a megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy az ukrajnai polgárok egyszerűbben jussanak EU-vízumhoz — adta hírül a korrespondent.net. A dokumentumot Borisz Taraszjuk külügyminiszter és Benito Ferrero-Waldner, az EU külkapcsolatokért felelős biztosa látta el kézjegyével.

Viktor Juscsenko úgy nyilatkozott, régóta várták már országunk polgárai, hogy az európai közösség enyhítsen a vízumok kiadásának szigorán. A mostani megállapodás — véleménye szerint — arról tanúskodik, hogy az Ukrajna és az EU közötti együttműködés „konkrét eredményeket hozott, amelyek befolyást gyakorolnak a konkrét állampolgárok életére”.

Az államfő meggyőződése szerint a vízumkiadás rendjének egyszerűsítése teljes mértékben megfelel Ukrajna nemzeti érdekeinek. „Az volt egyik célom, hogy közelebb vigyük az egyszerű állampolgárt az Európai Unióhoz” — húzta alá.

A megállapodás szerint az ukrajnai állampolgárok számára 2007 közepétől legfeljebb 10 nap alatt ki kell adni a schengeni vízumot, s ez egyes kérelmezők számára ingyenes lesz. Amennyiben megtagadják ennek kiadását, akkor a nagykövetségeknek írásban kell magyarázatot adniuk erre.

A schengeni vízumért egységesen 35 eurót kell majd fizetni minden nagykövetségen. Korábban a nyugati országok a 65 eurós illeték mellett kardoskodtak.

Ingyenesen kaphatnak ilyen vízumot azok az ukrajnai polgárok, akiknek közeli hozzátartozóik élnek az Európai Unióban, de nem kell illetéket fizetniük a diákoknak, a rokkantaknak, a nyugdíjasoknak és az újságíróknak sem.

A megállapodás hatályba lépéséig még több hónap telik el, hiszen az EU minden tagországában ratifikálni kell ezt. A szakértők szerint 2007 közepére ér véget ez a folyamat.


 Továbbra is Bezszmertnij a Nasa Ukrajina élén

A múlt héten a kongresszusán komoly politikai megrázkódtatáson átment Nasa Ukrajina Politikai Tanácsa bizalmat szavazott Roman Bezszmertnijnek, így továbbra is ő vezeti a pártot, amelynek tiszteletbeli elnöke Viktor Juscsenko — tájékoztatta a médiát Jurij Pavlenko, a testület tagja.

Az UNIAN Hírügynökség jelentése szerint Pavlenko úgy fogalmazott, hogy Bezszmertnij maga kezdeményezte a vezetés leváltását, ám a párt irányító testülete elvetette ezt. A politikai tanács tagja elmondta, hogy munkacsoportokat hoznak létre, amelyeknek javaslatokat kell előterjeszteniük a pártkongresszus második szakaszát illetően.

„Most kemény vitának kell lezajlani arról a helyzetről, amely a pártban kialakult”— nyilatkozta Pavlenko.


Sikeres akció

’56 nem állt meg a határnál

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség nagyszabású rendezvényekkel méltatta az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját. A megemlékezések egyik fő szervezője Dupka György, az UMDSZ alelnöke volt. Őt kérdeztük a részletekről:

— Összesen hány helyszínen került sor megemlékezésre?

— Az UMDSZ központi rendezvényei négy helyszínen zajlottak. Az első Nagyszőlős volt, ahol az ottani ifjúsági ellenálló csoportnak állítottunk emléktáblát. A Szovjetunió lágereiben raboskodtak ennek tagjai, nevezetesen Illés József, Varga János, Kovács Zoltán, Milován Sándor, Dudás István. A másik helyszín a Kaszonyi Középiskola volt, ahol a kaszonyi csoportra emlékeztünk (ennek tagjai Szécsi Sándor, Ormos István és Ormos Mária voltak). A harmadik a gálocsi községháza. Itt volt az az iskola, ahol a gálocsi fiatalok — köztük Pasztellák István, Perduk Tibor, akiket el is ítéltek — ellenálló csoportba szerveződtek. A temetőben külön programként megkoszorúztuk Gecse Endre mártír református lelkész sírját. A negyedik helyszín pedig az Ungvári Dayka Gábor Középiskola volt, ahol szintén az itt szerveződő ellenálló csoportnak állítottunk emléket (tagjait, Benyák Nándort, Orlovszky Vincét, Kulcsár János Tibort szintén lágerekben tartották fogva). Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült emléktáblát elhelyezni ukrán tanintézetek falán, pedig az 1. és az 5. számú középiskolákban is szerveződtek csoportok. Az 1. sz. iskolában olyan fiatalok szervezkedtek, mint Barcsai Tibor, Dankulinec László, ifj. Bródy András (annak a Bródy András parlamenti képviselőnek a fia, akit a KGB kivégeztetett), illetve Majoros Lajos, Csoma József, akik röplapterjesztéssel foglalkoztak. A ruszinok közül említhetem Csurgovics Sándort, Kijovics Eleket és társait, akiket rendszerellenes cselekedetek ürügyén vontak felelősségre.

Voltak olyan megjegyzések, hogy miért állítottunk emléktáblát még élő személyeknek. Nos, azért, mert nem személyeknek, hanem az ellenálló csoportoknak állítottuk ezeket.

Megemlíteném még, hogy az UMDSZ szőlősi járási szervezete a KMKSZ helyi alapszervezetével közösen állított emléket a nemrég elhunyt Illés József tanár úrnak a nevetlenfalui iskolában. Ezenkívül — bár hivatalosan nem hangzott el — társszervezőként működtünk közre abban, hogy emléktábla került az ungvári börtön falára is.

— Ennyi munkához szükség volt segítőtársakra….

— Ami a segítséget illeti, elsősorban az UMDSZ aktivistáira támaszkodtunk. Itt különösen a szövetség nagyszőlősi járási szervezetének vezetőit emelném ki: Varga Jánost, Dánics Évát, Botos Csabát. A beregszászi járási és városi UMDSZ-vezetés — Kádár Rozália, Pirigyi Béla, Braun Béla, illetve Zubánics László — is sokat segített, akik szervezőként vettek részt a nagyszőlősi emlékkonferencián. A kaszonyi ünnepség háttérszervezésében Márkus Miklós és Ködöböcz Levente vállalt nagy feladatot. Nekik köszönhetően jelent meg a rendezvényen Ormos Mária húga, Méhész Erzsébet, aki több mint 30 évig tanított a helyi középiskolában és megható beszédet mondott az ifjúságnak.

Az ungvári rendezvények szervezésében Szanyi Bélától, a járási szervezet ügyvezető alelnökétől, Pásztor Tímea irodavezetőtől és Molnár Sándor gálocsi polgármestertől kaptam jelentős segítséget. Megemlíteném még az UMDSZ ifjúsági szervezetét, amely megalakulásától kezdve aktív részt vállalt a feladatokban. Örömmel tapasztalom, hogy ezentúl a fiatalokra is számíthatunk.

Úgy érzem, sikeres volt az UMDSZ eme “akciója”. Megmutattuk a kárpátaljai magyarságnak és a Kárpát-medencei magyarságszervezeteknek, hogy az ’56-os forradalom és szabadságharc nem záródott le a határnál, hatása átgyűrűzött annak másik oldalára, illetve esetünkben a Szovjetunió távolabbi területeire is. Méltattuk azokat a fiatalokból álló ellenálló csoportokat, amelyek tagjai bátrak voltak, példát mutattak, hangadói voltak az ellenállásnak. Köztük van Bucsella József, aki katonaként is jelesen vizsgázott magyarságtudatból.

— Ön a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára. Hogyan emlékeznek meg idén a sztálini terror áldozatairól?

— Az UMDSZ rendezvényei közül hátra van még a november 18-i szolyvai megemlékezés. Ezt hagyományosan két helyszínen tartjuk: megkoszorúzzuk a honfoglaló harcos, majd a málenykij robot áldozatainak emlékművét.

Egy megkeresés nyomán kezdeményeztük, hogy az emlékpark siratófalán helyezzük el a csonka beregi és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területéről elhurcolt férfiak nevét. Az elmúlt évek során több mint 1500 nevet gyűjtöttünk össze, és most az anyaországi illetékesekhez fordulunk támogatásért. Távolabbi elképzelésünk, hogy a szlovákiai Nagykaposi járásból és a romániai Halmi járásból is összegyűjtjük az áldozatok neveit.

Köszönettel tartozunk a minaji sírkőfaragó Jendrik családnak, akik eddig is sok segítséget nyújtottak a márványtáblák elkészítésében, s vállalták, hogy amennyiben megkapjuk a támogatást, felvésik a többi nevet is a táblákra. Ha ez sikerülne, valóban elmondhatnánk, hogy a Szolyvai Emlékpark az egész Kárpát-medencei magyarság siratófalává válna...

B. Gy.

 

 Felmentették Vaszil Sepát

Ahogy a Krónika korábban már hírül adta, a Beregszászi Járási Tanács megvonta bizalmát Vaszil Sepától, a járási állami közigazgatási hivatal vezetőjétől. Ezt követően csak találgatni lehetett, hogy a képviselőtestület döntése menynyire befolyásolja a járási vezető további karrierjét.

A napokban választ kaptunk ezekre a találgatásokra. Viktor Juscsenko államfő 349/2006. sz., 2006. október 19-én kelt rendeletével felmentette Vaszil Sepát a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöki tisztségéből.

 

 Kossuth helyett Orobec?

A Zakarpattya Online a múlt héten Volodimir Skribára, a Nasa Ukrajina megyei végrehajtó bizottságának vezetőjére hivatkozva közölte azt a hírt, miszerint október 23-án megtartották a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülését. Ezen döntés született egyebek mellett arról, hogy a város egyik utcáját a közelmúltban közlekedési balesetben elhunyt parlamenti képviselőről, Jurij Orobecről nevezik el. A honatya 2005-ben Munkács díszpolgára lett.

Az internetes hírforrás szerint a Kossuth utcát keresztelik át Orobec utcára.

 

Heti jegyzet

Politikai gyarlóságok

Az ánti világban sikk volt azzal dicsekedni, hogy az embert nem érdekli a politika. Ez amolyan burkolt ellenzékiségnek minősült. Sokan annak is szánták. E hozzáállásnak történelmi gyökerei vannak. Elegendő, ha csupán a passzív rezisztenciára emlékeztetek. Ez a dicsőséges semmittevés (már csak nem nevezem struccpolitikának) végeredményben kényelmes, s látszatra még szimpatikus hozzáállás is.

Na de jött a rendszerváltás (változás), és vele együtt a politikacunami.

Már nem csupán csendes, simogató napsugár balzsamozta vasárnap délutánok borozgatós, kártyázgatós időtöltése lett a világ dolgainak meghányása-vetése, hanem napi foglalatosság, mondhatni — kényszer.

A dologgal kapcsolatban értelmetlen eldöntendő kérdést feltenni.

Ami van, az van.

Ugyan eljátszhatjuk, hogy tudomást sem veszünk róla, ez azonban több mint önbecsapás, egyenesen hiba.

Persze a politikának, pontosabban a politizálásnak vannak rétegei, bugyrai, no meg helye és ideje is.

Kvaterkázni, nagy közhelyigazságokat hangoztatni persze most is lehet. E nélkül mit is érne a nagyfilm előtti fröccsös römi-parti…

Aztán. Ki lehet vonulni Majdanra, Kossuth térre. Lehet az ember képviselő, esetleg miniszter, s akkor még fizetnek is a dologért.

Mindez valóban lehetséges. S még túl nagy veszélyeket sem hordoz magában. Igaz, ennek némileg ellentmond a könnygáz meg a gumilövedék. No de, aki nem akar megázni, ne menjen az esőerdőbe…

Gyarló az ember – tartja a mondás.

Gyarló dolog a politizálás.

Nem is baj, ha az ember — már amennyiben teheti — kívül marad.

Csak van egy nagy — de.

A történésekről tudnunk kell. A folyamatokat figyelemmel kell kísérni. Mert ha ezeket elmulasztjuk, úgy járhatunk, mint az egyszeri ember a sötétben a tócsával.

???

Tükörnek hitte, hát belenézett.

Horváth Sándor


 Kitekintő

 

Túl a sokadik x-en

Fiatalokat meghazudtoló lelkesedéssel

Ha az ember eléri a nyugdíjkorhatárt vagy már nyugdíjas, nem jelenti azt, hogy le kell mondania az aktív életről, a szórakozásról. Mert bizony hatvanon túl is van élet, sőt…

A demecseri Barátság Nyugdíjas Egyesület tagjai osztoznak véleményünkben. Szavaikat tettekkel is alátámasztják: fiatalokat meghazudtoló lelkesedéssel, frissességgel lépnek fel a különböző fesztiválokon, rendezvényeken.

Az egyesület elnöke Barati Sándorné. Mint mondja, 2003-ban döntöttek amellett, hogy létrehozzák egyesületüket. Kezdetben csak saját maguk szórakoztatására gyűltek össze, hogy úgymond elüssék az időt. Aztán a közös éneklések meghozták az együttlétek gyümölcsét: az első bemutatkozás után számos rendezvényre kaptak meghívást. Fellépéseikért minősítést is kaptak, ezüst fokozatot. Fel szoktak lépni például a tarpai fesztiválon, illetve Beszterecen, az Őszikék fesztiválon. Ott nyerték el a minősítést is, Tarpán pedig ezüst fokozatot kaptak, de Tornyospálcán is sikeresen szerepeltek.

Beregi és szatmári népdalokat énekelnek, kedvenc produkciójuk a cigánytánc. Vezetőjük Fábián Magdolna kultúrház-igazgató, az énekeket pedig a besztereci Juhász Jánosné tanítja be velük, akinek már arany fokozata van. A próbákon húszan—harmincan vesznek részt.

— A háziasszonyi teendőket néha nem könnyű összeegyeztetni a próbákkal — jegyzi meg Barati Sándorné —, de aki szeret énekelni, úgy rendezi a dolgát, hogy el tudjon menni. Azt mondja, nyáron kis pangás tapasztalható, mivel mindenkit lekötnek a kerti munkák, azonban ősztől hetente kétszer is összejönnek.

Tavaly sajnos elmaradt a szokásos februári bál, de a szüreti kárpótolja őket. Idén szeptemberben harmadik alkalommal rendezték meg a Demecseri Káposztás Napokat. A kétnapos rendezvény jellegzetessége, hogy csupa káposztás ételt készítenek, és azzal kínálják a résztvevőket: tengerikásás és rizsás töltött káposzta, káposztás béles, rakott káposzta, toros káposzta, székely káposzta, lángos, lapcsánka, egyéb finomságok várják a kóstolókat.

— Kicsit fárasztó, mert már napokkal előtte készülni kell: 7-8 kg rizsből és 10 kg húsból töltünk káposztát, toros káposztát 1 mázsa káposztából készítünk, de nagyon kapós minden, el is fogy egy grammig, néha délutánra már nem is marad belőle — mondja az egyesület elnöke.

A férfiak nem haragszanak, hogy az asszonyok eljárnak otthonról, van olyan, aki elkíséri a feleségét a próbákra.

Sajnos, a fiatalok még nem kapcsolódtak a nyugdíjasok műsorához, de az iskolások is komolyan veszik a hagyományőrzést, legalább száz gyerek vesz részt a tánc- és énekfoglalkozásokon. Nevelődik tehát az utánpótlás.

Bíró Gyöngyi


 Közösen, együtt a civil társadalom előmozdításáért

címmel került megrendezésre múlt csütörtökön Nyíregyházán az a konferencia, melyet az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság, a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma támogatott.

A konferenciát Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság elnöke nyitotta meg. Az elnök asszony hangsúlyosan szólt a civil szervezetek — Magyarországon jelenleg közel 50 ezret tartanak nyilván — fontosságáról, azok működéséről. A polgármester asszony szerint az a feladatuk, hogy közvetítő, ellenőrző szerepet vállaljanak és olyan kapcsolatrendszert alakítsanak ki a mindenkori hatalommal, amely színesebbé, érdekesebbé és érthetőbbé teszi világunkat.

A civil szervezetek többsége önkormányzati vagy központi támogatásra szorul. Ezért nem biztos, hogy meg tudják őrizni autonómiájukat, s le tudják küzdeni azt, hogy pártokhoz, intézményekhez kapcsolódjanak, illeszkedjenek. Az lenne a cél, hogy a civil szervezetek önállóan, mindenkitől függetlenül tudjanak dolgozni.

— Nyíregyháza arra törekszik, hogy minden olyan tevékenységet a civil szervezetek folytassanak, melyeket azok jobban el tudnak látni, mint az önkormányzat — mondta Csabai Lászlóné.

Dr. Rozgonyi Ibolya kuratóriumi tag bemutatta a konferencia résztvevőinek a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma által támogatott EuroClip-EuroKapocs Közalapítványt. Az előadó az alapítvány céljai közül kettőt emelt ki: az EU keleti politikájának regionális kiegészítéseként előmozdítani a határon átnyúló együttműködést, valamint aktív magyar kül- és regionális politikát jeleníteni meg Ukrajna felé. Szólt sikeres rendezvényeikről, pályázati programjaikról, nemzetközi kapcsolataikról, együttműködési partnereikről is.

Kincs Gergely, a Négyhatár Vállalkozók Szövetségének irodavezetője A kárpátaljai magyarság felzárkóztatására való törekvések az EU, Magyarország és Ukrajna kapcsolatrendszerében témával kapcsolatos gondolatait osztotta meg a hallgatósággal. Felszólalásában bemutatta Kárpátalját, szólt a különböző turisztikai, befektetési és egyéb lehetőségekről, az aktuális, megoldásra váró kérdésekről. Kiemelte a schengeni vízum bevezetésével kapcsolatos problémákat, illetve a kárpátaljai magyar kis- és középvállalkozások támogatási lehetőségeinek kiszélesítését. Hangsúlyozta a kárpátaljai magyarság „híd” szerepét, a határon átnyúló együttműködések hosszú távú kölcsönös előnyeit.

Az EU szomszédságpolitikájáról Szilágyi Tibor, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának képviselője tájékoztatta a résztvevőket. Kihangsúlyozta: céljaikat tréningprogramokkal, fórumokkal, szemináriumokkal és workshopokkal kívánják elérni.

Geréné Károly Éva, a VÁTI Kht. programmenedzsere Magyarország—Szlovákia—Ukrajna Szomszédsági Program 2004—2006 címmel tartott előadást. Bemutatta az INTERREG Közösségi Kezdeményezést, melyet az Európai Bizottság indítványozott, és az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszíroz (az EU-tagállamokban működik). A programmenedzser szólt az INTERREG általános céljairól, a prioritásokról, illetve említést tett a Kárpátalját is érintő TACIS program általános feltételeiről.

Szentgyörgyi Lajos, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsadója az eMagyar Világ, a Magyar Kormány törekvései az információs társadalom fejlesztésének elősegítéséért címmel tartott tájékoztatót.

Végül infópontok kialakításához szükséges számítógépes eszközöket adtak át a következő szervezetek képviselőinek: a Ragyogás (Szájvo) Közhasznú Alapítvány; a Négyhatár Vállalkozók Szövetsége; a Natura Turisztikai Szövetség; a Gazdaplusz Munkácsi Járási Gazdaszövetség; a Felső-Tisza-vidéki Vállalkozók Klubja, valamint a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma.

A konferencia kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Hegedűs Csilla


 Lehoczky “átlépte” a határt...

Október 20-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabás községben felavatták Lehoczky Tivadar emléktábláját.

Dalmay Árpád nyíregyházi tanár, a BMKSZ alapító elnöke még a múlt évben kezdeményezte, hogy helyezzenek el Lehoczky-emléktáblát mind szülővárosában, Fuzsinéban, mind a csonka Bereg valamelyik községében. Az alkalmat a tavalyi kettős jubileum (születésének 175. és halálának 90. évfordulója) és a Beregvármegye monographiája megjelenésének idei 125. évfordulója nyújtotta. Ez év júniusában került sor a fuzsinei emléktábla-avatóra, október végén pedig a csonka beregire. Barabás község polgármestere, Daróczy Pál örömmel vállalta, hogy helyet biztosít az egykori Bereg vármegye tudós kutatója emlékének megörökítésére.

Az ünnepségre október 20-án került sor a község lakossága, tanuló ifjúsága és a beregi falvak meghívott polgármesterei jelenlétében. A polgármester úr köszöntője után Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés újonnan megválasztott elnöke mondott beszédet és leplezte le a szép emléktáblát. A dombormű Balogh Géza nyíregyházi szobrászművész alkotása.

Dalmay Árpád átadta az ünneplő közönségnek Beregszász magyarsága és a városból elszármazottak üdvözletét. Beszélt Lehoczky munkásságáról, örömét fejezte ki, hogy Bereg nagy tudósa jelképesen átlépte a mostani államhatárt, még markánsabban jelent meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosságának köztudatában. Elmondta: ezt az eseményt a két csonka Bereg virtuális újraegyesülése és egymásra találása újabb bizonyítékának tekinti.

Ezután a történelmi egyházak lelkészei megáldották, majd a jelenlévők megkoszorúzták az emléktáblát. A tábla alá felkerült Beregszász koszorúja is.

Az ünnepség előtti napokban a Barabási Történelmi Emlékbizottság (elnöke Daróczy Pál polgármester) felvette Lehoczky Tivadar nevét.

Tudósítónk


 UMDSZ-hírek

 

 ’56-ra emlékeztek Kijevben

Kijevben is megemlékeztek az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról. Az eseményre szép számban gyűlt össze a hágón túli magyarság a kijevi Magyar dombon lévő emlékműnél, ahol a koszorúzást követően elénekelték a magyar himnuszt, majd megkoszorúzták Liszt Ferenc emléktábláját.

A megemlékezés a Magyar Köztársaság Kijevi Nagykövetségén folytatódott, ahol Tóth János nagykövet úr társaságában a jelenlévők megtekintettek egy filmet az ’56-os eseményekről. A forradalom és szabadságharc hőseire Vidnyánszki István professzor emlékezett. A rendezvényen részt vett Kegyes Csilla attasé, Kárász Magdolna, az UMDSZ OT alelnöke, Szikora Attila, a Hmelnickiji Szent István Magyar Szervezet elnöke, Vass Tibor, az UMDSZ alelnöke.


Jól szerepelt az UMDP

Október 21-én Ungváron a megyei kiírás szerint sakkversenyt szerveztek azok között a pártok között, amelyek bejutottak a megyei tanácsba. A versenyen nyolc csapat vett részt.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot az elnökség döntése alapján a nagyszőlősi szervezet csapata képviselte. A szervezéssel Varga Jánost, a párt nagyszőlősi járási szervezetének elnökét bízták meg. A résztvevők Andráskó Tibor, Balázs József, Engi Gábor és Varga János voltak.

— A döntőben az ungvári Újjászületés vasutas csapattal mértük össze rátermettségünket. Szoros küzdelem volt, de sikerült győztesként kikerülnünk, ami számunkra nagy dicsőség, hiszen a vasutasok csapatában két olyan sakkozó is volt, akik többszörös megyei bajnokok. A megyei sportbizottság, a belpolitikai főosztály, valamint a Kárpátaljai Sakkföderáció az elért első helyezésért oklevéllel tüntetett ki bennünket, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt csapatát — újságolta lapunknak Varga János.


 A pesti és kárpátaljai fiatal ellenállók emlékének adóztak

Az UMDSZ ISZ vezetősége az 1956-os szabadságharc 50. évfordulója alkalmából részt vett a nagyszőlősi, a mezőkaszonyi, az ungvári iskolákban egykor működő ifjúsági ellenálló csoportok tevékenységét megörökítő emléktáblák avatási és koszorúzási ünnepségein. Az ungvári börtön falán elhelyezett emléktábla előtt az ’56-os magyar zászló felvonásával adóztak az ártatlan hősök emlékének. Az Ungvári Dayka Gábor Középiskola falán elhelyezett emléktáblánál gyertyát gyújtottak azok emlékére, akik a börtönökben és lágerekben, munkatáborokban raboskodtak.

Az ifjúsági szervezet képviselői részt vettek az emlékműsor összeállításában és lebonyolításában is.


 Egyedüli vétkük magyarságuk volt

Az UMDSZ kisbégányi alapszervezete, a helyi református egyház és civil szervezetek közös szervezésében október 29-én koszorúzási ünnepségre került sor a sztálinizmus és a II. világháború áldozatainak tiszteletére felállított emlékműnél a kisbégányi templomkertben.

A mintegy hatvan hozzátartozót és vendéget Hánka Dezső polgármester köszöntötte. A sztálini rezsim 36 helyi áldozatáról, valamint a 10 honvédről — akik a háborúban vagy a fogolytáborokban vesztettél életüket — Kőrözsi Sándor református lelkipásztor emlékezett meg és mondott imát lelki üdvükért.

Homoki László, az UMDSZ és UMDP kisbégányi alapszervezeteinek elnöke is felelevenítette az ártatlan áldozatok emlékét.

Közben egyházi énekek hangzottak el, s a jelenlévők elénekelték a Szózatot és nemzeti imánkat, a Himnuszt is. Az általános iskola három tanulója — Domokos Adrienn, Mészár Krisztina és Szidor Eleonóra — lágerverseket adott elő. Végül a résztvevők elhelyezték a tisztelet koszorúit az emlékmű talapzatánál. A Nagybégányi Községi Tanácstól Hánka Dezső; az UMDSZ és az UMDP alapszervezetei nevében Homoki László és Szabó Béla; a Kisbégányi Márkus Menyhért Általános Iskolától Illés János; a Kisbégányi Agráripari Független Gazdaszövetség nevében pedig Vasas István koszorúzott.


 Nincs helye a tiltakozásnak!

A Kárpátalja című lap október 27-i számában olvasom: “Tiltakoznak a márványba vésett élő 56-osok” annak kapcsán, hogy az UMDSZ és a MÉKK öt emléktáblát állított különböző intézmények falán az 1956-os forradalom és felkelés 50. évfordulója alkalmából. A szervezők azzal a nemes szándékkal tették ezt, hogy megörökítsék azokat a helyszíneket, ahol megalakultak és működtek a szovjetellenes tevékenységgel vádolt ifjúsági ellenálló csoportok, amelyek tagjai röplapokat, plakátokat terjesztettek, ezért lágerekben és börtönökben raboskodtak, s csak a szovjet birodalom összeomlása után rehabilitálták őket.

Mindezek kapcsán olvasom, hogy a Magyar Értelmező Kéziszótár (320. oldal) miként értelmezi az emléktábla főnevet. Idézem: „Emléktábla, főnév. Nevezetes hely vagy személy emlékét megörökítő feliratos kőtábla vagy érctábla.”

Tehát a saját értelmezésem szerint is a hangsúly elsősorban a nevezetes helyre tevődik, ahol megalakult, illetve amely intézményhez kötődően tevékenykedett a nagyszőlősi, a kaszonyi, a gálocsi és az ungvári fiatalok ellenálló csoportja. Ebben az esetben nem az élőkre, se nem az elhunytakra tevődik a hangsúly. A nemzetközi szokásjog egy kiemelkedő eseményhez kötődő helyszínt megörökítendőnek könyvel el, függetlenül a résztvevők személyétől.

Kifogásolják: nem kértem engedélyt Milován Sándortól és Molnár Lászlótól, hogy a nevüket felvéssük az emléktáblára. Meg kell értenie a két tiltakozó Szabadság Hőse Emlékérem idei kitüntetettjének, hogy a nemzetközi szokásjogban azoktól a személyektől, akik valamilyen esemény kapcsán dokumentálhatóan közszereplőkké váltak, a továbbiakban senki sem fog engedélyt kérni a nevük bármilyen szövegkörnyezetben való megjelenítéséhez.

Kárpátalján a magyar külképviselettel egyetemben, mint a téma egyik elismert kutatója, személyesen kezdeményeztem a felterjesztést az általam benyújtott lista alapján. Ezt tettem 1991-ben is, senkitől nem kértem engedélyt, hogy az érintettek nevét felvegyem a hősöknek tartott személyek listájára. Akkor sem kértem engedélyt, amikor a megyei tanács képviselőjeként, illetve a rehabilitációs bizottság tagjaként kezdeményeztem a koncepciós perek által ártatlanul elítéltek rehabilitálását. Akkor sem kértem engedélyt, amikor eddig megjelent dolgozataimban, könyveimben a levéltári adatok alapján, szemtanúk közléseit figyelembe véve feldolgoztam az ellenálló csoportok történetét.

Ez esetben nincs helye a tiltakozásnak, ők a mi hőseink, ezt a megtisztelő minősítést senki sem változtathatja meg. Adja Isten, hogy élő hőseink még számos éven át szolgálják a magyar közösséget, ehhez kívánok nekik erőt és egészséget!

Dupka György, a MÉKK és az UMDSZ ‘56-os megemlékezései szervezőbizottságának elnöke,

a megyei tanács képviselője,

a Nagy Imre emlékplakett

és más 1956-os emlékérmek kitüntetettje


Bemutatkozott az UMDSZ ISZ

Nemrég az ungvári Szvitanok turistatelep nagytermében bemutatkozó estet szervezett az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Ifjúsági Szervezetének vezetősége. A rendezvényen közel 300 diák, a városi és vidéki fiatal értelmiségiek, ifjúsági szervezetek képviselői vettek részt. Az UMDSZ ISZ elnöke, Dupka Nándor üdvözlő szavai után Kázmér Dávid ügyvezető alelnök ismertette a szervezet céljait. A hajnalig tartó összejövetelt megtisztelte jelenlétével Kálmán László, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulja, aki egyúttal védnökséget vállalt az ifjúsági szervezet felett.


Olvasóink írják

Köszönet az értékes adományért

A 2006—2007-es tanév nagyszerűen kezdődött a Munkácsi Humán-Pedagógiai Főiskolán. A Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány egy tantermet rendezett be számítógépekkel, az ahhoz szükséges bútorral, sőt a magyar nyelv és irodalom szaktanterembe is jutottak új padok. Emellett színestévé-készülékkel és Internet-hozzáféréssel is gazdagította tanintézményünket.

A főiskola 92 éves történetében még egyszer sem fordult elő, hogy a magyar tannyelvű csoportok diákjai és tanárai ekkora ajándékban részesüljenek egy alapítványtól.

Jelenleg a nappali tagozaton 135 hallgató tanul a magyar tannyelvű csoportokban. Nemcsak diákjaink körében, hanem világszerte is népszerű a számítástechnika, amely rengeteg lehetőséget nyújt a világba való kitekintésre. Az ajándéknak köszönhetően hallgatóink színvonalas oktatásban részesülhetnek, tökéletesíthetik tudásukat, melyet a későbbiekben munkahelyeiken — megyeszerte az iskolákban — kamatoztathatnak. Köztudott, hogy hallgatóink többsége a kárpátaljai iskolák pedagógusainak utánpótlása. Nem közömbös számunkra, hogy mennyire tudunk lépést tartani a kor követelményeivel. Részünkről igyekszünk mindent megtenni ami erőnkből telik, de ismeretes, hogy az anyagi források mennyire korlátozottak. Ezért is szeretnénk köszönetünket kifejezni Medvigy Istvánnak, a KMOA igazgatójának, Zubánics Lászlónak, az alapítvány elnökének, Gajdos Istvánnak, az UMDSZ elnökének, akik lehetővé tették, hogy a kispedagógusok egy ilyen korszerű igényeknek megfelelő tanteremben részesüljenek.

A tanító munkáját gyakran a szántóvetőéhez hasonlítják. Ha a tudás magva értékes, mert birtokolja a legmagasabb technikát, akkor a palánta is erős, szívós, a legzordabb körülmények között is életképes marad. Mindezekhez hozzájárul ez a roppant értékes adomány, melyért igen hálásak vagyunk.

Vaszil Roszul, a Munkácsi

Humán-Pedagógiai Főiskola rektora


Köszönjük a támogatást

2006. október 15-én a nagybégányi Arany Kalász Nyugdíjasklub adott otthont a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és a kárpátaljai nyugdíjasklubok Béke elnevezésű találkozójának. A meghívott vendégek közt volt a Nyíregyházi Vasutasok Klubja, a tarpai és a beregsurányi, a beregszászi, a munkácsi, a técsői nyugdíjasklubok. Sokan hozzájárultak ahhoz, hogy az idős emberek jól érezzék magukat ezen az estén.

Szeretnénk köszönetet mondani a támogatóknak: Hánka Dezső polgármesternek, Kovács István, Zelenyák István, Gladonyik István vállalkozóknak, Mindák István klubtagnak, valamint minden volt és jelenlegi klubtagnak. Külön köszönet Gajdos Istvánnak, Beregszász polgármesterének, az UMDSZ elnökének, Gábor Péternek és Hapák Jánosnak (Kelet-Európai Misszió).

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a színvonalas műsorért a nagybégányi nyugdíjasklub zenekarának és Balogh József énekesnek Csetfalváról — aki csodás hangjával elbűvölte a közönséget —, a munkácsi KMKSZ kiszenekarának és a nyugdíjasklub fellépőinek, a beregszászi énekkarnak, a beregsurányi nyugdíjasklub ügyes táncosainak, akik cigánytáncot adtak elő, valamint a vendéglátóknak a fonó bemutatásáért.

Még egyszer köszönet mindenkinek a jól sikerült estéért. Reméljük, hogy jövőre ismét találkozunk ugyanitt.

Tisztelettel:

Orosz Magdolna, a nagybégányi Arany Kalász Nyugdíjasklub elnöke


 Mozaik

 

 Feltűzték a remény zöld szalagját

„Adja az Úr, hogy szívetekben is oly szépek legyetek, mint külsőleg, és ne feledjétek, csak az szép, kinek szeretet lakozik a szívében” — Pál apostol Koloseiekhez írott leveléből e szép gondolatot idézte Seres János, Máramaros—Ugocsa Egyházmegye református esperese azon a meghitt ünnepségen, melyen a Tiszapéterfalvai Református Líceum végzős diákjai mellére osztályfőnökük feltűzte az érettségi vizsgákra való felkészülés jelét, a remény zöld szalagját.

Az esperes úr prédikációját és a megjelentek közös hálaadó imádságát követően Sponták Szabina, a végzősök osztályfőnöke köszöntötte a vendégeket, majd Tusa Ibolya, az intézmény vezetője vette át a szót. A líceum igazgató asszonya kiemelte: a zöld szalag nemcsak az érettségi vizsgák, hanem a nagybetűs élet közeledtét is jelzi. Ez pedig megköveteli, hogy gyerekekből fiatal emberekké váljanak a diákok, búcsúzva a gondtalan gyermekkortól.

A végzősök egyházi dalokból, versekből álló műsorral kedveskedtek az ünnepség résztvevőinek, majd átnyújtották a másodikos diákoknak a tanintézmény jelképes stafétabotját.

A Tiszapéterfalvai Református Líceum szalagtűző ünnepsége a végzősök angolkeringőjével ért véget.

M.I.


 Szülőföldem — Kárpátalja

A Szülőföldem — Kárpátalja civil szervezetet múlt év júliusában alapította megyénk 19 ismert és elismert közéleti személyisége — tudósok, egyetemi tanárok, vállalkozók —, köztük Heckó György, a VIZHI—3000 elnöke. A szervezet fő célja: vidékünk lakossága törvényes érdekeinek védelme, Kárpátalja szociális-gazdasági, természetvédelmi, nemzetiségi-művelődési fejlődésének és felvirágoztatásának elősegítése, területünk demokratikus társadalmának fejlesztése, a társadalom és a hatalom közötti párbeszéd elősegítése.

A beregszászi szervezet soron következő közgyűlésére a múlt héten került sor. Az egybegyűlteket Heckó György alapító, elnökségi tag köszöntötte, majd kezdetét vette az érdemi munka. Élénk vita és eszmecsere után 26 irányzatot hagytak jóvá.

Megválasztották a társelnököket — Volodimir Tótin, az F. Koka magánvállalat vezetője mellett ezentúl Varga Ferenc, a Novotex KV vezetője, illetve Olga Matej, a városi művelődési, ifjúsági és sport főosztály vezetőjének helyettese látja el a társelnöki teendőket. Kijelölték azokat a tevékenységi köröket, amelyekben a beregvidéki szervezet ténykedni kíván, mindegyik élére vezetőt választottak. Ezután elfogadták a munkatervet, eldöntötték, milyen tömegrendezvényeket fognak szervezni és lebonyolítani a Beregvidéken, megvitatták a karácsonyi és újévi reklámanyagok elkészítésére irányuló ajánlatokat.

Heckó György egy 25 pontból álló tervezetet ajánlott a tagok figyelmébe, melyről szinte mindenki véleményt nyilvánított. Ezenkívül több más kérdés is felmerült. Olyanok például, mint a szervezet káderpolitikája, a finanszírozás, egy jótékonysági alapítvány létrehozásának elképzelése, a Horváth Anna Múzeum megalakításának gondjai.

A közgyűlés munkájában részt vevő két társelnök — Vaszil Rjabics, a Ficher-Mukachevo vezérigazgatója és Ivan Mitrovcij, a Kijev pénzügyi és befektetői csoport igazgatói tanácsának vezetője — kihangsúlyozta: a Szülőföldem — Kárpátalja szervezetnek konkrét tettekkel kell kivívnia a tiszteletet és az elismerést.

-hcs-


Beregszászba került a színes TV

Október 18-án Borzsován sok egyéb értékes ajándék mellett az Ukrajnai Magyar Krónika fődíjaként immár a hatodik színes televízió kisorsolására került sor. Az Onida márkájú készülék boldog tulajdonosa a beregszászi Lőrincz Zoltán lett. Szerencsés nyertesünk a Beregszászi Járási Kórházban dolgozik portásként. A Krónikát az első számtól kezdve olvassa, azóta rendszeres előfizetője.

— Az elejétől a végéig, az utolsó betűig — a kertészettől, a rendőrségi hírektől megkezdve a politikáig — mindent elolvasok, minden érdekel. Nagyon tetszik a lap, hiszen tartalmas, jó témájú anyagok vannak benne.

Amióta elindították a nyereménypályázatot, azóta próbálkozom: minden egyes alkalommal esélyt adtam magamnak. Nemrégiben egy kávéskészletet nyertem, de megmondom őszintén, a fődíjra nem számítottam. Hihetetlen! Még most sem hiszem el, hogy megnyertem a tévét. Engem hatalmas meglepetésként ért, a feleségemnek pedig még nagyobb meglepetés lesz, hiszen nem tud róla. Egyszerűen hazaállítok a televízióval, és csak azután mondom meg, honnan van.

Csak azt tudom mondani, hogy nagyon örülök, és az egész család nevében nagyon szépen köszönjük! — mondta boldogan Lőrincz Zoltán.

-csilla-


Színes tv-t nyert:

Lőrincz Zoltán,

Beregszász, Kutuzov u. 34.


A VIZHI-3000 felajánlásából Krónika-sapkát nyert:

Kótun Mária, Munkács, Tyimirjazev u. 12.

Sándor Erzsébet, Beregszász, Sztefanik u. 29.

Fedinecz Sándorné, Bátyú, Vasút u. 28.

Homoki Anna, Kisbégány, Felszabadulás u. 134.

Banga Lívia, Eszeny, Kis u. 63.

A VIZHI-3000 felajánlásából Krónika-pólót nyert:

Kabácij Georgina, Csongor, Béke u. 282.

Rácz Judit, Tiszaújlak, Majakovszkij u. 22.

Bursza Ildikó,Nagybereg, Alsó-Mikefala u. 33.

Balega Szilvia, Mezővári, Toldi M. u. 23.

Egy-egy doboz csokit nyert:

Béres Gábor, Palágykomoróc, Győzelem u. 22.

Barta Viola, Rafajna, Béke u. 81.

ifj. Balázs Ervin, Dercen, Rákóczi u. 304/A

Mészáros Albert, Técső, L. Ukrajinka u. 21.

Egy pár pingpongütőt nyert:

Horváth Margit, Feketepatak, Olimpia u. 11.

Bába András, Déda, Árpád u. 174.

Varró Róbert, Borzsova, Kossuth u. 34.

Fekete Béla, Muzsaly

Krónika-előfizetést nyert 2007. I. félévére:

Varga Izolda, Kisdobrony, Kossuth u. 13.

Markó Olga, Szolyva, Dosztojevszkij u. 29.

Ködöböcz Zsigmond, Som, Fő u. 106.

Barkaszi Elvira, Szernye, Csendes u. 52.

Bak Erika, Gát, Október u. 4.

Bedő Bálint, Vári, Vadász u.

Molnár Dezső, Bátyú, Petőfi u. 29.

Sebők Mária, Csap, Fizkulturnaja u. 14.

 

 Érdemes elgondolkodni rajta

 

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2006. évi

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

a Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak elnyerésére

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (a továbbiakban: OKM) ösztöndíjas pályázatot hirdet a 2006. évre határon túli magyar írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi vagy kritikai munkájukhoz kérnek támogatást.

Az ösztöndíj célja, hogy a tehetséges fiatal határon túli magyar íróknak, irodalmároknak támogatást nyújtson a pályakezdéshez, illetve — korosztálytól függetlenül — kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez.

A Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak rendszere — műfaji megoszlás szerint — az alábbi ösztöndíj-kategóriákból áll:

1. Székely János ösztöndíj — költészeti és drámaírói ösztöndíj

2. Gion Nándor ösztöndíj — prózaírói ösztöndíj

3. Schöpflin Aladár ösztöndíj — kritikai ösztöndíj a határon túli magyar kritikusok részére az 1990-től kezdődően megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére

4. Benedek Elek ösztöndíj — ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-írói ösztöndíj

Pályázati adatlap és bővenbb információ a következő címen szerezhető be:

294 000 Ungvár, Pravoszlav part 5., valamint letölthető az alábbi honlapról: www.okm.gov.hu

 

Információszolgáltatás, tanácsadás, segítségnyújtás

Hol? mikor? mit?

2004-ben a Beregszászi Szociális Alapítvány keretein belül elindult egy program, amely a Civil Információs Iroda nevet kapta. Az alapítvány tevékenységi köre ez év júliusától kibővült s Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ néven folytatja új és régebbi programjait. Ellátogattunk a központba, ahol Gerevich János fogadott. Az alkalommal élve arra kértük az igazgatót, beszéljen tevékenységükről, terveikről.

— A projekt indulásakor pályázatot nyújtottunk be az ENSZ Ukrajnai Fejlesztő Irodájának felhívására, ami pozitív elbírálást nyert. A projektet kezdetben tehát az ENSZ finanszírozta. Ma már az alapítvány önálló programjaként fut. Ehhez arra volt szükség, hogy szervezetünk együttműködjön a helyi önkormányzatokkal és a járási közigazgatási hivatallal. Az volt az elképzelésünk, hogy olyan irodát nyitunk, ahol az érdeklődő megfelelő szakembertől kap jogi tanácsadást, ezenkívül megtudhatja azt is például, hogy hogyan tudja megvédeni jogait a nemzetközi szervezeteknél, hogyan tud az ukrajnai ombutsmanhoz fordulni. De ha az állampolgárt az érdekli, hogy milyen döntéseket hoz a közigazgatási hivatal vagy a helyi önkormányzat stb., arról is megfelelő információkhoz juthat.

Hogy mennyire van erre igény? A kérdésre a következő választ kaptuk az igazgatótól:

— Állandó igényről beszélhetünk, ami heti 5-10 embert jelent. Úgy tapasztaljuk, hogy inkább a jogi tanácsadás érdekli a polgárokat. Sajnos, nem sikerült megvalósítani a dolognak azt a részét, mely szerint az önkormányzatok weboldalukon vagy az irodán keresztül tennék közzé a közérdekű információkat.

Gerevich János azt is elmondta, hogy mint minden projektet, ezt is korrigálta az élet. De két elemét mindenképpen szeretnénk megőrizni: a jogit és a szociális tanácsadást.

Új neve, új jogásza van az alapítványnak Farkas-Kordonec Gabriella személyében. Kíváncsiak voltunk, mik az eddig szerzett tapasztalatai.

— Igaz, még csak egy hónapja dolgozom itt, de azt tapasztalom, hogy egyre többen fordulnak hozzánk. A kérdések általában két témakörből valók: a polgári jog és a családjog. A polgári jogon belül az örökösödés, a családin belül pedig a gyerektartás, a házastársak közötti viszony stb. érdekli leginkább a hozzánk fordulókat. Tehát a szociális ellátás, a segítségnyújtás és a családjog témakörben kérnek legtöbbször tanácsot.

Nemsokára beindul a programnak az a része, amikor kiutazunk a falvakba, ahol rajtam kívül pszichológus — aki szombatonként fogad a központban — is szolgál majd tanácsokkal. Az idős, nehezen mozgó embereket akár az otthonukban is felkeressük.

Azt szeretném, ha egyre többen fordulnának hozzánk, és egyre több segítséget tudnánk nyújtani, hiszen az a tapasztalat, hogy még mindig vannak visszaélések, az állampolgárok tájékozatlanok, és alacsony színvonalú a jogi oktatás is. Azt szeretném, ha az emberekben tudatosodna: a problémákra van megoldás, csak merni kell kérdezni, merni kell segítségért fordulni a szakemberekhez.

Az iskolások is ellátogatnak hozzánk, vagy mi megyünk el az iskolába felvilágosítást adni arról, hogy hol lehet munkát keresni, melyik felsőoktatási intézményben lehet ingyen tanulni stb.

— Hogyan szerezhetnek tudomást az Önök irodájáról az emberek?

— Szolgáltatásainkról rendszeresen jelenik meg hirdetés a helyi sajtóorgánumokban. Weboldalunkon — melynek címe http://www.advance.org.ua — is olvasható, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt irodánk. Személyesen pedig Beregszászban, a Vörösmarty út 3. szám alatt találhatnak meg bennünket az érdeklődők.

Hegedűs Csilla


 A rendőrség jelenti

 

 Fékhiba miatt halt meg

Halálos baleset történt a minap Nagybocskón. Az egyik helyi kft-hez farönköt szállítottak egy MAZ tehergépkocsin további feldolgozás céljából. A vállalat portása a kapuhoz lépett, hogy beengedje a területre az autót, ám ekkor a jármű a kapunak csapódott.

A fémszerkezet elsodorta a szerencsétlen férfit, aki súlyos koponyasérüléseket szenvedett. A Rahói Járási Kórházba szállították, ám az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

Az előzetes adatok szerint a tragédiát az okozta, hogy meghibásodott a MAZ fékrendszere.


Csecsemő a küszöbön

Bizonyára meglepődött az a megyeszékhelyen élő 55 éves nő, aki házából kilépve egy újszülöttet talált a küszöbön. A csecsemőt kórházba szállították, a rendőrség keresi a “kakukkmamát”.


 Pénzt vagy életet!

Krimibe illő jelenetek zajlottak le egyik este Nagyszőlősön egy 33 éves helyi lakos háza mellett. Az illető autójával érkezett haza. Amikor lakásához ért, egy bukósisakos, sötét ruhás alak lépett hozzá: egy levágott csövű vadászfegyverrel vállon lőtte, majd a puska csövét az áldozat fejéhez tartva kitépte annak kezéből a táskáját. Ezt követően egy motorkerékpárral a közelben várakozó társához rohant. A járművel gyorsan eltűntek.

A meglőtt férfit orvosi ellátásban részesítették. Elmondta, hogy táskájában 35 ezer hrivnya volt, amiről minden bizonnyal tudtak a támadók.

Az ügyben nagy erőkkel nyomoz a rendőrség.


 Vitték a pénzt — a páncélszekrénnyel együtt

Biztonságban akarta tudni vagyonát az a volóci járási férfi, aki egy páncélszekrényben helyezte el pénzét. Hiába reménykedett…

A napokban ismeretlen elkövetők fényes nappal betörtek lakásába s elvitték a pénzt — a páncélszekrénnyel együtt! A házigazda elmondása szerint 1 500 hrivnyát, 8 000 USA-dollárt, valamint 900 ezer forintot zsákmányoltak.

A bűncselekménnyel két 20 év körüli fiatalembert gyanúsítanak, akik egy tejeskávé színű BMW-vel Lemberg irányába hagyták el Kárpátalját.


 Ázsiaiakat rejtegetett

Nagybereznán egy rendőrségi akció keretében egy 34 éves helyi férfi házában 15 illegális migránsra bukkantak. A “vendégek” közül kilencen bangladesi, hatan pedig indiai állampolgárok.


Fácán helyett — a vadászt

Az Ungvári járásban a napokban lőtt sérülésekkel szállítottak kórházba egy baranyinci illetőségű, 39 éves férfit. Az illető társaival fácánra vadászott a Kereknye és Kincses közötti területen, amikor egy másik vadász véletlenül eltalálta. A söréttől a szeme sérült meg súlyosan.


 Ütő- és szúrófegyvert csempésztek

A szervezett bűnözés ellen harcoló beregszászi osztály munkatársai leleplezték azt a 49 éves nagyszőlősi férfit, aki egy 25 éves mátészalkai férfival szövetkezve ütő- és szúrófegyvereket csempészett be Ukrajnába. A 10 bajonettet és 12 úgynevezett viperát egy Honda gépkocsiban rejtették el. Céljuk az volt, hogy itt nagy haszonnal értékesítik azokat.


Gyalogosokat gázoltak

Újabb balesetek történtek megyénkben, amelyek szenvedő alanyai gyalogosok voltak. Nizsnye Szolotvino közelében egy 34 éves királyházai nő gázolt halálra Toyotájával egy Hmelnick megyei férfit. Beregszászban egy 29 éves helyi lakos ütött el Ladájával egy 49 éves férfit, akit kórházba kellett szállítani.


Autók égtek

Három értékes autó is lángra kapott az utóbbi időben. Huszton, az Ivan Franko utcában egy Nissan Maxima gyulladt ki. A kocsi Csehországban van nyilvántartásba véve, és egy 33 éves izai férfi tulajdonát képezi. A kár értéke meghaladja a 4 500 hrivnyát.

Ungváron pedig egy 34 éves helyi férfi portáján egyszerre két autó — egy Chevrolet és egy Mercedes Vito — fogott lángot.


 Taxival a határra

Az ungvári járási Kamjanica községben a rendőrök a határőrökkel együtt ellenőrzés céljából megállítottak egy taxit. Kiderült, hogy a járműben két moldáv állampolgár tartott az államhatár felé. Az idegeneket, akik nem rendelkeztek ukrajnai tartózkodási engedéllyel, átadták a határőrségnek.

Nagybereznán egy 22 éves helyi lakos fuvarozott Puegot-jával öt moldáv állampolgárt. A járművet lefoglalták. Gazdáját és a „vendégeket” a határőr-parancsnokságon állították elő.


 Elkötötték a Volkswagent

Az egyik veljatinoi (Huszti járás) magánvállalkozó saját háza előtt parkolt le drága Volkswagenjével. Késő este arra riadt fel, hogy valaki beindította a kocsi motorját. Amikor kirohant az utcára, már csak hűlt helyét találta autójának. A rendőrök próbálják megtalálni a kocsit és a tetteseket.

Szerencsésebben végződött a tulaj számára az az autólopás, amit Hrusove településen követtek el. Itt egy 26 éves helyi férfi Ladáját kötötték el. A kocsi gazdája az egyik helyi bárban szórakozott, s ezalatt tűnt el az autó. A tulaj a helyi rendőrökhöz fordult segítségért, akik egy nap leforgása alatt a tettes — egy 33 éves ottani férfi — és a kocsi nyomára bukkantak.


Autóval ütközött a moped

Egy 37 éves rákosi férfi Nagyszőlős egyik utcáján közlekedett GAZ-3307 típusú teherautójával, amikor az egyik sarkon egy moped vágódott ki elé. Az autó vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést. A kétkerekű járművön egy 28 éves olesniki nő és 19 éves falubelije utazott. A baleset következtében az idősebb nő a helyszínen belehalt sérüléseibe, míg utasát kórházba kellett szállítani.

(A Vidomosztyi Miliciji

és a news.uzhgorod.ua anyagai nyomán)


 Egyházi élet

 

 Megújult a ferencesek temploma

Október 23-a a római katolikusok naptárában Kapisztrán Szent János ünnepe. A nap jelentős változásokat hozott a hívek és a nagyszőlősi ferences rendház szerzeteseinek életében. Hála a római katolikus egyház támogatóinak, az 1693-ban a Perényi család által emelt kolostor és templom ismét régi fényét megközelítő állapotba került.

A megújult és immár véglegesen a ferencesek nagyszőlősi rendházának tulajdonába került épületegyüttes templomát — ünnepi szentmise keretén belül — Majnek Antal, Kárpátalja római katolikus püspöke szentelte fel.

A misén elhangzó püspöki prédikációból a hívek megismerhették Assisi Szent Ferenc követőinek egyik legrégebbi kárpátaljai kolostorának történetét, valamint Kapisztrán Szent János, a templom és kolostor névadójának kalandos és tanulságokban bővelkedő életútját, melynek során a nagyhatalmú nápolyi jogászból alázatos és mélyen hívő szerzetes, majd Nándorfehérvárnál az egyetemes kereszténység hőse lett. </