 |
|
 
|
 |
| Magyar Reformátusok V. Világtalálkozója Szigetek népei találkoztak péterfalván Az összefogást és a magyarság egységének fontosságát hangsúlyozták a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozójának résztvevői a rangos egyházi esemény valamennyi helyszínén Kolozsvártól Debrecenig. A tíznapos rendezvénysorozat — melyen a Bocskai-szabadságharcot lezáró bécsi béke négyszázadik, valamint az ’56-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára emlékeztek — fő üzenetévé a kilencvenedik zsoltár mondatát választották: „Kezünk munkáját tedd maradandóvá”. A világtalálkozó megnyitóját augusztus 12-én tartották Bocskai szülővárosában, Kolozsváron, míg az utolsó rendezvény augusztus 22-én zajlott Debrecenben. Közben az összes Kárpát-medencei református közösségben méltatták a találkozót. Az első alkalommal 1938-ban megrendezett találkozó — melynek elsődleges célja az anyaországban, a Kárpát-medencei utódállamokban és a világ többi részén szórványban élő magyar reformátusság testvéri kapcsolatainak ápolása — kárpátaljai helyszíne a nagyszőlősi járási Tiszapéterfalva volt. A sportkomplexumban augusztus 16-án összesereglett több ezres gyülekezet előtt Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke mondott apostoli köszöntőt, majd magyarországi, erdélyi, szlovákiai és amerikai vendéglelkészek hirdették Isten igéjét. A találkozón képviseltette magát a Magyar Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Bizottsága, a Határon Túli Magyarok Hivatala, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa. Negyvenhárom országba szórta szét a sors a magyarokat, s mindannyian egy-egy sziget vagyunk, ezért szigetek népeinek találkozója ez, fogalmazott beszédében D. dr. Csiha Kálmán. Hozzátette: aki eljött Péterfalvára, üzenetet hozott és vitt — Isten üzenetét. Az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke igehirdetésében keményen bírálta a magyarság sorsát negatívan befolyásoló tényezőket. Hangsúlyozta: csak úgy tud továbbra is megmaradni ez a maroknyi nép, ha összetart, nem pedig egymás ellen fordul. Mert ha így folytatjuk, s nem vetünk véget az állandó acsarkodásnak, beválik a jóslat, mely szerint 200 év múlva születik meg az utolsó magyar a Kárpát-medencében. Dr. Erdélyi Géza, a Szlovákiai Keresztyén Egyház püspöke, a Magyar Reformátusok Tanácskozó Zsinatának elnöke lekciójában párhuzamot vont a határon túli református közösségek között. Az amerikai magyarok nevében többen is köszöntötték a találkozó résztvevőit. Vass Zoltán, a Kanadai Magyar Lelkészegyesület és a Kanadai Magyar Református Egyházak Uniójának elnöke elmondta: az amerikai magyarok vasárnaponként megélnek egy-egy világtalálkozót, hisz a világ minden részéről vannak hívek a közösségekben, akik kivándoroltak ugyan, de nem felejtették el hitüket, magyarságukat. Takaró Mihály, a Református Világszövetség főgondnoka is az egységben látta a megmaradás garanciáját. Ennek elengedhetetlen feltétele az a közös akarat, amely eddig is átsegítette a magyarságot a legnagyobb válságokon. A találkozón több lelkész, köztük Takaró Mihály is bocsánatot kért a 2002-es magyarországi népszavazás eredménye miatt. De, mint mondta, születésekor minden ember két hazát kap — egy földit és egy mennyeit —, s ezáltal mindenki kettős állampolgár. Ám ez nemcsak kettős jogokat ad, hanem kettős felelősséget is ruház ránk: minden ember feladata Isten országát építeni és nemzetét alázatosan szolgálni. S míg Isten országában lehajtott fejjel, a nemzetek között emelt fővel kell járnunk, hangsúlyozta a főgondnok. Levélben köszöntötte a világtalálkozó kárpátaljai résztvevőit Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke. Egységes szemléletre, összmagyar nemzeti egységre szólította fel a jelenlévőket Szabó Vilmos. A Magyar Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Bizottságának elnöke a jobb jövő érdekében tett, előfeltételek nélküli megegyezést sürgetett, hisz, mint mondta, tehetséges nemzet vagyunk, s kár a tehetségünket egymás elleni viaskodásra pazarolni. A kárpátaljai magyarságszervezetek részéről Gajdos István, az UMDSZ elnöke — aki azon véleményének adott hangot, hogy a kárpátaljai magyarságnak az összefogás, az egység kősziklájára kell építenie házát — és Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Egyházunk viharos múltjára Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke emlékezett. A találkozón bemutatkoztak a Kárpátaljai Református Egyház különböző szolgálatai. Megismerkedhettek a résztvevők a missziói és a szeretetszolgálati munkával, az oktató-nevelő tevékenységgel, a nőszövetség és a presbiteri szövetség munkájával. A záró istentiszteletet dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke, a Magyar Országos Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartotta, majd Horkay László zárszavával búcsúztak egymástól a hívek. Bíró Gyöngyi |
Négy halottja van a budapesti viharnak, köztük egy 12 éves kislány Belehalt a vihar idején szerzett sérüléseibe egy sebesült a Péterfy Sándor utcai kórházban — jelentette a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Ezzel négyre emelkedett az időjárási katasztrófa áldozatainak száma. A tévé jelentése szerint a sérültek száma 240. A vihar után egy 12 éves kislány holttestére bukkantak a mentősök. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy két ember a budai alsó rakparton vesztette életét. Itt egy fa dőlt egy 12 éves kislányra és egy 30-40 év körüli férfira. A pesti oldalon egy idős nő halt meg. A leggyakoribb sérülés a csonttörés és az agyrázkódás volt. Sokak testébe üvegszilánkok fúródtak. Egy embert villámcsapás ért.
Augusztus 20-a a legnagyobb állami ünnep, így nem a főváros, hanem a tűzijáték szervezői a felelősek azért, hogy az ítéletidő ellenére nem fújták le a rendezvényt — mondta Demszky Gábor, a Fővárosi Védelmi Bizottság rendkívüli ülése után. A főpolgármester a közvetlen életveszély elhárítására adott utasítást a főváros cégeinek, a tűzoltóságnak és a rendőrségnek. A főpolgármester úgy vélte, nehéz döntés lett volna a tűzijáték elhalasztása, de a meteorológusok előrejelzése miatt ezt meg kellett volna hozniuk a felelősöknek. A kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el. A HavariaPress úgy tudja, hogy a vizsgálatnak, melyet a kancelláriaminiszter vezet, választ kell keresnie arra is, hogy ha rendelkezésre álltak a viharról szóló előrejelzések, miért nem halasztották el a tragédiába torkollt tűzijátékot?
Irán felkészült bármilyen izraeli akcióra Az iráni hadsereg felkészült bármilyen izraeli akcióra a libanoni háborút követően, amelyben a zsidó állam vereséget szenvedett a síita Hezbollah fegyvereseitől — jelentette ki szombaton az iráni hadsereg főparancsnoka. Ataollah Szalehi az Irán délkeleti részében kezdődött hadgyakorlat első napja után nyilatkozott. Kijelentette: „az ellenség (Izrael) teljesen eszét vesztette a Hezbollah ereje láttán, és a történelmi tapasztalatokból okulva (Iránnak) készen kell állnia”. Izrael 1981-ben légi csapást mért Irak nukleáris létesítményeire, és egyes elemzők úgy vélik, hogy fontolóra vehet még egy Irán elleni csapást is. Ugyanezen források hozzáteszik azonban, hogy ez nehezebb feladat lenne, részben azért, mert Irán atomlétesítményei nagy területen szétszórva helyezkednek el.
Vonatbaleset Egyiptomban Ötvenegy halottja és százharmincnyolc sebesültje van a hétfői, egyiptomi vonatkatasztrófának — közölték egyiptomi illetékesek. Az eddigi vizsgálatok szerint Egyiptom északi részén az egy, gyorsabban haladó vonat rohant bele hátulról egy lassabb kocsi szerelvényébe, miután a vezető nem vett észre egy figyelmeztető jelzést. A járművek Kairóba igyekvő földműveseket és kormányzati dolgozókat szállítottak. Legutóbb 2002 februárjában történt ennél nagyobb vonatkatasztrófa Egyiptomban: akkor háromszázhatvaegyen haltak meg az ország déli részén.
Zarándokokat végeztek ki orvlövészek Irakban Orvlövészek vették célba a háztetőkről az iraki főváros több pontján a Bagdad északi, Kazimíja negyedében lévő síita szenthelyhez vonuló zarándokokat. Szemtanúk közlése szerint fegyveresek egy szunnita mecsetből is lőtték a síita ünnepség zarándokait. „A zarándokok szunnita szélsőségesek által végrehajtott terrorista támadások áldozatai” — közölte az iraki egészségügyi tárca. Az iraki rendőrök négy támadót lelőttek, hármat őrizetbe vettek — jelentették be Bagdadban. A hét végén több ezer síita hívő érkezett a 799-ben Bagdadban mártírhalált halt Musza al-Kázímnak, a síizmus 12 imámja közül a hetediknek a tiszteletére minden évben megrendezendő kétnapos ünnepségsorozatra, amely vasárnap érte el a csúcspontját. Az imám halálának évfordulóján az észak-bagdadi Kazimíja negyedben emelt mauzóleumnál — az iraki főváros legnagyobb mecseténél — minden évben menetet tartanak. A fekete ruhás zarándokok csoportokban vonulnak el a szent hely előtt, eközben vasláncokkal korbácsolják magukat.
Felrobbant egy török gázvezeték Robbanás következtében hatalmas tűz ütött ki egy földgázvezetéken szombat este Törökország keleti részén, s a helyi hatóságok nem zárták ki a szabotázs lehetőségét. A robbanás a részben kurdok lakta Agri tartományban történt. Ezen a vidéken húzódik az a gázvezeték, amelyen Törökország földgázt importál Iránból hazai szükségletei ellátására. A felcsapó lángnyelveket helyszíni beszámolók szerint több kilométeres távolságból is látni lehetett. A detonáció oka egyelőre ismeretlen. Halil Ibrahim Akpinar tartományi kormányzó mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy a szakadár kurd felkelőket gyanítják a háttérben.
Ezrek isszák az édessé vált tengervizet Indiaiak ezrei vonultak ki az Arab-tengerhez Mumbaiból (Bombay), miután híre kelt, hogy a tenger vize csodálatos módon megváltozott, és ez jót tesz a különböző betegségekben szenvedőknek. Erről a mumbai rendőrség számolt be szombaton. A rendvédelmiek megpróbálták útját állni a tengerpartra tartó kíváncsi tömegnek, de nem jártak sok sikerrel. A rendőrségi beszámoló szerint a mumbaiak a tenyerükből isszák a tenger — valóban édesnek tűnő — vizét, sokan még palackokat is visznek magukkal. (Az MTI, a HírTV, a REUTERS, az origo.hu, a HavariaPress, anyagai és fotói nyomán) |
Fókuszban a világ magyarsága |
Markó az RMDSZ reformjáról Markó Béla, az RMDSZ elnöke tegnap elmondta, egyes RMDSZ-tagok a szövetség újítására vonatkozó javaslatai „teljesen természetesek” a jövő évi kongresz-szus előtt. Ar-ra a kérdésre, hogy egyetért-e az SZKT-tagok kiválasztási módjának megváltoztatására tett javaslattal, Markó elmondta, ezek a tárgyalások a jövő évi RMDSZ-kongresszust előzik meg. „Mi négyévenként megszervezzük a kongresszust, és mindenki jön a javaslattal. Ez alkalommal is újra kell gondoljuk az RMDSZ felépítését, azzal a céllal, hogy le tudjuk fedni az egész közösséget” — nyilatkozta Markó.
Nagy Zsolt távközlési miniszter és Kelemen Hunor képviselő hétfőn az RMDSZ újítása mellett foglaltak állást a belső szervezetek átszervezésével, amely a szövetség tevékenységének eredményesebbé tételét eredményezné. Ugyanakkor az SZKT-tagok választási bázisának bővítését is támogatják. Egy kolozsvári sajtótájékoztató keretén belül Nagy Zsolt kifejtette, hogy a belső struktúrák átszervezését javasolják, elsősorban a döntéshozó szervekét, hogy ezáltal gyorsabb reakciókra legyen képes. Ugyanakkor aláhúzta, hogy az SZKT tagjainak választási bázisát is bővíteni kell, mivel jelen pillanatban ezen fórum nagyon jó stratégiai döntések meghozatalára, periodikusan politikai elemzések elvégzésére, de nem megfelelő gyors politikai döntések meghozatalára rövid időn belül. Az RMDSZ-képviselők javasolják egy köztes struktúra létrehozását, és azt, hogy az SZKT tagjai egy bővebb választási bázisból kerüljenek ki olyan belső választások során, amelyen részt vehetnek a jelöltekkel más civil szervezetek is, mint például a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. „Ezáltal az RMDSZ-en belül a politikai döntések eredményesebbé tételét érnénk el, de a választópolgárokhoz való közeledést is” — mondta Nagy Zsolt. Forrás: Hargita Népe
Bugár Béla szerint Németh Zsolt egy rádióinterjúja válthatta ki a szlovák kormány nyilatkozatát Nehezen értelmezhető pozsonyi nyilatkozat keltett zavarokat a magyar—szlovák viszonyban, miután Sylvia Glendová szlovák kormányszóvivő egy rövid írásos nyilatkozatban közölte: Robert Fico miniszterelnök a magyar politikusok egyetlen olyan kijelentésére sem hajlandó reagálni, amelyek kormányát bármilyen módon összefüggésbe hozzák a fasizmussal.
A TASR szlovák hírügynökség által közzétett nyilatkozat szerint: „A Szlovák Köztársaság kormánya az ilyen provokációkra nem fog elhamarkodott módon reagálni”, de Robert Fico miniszterelnök azonban — a szóvivő szerint — felteszi a kérdést Bugár Bélának, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökének, hogy az MKP vezetőjének vajon „muszáj-e nap mint nap együtt élnie olyan kormánypolitikával és retorikával, amely már-már a fasizmussal határos?” A szlovák kormányszóvivő a későbbiekben sem pontosította, hogy mely ország kormányprogramjára és retorikájára gondolt Robert Fico. E nyilatkozat kapcsán Bugár Béla szerdán az MTI-nek azt mondta: értelmezhetetlen mondatokra nem kíván reagálni. Hozzátette: eddig úgy tudta, hogy a szlovák kormány kérdéses állásfoglalását állítólag Németh Zsolt egy nyilatkozata váltotta volna ki. Arról, hogy a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Szlovákiával kapcsolatosan a fasizmust emlegette volna, Bugárnak nem volt és nincs is tudomása. Hogy ez állítólag így történt, Bugár a szlovák kormány belügyminiszterétől, a vezető kormánypárt, a Smer alelnökétől, Robert Kalináktól értesült. Kalinák ez ügyben felhívta Bugárt, és mint az ellenzékhez tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökénél sérelmezte, hogy egy magyar politikus ilyen véleményt nyilvánított. Bár Bugár nem pontosította, hogy Németh Zsolt mely nyilatkozatáról lehetett szó a szlovák fél szerint, az InfoRádió hírportálján megtalálható a fideszes politikus egy nagyváradi, az V. Magyar Református Világtalálkozón adott nyilatkozata, amelyben úgy vélekedett, hogy “a „fasizmus határait” súroló szlovák kormányzati politikával kell szembenézniük a szlovákiai magyaroknak”. Forrás: MTI
Állampolgárságot ígért a határon túliaknak Basescu A román állampolgársági törvény elfogadásának sürgetésére tett ígéretet Traian Basescu. A román államfő kedden egy fekete-tengeri üdülőtelepen nyitotta meg a Románia határain kívül élő egyetemi diákoknak és tanulóknak szervezett nyári szabadegyetemet. Itt tartott beszédében kifejtette, milyen előnyökkel jár Románia uniós csatlakozása után a román állampolgárság megszerzése a kisebbségben élő románok számára. Rámutatott: Románia hivatalos politikája tartalmazza az „elszakított” román közösségekkel való kapcsolat újbóli kiépítésének célkitűzését. A kormány ugyanakkor azért is felelősséget érez, hogy a hazaszeretet a nem Romániában születettekre is áthagyományozódjon. E célkitűzések megvalósításáért két lényeges jogszabály törvényhozási vitája kezdődhet meg a román parlament őszi ülésszakán. Az egyik törvény a román állampolgárság könnyebb megszerzését tenné lehetővé, melynek célja, hogy a román nemzetiségű fiatalok is élvezhessék a Románia uniós tagságából származó előnyöket. De emellett az is fontos, hogy a határon túliak anyaországukban dolgozhassanak és tanulhassanak, tette hozzá Basescu. Forrás: Szatmári Friss Újság |
Államalapító királyunkra emlékezett Kárpátalja magyarsága A hét végén Szent Istvánt méltatta a világ, így szűkebb pátriánk magyarsága. Államalapító királyunk volt az, aki igazán európai állammá változtatta Magyarországot. Műve 2004. május 1-jén teljesedett ki igazán, amikor a Magyar Köztársaság az Európai Unió teljes jogú tagjává vált. Beregszász Az ünnepségsorozat szombaton kezdődött. A város vezetői, a civil szervezetek, a történelmi egyházak képviselői az ősi római katolikus templom előtt, Szent István mellszobránál emlékeztek nagy királyunkra. Az ünnepséget Németh Sándor atya nyitotta meg, majd Pirigyi Béla, az UMDSZ városi szervezetének elnöke, a BMKSZ elnöke köszöntötte a vendégeket — köztük Szabó Lászlót, a HTMH főosztályvezetőjét, Gajdos Istvánt, Beregszász polgármesterét, az ungvári főkonzulátus beregszászi ügyfélszolgálati irodájának konzuljait, Debrecen város küldöttségét —, méltatta államalapító királyunkat.
Zubánics László történész, az UMDSZ Országos Tanácsának elnöke ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy Szent István mindig a nemzet érdekeit tartotta szem előtt, mindenek fölé helyezve ezeket. Az ő érdeme, hogy a magyarság képes volt megmaradni több mint ezer éven át önálló nemzetként itt, Európa közepén. Szólt a megjelentekhez Csobolya József történész, a BMKSZ választmányi tagja, a Rákóczi Szövetség városi szervezetének alelnöke, valamint Császár Lászlóné, a debreceni küldöttség vezetője is. Gajdos István, az UMDSZ elnöke aláhúzta, hogy Szent István élete, hagyatéka időszerű a ma embere, a modern kárpátaljai magyarság számára is. Ez ugyanis arról szól, hogy akkor élhetjük meg igazán magyarságunkat mi is itt, a Kárpátok alján, ha az összefogás lép a széthúzás helyébe. Az ünneplők — köztük a civil szervezetek vezetői — megkoszorúzták a mellszobrot s a Szózatot követően szentmisén vettek részt. Ungvár Ungváron, a Kárpátaljai Nemzetiségi Központ üléstermében Balla Pál festőművész egyéni tárlata keretében öt festményét ajándékozta a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának. Az ungvári képzőművész munkásságát Mihajlo Prijmics művészettörténész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola rektor-helyettese méltatta, aki többek között kiemelte, hogy igen ritka, amikor egy művész a költészethez nyúl vissza és a versek alapján próbálja vászonra vinni mindazokat az érzéseket, amelyek a költemények születésénél az alkotót foglalkoztathatták. Ez ritka és egyedi még a képzőművészetben is. Majd Balla Pál mutatta be képeit és ismertette megalkotásuk körülményeit. A Petőfi Sándor életéből vett öt műalkotást Nagy Attila konzul vette át. Augusztus 20-án, vasárnap a megyeszékhely magyarsága az ungvári várban ökumenikus istentisztelet keretében méltatta államalapító királyunk napját. A MÉKK és a történelmi egyházak a várkertbe hívták mindazokat, akik közösségben kívántak emlékezni, a hit megtartó erejével akarták felvértezni lelküket. Az ünnepséget Horváth Sándor, az UMDSZ OT alelnöke, a MÉKK alelnöke nyitotta meg. Krajnyák Zoltán, a MÉKK irodavezetője a jelenlévőkhöz szólva Szent István Imre herceghez írt intelmeinek 10. passzusából idézett egy részletet. Üdvözölte és köszöntötte az ünneplő ungváriakat Viczián Tamás, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulja és Dupka György, az UMDSZ alelnöke, a MÉKK elnöke. Az ökumenikus istentiszteleten Héder János református tiszteletes, Molnár János római katolikus tisztelendő atya és Vaszkó József görög katolikus parochus teljesített szolgálatot. Mindhárom lelkipásztor a szent király emlékének adózva az isteni kegyelem mindent átfogó és átható lényegét közvetítette. Könyörögtek keresztény és keresztyén magyarságunk megmaradásáért, azért, hogy az egyetértés és a megértés, egymás tisztelete váljék vezérgondolattá közösségünkben. A lélekemelő megemlékezésen az Eszterlánc énekegyüttes (Kroón Melinda és Nyíri Katalin) egyházi és világi énekeket adott elő. F. A. — B. L.
Kőbe vésett tisztelet Kárpátalja arra méltó magyar személyiségeinek sorában immár Kecskés Béla neve is kőbe vésetett. A somi születésű költő és pedagógus emléktábláját egykori tanintézménye, a Papi Általános Iskola falán helyezték el és avatták fel augusztus 20-án. Az avatóünnepségen tanítványai, barátai és pályatársai emlékeztek a Beregvidék kimagasló tehetségére.
— Olyan embernek állítunk ma emléket, amilyenből kevés van az utóbbi időben. Nagy volt mint költő, és nagy volt mint ember — idézte fel Kecskés Béla alakját tanítványa, Halász József, a papi iskola igazgatója. A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportja és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége nevében Dupka György emlékezett tanítómesterére, akitől sokat tanult a vasárnapi beszélgetések alatt. Barátja és pályatársa, Nagy Zoltán Mihály e kis régió vitathatatlanul legkiemelkedőbb személyiségének nevezte a költőt. Szerinte Kecskés Béla az anyaméhből hozta magával a tiszta emberséget és a közösség sorsa iránt érzett és vállalt felelősséget, a küldetéstudatot, amely nála mindig arra irányult, hogy embertársaiban is felébressze, alakítsa, erősítse az értelmes emberi élet iránti igényt. Ez a törekvés költőként és tanárként egyaránt vezérelte, hiszen nemcsak az értelemre ható, tudatosan és makacs következetességgel közérthetővé formált verseiben, hanem 1961-től haláláig az osztálytermekben is fáradhatatlanul a szépre és a jóra okította tanítványait. Az Együtt című folyóirat szerkesztője javasolta egy Kecskés Béláról elnevezett kulturális alapítvány létrehozását, amely a község és a községet övező kisrégió kulturális felpezsdülését lenne hivatott elősegíteni. A kezdeményezés felkarolásában kérte a falu közösségének támogatását. A leleplezést követően a jelenlévők megkoszorúzták az emléktáblát. -gyöngy-
FELHÍVÁS! Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a megyei állami közigazgatás művelődési főosztálya, nemzetiségi osztálya, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal, a Beregszászi Járási Tanács és a Jánosi Polgármesteri Hivatal szervezésében 2006. szeptember 16-án 11 órai kezdettel Jánosiban, a helyi stadionban kerül sor a XVII. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválra a Beregi Jószomszédsági Nap keretében. A fesztiválon a magyar népzene, néptánc, népdal kincseiből adnak ízelítőt a műfaj jeles kárpátaljai képviselői. Az ünnep hivatalos programjában fellépők teljesítményét szakmai zsűri bírálja, a legjobbakat értékes jutalomban részesíti. A rendezvényt népművészeti kiállítás és vásár gazdagítja. Várjuk a néptáncosok, népdalénekesek, népdalokat előadó énekkarok jelentkezését a következő címen: UMDSZ Központi Hivatala 90200 Beregszász, Zrínyi Ilona u. 13. E-mail: umdsz@azm. uz.ua. Tel/fax 8-241-2-32-44, 2-27-12. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A folklórfesztivál szervezőbizottsága |
Falunapok megyeszerte * Falunapok megyeszerte * Falunapok megyeszerte * Falunapok megyeszerte * Falunapok megyeszerte * Falunapok megyeszerte Zápszony Idén négyes ünnepet méltattak a falunap keretében Zápszonyban: Ukrajna függetlenségének 15. évfordulója, Szent István napja és az új kenyér ünnepe mellett címeres zászlót kapott a település.
A megnyitón Bacskai László polgármester kitartásra és összefogásra biztatta falubelijeit, hogy jövőre is legyen friss kenyér és legyen mit ünnepelni. Medvigy István, az UMDP megyei elnöke több ajándékot is adományozott a 750 éves település polgárainak: elsősorban a község címeres zászlaját, valamint az eCentertelenet program keretében kihelyezett Internet-alállomások adományozólevelét. Braun Béla, a járási tanács első elnökhelyettese a falunapok közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Az új kenyér ünnepe alkalmából a pirosra és ropogósra sült cipót a polgármester szegte meg és Mező Miklós lelkipásztor áldotta meg. Az egész délután tartó gazdag kulturális program keretében felléptek az óvoda, az iskola, a zeneiskola növendékei és a kultúrcsoport tagjai. A szépérzéket a Turóczi Erika könyvtáros által összeállított képzőművészeti kiállítás elégítette ki. Az irodalom kedvelői kárpátaljai szerzők legfrissebb kötetei közül választhattak olvasnivalót. A futballpályán egész nap rúgták a labdát. Ungvár, Munkács, Beregszász csapatai és a környék ifjú focistái mérkőztek meg egymással. A kicsik szórakoztatását a körhinta és a légvár biztosította. A szerencselovagok pedig a tombolán próbálhatták ki, mennyire tudnak Fortuna kegyeibe férkőzni. Megérte a próbálkozás, hisz egy kerékpár, két malac és sok értékes ajándék várt kisorsolásra. Aki nem fáradt el kellőképpen a nap folyamán, hajnalig rophatta a szabadtéri diszkóban, melyet tűzijáték tett élvezetesebbé.
Asztély Az asztélyi falunap Szent István király a község határában felállított szobrának avatásával kezdődött, ahol Nagy Anna polgármester köszöntötte a határon innen és túlról érkezett vendégeket. Köszönetét fejezte ki a rendezvény támogatóinak. A szobor Elek István helyi fafaragómester alkotása. Csizmár Béla, a járási tanács elnöke ünnepeink közösségformáló erejéről beszélt. Hangsúlyozta: ez a szobor arra emlékeztet bennünket, hogy mindig voltak, vannak, lesznek olyan emberek, akiket érdemes követnünk. Asztély község lakóinak erőt, kitartást és további sikereket kívánt. Köszöntötte a jelenlévőket Dávid Árpád asztélyi református tiszteletes, aki elmondta, hogy mi, határon túli magyarok szintén Szent István népéhez tartozunk, ezért össze kell tartanunk az anyaországiakkal. Az iskolások dallal és versekkel emlékeztek meg államalapító királyunkról, a népviseletbe öltözött fiatalok pedig megkínálták a vendégeket az új búzából sült kenyérrel. Ezután a falunapi rendezvények a futballpályán folytatódtak. A Múltunk és jelenünk című kézimunka-kiállításon Elek István fafaragásait, valamint Csajkovics Erzsébet és Makó Mária hímzéseit csodálhattuk meg. A gazdag és változatos kulturális program keretében többek között felléptek az óvodások, a asztélyi Kéknefelejcs néptánccsoport, a dédai táncosok, a Street dance tánccsoport. Volt szépségverseny és tombolasorsolásra is sor került.
Gálocs Sokáig emlékezetes marad Gálocs, Palló és Bátfa lakosai számára a vasárnap megtartott közös falunap, hiszen augusztus 20-án, a magyarság legnagyobb ünnepén került rá sor. A nagyszámú vendégsereg ünnepélyes hangulatban hallgatta Molnár Sándor polgármester megnyitóját. — Vándor-falunapnak is lehetne nevezni a Gálocsi Községi Tanács és az UMDSZ helyi alapszervezete által szervezett rendezvényt — mondta —, tavaly ugyanis Palló adott otthont az első ilyen ünnepnek, amikor a három társközség címeres zászlajának megszentelésére is sor került. A képviselők közös akarata szerint évente más-más település kap lehetőséget a falunap rendezésére. Most Gálocs remekelt. Szanyi Béla, az UMDSZ ungvári járási szervezetének ügyvezető alelnöke államalapító Szent István királyunkra emlékezett, párhuzamot vonva az akkori és mai politikai helyzet között. — Ma mi is tettünk egy lépést Európa felé, hiszen ide is eljutott az Internet. Magyarország anyagi támogatása mellett, az UMDSZ és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása jóvoltából a polgármesteri hivatal, a Pallói Gazdakör, valamint a gálocsi és pallói civil szervezetek irodáiba került a világháló alállomása, amit mostantól bárki díjmentesen igénybe vehet — mondta. A vendégek szórakoztatásáról a műkedvelők egész serege gondoskodott. Itt volt az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes, a téglási Rózsa népdalkör, a tiszaásványi Vadrózsa hagyományőrző csoport, a tarnóci kultúrház együttese, de természetesen a helyi kultúrosok, iskolások és óvodások is felléptek. Mint azt már megszoktuk, az ifjú színészpalánták ajándékot kaptak az UMDSZ járási szervezetétől. A rendezvény anyagi hátterét a Lasztocska cég (vezetője Lakatos László), Sándor Zsuzsanna pallói, Molnár István gálocsi, Kampó János bátfai és Bárány Anasztázia vállalkozók, valamint az UMDSZ járási szervezete biztosították.
Harangláb Államalapító Szent István királyunk napján és Ukrajna függetlenségének közelgő évfordulója kapcsán vasárnap a beregszászi járási Haranglábon is falunapra gyűlt össze a község, illetve a szomszéd települések apraja-nagyja. Az egybegyűlteket Hajdú Ferenc polgármester köszöntötte. A falu első embere beszédében kiemelte azt az összefogást, aminek eredményeként a napokban pont került egy hosszú ideje sok-sok fejtörést okozó probléma végére: immár kultúrháza van a kisközségnek. Meleg szavakkal köszönte meg a falu lakosságának, hogy egy emberként álltak ki a feladat megoldása mellett, valamint a vállalkozóknak, támogatóknak, akiknek köszönhetően létrejöhetett a falunap.
A köszöntőt követően gazdag kulturális program várta a résztvevőket. Bótrágy — a település társközsége, mely évek óta együtt ünnepli a falu napját a helyiekkel — és Harangláb műkedvelői igazán kitettek magukért: közel kétórás kulturális kikapcsolódást biztosítottak. A fiatalabb korosztályt ügyességi versenyek várták. A gyerekek számot adhattak abból, hogy ki a legügyesebb dinnye-, illetve körteevésben, gyufakötözésben, kanállal való vízhordásban s még sorolhatnánk. A foci szerelmeseit kispályás futballmérkőzések várták, ahol a helyi és a bótrágyi csapatok mérték össze tudásukat. A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy kit fogadott kegyeltjei sorába Fortuna, ugyanis tombolasorsolásra is sor került, melyen értékes ajándékok találtak gazdára. A programokban, izgalmakban gazdag napot szabadtéri diszkó zárta, melyet tűzijátékkal tettek még emlékezetesebbé a szervezők.
Salánk Salánk híres a jól szervezett és színvonalas rendezvényeiről. Ezt az állítást igazolta az elmúlt hétvége is, amikor falunapra került sor a Hömlőc lábánál. Elsőként Daróczi György polgármester köszöntötte a település focipályáján összegyűlt salánkiakat, majd Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke és Bartha József, a járási tanács elnökhelyettese szólt az ünneplőkhöz. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Milota és Nagydobos — Salánk magyarországi testvértelepüléseinek — küldöttsége is. Klapka György, Milota polgármestere megragadta az alkalmat, hogy minden érdeklődőt meghívjon az augusztus 26-án rendezendő Milotai Diófesztiválra. Ezt követően a polgármesteri hivatal ajándékkal kedveskedett a település több mint 50 esztendeje családot alapított házaspárjainak. Pályára lépett a település gyermek focicsapata és a Nagyszőlősi Sportiskola (Szurgyuk Péter vezetőedző) együttese. A falu óvodásai és iskolásai, valamint a Verbőci Művészeti Iskola növendékei színvonalas műsort mutattak be. Idén is megrendezésre került a hagyományos tombolajáték, melyen — a polgármesteri hivatal, a helyi vállalkozók, a Rákóczi Szövetség és az erdészet jóvoltából — Pentium 4-es számítógéppel, borjúval, építőanyaggal, több köbméter tűzifával és sok más értékes nyereménnyel gazdagodhattak a szerencsések. A közös mulatságot utcabál zárta, amelyen a badalói Bózsár zenekar játszott.
Hetyen Fordulóponthoz értek 2006. augusztus 20-án a hetyeniek, hisz olyan események történtek velük aznap, amelyek mérföldkövet jelentenek a tóháti kistelepülés életében. Bár Papiban tanított, de a hetyeniek tanára is volt a somi Kecskés Béla pedagógus, költő, akinek tiszteletére emléktáblát avattak egykori iskolája falán múlt vasárnap. Ezen a napon nyújtották át a régió több Internet-felhasználójának az alállomás üzembe helyezését igazoló okmányokat. S még egy momentum tette történelmivé a falunapot: felavatták a község címeres zászlaját, melyet Dupka György, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának titkára nyújtott át a község polgármesterének.
A zászló és a címer történetét Zubánics László történész, az UMDSZ OT elnöke ismertette, majd Radvánszky Ferenc lelkipásztor ünnepi prédikációját hallgatták meg a jelenlévők. Hegedűs Zsuzsa polgármester köszönetét fejezte ki az adományozóknak — a MÉKK-nek, a KHÖT-nek és az UMDSZ-nek — mindhárom esemény miatt. Kiemelte az Internet jelentőségét, amelynek köszönhetően a hetyeniek számára is elérhetővé vált a kapcsolattartás a világ bármely pontjával. A rendezvényen együtt ünnepelt a község polgáraival Braun Béla, a járási tanács első elnökhelyettese és Petruska István, a járási tanács elnökhelyettese. A vidám forgatag gazdag műsorral folytatódott, melyben részt vettek a legkisebbektől a legnagyobbakig. Szabó Sándor klubvezető vezetésével a marosszéki táncoktól a tréfás jelenetig sok-sok műsorszám szórakoztatta a közönséget. A futballpályán barátságos mérkőzés zajlott a három település — Hetyen, Papi és Kispapi — focistáinak részvételével. A kézműves mesterségek iránt érdeklődők kipróbálhatták a sógyurmázást, a képeslapkészítést és a gyöngyfűzést. Közben hatalmas bográcsokban rotyogott a gulyás, amiből jutott mindenkinek egy tányérral. Aki bírt, reggelig táncolhatott a szabadtéri mulatságon.
Tiszakeresztúr Keresztúr, ez a mintegy 800 lelkes kis falu augusztus 20-án ismét megünnepelte a település tradicionális ünnepét, a falunapot. Az immár hatodik alkalommal megtartott rendezvény ezúttal a II. világháború és az azt követő etnikai tisztogatások áldozatainak állított emlékműnél vette kezdetét, majd az egykori kolhoziroda előtti parkban Mihail Roman polgármester már sokkal könnyedebb hangvételű szórakozásra hívta a falunap résztvevőit. A keresztúri óvodások és iskolások, valamint a település műkedvelői mellett Sárai Lívia, a tiszaújhelyi kultúrház vezetője és a tiszaújlaki, illetve puskinói előadók örvendeztették meg zenés-táncos műsorcsokorral a nagyérdemű közönséget. Természetesen nem maradt el a hagyományos minifoci-bajnokság sem, amelyen 4 — az öregfiúk, aktívak, családosok és nőtlenek — csapat mérte össze tudását. A szurkolás és a játék következtében elégett kalóriákat a település vállalkozói által felajánlott 300 személyes bográcsgulyással pótolta öreg és fiatal. Aki másmilyen izgalmakra vágyott, részt vehetett a tombolasorsoláson, melyen mikrohullámú sütőt vagy akár malacot is nyerhettek Fortuna kegyeltjei.
A hatodik keresztúri falunap tűzijátékkal és hajnalig tartó utcabállal ért véget, melyen a tiszaújhelyi Pógyor István és csapata szolgáltatta a talpalávalót. Bíró Gyöngyi - Matúz István - Pásztor Tímea - Szemere Judit |
Szürteiek a debreceni Dorcas Kempingben Első ízben külföldön Mit érez egy hátrányos helyzetű gyerek, aki életében először utazik külföldre? Mit érez akkor, amikor életében először van strandon? Mindezt azok a szürtei cigánygyerekek tudják leginkább, akikre idén nyáron rámosolygott a szerencse, és két hetet tölthettek Magyarországon. Június 26-a és július 6-a között a szürtei cigányiskola harminckét tanulója táborozott a debreceni Dorcas Kempingben. A gyermekek felhőtlen szórakozásáról hét nevelő és öt holland fiatal gondoskodott. Számos meglepetésben volt részük a táborozás során: a létesítményben medence, focipálya, kosár- és röplabdapálya állt rendelkezésükre. A szervezők változatos programokkal készültek. Mindennap volt áhítat, melyet ugyan magyarul hallgattak a gyerekek, de az egység jelképeként a holland vezetők énekeivel kezdődött és fejeződött be. Nagy sikere volt a tábor egész ideje alatt tartó vetélkedősorozatnak. Volt luficsata, labdahajsza, kincsvadászat, ejtőernyőzés, és sor került „vizes”, illetve népi játékokra is. Az aktív pihenés részét jelentette a kézimunkázás — papírhajtogatás, lufiformázás, sapka- és arcfestés, rajzolás, karkötők és nyakláncok készítése stb. —, és a táborozók szívesen megnéztek egy-egy mesefilmet is. Minden képzeletet felülmúlt a hajdúszoboszlói fürdőkomplexumba tett egynapos kirándulás. A gyerekek nem tudtak betelni a strandolás élményével, érthető tehát, hogy mindent ki akartak próbálni. Fáradhatatlanok voltak, egy percig sem pihentek. Csakis egy kiadós ebéd és egy frissítő fagyi kedvéért hagyták el a medencéket. A kempingezésből nem maradhatott ki a tábortűz, mely körül tánccal, énekkel búcsúztak a gyerekek holland barátaiktól. Természetesen annak reményében, hogy a jövőben még lesz alkalmuk találkozni. -gyöngy-
Hét határon túl A Krónika is ott volt a Szigeten Nem sokat tudnak a magyarországi fiatalok határon kívül rekedt nemzet- és kortársaikról, derült ki annak a tesztnek az összegzésekor, amelyet az idei Sziget Fesztiválon állított Hét Határon Túl sátor látogatói töltöttek ki. A Metszés.hu Egyesület, az Agora — Kárpát-medencei információs és szolgáltató irodahálózat, a Metszéspont Iroda — Magyar Ifjúsági Konferencia Titkársága, valamint más határon túli magyar ifjúsági partnerszervezetek közreműködésével állított információs sátornak több száz látogatója volt a fesztivál alatt. A beregszászi Agora Irodát képviselő Kurmay Sándor lapunknak elmondta: a teszttel az volt a céljuk, hogy a sátorba betérő fiatalokkal megismertessék a Magyarország határain kívül eső hét magyarlakta régiót: Kárpátalját (Ukrajna), Felvidéket (Szlovákia), Burgenlandot (Ausztria), Muravidéket (Szlovénia), Drávaszöget (Horvátország), Vajdaságot (Szerbia), Erdélyt (Románia). Hasznos információ birtokába jutottak így a fiatalok, akik — sajnos — elég keveset tudnak rólunk és a többi határon túli területről. B. Gy. |
Beregszászból a nagyvilágba Serbán Attila: „Ami ezután jön, az már plusz ajándék” Sajnos még mindig ott tartunk, hogy országunkban korlátozottak a lehetőségek, ezért sok tehetség külföldön keresi boldogulását. De mindegyikük féltve őrzött álma, hogy legalább egyszer az életben szülővárosában is felléphessen, megmutathassa magát ismerőseinek, hozzátartozóinak. Egyik ilyen tehetség a beregszászi Serbán Attila, aki már évek óta Magyarországon él, a teljes kikapcsolódást mégis az itthon töltött napok jelentik számára. — Beregszászban, a 4. számú középiskolában kezdtem tanulmányaimat, közben a művészeti iskolában tanultam gitározni. A nyolcadik osztály befejezése után felvételt nyertem az Ungvári Közművelődési Szakközépiskola koreográfus szakára. A négy év után besoroztak katonának, de ott is olyan szerencsém volt, hogy bekerültem egy profi katonai táncegyüttesbe, amellyel nagyon sok országban felléptünk. Bátran állíthatom, hogy a másfél év alatt háromszor annyit tanultam — persze gyakorlatban —, mint az ungvári szakiskolában. — Hogyan kerültél Magyarországra? — Miután leszereltem, egy jó ismerősöm megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem megpróbálkozni valahol vidéken táncolni, hiszen táncos fiúkból elég kevés van. Debrecenbe utaztam, egyszerűen besétáltam a Csokonai Színházba, és azt mondtam: szeretnék próbát táncolni. Felvettek! Egy évadot töltöttem ott. Közben már szerepet is kaptam a Hair című musicalben. Ez volt az első táncos-énekes szerepem. Egy év múlva felutaztam Budapestre, mert hallottam, hogy a rockszínház társulata táncosokat, énekeseket keres egy nyugat-európai turnéhoz, az Evita című musicalhez. Sikerült oda is bekerülnöm, két-három évig turnéztam velük. Fél Európát beutaztuk, kemény volt, viszont óriási élmény. Olyan emberekkel léptem fel és barátkoztam össze, mint Makrai Pál, Vikidál Gyula, Détár Enikő. Őket egyébként példaképeimnek tartom. — Tehát elindultál a karrier útján… — Tulajdonképpen igen. Sorra jöttek a felkérések. Megkaptam Simon szerepét a Jézus Krisztus Szupersztárban, amelyben a tánc mellett szintén énekeltem is. Bevallom, az ének közelebb áll hozzám, mint a tánc. Játszottam a La Mancha lovagjában, majd a Sztárcsinálókban kaptam főszerepet. Másfél év alatt hat komoly szerepre kértek fel. Nagyon boldog voltam, és mind a mai napig szinte fel sem fogom, hogy mindez megtörtént velem. — Gondolom, sok munka eredménye ez. — Így van. Nagyon sokat ke ll dolgozni azért, hogy megfeleljen az ember. Nekem még nehezebb volt, hiszen fel kellett vennem a versenyt a helybeliekkel, ami nem volt könynyű feladat. Hála Istennek, eddig sikerült. Természetesen azóta is állandóan képezem magam. Miközben az említett szerepeket játszottam, ott lebegett előttem a vágy, hogy egyszer az életben egy külföldi nagy színházban játszhassak. Nagyon sok meghallgatásra elmentem német nyelvterületen. Voltam Bécsben, Kölnben válogatásokon, és mindig az utolsó körben estem ki. Mindig ott voltam az első tíz vagy húsz ember között. De nem adtam fel… Egy alkalommal felhívott az egyik bécsi színház művészeti vezetője, hogy nem mennék-e ki egy belső meghallgatásra. Egyedül én voltam magyar, a többiek mind német anyanyelvűek. Mit ad Isten? Megkaptam a Rudolf főherceg szerepét az Izabell című musicalben! A darabban együtt játszottam Malek Andreával, Kamarás Mátéval, Tihanyi Ákossal. 2004 novemberében mentem ki, és ott is egy teljes évadot töltöttem. Időközben a Madách Színház bemutatott egy új musicalt, a Volt egyszer egy csapat címűt, amely fiatal srácokról és a fociról szól. Eljöttem a meghallgatásra s megkaptam egy főszerepet. Tehát miután Bécsben lejárt a szerződésem, Magyarországon, a Madách Színházban kezdtem el játszani. Egyébként ennek a darabnak tavaly volt a premierje. — Jelenleg mivel foglalkozol? — Mint ahogy említettem, továbbra is játszom a Volt egyszer egy csapat című darabban, valamint a Producerek című új, vidám musicalben a Madách Színház vendégművészeként. Ezenkívül felkéréseim is vannak: szerepet kaptam az Operettszínház égisze alatt jövő márciusban bemutatásra kerülő Oltári fiúk című musicalben, amely egy fiatal rockbandáról szól. Ezenkívül gőzerővel készülök a Vámpírok bálja című musicel meghallgatására és fellépek számos gálaműsorban. — Említetted, hogy vágyaid között szerepel egy nagy színházban fellépni. Melyik szerepről álmodozol? — Vannak álmaim, de az a probléma, hogy azokból a musicalekből, amelyeket például Angliában, a Brodwain bemutatnak, sajnos nagyon kevés jut el Magyarországra. Van egy nagyon nagy álmom. Négy évvel ezelőtt készült el a We will rock you, amely a legjobb Queen-dalokat tartalmazza. Ebben nagyon szívesen eljátszanám a főszerepet. De így is elmondhatom, hogy már elértem azt, amit akartam, ami ezután jön, az már plusz ajándék. — Mit jelentene számodra fellépni szülővárosodban, Beregszászban? — Számomra ez lenne a legnagyobb büszkeség. Óriási lenne, ha itt léphetnék fel, itt énekelhetnék a rokonaimnak, barátaimnak, ismerőseimnek. Attól függetlenül, hogy Magyarországon találtam meg a boldogulásomat, mindenütt hangsúlyozom, hogy én innen származom. Imádok haza jönni. Nekem az itt töltött napok a totális kikapcsolódást jelentik. Hegedűs Csilla
Szülőföld Program A magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerepe a határon átnyúló gazdasági folyamatokban (Folytatás. Elejét lásd lapunk augusztus 9-i számában.) A GKM részvétele a Szülőföld Program megvalósításában A határon túli magyar vállalkozásoknak az Európai Unió egységes belső piacára történő módszeres és széles körű felkészítése érdekében a szomszédos országokban 2003-ban beindítottuk Az EU házhoz jön programsorozatot, amelynek keretében több mint tízezer határon túli magyar vállalkozás felkészítésére, illetve felzárkóztatására került sor. A GKM a 2006. évi nemzetpolitikai célú tevékenysége keretében újabb 33 határon túli helyszínen folytatja Az EU házhoz jön szakma-specifikus képzési programját. Az uniós tapasztalat- és ismeretátadást célzó képzést, tanácsadást és információszolgáltatást biztosító, jól bevált EU Megfelelési és Tudásközpont-hálózatot, a családi vállalkozások versenyképességét növelő Jó gyakorlat a falusi turizmusban tanfolyamot, az e-com szakmai-oktatási programot, a modern vállalkozói ismereteket oktató Kárpátok Üzleti Akadémiát, a korszerű vállalkozói, termelési gyakorlat megismerését szolgáló Szakmai Tudáslánc Programot kiterjesztettük a határon túli kis- és középvállalkozásokra is. A képzési programokat a GKM a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatból finanszírozza, amelyekre 2005-ben 99,8 M Ft összegű támogatás került kifizetésre. E támogatás döntő többsége, azaz 70,7%-a Romániára koncentrálódott, Ukrajna részesedése pedig 14,4% volt, a fennmaradó támogatási összeg Szlovákia, Szlovénia és Horvátország között oszlott meg. 2006-ban 155 M Ft-ot különítettünk el a Szülőföld Programra, ami 52%-os növekedés a 2005. évihez képest. A határon túli magyar vállalkozások információ-ellátásának teljesebbé tétele érdekében vizsgáljuk az eMagyar Portálon belül Üzlettér címmel Kárpát-medencei üzleti információs rendszer kialakításának támogatását. Ugyanakkor tárgyalásokat folytatunk a kis- és középvállalkozások e-gazdaságba való bekapcsolását segítő eMagyar kereskedelem oktatóprogram megvalósításáról is. A határon túli magyar vállalkozások információs deficitjének csökkentése érdekében több nyelven integrációs tájékoztató és oktató célú kiadványokat, szakma- és témaspecifikus füzeteket jelentettünk meg saját gondozásban, illetőleg a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat forrásaiból vissza nem térítendő támogatást nyújtottunk e célra a vállalkozások széles spektrumát elérő kamaráknak, szakmai szövetségeknek, érdekképviseleteknek és civil szervezeteknek. A vállalkozások számára térítésmentesen rendelkezésre álló GKM-kiadványok: - Kézikönyv — Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról kis- és középvállalkozásoknak: I. II. és III. kiadás, összesen 300 000 példányban, - Iránytű — Az EU címszavakban kis- és középvállalkozásoknak 60 000 példányban, - Tájékoztató a kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetéről, valamint a középtávú cselekvési programjáról magyar, német, angol, francia, flamand és olasz nyelven 15 000 példányban, - Az esélyegyenlőség növelése érdekében tájékoztató a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Programról kis- és középvállalkozóknak 6 — magyar, német, roma-lóvári, roma-beás, román és szlovák — nyelven 8000 példányban, - Kérdések és válaszok az Európai Unióról kis- és középvállalkozóknak, - Marketing az Európai Unióban kis- és középvállalkozóknak, - Pályázati tanácsadó — az ötlettől a megvalósulásig. Kézikönyv kis- és középvállalkozóknak, egyenként 3000-3000 példányban. Mlaticsek Teodor (Folytatjuk.) |
Érdemes elgondolkodni rajta |
Olvasóink írják A Tisza szemet vetett a falunkra… Ha a tisztelt olvasó azt hiszi, hogy haraggal akarok írni a legmagyarabb folyónkról, az bizony nagy tévedés volna! Hogyan is tudnék én rosszat írni róla, hiszen ő nevelte belém a természet szeretetét… Ezen a tájon nevelkedtem fel. Itt ringatták bölcsőmet, és itt hallottam először Isten szeretetéről. Édesapám mindig úgy beszélt a Tiszáról, mintha szent folyó lenne. Az én születésemkor ez a folyó adta a kenyeret és a tejet a számba. Mert édesapám abban az időben halász volt, és soha nem jött úgy haza, hogy ne lett volna valami halféle a tarisznyájában. Igaz, néha becsapták a kolhozt egy-egy méretes hallal, de ezt jogosan tették, mert a folyó csak azt figyelte, hogy becsületes legyen az az ember, aki halászik… Az sem mellékes, hogy abban az időben nem halásztak árammal, és nem halásztak tilalom idején! Ma ezt még a horgászfelügyelők sem tartatják be, mert elnézőek a sógorokkal és a komákkal szemben… De most nem ezekkel a dolgokkal akarok foglalkozni, hanem szeretett Tiszámmal. Rájöttem ugyanis arra, nemcsak én tisztelem a Tiszát, hanem nagyon sokan szeretik e békés folyót. Most többen felkapják a fejüket: mit is akar ez az ember valójában megírni? Azt, hogy a Tisza egy fránya folyó, vagy azt, hogy ez a tüneményes vízfolyam maga a Kárpátok egyik csodája? Engedje el mindenki a fantáziáját és ítélkezzen a saját belső hangja szerint, közben pedig emlékezzen arra, amikor e folyó partján játszadozott, a szüleivel füstölt szalonnát sütögettek és közben nagyokat nevettek az élet szépségein… Hogy feledhetném el azt, amikor nagy titokban megtanultam úszni? Közben persze alaposan teleittam magam a folyó vizéből! Talán itt van a titok, amit minden környékbeli ember tud: ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza… Megint eltértem egy kicsit a témától. Komolyra fordítva a szót, el kell hogy mondjam: a Tisza nem hibás! Mi, emberek vagyunk azok. Mi fedeztük fel a Tisza káprázatos szépségét, és mi voltunk azok, akik bedőltünk csábításainak. Nem törődünk azzal, hogy a Tisza szabad folyó, úgy viselkedik, mint egy zabolátlan csikó, mely még nincs betörve… Még jól látszanak a nyomai, hogy egykor, még nem is oly régen, a falu szélében — ahol most a töltés van — ott folyt ez a büszke folyó. Most pedig ez a szépség visszavágyik hancúrozni arra a helyre, ahol már volt valamikor. Most kell, tisztelt uraim, e folyót megzabolázni, és nem azzal foglalkozni, hogy megemeljük a töltést. Ez puszta pénzpocsékolás volna! Miért emelni egy olyan töltést, amelynek az anyaga iszap és homok… A bajt csak tetézi, hogy itt vannak azok a gödrök, amelyekből a földet termelték ki a töltés megemeléséhez. Úgy gondolom, hogy az volna a legjobb megoldás, ha kasicát építenének, azaz nagy köveket hordanának ide, s azokat behúznák vastag huzalból készült dróthálóval! Ha tehetem, mindennap kilátogatok a Tisza-partra, s látom, hogy az én szépséges folyóm mindennap egy-egy méternyit közelít a töltéshez. Nemrég le is mértem: vagy 20-30 méter maradt, még testvérek között is. Nem kell felsőfokú végzettség annak megállapításához, hogy ez körülbelül egy hónapra elegendő gondolkodási idő… Könyörögve kérek mindenkit, aki tud, segítsen. Ezt a büszke táltos csikót be kell törni, és nem a töltést kell most emelgetni! Ezt meg lehet tenni utána is… Vagy most vesszen el talán egy sokat megélt falu — amely híres volt hajdanán — amiatt, hogy megvárja, míg megemelik a töltést!? Nincs idő a gondolkodásra. Esetleg egy hónap van a mély álomból való felébredéshez! Cselekedni kell!.. Király Benedek Lőrinc Tiszabökény
Hentessors Visken Húst hússal Most, amikor az egyéb termékek ára mellett az élelmiszerárak is az égbe szöktek, mindenki igyekszik a lehető legolcsóbbat vásárolni. Bajban van, aki a húst szereti, mert mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. De talán még nagyobb a gondja a hentesnek, akinek attól függ a jövedelme, hogy mi, vásárlók, mennyi húst eszünk. A viskiek fogyasztói szokásairól faggattuk Becske Sándor hentesmestert. — Nyáron kevés hústerméket vásárolnak az emberek. Ez talán azzal magyarázható, hogy ilyenkor bőséges a gyümölcs és a zöldség, s nem hiányzik a hús. Leginkább ősszel van rá kereslet. Télen viszont szintén nem nagyon fogy, mert olyankorra sokan maguk is vágnak sertést — magyarázza a hentes, miközben megfeni a kezében lévő hatalmas kést. Azt mondja, hetente 5-6 sertést, 2-3 borjút ad el. Főleg hétvégén van keletje a húsnak, olyankor minden család „kitesz magáért”, de hét közben nem nagyon főznek húsos ételeket. Persze ez csak azokra vonatkozik, akik Becske Sándornál vásárolnak, hisz Visken van még egy hentesüzlet. A faluban vannak állattenyésztők, akiktől a vágójószágot beszerzi, de ő maga is tart állatokat. 25-30 tehén és juh van a gazdaságában. Természetesen egyedül nem tudna ellátni ennyi jószágot, a veje és a fia segít ebben. A mesterség gyermekkora óta tetszik neki. Czébely Bélától, egy idős hentesmestertől tanulta meg minden csínját-bínját. Egyedül vágja le a jószágokat is. Azt mondja, nem sajnálja, mert szerinte a Jóisten azért teremtette őket, hogy az embereket táplálják. Ha ideje engedi, kolbászt is tölt, azt is szívesen vásárolják a viskiek. Mesterségekről lévén szó, eszembe jut, hogy sok horgász szeret ugyan pecázni, de nem szereti a halat. Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: mit szeret enni Becske Sándor? A válasz nem lep meg, mivel a hentes termete árulkodik — maga is jó húsban van. — Húst hússal, jó zsírosan — mondja nevetve, és ismét egymáshoz húzza a késeket. -bgy- |
Tűzhalál Királyházán A napokban Királyházán egy 57 éves helyi férfi lakásában keletkezett tűz. A lángok hajnalban csaptak fel. A tűzoltókhoz, akiket az egyik szomszéd riasztott, erősítésként nemsokára csatlakoztak nagyszőlősi kollégáik is. A tüzet alig fél óra alatt megfékezték, ám kiderült, hogy a lángok emberéletet követeltek: az egyik helyiségben egy összeégett holttestet találtak. Az áldozat a házigazda 31 éves fia volt. Édesapja szerencsére nem tartózkodott odahaza: lányánál vendégeskedett. Az előzetes adatok szerint a tüzet egy öreg tévékészülék okozhatta. A baj még nagyobb is lehetett volna, mivel egy kétszintes tömbház egyik lakása gyulladt ki. Szerencsére sikerült megakadályozni a lángok továbbterjedését.
Karambolban meghalt a volt járási vezető Múlt hét elején Nevicke közelében egy Mitsubishi Space Star letért az útról, egy fának ütközött, majd még 20 métert repült tovább. A karambol következtében a helyszínen életét vesztette Szerhij Oznobkin, a Perecsini Járási Állami Közigazgatási Hivatal volt elnöke. A kocsi utasát súlyos sérülésekkel szállították be a megyei kórházba.
Vodkát „pancsolt” Az ungvári adórendőrség munkatársai egy újabb illegális „szeszfőzdét” lepleztek le a megyeszékhelyen. Az Andezit utca egyik lakóházában szeszt, eladásra előkészített „vodkát”, különböző kellékeket találtak a nyomozók. Az olcsó italt egy ungvári nő készítette úgy, hogy vízzel hígította a beszerzett alkoholt. Kárpátalján egyébként az év elejétől 10 ember ellen indult bűnvádi eljárás hasonló bűncselekmények miatt. A pénzéhes vodkapancsolók nemcsak az államnak okoznak kárt, hanem a gyanútlan emberek egészségének is.
Csehországban „öregbítették” vidékünk jó hírét Nemrég az egyik plzeni (Csehország) bár mellett többen megtámadtak egy 40 éves helyi magánvállalkozót. Az illetőt azzal csalták ki a vendéglátóhelyről, hogy egy kis beszédük van vele. Amikor áldozatuk kilépett az utcára, megtámadták, megbilincselték, bekötötték a szemét, elrabolták, majd kegyetlenül megverték. Kijelentették, hogy csak akkor engedik szabadon a szerencsétlent, ha 100 000 koronát fizet a támadóknak. Az áldozatnak nem volt más választása — fizetett. A nyomozás során a cseh rendőrök megállapították, hogy a támadók java nagybocskói illetőségű, rajtuk kívül pedig egy ivano-frankivszki férfi vett még részt az akcióban. Az ügyben folyik a nyomozás.
Hamis pénz — még a bankban is A napokban egy 65 éves helyi lakos fordult az ungvári rendőrökhöz azzal, hogy az egyik ottani bankfiókban pénzt vett fel, s az egyik 50 hrivnyás bankjegy hamis volt. A bankót színes fénymásoló segítségével készítették. Hasonló eset történt a megyeszékhely egyik 36 éves vállalkozójával is. Az illető Onokócon dinnyét árult, s egy ismeretlen férfi 100 dollárossal számolt el az általa vásárolt nem kevés mennyiségű gyümölcsért. Csak később derült ki, hogy ezt a bankót is fénymásolták… Nem mindenkinek sikerül azonban büntetlenül megúszni a pénzhamisítást. Két 27 éves munkácsi fiatalember — Vitalij és Jevhen — a helyi piacon működő egyik pénzbeváltóban próbált túladni egy hamis százdollároson, ám lebuktak. A pénztárosnő észrevette a turpisságot… A fiatalemberek most magyarázkodhatnak, honnan is van a hamis bankó.
Erős dohányos lehet a lengyel A napokban egy lengyel állampolgár tartott autóján a csapi határátkelőn Magyarországra. Az ellenőrzés során azonban a kocsi utánfutójának padlójában rejtekhelyre bukkantak, amelyből összesen 1 548 csomag Ronson, L&M, illetve Kozak márkájú cigaretta került elő. Kiderült, hogy a lengyel készült az akcióra: még odahaza kialakította a rejtekhelyet, a cigarettát pedig Ungváron vásárolta.
Ellopták a reverendát Novgorod-Sziverszkből érkezett egy pap a minap Ungvárra. Volgáját a Dobrjanszkij utcában parkolta le. Reggelre ismeretlenek feltörték az autót, s elloptak néhány egyházi holmit, így az atya reverendáját is…
Ölt az áram A munkácsi járási Kendereske környékén egy hétvégi ház mellett egy holttestre bukkantak. Az áldozat egy 57 éves kustanovicai férfi volt, aki az áramot akarta bevezetni a házba. Munka közben azonban halálos áramütés érte. Hasonló tragikus eset történt az ilosvai járási Szuha községben is: itt egy 21 éves fiatalember halt meg saját házában áramütés miatt.
„Megbuherálta” a vagon fékjét Csapon a vasúti rendőrök munkatársai előállítottak egy férfit, aki két vagon fékjéből próbált alkatrészeket ellopni. Az ungvári járási B. Valerij akár 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat vagyonelkobzással tetézve.
Négy halott az Audiban Kijevben egy Audi reklámtáblának ütközött, majd kigyulladt. A tragikus balesetben négy utas meghalt, egyet pedig súlyos állapotban szállítottak kórházba. Augusztus elején egyébként volt olyan nap, amikor 168 baleset történt országunk útjain, amelyekben 28-an meghaltak, több mint kétszázan pedig megsérültek. (A news.uzhgorod.ua, a zakarpattya.net.ua és az UNIAN Hírügynökség anyagai, fotói nyomán) |
Oktatás, művelődés, kultúra |
A beregszászi bentlakásos iskola várja a jelentkezőket Oktatás-nevelés családias környezetben Alig egy hét maradt a tanévkezdésig. A szülők mostanra általában már tudják, szeptemberben hol kezdi vagy hol folytatja gyermekük a tanulást. Aki megteheti, hogy válogat a tanintézmények között, annak sem könnyű a dolga, hát még annak, aki egészségi vagy anyagi okok miatt képtelen gondoskodni gyermekéről. Ám nekik sem kell elkeseredniük, hisz a Beregszászi Bentlakásos Általános Iskola egész Kárpátaljáról várja és fogadja a tanulókat. Az iskola által kínált lehetőségekről és a beiratkozás feltételeiről kérdeztük Jablonszkij Vitalijt, a tanintézmény igazgatóját. — Jelenleg 260 tanulónk van, de háromemeletes iskolánk 320 gyerek elhelyezésére alkalmas. Eddig 28-an jelentkeztek hozzánk a 2006—2007-es tanévre, de még minimum 60 gyereket tudunk fogadni. Kedvező körülményeket biztosítunk számukra, hisz sok közöttük az árva, félárva és a sokgyermekes családból származó vagy hátrányos helyzetű tanuló, sőt olyanok is akadnak, akiknek az édesapját, édesanyját megfosztották szülői joguktól. Vannak tanítványaink az Ungvári, Huszti, Nagyszőlősi, Ilosvai, Técsői, Munkácsi és Beregszászi járásból. A tanítás párhuzamos osztályokban magyar és ukrán nyelven folyik, és van egy fogyatékos gyermekekkel foglalkozó részlegünk. Ide egészségügyi vizsgálat alapján vesszük fel a rászorulókat. A jelentkezőket nemcsak első osztályba várjuk, bármilyen korú általános iskolást szívesen látunk és el tudunk helyezni. — Hetente mennyi időt töltenek Önöknél a gyerekek? — Mivel iskolánk bentlakásos, akár egész héten is itt lehetnek a tanulók. Ám aki közel lakik vagy ragaszkodik ahhoz, hogy hazajárjon, annak ezt is lehetővé tesszük. Nekik biztosítjuk az ingyenes utazást. — Látom, frissen meszeltek a falak… — Igen, iskolánk épületét a nyár folyamán felújítottuk. Lambériáztuk a folyosók egy részét, több helyen csempét raktunk le. Kimeszeltük a helyiségeket, a gyerekek tiszta, tágas, világos osztályokban szívhatják magukba a tudományt, kényelmes hálótermek szolgálják a pihenésüket. — Milyen költségekre számíthat az a szülő, aki Önökhöz íratja be gyermekét? — A szülőknek semmivel sem kell hozzájárulniuk az ellátás költségeihez, állami támogatással működő tanintézményünkben ruhát, lábbelit, tanszereket, napi négyszeri étkezést biztosítunk tanulóinknak. Pedagógusaink egyetemi végzettséggel bíró, kiváló szakemberek. Jól felszerelt tornatermünk, gazdag könyvtárunk, tágas klubhelyiségünk van. Szépen berendezett, tágas étkezdénket is most újítottuk fel. — Milyenek a kikapcsolódási lehetőségek? — Nálunk azok a gyerekek sem unatkoznak, akik nyáron nem tudják hol eltölteni a szabadidejüket. A szünidőben sporttáborok működnek iskolánkban. Akiknek nincs hová hazamenniük, azokat az uszoda bázisán létrehozott táborokban helyezzük el, de sokan magyarországi vagy hollandiai barátainknál pihennek. Hittantáborokat szerveznek a hitoktatásban részesülőknek. Idén kivétel nélkül minden tanulónk pihent valahol. — Iskolájuk ad otthont a nagyobb sportvetélkedőknek… — Nálunk rendezik meg az iskolák járási sportversenyeit, októberben például a gyermekcsapatok megyei bajnokságát tartják itt. Felhívnám az iskolák közösségeinek figyelmét, hogy látogassanak el hozzánk, nézzék meg, milyen jó körülmények között laknak a mi gyermekeink. Ezek a látogatások jó alkalmat adnak az ismerkedésre, a barátkozásra, a pedagógusoknak pedig a tapasztalatcserére. Meglehet, hogy náluk is vannak olyan rossz helyzetben lévő gyerekek, akikről a szüleik nem tudnak megfelelőképpen gondoskodni. Nekik megváltás lenne, ha a bentlakásos iskola növendékei lehetnének, hisz nálunk számos kedvezményben részesülnek. — Mit üzen a jelentkezők szüleinek, tanárainak? — Jó lenne, ha megváltozna az a felfogás, hogy a bentlakásos iskolákba csak a rossz magaviseletű gyermekek járnak. A mi tanítványaink nehéz sorsú, de rendes, tehetséges gyerekek. Jó lenne, ha az iskolaigazgatók megértenék: a bentlakásos iskola nem azért van, hogy összegyűjtse a nehezen kezelhető fiatalokat. Minden igazgatónak és pedagóguskollektívának saját magának kell megnevelnie az ilyen tanulókat. Ne azokat küldjék hozzánk, akikkel sem a szülők, sem a tanárok nem bírnak, hanem azokat, akik szeretetre, megértésre, családra vágynak. Iskolánkban mindezt megkapják. Címünk: Beregszász, Gagarin u. 3. Tel: 2-21-60 vagy 3-12-42. -bgy- |
|
 |
© Copyright 2006. All right reserved. designed by Répási |
|